Észak-Magyarország, 1964. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-30 / 203. szám
Hruscsov és Novotny beszélt abesztereebányai nagygyűlésen Korszerű kavicsosztályozómű épült Nyékládházán A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Xx. évfolyam, 203. szám Ara: 80 fillér Vasárnap, 1964. augusztus 30. Világ proletárjai, egyesüljetek! 25 millió forintos beruházással teljesen automatizált kavicsosztályozóművet ál lí tott üzembe az ÉM Kavicsbánya Vállalat nyékládházi üzeme. Az új üzemben óránként 60 köbméter,. 4 fajta szemnagyságú kavicsot válogatnak az automaták. A válogatott és osztályozott kaviccsal nemcsak Borsod megye épület* elemgyárait és építkezéseit látják el, hanem a környezi megyékbe is sokat szállítanak belőle. Besztercebánya és környéke szombaton, a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóján ünnepi köntösbe öltözött. A városba vezető utakat, s a város utcáit vörös és nemze- tiszínű zászlók díszítették. A szlovák és orosz nyelvű feliratok a csehszlovák—szovjet barátságot és a békét, valamint a „felkelő” városba érkezett egykori partizánokat és Vendégeket köszöntötték. A 25 ezer lakosú Besztercebányán augusztus 29-re több mint százezren jöttek össze, hogy tanúi lehessenek a történelmi Remény alkalmából rendezett ünnepségsorozatnak. A város főterét szombaton hiár reggel kilenc órakor zsúfolásig megtöltötte a tömeg. Pontosan fél tízkor viharos taps köszöntötte a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékművével szemben felállított dísztribünre lépő N. Sz. Hruscsov- ot. és Antonin Novotnyt, s a szovjet párt- és kormányküldöttség többi tagját, a csehszlovák párt és állami vezetőket. továbbá a nyolc országból. köztük Nógrádi Sándor vezetésével Magyarországról érkezett küldöttséget. Ezután Alexander Dubcek. a CSKP KB elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára lépett a szónoki emelvényre. Rövid megnyitó beszédében köszöntötte a megjelenteket. s megemlékezett a húsz évvel ezelőtti eseményről, a szlovák felkelés jelentőségéről. Novotny elvtárs beszéde Bevezető szavai után Antonin Novotny köztársasági elnök a CSKP KB első titkára mondotta el ünnepi beszédét. Antonin Novotny beszéde bevezető részében az egész csehszlovák nép nevében köszöntötte a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóján megjelent vendégeket, elsősorban a szovjet Párt- és kormányküldöttséget, amelyet N. Sz. Hruscsov vezet. Emlékeztetett arra, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés idején Hruscsov az ukrán partizán-főhadiszállásról közvetlenül irányította a szlovák felkelőknek nyújtott segítséget. Üdvözölte az ünnepségen részt vevő egykori harcosokat, köztük a magyar partizánok küldöttségét is. Ezután a Szlovák Nemzeti Felkelés történelmi jelentőségét méltatta. Majd az országos problémákra tért át Antonin Novotny és így folytatta: A soron következő legfontosabb feladataink: ,,A termelés hatékonyságának és a termékek min őségének növelése. beruházási programunk fejlesztése, a legkorszerűbb technika érvényesítése, az irányító szervezés, az ellenőrző munka színvonalának növelése ... Pártunk törekvése most arra irányul, hogy megfelelően elősegítsük az 1965. évi tervet és az 1966-tól 1970-ig terjedő feladatainkat. A beszéd a továbbiakban a szocialista országok és a nemzetközi kommunista mozgalom egységének kérdésével foglalkozott. „Meggyőződésünk, hogy a szilárd nemzetközi kommunista egység sikeresen ellenáll minden bomlasztó kísérletnek és győzelemre vezeti a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért folyó világméretű harcot” — mondotta beszéde befejező részében Antonin Novotny, a Csehszlovák Kommunista Páli Központi Bizottságának első titkára. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a százezres tömeg lelkes ünneplésétől kísérve, Hruscsov lépett a szónoki emelvényre és mondotta el beszédét. múltat, nem tudják megismételni a hitleri hadjáratot, amelynek során egész Volgo- grádig jutottak el. A Szovjetuniónak, a szocialista országoknak mindenük megvan, ami szükséges ahhoz, hogy megsemmisítő csapást mérjenek bármilyen agresszorra. A szocialista országok határait szilárdan védelmezi szocialista közösségünk teljes ereje. Ez nem fenyegetődzés, ha nem, hogy úgy mondjam, intelem. — Még egy fontos tanulságról akarok szólni — folytatta Hruscsov. A nyugati propagandák mind a mai napig azt hajtogatják, hogy a szó cializmust a szovjet szuronyok vittek el a kelet-európai országokba. Hruscsov itt rámutatott arra, hogy egyesek mind a mai napig Kelet-Európa „leigázásáról” beszélnek és folytonosan azt a régi nótát fújják, hogy a szocializmust kívülről kényszerítették rá Kelel-Euró- pa országaira. Az Egyesült Államokban még most is minden évben lejátsszák a „Le- igázott népek hetének” bohózatát. A népi demokratikus rendszer már húsz éves, de az imperialistáknak még mindig olyan lázálmaik vannak, hogy „felszabadítják Kelet-Európa népeit”. — Felvetődik a kérdés, hogy kitől és mitől keli a népeket felszabadítani? — tette hozzá (Folytatás á 2. oldalon.) A nyékládházi Uavicsosztályozómü. Osztályozott kavicshegyek a szalaghidak alatt. Híd a gépek fölött - A Dunai Erőmű - A Mátra kicsinyített mása a Mezőgazdasági Kiállításon Hruscsov elvtárs beszéde Hruscsov beszéde elején kijelentette, hogy mély meghatottsággal vesznek részt a szovjet nép képviselői a besztercebányai ünnepségeken, amelyeket a Szlovák Nemzeti Felkelés kitörésének 20. évfordulója alkalmából tartanak. — A Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóját Csehszlovákia minden őszinte barátja ünnepli — folytatta. — Ez a jelentős évforduló különösen közel áll a Szovjetunió népei, a testvéri szocialista országok népei szivéhez. A továbbiakban rámutatott arra, hogy a szovjet és a csehszlovák nép barátsága a fasiszta hódítók elleni közös harcban edződött meg. Rámutatott arra, hogy a Szlovákia földjén húsz évvel ezelőtt lezajlott harcok során megmutatkozott, milyen- hatalmas ellenálló erőt rejt magában a hódítókkal szemben a néptömegek ereje, az össznépi ellenállás. Hruscsov beszédének további részében, a szlovák felkeléssel foglalkozva, emlékeztetett arra, hogy már a prágni csütörtöki nagygyűlésen elmondta, de most megismétli, hogy „népeinknek, amelyek magasra emelték a szocializmus zászlaját, állandóan gondoskodnak kell országaink védelmi képességének fokozásáról, hogy megbízható védelemmel rendelkezzünk a szocializmus vívmányainak mcgollahna- zására”. — Védelmi képességünket erősítve — tette hozzá Hruscsov — ugyanakkor állhatatosan és következetesen harcolunk a békéért.' A tarlós békéért vívott harc valamennyi nép szent kötelessége. Majd arról beszélt, hogy egyes emberek eléggé leegyszerűsítve állítják maguk elé a háború és a béke problémáját, és így beszélnek: hát ha kitör egy űj világháború, mi van ebben olyan borzalmas? Hiszen nemcsak az imperialista államoknak, hanem a szocialista országoknak is van atom- és hidrogénfegyverük, rakétájuk. így, bár a háború eredményeként a Föld lakosságának jelentős része megsemmisülne, minden esetre az emberek egy része megmaradna és a háború romjain később felépítenék az űj, még szebb civilizációt. — Nem, mi nem akarunk egyetérteni az ilyen véleményekkel. Mi kommunisták nem akarjuk az államok közötti háború útján létrehozni a szocializmus győzelmét valamely országban. Mi békére törekszünk. — A Szovjetunió most minden eszközzel rendelkezik, hogy megvédje a maga országát és helyt álljon barátaiért is. •— Véssék jól emlékezetükbe az imperialisták, köztük a nyugat-németországi militaristák is, hogy bármilyen lázálmokat szőnek is, soha többé ne:n sikerül megismételniük a Alig lép be az ember a mezőgazdasági kiállítás kapuján — meglepetés fogadja. Négy méter magas hid húzódik keresztül a gépek főtere fölött. Fentről a látvány nagyszerű. Tízezernyi négyzetméter területen színes tarkaság terül el a híd alatt, illetve a főpavilon körül. Főleg sárga, szürke, kék, barna és piros színek vegyülnek. Ez a KGST-országolc gépbemutatója A mai kor emberének vitathatatlanul ez a kiállítás legérdekesebb és legizgalmasabb része. összesen 500 mezőgazda- sági gép, 25 parcellában, köny- nyen megközelíthető és megfigyelhető bármelyik. Nem „nemzetiségük”, hanem témák szerint csoportosítottak a kiállítók. A szovjet, a bolgár, a lengyel, a román, a csehszlovák és a magyar gyártmányú gépek együtt hirdetik a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság fejlődését és rohamos korszerűsödését. Itt, a „gépek hídján” hallottam egyik kollégámtól egy érdekességet is. 1857-ben, az első országos jellegű mezőgazdasági kiállításon szintén 500 gépet állítottak ki. A korabeli tudósító a gépek korszakának kezdetéről írt lapjában. No, persze, akkoriban a gőzeke még az egyik legkorszerűbb mezőgazdasági gépnek számított, s az akkori látogatók jobban csodálták a ma már kezdetlegesnek számító szecskavágót és répadarálót, mint a mostani földműves, mondjuk, az URSUS-típusű, a B—112-es, vagy C—328-as traktorokat. És ez természetes is. Ma már a korszerű traktorok és munkagépek éppúgy közismert mező- gazdasági fogalmak, mint a tehén, a tej, az eke, vágj- maga a föld. A KGST-országok gépldállí- tását lenyűgöző méretű, igen érdekes és változatos műszerkiállítás egészíti ki. 1500 különböző műszert mutatnak be, s ezek éppúgy a mezőgazda- sági termelés fejlődését szolgálják, mint a legkorszerűbb traktorok. A felszabadulás óta ez a tizedik Országos Mezőgazda- sági Kiállítás. És az Országos Vízügyi Főigazgatóság eddig még mindegyiken érdekes, tanulságos és látványos bemutatókkal szerepelt. Ez is logikus. Hazánkban a gépesítés fokozásán kívül egyik legfontosabb feladat az öntözés, az öntözéses termelés bővítése. A vízügy az idén is bemutatja mintaparcelláit és legújabb öntözési műszereit, berendezéseit. ' Az eddigi kiállítások egyik slágere, méreteiben is kiemelkedő látványossága volt a tiszalöki duzzasztómű kicsinyített mása. Az idén új slágert mutat be a vízügy. S ez a Dunakanyarban, Nagymarosnál felépítendő Dunai Vízerőmű modellje. Látható itt a Duna kicsinyített mása. Gabcikovotól Nagymarosig. S mellette a magyarázat: mekkora lesz az erőmű, mennyi energiát termel majd, mennvire emeli meg a Duna szintjét, s hogy ez az óriás munka csehszlovák— magyar közös vállalkozás. A Vízügyi Főigazgatóság bemutatja a Balatonaligán épített, teljesen újrendszerü öntözőmű modelljét is. Akik a Balaton déli partján nyaraltak az idén, a valóságban is láthatták. Akik még nem látták, megnézhetik a kiállításon. A modell érdekes és élethű. Talán legérdekesebb s egyben legszebb része a vízügyi kiállításnak: a Mátra kicsinyített mása Azt érzékelteti ez a makett, hogyan szelídítik meg a Mátra makrancos folyóját, a Tárnát, amely gyakran okoz árvizeket. A Mátrában, a Tama völgyében a következő években víztárolókat építenek. Ezzel megszüntetik az árvizeket, s a mesterséges tárolók vizét nyáron öntözésre használják. Az első ilyen víztároló Nagvréde határában már fel is épült. Az idei Országos Mezőgazdasági Kiállításon gyakran találkozunk földiekkel és Borsod-Abauj-Zempl én megye területéről származó állatokkal, terményekkel is. Az talán már természetes is, hogy Hegyaljánk híres borai a kiállítás legkedveltebb italai. Mondhatnánk íoy is: e borok nélkül már el sem képzelhető egy mezőgazdasági kiállítás. De ott vannak állattenyésztő, gabona- és kukoricatermesztő gazdaságaink is. Hogv csak néhányat említsünk: Mezőnagy- mihálv. Mezőkeresztes. Put- nok, Karcsa és Miskolc. Termelőszövetkezetek és állami gazdaságok egyaránt. És ott vannak a Borsodi Vegyikom- binát termékei is, hiszen a kiállítás külön mutatja be: a nehézipar. benne az vegyipar, hogyan segíti a mezőgazdaságot. Kimondhatatlanul sok itt a tanulságos látnivaló. 33 hektár területen bemutatkozik egész Európa. A szocialista országokon kívül 19 nyugati cég. köztük nyugatnémetek, angolok, osztrákok, olaszok és franciák. Szendrci József ím hét múlva Békekölcsön sorsolás Az Országos Takarékpénztár egy hét múlva tartja az I., az V. és a VI. Békekölcsön 1964. második félévi húzását. Szeptember 7-én. hétfőn az I. Békekölcsön húzását bonyolítják le. Ebből a kölcsönből 73 160 kötvényre 21,3 millió forintot sorsolnak lei. Szeptember 8-án, kedden délelőtt az V. Békekölcsön 244 200 kötvényére 38,4 millió forint a VI. Békekölcsönből pedig 362 400 kötvényre 57,1 millió forint jut a kötvénytulajdonosoknak. A kétnapos húzáson a három Békekölcsönből összesen 679 700 kötvényre csaknem 117 millió forintot sorsolnak M nyereménnyel és törlesztéssel.------OQO----Sz eptember 30-án befejeződik a SZÓI kedvezményes fiizelőakciója Még mintegy 180 000 SZOT tüzelőutalvány van hátra. A TÜKER-telepek és vidéki TÜ Z É P-k i rendel tségek úgy készültek fel. hogy ezeket szeptemberben beváltják. A SZOT tüzelő-akció ugyanis az előző évektől eltérően szeptember 30-án befejeződik. Mindenki időben megkapta az utalványokat ahhoz, hogy az előirt határidőig beválthassa. Ezért a TÜZÉP főigazgatóság ismételten felhívja a lakosság figyelmét arra. hogy szeptember 30-a után az utalványok érvényüket vesztik. Aid valamilyen oknál fogva mégsem tudta kiváltani tüzelőiét, visz- sznkapja pénzét. A fel nem használt utalványt a munkaadónak kell leadni, s a TŰ- KER kifizeti az értékét.