Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-12 / 290. szám

. Szerda, 1962. december 12. ESZAKMAGYARORSZAG ír Jó eredmények a megyei serdülő súlyemelő bapíőksagön^ Igen kevés nézője, de annál több részvevője volt az első ízben megrendezett megyei serdülő súlyemelő egyéni és csapatbajnokságnak. Az elmúlt évek során alig találkoztunk egy-két serdülő súlyemelővel, a most lebonyolított bajnoksá­gon viszont 40 fiatal súlyemelő­palánta vett részt. A DVTK, a Miskolci Bányász, a Sátoralja­újhelyi Közgazdasági Techni­kum, a Miskolci Villamosipari Technikum, valamint a Puttó­id Mezőgazdasági Technikum versenyzői indultak az egyéni bajnokságban, s a csapatbaj nő­id címért négy csapat vetélke­dett. Nagyszerű fejlődés, a súlyemelő sport előrehaladásá­nak bizonyítékai ezek a tények. A súlyemelő sport legfiata- labbjai nagy lelkesedéssel és akarattal készültek a viadalra és nagy küzdelem jellemezte a bajnokságért folyó vetélke­dést. Ennek köszönhető, hogy sok csúcsbeállítás és sok új rekord született. Egyes súly­csoportokban többen is meg­javították a fennálló csúcso­kat, szinte percenként szüle­tett új rekord. Huszonkét új csúcs és csúcs- beállítás! Ez a serdülők baj­nokságának kiváló eredmé­nye. A bajnokság legszebb ered­ményét Szűcs Lajos, a DVTK lepkesúlyú versenyzője érte el, aki nyomásban 65, szakí­tásban 65, összetettben 207,5 kg-ra javította meg az általa tartott országos és megyei csúcsokat. A pehelysúlyú Kiss, a Mis­kolci Bányász versenyzője szakításban cs összetettben, a kisváltósúlyú Sasvári (Villa­mosipari Technikum) nyomás­ban, Takács (DVTK) szakítás­ban és összetettben javított megyei csúcsot. Nagy, a diós­győriek versenyzője ebben a súlycsoportban nyomásban be­állította a csúcsot. Kisközép- súlyban három versenyző is csúcsot; javított. Középsúlyban Götz, Borsi többször is javí­tott csúcsot a verseny folya­mán, s végül Borsi lett az első. Nehézsúlyban először a sá­toraljaújhelyi Fekete iratko­zott fel a csúcstartók közé, de az ő eredményeit Czumbil sor­ra megjavította; Az egyéni bajnokság során a DVTK és a Miskolci Bányász súlyemelői 4—4, a Putnoki Bányász pedig I bajnokságot nyert. Az egyéni bajnokság eredményei: Lepkesúly: 1. Szűcs (DVTK) 207,5 kg (új országos és megyei csúcs), 2. Képis (Miskolci Bá­nyász) 120 kg, 3, Marczi Sátoraljaújhelyi Közgazdasági Technikum) 120 kg. Légsúly: 1. Tóth (M. Bá­nyász) 147,5 kg, 2, Feczkó (M. Bányász) 145 kgfáOSzéll (Sá­toraljaújhely) 137,5 kg. Pehelysúly: 1. Kiss (M. Bá­nyász) 160 kgera?" Hársvölgyi (Sátoraljaújhely) 130 kg, 3. Hortoványi (Villamosipari Techn.) 127,5 kg. Könnyűsúly: 1, Labanca CM. Bányász) 172,5 leg, 2. Benke (M. Bányász) 147,5 kg^3? Ka­tona (Sátoraljaújhely) 145 kg. Kisváltósúly: L Takács (DVTK) 200 kg, 2. Sasvári (Villamosipari) 187,5 kg, 3. Nagy (DVTK) 185 kg; Bejutunk az NB 81-be...? Váltósúly: 1. Zsadanyi (DVTK) 180 kg, 2. Hancsiesák (M. Bányász) 177,5 kg, 3. Sza­bó (DVTK) 140 kg. Kisközcpsúly: 1. Szepesvári (Putnok) 182,5 kg, 2. Rónaföldi (Villamosipari Techn.) 180 kg, 3; Veres (Miskolci Bányász) 175 kg. Kcizőpsúlv: 1. Bőrei (DVTK) 185 kg, /2/Gölz (Sátoraljaúj­hely) I8z kg. 3. Vajda (Sátor­aljaújhely) 150 kg. Nehézsúly: 1. Czumbil (M. Bányász) 177.5 kg, (jJ. Fekete (Sátoraljaújhely) 175 kg. (Mint érdekességet jegyezzük meg, hogy a legjobb összetett eredményt a lepkesúlyú Szűcs, a mezőny legkönnyebb tagja érte el.) Négy csapat indult a csapat­bajnoki küzdelmeken, teljes létszámmal. A lelkesen küzdő Miskolci Bányász súlyemelői imponáló fölénnyel nyerték a bajnokságot, míg a második hely kérdése csak nagy harc­ban dőlt el a DVTK és Sátor­aljaújhely versenyzői között, az előbbi csapat javára; Borsod megye 1962. évi ser­dülő súlyemelő csapatbajnoka: Miskolci Bányász 56 pont, 2. DVTK 37 pont, 3. Sátoraljaúj­helyi Közgazdasági Technikum 35 pont, 4. Villamosipari Tech­nikum 27 pont. Örvendetes a sátoraljaújhe­lyiek harmadik helye, akik az Ifjúsági bajnokságon is ezt a helyet szerezték meg. Dicsére­tes a Villamosipari Technikum súlyemelőinek helytállása is. Remélhetőleg Putnokon ser­kentőleg hat az itt elért ered­mény és további fejlődéshez vezet; HIRDETÉSEK ALLÄS Bányamérnököt, vagy bányát ech- nikust a tapolcai mészkőbányába felvesz a Hcjöcsabai Cement- és Mészmű. Jelentkezés a vállalat sze­mélyzeti osztályán. Erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. VIZSGÁZOTT KAZÁNFŰTŐT azonnali belépéssel fel­vesz a Miskolci Épület- anyagfuvarozó Vállalat, Miskolc, Tüzér u. 12. sz. Jelentkezés a munkaügyi osztály vezetőjénél. 82203 Levelezésben jártas, gyakorlott gyors-és gép­írónőt felvesz a B.-A.-Z. megyei Kéményseprő V. Jelentkezni lehet Mis­kolc, Borevezér u. 2. sz. alatt, 82162 ADAS—VÉTEL Zongora, rövid, páncéltőkés, Lau- bergor Gloss gyártmányú, eladó. Petőfi u. 8. 8973 Jáwa Pionír motorkerékpár el- adó. Edelény, Rudas László u. 7. Olajkályhát keresek, sürgősen. Mátyás király u. 8. szám. Bartha. Dióháló, négyszemélyes, világítós bordó rekamié, fotelokkal, székek­kel, kisebb rekamié, olcsó háló, darabonként is, gyermekágy, fize­tési kedvezménnyel eladó. Hadi­rokkant ak utcája 10. ____________8847 G yönyörű színes mintás mozaik­lapok — fehér cementből is készít­ve — raktárról azonnal kapható. Strausz Gyula kisiparosnál, Buda­pest, XI., Kovászna u. 2. sz. (Tété­nyi út sarok.) Telefon: 268-261. Kér­jen Ingyen mintakártyát.______7714 2 00 kg-os hízott sertés eladó. Partizán u. 8._____________ 9979 K ét használt rekamié es gyer­mekágy el adó. Huszár u. 3.________ E ladó Skoda 445-ös. Érdeklődni felsőzsolcai postán. Zelen. 8899 Eladó nagyméretű, kisipari gyer­mekágy. Miskolc, Akác u. 28. Sza­bó.________________________________8882 Kárpitozott garnitúra eladó. Szé- chenyi u. 18., a kárpitosnál. L Ruhásszekrény, konyhaszekrény és öntött vaskályha eladó. Megte- kinthetö Felsozsolcn. Kossuth u. 49. Eladó kétajtós barna szekrény, kisméretű kredenc. két karosszék. Szücs | Sámue 1 u. 7,__________82181 H álószobabiHor, magános kony­haszekrény és konyhabútor el­adó. Madarász u. 29. 82182 125-ös Danuyia, jó állapotban el­adó. Pereces. Szentistváni U. 26. Skoda Spartak gépkocsi eladó. Dr. Hengl, Polgár. Telefon:_34. C ontinental írógép, német vil­lanyvarrógép, új villanysütő. 5 li­teres gázboyleu, Terta lemezjátszói, rádió, televíziós asztal, kisipari ol­dalszekrényes konyhabútor, új fo­telágy eladó. Széchenyi u. 88. Ju­hos. ____________________ 82174 T cleliáló bútor, női kerékpár, konyhaszekrény, toalett-tükör el­adó. Kun Béla u. 1., házfelügyelő. Kombináltszckrény és 'Torta le­mezjátszós rádió eladó. Miskolc, Zsolcai-kapu 30. Tóthék. Mcgte­kinthetö délután 3 órától._________ R övid férfi bőrkabát, megbízás­ból eladó. Széchenyi u. 25. sz. Bor­szabó mester._______ 82168 J o állapotban lévő, mély és sport gyermekkocsi eladó. III., 'Do­rottya u. 6. (Kilán-telep.) dr. Hor­váth;______________ 82161 K ombináltszckrény és nyion-tüll eladó. Vörösmarty u. 48. Szirmay­n é. _____________________________82190 I gényesnek távirányítású Pannó­nia játékvasút, lámpákkal eladó. Diósgyőr, Béke u. 28. 82172 LAKÁS—INGATLAN Ea a kérdés foglalkoztatta a sportkedvelőket vasárnap dél­előtt, a diósgyőri stadion tor­natermében. A DVTK ökölvívó csapata döntő fontosságú mér­kőzést. vívott a Honvéd Me- reszjev SE együttesével. A kör­mérkőzés formájában lebonyo­lított osztályozok során a diós­győri ökölvívók eddig igen jól helytálltak. Legnagyobb rivá­lisuk a vasárnapi ellenfél volt. Jogos volt tehát a sportkedve­lők kérdése, amikor a szorító körül és az erkélyen várták a nagy összecsapás kezdetét. Nos, a kiválóan küzdő diós­győri fiúk megérdemelt és biz-> tos 13:7 arányú győzelmet arattak. A diósgyőriek közül í Kuburczik, Soós, Munkácsi, j Kiss, Nagy és Demeter győzte! ie ellenfelét, Piedl döntetlent j ért el, Dvoják, Boda és Szabó < pedig vereséget szenvedett. A győzelem igen nagy ér-' tékű. A diósgyőrieknek még j egy mérkőzésük van hatra, s; azon kell jól helytállniok, hogyj bejussanak az „ígéret föld-1 jére”, az NB II-be. Az alábbiakban három képet i mutatunk be a találkozóról. ' A súlyemelő sport egyre nagyobb tért hódít varosunk­ban és a megyében egyaránt. Ennek a sportágnak fejlődé­se csak akkor biztosítható, ha a szakosztályok megfele­lő körülmények között tart­hatják edzéseiket, készülhet­nek a versenyekre. Egyszer már hírt adtunk róla, hogy a Miskolci Bányász súly­emelőinek nincs módjuk rendszeres felkészülésre, mert a pcreccsi 104. sz. Iparitanuló Intézetben nem edzhetnek. pedig ez volt a bányász súlyemelők második otthona. Egy hónap telt el azóta, hogy ezt először meg­említettük, és azóta semmi változás nem történt. Pedig a Miskolci Bányász verseny­zői jól és eredményesen dol­goznak. A nehézségek elle­nére, lelkesedésükkel példát mutatnak, újabb cs újabb dicsőséget szereznek a bá­nyász színeknek. Vélemé­nyünk szerint sürgősen meg kellene találni a módját an­nak, hogy a bányász súly­emelők visszakerüljenek ré­gi edzéseik színhelyére, az Iparitannló Intézet torna­termébe. Talán csak egy kis sportszeretet és megértés kellene hozzá, 0. PJ Perzsabunda eladó. Bacsó Béla u. 33. 8843 160 kg-os zsírsertés eladó. Dam­janich u. 1. 8881 Jókarban lévő tolókocsi, beteg részére eladó, Ujdiósgyőr, Testvé­riség u. 55. _______________ 8910 G yermekágy matraccal, párnázott székek, fotel, asztal, tizedesmérleg eladó. Tetemvár, Alsósor 29.______ E ladó igényesnek íróasztal, fotel, vállalatnak bizományi útján. Szé­chenyi u. 36. Szabados. Telefon: 36-270.________________ 0005 E ladó új külföldi magnetofon, gitár és nagy Singer varrógép. Megtekinthető: II. kér., Tátra u. *n. Andrnssy.________________________8089 E ladó olcsó konyhabútor, fonott bútorok, kis szekrények, hármas, tükrös fehérszekrény, kovácsolt­vas ágyak, összecsukható ágy, asz­talok. éjjeliszekrény, mosdó, képek, szőnyeg, kis tűzhely, négy- lángos gáztűzhely, kerti szerszá­mok. tükör stb. Budai J. v. 18. - Eladó 11 000-rct futott Skoda Oc- tavia Super személygépkocsi. II. kér., (Vasgyár). Báthori-sor j>5.___ K ombináltszckrény. keletnémet négyajtós szekrények, hálószoba- bútor, magános szekrény, éjjeli­szekrény, toalett-tükör, asztal, szék. vitrin, kis könyvszekrény, biedermeier szekrény, fotel, ágy- sodrony, matrac, ..Buksi” kötőgép, süllyesztés Singer varrógép, íróasz­tal és egyéb használt bútorok el­adók. Széchenyi u. 76. 8925 Ongán, Kossuth u. 5. szám alatti ház eladó._______________________82109 Miskolc-Tapolca központjában 2 szoba, konyha, verandas vikend- ház eladó, 230 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Madácsi, Jászberény, Toldi U. 2. ______________________82033 K eresek Jcöltségmegtérítéssel egy szoba, konyha, speizos lakást, bér­házi előnyben. Hadirokkantak u. 18.. jobbra 3. ajtó.______________82160 Ü res szoba, konyha, dolgozó há­zaspárnak, albérletbe kiadó. Cser­mely u. 33.______________________8898 T apolcán 200 négyszögöl délifek- vésü gyümölcsös telek eladó. Ér­deklődni: Zsolcai-kapu 1. sz. alatt, szabóműhelyben. _______________8927 Ú jonnan generálozott nagymére­tű 2 szoba, konyha, éléskamrás la­kást cserélek 2x1 szoba, konyhás, éléskamrás lakással. Miskolc, Vö­rös marty u, 80. Kertész._______8910 E ladó Borsvezér u. 24. számú ház, 2 szoba beköltözéssel, bécsi rövid zongora, ebédlőasztal, kárpitozott székekkel, Bodnár Sándornénál. ’’’íSemmelNveis u. 2/b. szám melleit kertes házhely eladó. Érdeklődni Szabó Balos u. 22. Versenyt.______ E ladó sürgősen 400 négyszögöl szőlő, a tapolcai elágazásnál. Ér­deklődni Hejöcsaba, Pohl Sándor u. 46.. görömbölyl elágazás. " Üres szoba, házaspárnak kiadó. Gagarin u. 14., IT/1. Ki lián-dél.____ H árom rendes férfinek, vagy gyermektelen házaspárnak lakást adok. Cím: Tatárdomb, Mongol u. 9. SZ. 8860 Remekül öklözött Demeter, a diósgyőriek legjobbja. Pompás soro- 2ab után egy kemény horgot vitt be ellenfelének, aki feladta a kilátástalan küzdelmet, • • Győz: Demeter* WM § Az egyik legizgalmasabb összecsapásról a Soós (DVTK)—Szabó mérkőzésről láthatunk két képet. Az elsőn Soós (fehér cipös) kez­deményez, a másikon dulakodik a kél versenyző. Végül a diós­győri fiú megérdemelt győzelmet aratott. Foto: Szabó István Röplabda A férfi NB 1. tf. Dózsa 2. Eaxkaslyuk------­3. Vasas 4. Bp. Honvéd 5. Bp. Spartacus 6. Vasas Izzó 7. Nyíregyháza* 8. Debrecen 9. Csepel 10. Pénzügyőrök 11. Bp. Postás 12. Salgótarján 13. Z. Danuvia 14. MTK I. állása: 12 12 — 36: 0 24 --12-a—3 2»*16 21 10 10 — 30: 4 20 19 10 12 IS 11 10 10 11 12 12 10 1 27: 6 19 3 22:15 17 7 21:25 17 8 18:28 17 6 18:22 16 5 16:20 15 7 18:24 15 8 14:28 14 11 13:34 13 11 9:34 13 8 11:27 12 • Egy büntetőpont levonva! A női NB 1. Bp. Építők 2. V. Turbó 3. Bp. V. Met. 4. Bp. Petőfi 5. U. Dózsa 6. Utasellátó 7. Bp. VTSK 8. Bp. Előre 9. BVSC 10. Sz. Kender 11. V. Dinamó 12. Miskolc 13. Bp. Spartacus H. Sb* Spartacus I. állása: 11 10 10 11 • 9 10 10 11 9 10 11 1 9 2 11 — • — 1 32:10 21 1 28:11 19 3 27:12 19 2 25:12 16 2 23:11 16 4 22:14 16 4 21:15 16 6 18:23 16 4 20:15 14 6 16:21 14 10 8:31 12 7 11:21 11 11 8:33 11 » *:J2 * FELHÍVÁS A Városi Tanács pénzügyi osztálya felhívja az adózók —- háztulajdonosok, iparosok, kereskedők, szellemi és egyéb tevékenységet folytatók, valamint a mezőgazdasági ingatlant használók — ügyeimét, hogy folyó évi adófizetési kötelezettségüknek december kó 15-ig tegyenek eleget Mindazok javára, kik évi adójukat rendezik, 2 százalékos kamattérítést ír jóvá Azokkal szemben viszont, akik fizetési kötelezettségük­nek nem tesznek eleget, a kényszerintézkedéseket alkal­mazni fogja, ami a késedelmi pótlékon felül további költséggel is jar; Az adótartozás rendezése mindenkinek nemcsak állam- polgári kötelessége, de egyéni érdeke is, 82269 . PÉNZÜGYI OSZTÁLY Ernőd, Margit u. 13. számú ház, beköltözéssel eladó. Vasútállomás­hoz közel. ______________________821G9 Ü res albérleti szoba, gyermekte­len házaspárnak, december J5-rc kiadó. Martintelep. Dózsa-telep 12. Elcserélnem LKM-dolgozóval egy szoba, konyha, speizos, kertes la­kásomat. hasonlóra, lehet bérházi is, a Glószban, vagy a Kiliánban. Cím: II. kér., Sztahanov u. 36. Farkaséknál. ____________________82130 S zellemi dolgozó férfinek bútoro­zott szoba kiadó. Kun Béla u. 2.. III. 8.___________________________82184 B útorozott szoba, egy férfi részé­re kiadó. Lévay József u. 57., özv. Tőkés Dánielnc.________________82135 K iilönbcjáratú bútorozott szoba, konyha és fürdőszoba használattal, két nőnek. Nagy házaspárnak, azonnal is kiadó. Szinyei Merse Pál U. 6. sz., 1/3.___________________82175 H árom diáklánynak, vagy dolgo­zó nőnek bútorozott szobát, előszo­bát adok. Víz bent. Érdeklődni Lc- vay u. 24. sz. alatt kedd és péntek kivé telével, délután 3—6-ig. Szép szoba, azonnalra kiadó, ren­des férfi részére, vagy fiatal há­za spiu*nnk:_Pe^ . 48., III. 3. 70 négyszögöl lekerftett területtel 2 szoba, konyha, éléskamra ház­rész, 47 ooo forintért, eladó. 27 ooo forinttal átvehető és beköltözhető. Vételárhátralék 1000 forintos havi részletben fizethető. László János, Diósgyőr, Majláth. Honvéd u. 24. VEGYES Diák tánctanfolyam kezdődik de­cember 33-án, csütörtökön 5 óra­kor, felnőttek részére 6 órakor, a Tánctanítók Tánciskolájában, Deb- reczenyi u. 29. Beiratkozás egész- napon át. _______ L ukács szűcs alakítást, javítást* tisztítást vállal. Szemere u. 5. Gyapjú, ausztrál kulik, blúzok, szoknyák, szép színekben. Gedeon Irén. Színház sarok. Emeleten. Dé­ryné u. 2,____________________ 8873 K ilián-dél Lakásszövetkezetnél kazánsalak díjmentesen kapható. Jelentkezés Dávid fog épésznél. Nagyon szép. bársonymintás nylon menyasszonyi ruha, teljesen új, kölcsönadó, vagy eladó. Szc­chenyi u. 19., II. c., 7. a. __________ S aját termésű, hároméves piros és fehér boromat, huszonöt literen felüli tételben, kölcsön hordóban* tizennégy forintért szállítom. Cím: Manner Dezső. Abnsár, Fö u. 55. 220 Volt áttérésnél villany vasal ót, rádiót, rézsót, mosógépet helyszí­nen átszerelem. Számlát az EMASZ téríti, bejelentés telefonon: 36-306, Fejd, Kazinczy u. 4. 82267 2 darab gépkocsi részére garázs kiadó. II. kerület, Gépész u. 20. 48 éves, magas, barna értelmiségi férfi megismerkedne házasság cél­jából, állásban lévő nővel. Levele­ket „Karcsú 8947” jeligére n Kiadó- hivatalba, Széchenyi u. 15-17. Gépírás (gyorsírás) tanulásában elősegítem. Telefon: 36-885. Köszörűs műhely Széchenyi u, 26.. udvarban. Korcsolyaélezést. vállalunk._____________*__________8832 R endezett anyagiak között élő. elvált asszony, komoly férfi Isme­retségét keresi házasság céljából. (36—18 évig.) Válaszokat „Szeressen minket 8906” jeligére, a Kiadóba kérem. Széchenyi u. 15-17. Élelmezési Ipari Dolgozók Szak- szervezete Megyebizottsága felhívja azoknak az élelmezési* nyugdíjas dolgozóknak figyelmét, akik szak- szervezeti tagdíjukat a megycbizotl- ságon fizették, tagdíjuk rendezé­se és tagkönyvcsere végett az EDOSZ megyebizottságát, Miskolc, Kossuth u. 11. sz., mielőbb íelko­resni szíveskedjenek.___________8900 K árpitos műhelyemet szünetelte­tés után megnyitottam. Kérem a kedves megrendelő feleim szíves pártfogását. Mindenfajta kárpitos- munkák készítését, átdolgozását cs javítását vállalom. Hívásra házhoz megyek, lfj. Gyulai László kárpi­tos iparos, Vörösmarty u. 57. A K. P. M. Közúti Igazgatóság hószolgálata 34-551 A bánattól megtörtén tu­datjuk, hogy a nagyon sze­retett édesanya, nagymama, dédnagymama, testvér és rokon Özv. SACHS ENDRENG Pfliegler Mária életének 89-ik évében, 1962. december 7-én Budapesten elhunyt. Temetése december 14-én du. fél 3 órakor a mis­kolci Mindszenti temető ká­polnájából. A gyászoló család MOSZKVICS—GARANT cs DIESEL 350. CSEPEL KOCSIK 10 000 km-es revíziós munkáit (II. szemle) rövid átfutá­si idővel vállalja a XVI. SZ. AUTÓJAVÍTÓ V. 82173 Miskolc, Zsolcai-kapu 9—11; FELHÍVÁS Felhívjuk a már korábban írásban értesített fogyasztó­ink figyelmét, hogy a feszültségáttérést 1962. december 13-án, csütörtökön tartjuk meg az alábbi utcákban. Vörösmarty u. 50—122. számig, 23—67. számig, Melinda u. 2—14. számig, 1—19. számig, Hadirokkantak u. 38—42. számig, Zrínyi u. 2—44. számig, 1—39. számig, Bem u. 2. szám, Martinovics u. 2. szám, Dankó P. u. 14—56. számig, 15—99. számig, Bihari u. 2—46. számig, 1—37. számig, mester utcák az Ács utcától a Mészáros utcáig a még 110 V-os része. Kérjük fogyasztóinkat, hogy a fenti napon saját érde­kükben tartózkodjanak otthon; 82237 EMASZ I. kér. kirendeltségre Mély fájdalommal tudat­juk, hogy szeretett édes­anyánk, nagymamánk, déd­nagymamánk özv. MÉSZÁROS GYULÁN® életének 77. évebeu. rövid szenvedés után elhunyt. Te­metése december hó is-án. csütörtökön délután 2 óra­kor, a Mindszenti temető ravatalozójából. A gyászoló család köszönetnyilvánítás Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik a leg­drágább feleség, édesanya, nagymama. Csutak Józsc.f- né temetésén meg jelentek, sírjára virágot hoztak, s ezzel fájdalmunkat enyhí­tettek. Külön köszönetét mondunk a városi pártbi­zottságnak. a XI. kerületi pártszervezetnek, a l.ehéz- szerszutngépgyár pártszer­vezetének, a városi nöszö- vetségnek, akik mély fáj­dalmunkban velünk éreztek. Csutak József es csaladja

Next

/
Oldalképek
Tartalom