Észak-Magyarország, 1965. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-31 / 26. szám

t ßSZAKMAGYAltCRSZÄG Vasárnap, 1963. január 2FL A VAGY VILLAMOSA Tennessee Williams drámája a Miskolci Nemzeti Színházban TF/"illiarns «humanista mü- M' nesz, akinek . munkás­sága a hidegháború kor­szakában bontakozik ki... A darab (A vágy villamosa) Wil­liams kétségbeesett undorát fejezi ki a new-orleansi és ál­talában a modern . kispolgári lét ketrec-mivolta, a Blanche- sal elítélt majomi életforma sivársága felett; éppoly szen­vedéllyel ítéli el azt a kül­sőségekben megnyilvánuló kultúrát is, méllyel a nagy­polgár a városi tömegember felett tudja magát.” — „Magáról, Tennessee Wil- liamsról tudjuk, hogy épp­olyan aberrált és morbid, mint alakjai. (A vágy villamosa szelíd és idillikus többi darab­jához képest.) Mérhetetlen fer­tő és mocsár tárul fel ezekben a darabokban. Nem az er­kölcs-csősz beszél belőlem, nem háborodom fel azon, hogy az alakok zöme morfi­nista, homoszexuális, kéj- lány, gyilkos és hasonló. Nem háborodom fel, de undorodom. Régen ezt a műfajt ponyvá­nak nevezték, ha vadabb, és giccsnek, ha szelidebb volt.” megismerés archimedesi pont­jai, világos pólusok sincsenek Williams drámáiban. Minden bizonytalan és jelzaklató. F élreértés ne essék: mind­két tanulmány részlet tárgya egy s ugyanazon amerikai író munkássága, kö­zelebbről: a világ számos szín­padán bemutatott, sok sikert aratott és mindenhol vihart kavart, csatazajt keltő drá­mája: A vágy villamosa. A bonyolult kritikákhoz és tanulmányokhoz nem szokott néző felkapja a fejét: Hogy hogy? Ezek a merőben eltérő, egymásnak homlokegyenest el­lentmondó vélemények ugyan­arról a szerzőről és művéről szólnak? Ha a nyájas olvasó, vagy színházlátogató története­sen ismeri Pirandello csúfon- dárosságát, eszébe juthat egyik ötletes szírpadi remeklése, amelyben ugyanazt a tézist áb­rázolja színéről és visszájáról, majd ravaszkásan hunyorogva odaszól közönségének: Nos, hát. hölgyeim és uraim, hol az igazság?' Valóban: hol az igazság Ten­nessee Williams esetében? (A kérdés A vágy villamosának bemutatásakor Miskolcon is újrafogalmazódott, és csatazaj­ban se volt hiány utána.) Nos, abban rejlik az igazság, hogy Williams vérbeli dráma­író, és ha ő maga szívesen is él reflektorfényben, arról iga­zán nem tehet, hogy sznobok áradozva dicsőítik, színpadeile- nes lélekbúvárok és moralizá­lok Viszont átköt szórnak rá. Se viharos életpályája, se művészi törekvései nem érthe­tők Tneg tehetségének számba­vétele nélkül. S .ha Valaki te­hetség — márpedig ő vitaiha­tatlanul az — kitör és eget kér. Tehetséget mondunk, és persze nyomban hajlamosak vagyunk rá, hogy erről hagyo­mányos kategóriákban gondol­kozzunk. Igenám, de Williams- tő) hasztalan kérnénk számon a klasszikus, tragédiák meg­rendítő, magasba emelő hatá­sát, a katharzis szépségét, a görögök és Shakespeare vilá­gának morális izgalmát és ta­nulságait. ö nem ezzel zaklatja fel nézőit, hanem azzal a villá­mok cikázásától terhes, sűrű, nyomasztó levegővel, am.ely már az első képekben -fojto­gatja az embert. Kíméletlen és kegyetlen ábrázolásával, amelyben voltaképp mindenki könnyűnek találtatik. Végnél­küli bomlási folyamatot vetít elénk, és azt bizonyítja, hogy a mai ember ösztöneinek harso­gásától, félelemtől és szorongá­soktól gyötört lény, aki semmi esetre sincs meggyőződve saját emberi méltóságáról. A belső tartást és harmóniát tükröző élet nézőpontjából vizsgálva csupa halálraítélt mozog szín- . padán: gyűlölnek, szeretkez­nek, dulakodnak, vegetálnak. Egyik kritikusunk a hús és a virág jelképét vélte felfedezni A vágy villamosában. A hús rendben van, de a virágok leg­feljebb „a romlás virágai” le­hetnek. Eszmei fogódzók, a j választék, amit a szerző elénk tálal, nem külö- • nősebben csábító és kecsegtető. Nézzük hát! Blanche — az emlékezésben megszépülő feudális múlt, a rabszolgatartó déliek leszár­mazottja; deklasszólódott föld­birtokoslány; férje homoszek- szuális volt és főbelőtte magát. Ö maga teljesen lecsúszva egy szennyes garniszállóban köt ki, mint a kisváros közismert prostituáltja; tanárnő, akit azért bocsátottak el állásából, mert kikezdett egy 17 éves fiú­val. A tisztaság, az élet utáni utolsó szenvedélyes fellobba- nása vezeti őt húga, Stella há­zába, ahol illúziókba akar ka­paszkodni, de már csak hazug­ságokra telik erejéből. Intel­lektusa, amelyet tanulmányai és pályája mégis csak belé- oltott, a mellette élő emberek megvetésévé torzul. Amikor nyers, brutális környezetét nem képes feloldani, maga felé hajlítani — freudi műszóval élve — a meghasonlásba, az őrültségbe „menekül”. Máthé Éva alakítására Blan­che múltjának minden sötét árnya ráborul. Akkor a leg­markánsabb, a legmegraga- dóbb, amikor ki-ki tör belőle ez a múlt: a talaját vesztett nő úrhatnámsága, a hatalomvágy és a mindinkább komikussá váló gőg. Ügy kapaszkodik ré­vületéibe, képzelgéseibe, mint hajótörött az utolsó roncsba. „Nekem nem kell a valóság — mondja. — Én varázslatot akarok! Igen, igen, varázslatot. Én ezt akarom adni az embe­reknek. Én elváltoztatom a dolgokat számukra.” ■ Ez a Blanche nem kelt Szá­nalmat, mint olyasvalaki, aki a társadalom számüzöttje, a körülmények áldozata lenne; a miskolci előadásban ez az ala­posan megfontolt rendezői szándék és a színészi alakítás erénye. A dolog épp ellenkező­leg áll: Blanche sorsa — kife­jezője, megfogalmazója egy el- embertelenedett, megbolydult társadalomnak, amelynek för­telmes értékrendjében elter­peszkedik az erotikus fülledt­ség, a szexualitás túlhajszolása, és háttérbe szorul mindaz, ami az ember életének mélységet, igazságot és emberséget kölcsö­nöz. A miskolci Blanche iga­zából akkor se tudja felkelteni együttérzésünket, amikor telje­sen. összeomlik, roncs lesz, té­bolydába viszik, ahol már nincs, nem is lehet értelme se akarásnak, se vágynak, se illú­ziónak, hiszen itt már minden illúzióvá, irracionálissá, szá­nalmassá és halállá válik. Egy mindvégig nyugtalanító, belső folyamat végén egy pon­ton, — amelyet vibráló moz­dulatok, visszafojtottság és borzongtató indulatkitörések jóelőre jeleznek — Blanche ha­zugságokból, próbálkozásokból és raffinált. mesterkedésekből épített kártyavára összeomlik, és egyéniségét a lelki megha- sonlás veszi hatalmába. Ezt a folyamatot, ezt az átfordulást, sajnos, Máthé Éva nem tudja megragadni, ezért nem is tud­ja kellően támogatni az író lélekelemző módszerét, amely az alak gazdagabb kibontásá­nak, sokrétű ábrázolásának fontos eszköze. £rtanley-t és környezetét nyomorultul szűk, vi­gasztalanul visszataszító világba szorítják a fékevesztett indulatok, az állati ösztönök gátlástalan kiélése, a nyers erőszak, a megdöbbentő szel­lemi és érzelmi igénytelenség. Stanley megveri állapotos fele­ségét, Blanche-ot gyűlöli,’ fel­deríti múltját, elriasztja tőle Mitchet, azt a férfit, akiben Blanche az utolsó lehetőséget érzi feltápászkodásához: Stan­ley kéjes örömmel pusztítja el a lány illúzióit, akit végül ma­gáévá is tesz, épp akkor, ami­kor feleségét, Stellát kórházba vitte Ebből a bűnhalmazból Ibsennek legalább három drá­mára futotta volna, mégis néha rokonszenves vonások is lopóznak Stanley arcára, és egészében nem lehet megta­gadni tőle az ősi vitalitásban rejlő egészséget és természe­tességet. Stanley ilyetén meg­nyilatkozásai némiképp árnyal­ják a képet, de ennek a kép­nek lényege mégis az átlag amerikai riasztó ürességének, ordenáróságának érzékeltetése. Polgár Géza kiforrott játékkal, érett színészi eszközökkel állít­ja elénk Stanley-t. Kerüli az olcsó, harsány eszközöket. In­kább tompít, belülről ég, forr és gyújt; bár paradoxként hangzik, azt kell mondanom, hogy megemberiesíti Stanley nyerseségét, brutalitását, dur­vaságát. Bizalmat is tud éb­reszteni maga iránt, s mivel Blanche egy fokkal negatí­vabbra sikerült, hiszen semmi­féle szánalmat se kelt ben­nünk, kettőjük összeütközésé­ben, ádáz harcában Stanley-ék világa nem annyira nyomasztó, vigasztalan, döbbenetes és ta­szító, mint kellene. Nem váltja ki eléggé élesen a néző tilta­kozását, visszautasítását, ellen­érzését. Pedig az író válaszát a hol az igazság kérdésre, csakis így értelmezhetjük: se itt, se ott. De hol? Erre Wil­liams, a kitűnő diagnoszta, akinek írói erejéből elsősor­ban markáns ember- és társa­dalomrajzra futja, nem felel; a terápia meghatározásához nincs se művészi hite, se építő filozófiája, se pedig a deka­denciával leszámolni tudó biz­tonsága. A társadalmi felelős­ségérzetet azért nem lehet megtagadni tőle, és Nyilassy Judit rendezését — az érzékel­tetett hangsúlyeltolódástól el­tekintve — azért is érzem na-, gyón alapos, elemző és össze­fogó, invenciózus munkának, mivel a színpadi kapcsolatok és szituációk megteremtésével bizonyos társadalmi vonatko­zásokat és távlatokat is fel­villant; nem többet, mint amennyit az írói szándéka és a darab logikája /megenged. (Hí­ven vall erről a szerző egyik nyilatkozata: „Politikai felfo­gásom annyi, hogy az emberi­ség barátja vagyok.”,) B alogh Emese Stella bo­nyolult figurájával csak részben tudott megbir­kózni. Hiteles eszközökkel áb­rázolja a férje és testvére kö­zött. őrlődő, és harcukat nem is igen 'értő asszonyt, de ebben az attitűdben kissé meg is rrve- revedik; az életútját meghatá­rozó érzékisége, a testvére iránti gyöngéd vonzódása és anyaságának tudata, amelyek együttesen, kétségtelenül, bo­nyolult lélektani képletet ad­nak, csak halványan mutatkoz­nak. Mitch nehézkes, bumfordi egyéniségét, kisfiús félszegsé- gét és lassú oldódását Somló Ferenc érvényre juttatja, de amikor csalódik, becsapottnak érzi magát, túlfeszíti a húrt; bosszúállást erőltet, pedig ő is reménytelenül vesztes, akár­csak Blanche, és visszazuhan a pókerpartik s ivászatok nyo­morúságába. amelyből ki akart törni. Jól kidolgozott mellék- figurák (Nádassy Anna, Szili János, Szabados Ambrus, Csa- nády lla. Somló Mária, Gonda György, Zoltán Sári, Hájer Jó­zsef alakítása) segítik a ren­dező atmoszféra-teremtő szán­dékát. Külön is szeretném ki­emelni Sárközi Sándor kitűnő érzékre és éles megfigyelésre valló orvosát. Mészáros Margit jelmezei és Wegenast Róbert díszletei megfelelő hatást kel­tenek. A ház rajza, beosztása lehetőséget nyújt arra, hogy mindig az egésznek élete tá­ruljon elénk. F a sivár, riasztó, ful- lasztó élet, amelynek ábrázolásából mégiscsak kihallatszik a figyelmeztetés, a követelés: embernek kell lenni! Sárköz! Andor „Nemcsak fa es m die felelőse e kornak, .FÖLDEÁK JÁNOS KÖLTÉSZETÉRŐL I. A múlt év vége felé tette le az ország aszta­lára, a „földön járó” művészet kedvelőinek örömére a Magvető Kiadó a Felelned kell! című vaskos verseskönyvet: egyik jelentékeny költőnk, Földeák János válogatott verseit. Több mint harminc esztendő lírai termésé­ből maga a költő állította össze gyűjteményes kötete, eddigi verses életműve — szigorú ön- kritikájú rostálás után is — gazdag anyagát. Igényes szerénysége tiszteletet parancsol, bár sajnáljuk, hogy régebbi köteteinek egyik-má­sik számunkra emlékezetes versét (például az 1945-ben írt „A Pártban” címűt) mellőzte. Bizonyára nem terjedelmi okokból... „Egyik jelentékeny költőok” válogatott gyűj­teményéről beszélünk tehát. Ki a jelentékeny költő? Választ ad erre az a Földeák-idézet is, me­lyet e kis tanulmány homlokára írtunk: aki nemcsak tanúja, de felelőse is korának. Vagyis: aki a művészet egy bizonyos szintjén ki tudta alakítani a maga sajátos költői arculatát, „lírai hősét”, máséval össze nem téveszthető hangját, stílusát, ritmusát, versépítő módsze­rét (nemcsak formai értelemben!), és akinek költői portréjában, lírai hősében a nép, a kor legjobbjai magukra: érzéseikre, gondolataikra, vágyaikra, terveikre, eszméikre ismeritek ... Földeák Jánost ilyen jelentékeny költőnek rajzolja elénk a Felelned kell! című kötete. S minthogy ez a kötet összefoglaló válogatás, költészetének fejlődése és eddig szinte észre sem vett árnyalata — gazdagsága is kibonta­kozik belőle... A legjellegzetesebb ‘árnyalat, a fő mondani­való ebben a költészetben — lírai költészet! —: saját életútja s a vallomás arról a belső elkö­telezettségről, amely ennek az életútnak ter­mészetes velejárójaként hűségesen, tisztán és 'megingathatatlanul él a kommunista munkás és kommunista költő Földeákban: „ .............nincs oly hatalom, melyen ne l győzzön Leninünkkel, a marxi gondolat...” így vall erről, „barátságosan”, az irodalmi élet egyik „Eszpresszó Polgárának”: „Ha, becsmérelsz is, hogy nem költészet [kifejezni a munkásosztály9világnézetéi, hagylak holdról, szarvasokról, égről énekelni, s még védtek is, ha bárki félreért, d,e a költészetedért neked kell elviselni a semmitmondás terhes szégyenét.” Földeák, az egykori dunántúli szegény- paraszt.-gyerek, gul.yősbojtár —* kamaszle- génykeként kerüli a fővárosba, s egyidejűig érlelődött nyomdai szakmunkássá, könyvkö­tővé, ' kommunistává és költővé a 20-as évek­ben. 1958-as szovjetuniói tanulmányútja élmé­nyéből — már mint az írószövetség egyik ve­zető tagja járt ott — sok szép verse fakadt, de ezekben is a munkásköltő kérdez (és felel, mert felelnie kell!): „L,ehet ez költészet? — tűnődöm — mialatt hallgatom a nyájas magyarázatokat — lehet-e költészet a gépekkel csinált s technikával formált s bonyolított világ ? Mi benne a szépség, s marad.a.ndó örök? Tán a szerkezetek s hajtó áramkörök merész szövetsége, vagy ahogy a.z anyag tulajdonságai sorra kibomlanak: a földön, vizekben s levegőben lökő s gépeket mozgató, szelídített erő?..; Lehet ez költészet? De miért vitatkozom okoskodásokon és kifogásokon? az életben élek és munkások között, az ember és a gép összeerősödött, megújult rendjében, s mert költőjük vagyok csak köztük élhetek, csak értük halhatok, s aki elméletek nevében kiabál, megszégyenítheti egy ilyen teagyár: mert ez a. költészet; mert fölemeli az embert munkájával; mert örökre igaz . . E tisztán, célbataláló határozottsággal verssé formálódott vallomásokból számosat idézhet­nénk még, sokféle árnyalataként az egyetlen fő mondanivalónak: „ha költő vagyok is, itt a földön élek”, „de mire mozgósít vagy lázit a líra, ha nem élünk az új energiák győztes közelében?”.......... Mindez: nem egysíkúság, nem „beszűkülés”; hanem egy olyan ember, olyan költő öntudata, szilárd világnézete, hűsége eszméihez, aki „az élet iskolájában” is és — önműveléssel — könyvekből is sokat tanult, már a Horthy-kor- szakban is a „bolsevik honfoglalásra” készült* s férfias szeméremmel, de büszkén vallotta: „Nem szolgának nevelkedtem e hazában, s mert nem, létét tervezem; jajdulok, ha sebe fáj, és gyógyítását joggal számonkérhetem — dicsőségét is oszthatom, örök jussom, \ mert én sohasem bújtam el, ha munka várt, s szólítsanak tízszer, [százszor, ott vagyok, ahol tenni kell osztályomért és hazámért; így nőhettem emberré az ég alatt, és mondhatom: nem leszek soha szolga, s nem adom el magamat! 8„ Egy gyűjteményes, válogatott verseskönyv elárul rejtettebb, addig észre sem vett voná­sokat is az ismertnek vélt portrén ... így fedeztem én lei, a Felelned kelll-t egy- végtében olvasva. Földeák érzelmi gazdagsá­gát, humorát, öniróniáját, családiasságát, lát­szólag egyforma „külalakú” verseinek formai változatosságát, klasszikus tisztaságú belső kompozícióját, „népi” és „urbánus” ízeket' töretlen egységben tartalmazó szép magyar nyelvét, közérthetőségében is szárnyaló, nemes pátoszú költői stílusát, helyenként csak leg­nagyobb kortársaiéhoz mérhető gondolati mélységét („Meghalt egy gulyás”, „Egy faddi. sír mellett”, „Még holtan is ellenségem!...”, „A Kapos völgyében”, „Fütyüljetek, fiaim ,. „Esti villanygyújtás”, „Egy szolnoki, eszpresz- szóban”, „Mintha szívemet ojtanák”, „A 424 109-es számú mozdonyról”, „Kilenc marha autón”, „Razlivi elégia”, „Ö, serkentő Mú­zsám!”, „Monológok a „Kiszerelő”-ben”,. „Vitatkozik a lelkiismeret”) ............. 4. F öldeák János költészete az; utóbbi években elhalkult. Nevével lapjainkban, folyóirata­inkban mostanában csak nagy ritkán találko­zunk. Novellák, regények, olykor egy-egy könyvkritika adnak hírt még korántsem lezá­rult életművének alakulásáról, „belső mozgá­sáról”... Legtermészetesebb éltető közege azonban a vers. Kötete végső lapjain voll két nagy ihletője: a Szovjetunióban tett utazás és' a Csepeli Papírgyár. Hisszük, hogy a benne mindig egy közélet és magánélet gondjai, sike­rei, örömei, bánatai újból verseket fakaszta­nak. s ezek tovább rajzolják legsajátosabb arcát: a felszabadult munkást, a kommu­nista költőt, a szocializmust építő alkotó em­bert ... „Nemcsak tanú vagyok, nemcsak kortárs le napokban, de munkás is, ki hitt és cselekedett, és költő is, kinek a verssel vallani kellett, hogy mennyi voll a szó és cselekedet aránya, míg épült a. szocialista ország: gyárak, erőművek s új bányák sora — részese vagyok a hatalomnak — több, mini [tanú, akit majd tetteiből ítél kora, és kommunista is, nemcsak nyilvántartott [párttag, bírája annak, ami törvénytelen; nemcsak tanú vagyok, de felelőse c kornak, s tán nem marasztal el a történelem __ — Az önként vállalt elkötelezettség, és a: valóban „történelmi idők”, melyeket átéltünk és át fogunk élni: sürgetik a folytatást, a vá­laszadást. Felelnünk kell! S feléletünket nap­ról napra ki kell munkálnunk, tollal és szer­számmal egyaránt!...... Gyárfás Imre Űj könyvek a miskolci könyvesboltokban A Miskolcra érkezett leg­újabb könyvek közül első­sorban két szépirodalmi mű­re szeretnénk felhívni a fi­gyelmet. Az egyik Franz Kaf­ka, az impresszionista mű­vészet egyik legkiválóbb iro­dalmi képviselője, Kastély cí­mű regénye. A huszas évek rendkívül finomtollú, szimbó­lumokat kereső és azokat ar- tisztikusan megvalósító írója, az utóbbi években népszerű lett Magyarországon. A né­hány évvel ezelőtt megjelent novelláskötetét tavaly A per című regénye követte a Nagy­világ hasábjain. Üj könyve ismét élvezetes lesz a szépiro­dalom kedvelői számára. A másik munka egy hang játék­gyűjtemény, mégpedig német hangjátékok sorozata. Látha­tatlan színpad címmel jelen­tette meg a kiadó ezt a köte­tet. A valóban irodalmi értékű hangjáték a németeknél már a harmincas évek óta nagyon népszerű, ez a kötet, azt hisz- szük, komoly érdeklődésre tarthat számot nálunk is. Az életrajz-regények között nyilván jelentős szerepet nyer Murányi Kovács Endre Ana- tole France-ról szóló irodalmi tanulmánynak és életraj zrc- génynek egyaránt nevezhető könyve. A szerző jó ismerője a francia kultúrának, történe­lemnek, ezt már bebizonyította a régebben írt és az 1848-as párizsi forradalomról szóló művében. A különböző művészeti ágak kedvelőinek figyelmét három könyvre hívjuk fel. At égjük a Realizmus a nyugat művészetében címet kapta éS a nagy nyugati realista képző­művészek alkotásainak rna- gyarázatos, képekkel illuszt­rált kiadványa. A másik könyv elsősorban a film iránt érdeklődőket vonzaná, de va­lószínűleg a mozi látogatókat is, vagyis, mindenkit. Ez pe­dig az újonnan megjelent Film kislexikon. Végül a zon­gora művészetében jártasok­nak felhívjuk figyelmét Gát József könyvére, amelynek s címe: A zongora története. m, i-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom