Észak-Magyarország, 1960. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-07 / 186. szám

ÉSZAKMAGTARORSZAG s Gondolatok az őszi-téli népművelési munka beindulása előtt UTÓN:?? Jegyzetek egy tízéves érettségi találkozóról — igyekeznek lehetőséget teremteni a művelődésre és a kulturált szóra- rakozésra. Filmszínházaink korsze­rűsítése folyamatban van, s törek­szenek minden művészileg jó és ha­ladó eszmeiségü filmet eljuttatni dolgozóinkhoz. És így sorolhatnánk tovább. Van még tennivaló a lehetőségek biztosítása terén, nem tagadjuk. Ugyanakkor a vásár kettőn áll. A közömbösöknek is fel kell oldani passzív magatartásukat, s megra­gadni minden lehetőséget, amely tu­dást, szélesebb látókört adhat. Ne- csak a táncesteket, szórakoztató ren­dezvényeket látogassák tömegesen, hanem könyvtárainkat, ismeretter­jesztő rendezvényeinket, filmszínhá­zainkat is. Ugyanakkor alkotó befo- lyásolói is legyünk kulturális éle­tünknek. Bátran mondják meg véle­ményüket színházunk, hangverse­nyeink, könyv- és előadáspolitikánk, íróink munkájáról. Tőmegszervezeteinknek is jelentős feladataik vannak. Eddig azt kifo­gásoltuk — joggal —. hogy érvénye­sültek különböző elvek a munká­jukban. Ma már erre lehetőség nincs és káros lenne minden ilyen ten­dencia. Azt az egységes talajt, ala­pot. amelyről kiindulhatunk, pár­tunk írásos dokumentáció formájá­ban megteremtette. Ma már azor. vitatkozhatunk csak, hogy melyi­künk tudja jobban aprópénzre vál­tani az elveket. Energiájukat ne a hatáskörök tisztázására — azok már régen tisztázva vannak —, hanem erőink összefogására fordítsák ji kö­zös cél érdekében. Népművelőink erősítsék és széle­sítsék a társadalmi bázisként létre­hozott igazgatói tanácsokat és kultu­rális bizottságokat. Ezek azok a szer­vek, amelyek a több szem többet lát elvét képviselhetik és dolgozóink hangját, véleményét tolmácsolhat­ják. Fontos kérdésnek tartjuk az elő­adói munkaközösségek élettel való megtöltését. Ha ismereteket terjesz­tő előadóink megértik, hogy egy­mástól lehet tanulni korszerű isme­retanyagot, módszert stb.. s meg tud­ják valósítani azt. hogy előadásaik alkalmával levonják minden esetben a marxista szemléletű következteté­seket, tanulságokat, ha képezik ma­gukat, akkor előre tudunk lépni. Mi bízunk abban, hogy megértők. Művészeti tömegmozgalmunk alap­vető gátja a képzett, marxista esz­tétikában jártas, igényes, irodalmi műveltségű oktatógárda hiánya. (Rendezők, táncoktatók, karnagyok.) Vannak kiváló szakembereink, de kevesen. AMINT BEVEZETŐBEN elmond­tam, ilyenkor elgondolkodnak a nép­művelők. Nekem ezek jutottak Szebeni Győző A NÉPMŰVELŐK, előadók, ren­dezők, oktatók és szervezők ilyen­kor, az őszi és téli idő beállta előtt összedugják a fejüket és megterve­zik, mi hasznosat tegyenek. Azok, akik számvetést készítenek, hogy mit csináltak jól, mit rosszul, — na­gyon helyesen teszik, mert az így levont tanulságok feltétlenül segítik a jelen időszak feladatainak jobb, változatosabb, színvonalasabb meg­oldását. Művelődési otthonaink iro­dái. iskoláink ablakai hosszú estébe nyúló időig világosak ilyenkor. Oda­bent a pártszervezet, a tanács, vagy az üzemi bizottság, a tömegszerveze­tek képviselői, az előadói munkakö­zösség elnöke, a művelődési otthon igazgatói tanácsának vezetője, egy­két tagja vitatják a terv, a program vázlatát, mérik fel erőiket, eszközei­ket. Mert az utóbbi felmérése na­gyon fontos körülmény ahhoz, hogy reális legyen a program, s ne illú­ziókat keressenek. A tervek, programok tartalmára, célirányosságára vonatkozóan köny- nyebb a helyzetük, mint egy évvel ezelőtt. A párt kulturális irányelvei világosan megmutatják, ml a cél. s ha ismerik községük, üzemük reális, kulturális helyzetét, problémáit, ak­kor a célok ismeretében reálisan meg tudják tervezni a tennivalókat. Népművelőinktől ez a munka elvi szilárdságot, az ellenséges anti- marxista nézetekkel, a polgári deka­denciával és giccsel szemben hatá­rozott állásfoglalást követel. Sok még az olyan úgynevezett „kultúrát" terjesztő elem, akik „kultúrát adunk" jelszóval felkeresik falva- inkat, üzemeinket, — sót sokszor hi­vatalos pecsét is szerepel műsoren­gedélyükön. Azonban csakhamar ki­derül, hogy egyéb céljuk nincs, csak pénzt kihúzni a dolgozók zsebéből. Ilyen esetekben a leghatározottab­ban fel kell lépni s szükség esetén ad­minisztratív eszközöket is igénybe kell venni. Ilyenkor gondoljunk arra is, hogy a munka eszmei, szervezeti és gazdasági előfeltételeit megte­remtsék. TÖBB HELYTELEN NÉZET vert gyökeret népművelőink tudatában. Az egyik: nem tudják megérteni, hogy a népművelési munka minden eszköze és ága az emberek szocialis­ta nevelését szolgálja. Természete­sen közvetlen eszköze az ismeretter­jesztés, a könyv, a film, de fel kell ismerni, azt is. hogy közvetve a mű­vészeti eszközök, képzóművészkörök, még a tánciskolák is a maguk sajá­tos módján és eszközeikkel a szoci­alista embernevelés céljait szolgál­ják. Ahol nem így van, — ott nem Sajnos, — a művészet eszközei még elég öncélú feladatot látnak el, így nem töltik be azt a funkciót, amiért segíti, támogatja őket szo­cializmust építő államunk. Baj még az is, hogy népnevelőink, amikor népművelésről beszélnek, csak a művészeti tevékenységet értik alatta., örvendetesek az olyan Jelek és tó-; pasztalatok, amikor a könyvolvasás-; nak. az ismeretek közlésének tulaj-; donítanak nagy jelentőséget, s ezek; problémáival, megoldásával foglal-; koznak. A szocialista népművelés gyakor-; lató a műveltségnyújtó és világné-; zeti nevelést szolgáló munka sokré-; tű, változatos módszereit teremtette; meg. mégis azt látjuk, hogy nem; minden lehetőséget használunk ki.; így vannak például a körzetek, ame-; lyek élővé tétele mind az ismeret-; közlés, mind a művészeti eszközök-; kel folyó nevelőmunka változatos,; sokszínű lehetőségeit adhatja meg.; Éljenek a mi népnevelőink ezzel a; lehetőséggel, könnyebb lesz munká-; juk, nagyobb lesz a társadalmi akti-; vitás és mozgás és eredményeik örö­meit is hamarabb élvezhetik. Lássák; világosan népművelőink, hogy a nép­művelés társadalmi jellegű tevé-i kenység, s ha ez igaz, — minthogy; igaz, — építsenek a társadalom po-; zitfv erőire, s kapcsolják be abba a tevékenységbe, amely a dolgozók vi­lágnézeti fejlődését és művelődését, szolgálja. Tárjanak a népművelők minden lehetőséget dolgozóink elé. A tapasz­talat az, hogy ezt még nem minde­nütt teszik. Kialakult iskolai rend­szerünket mindenki ismeri és fel is használja. Falvainkban, üzemeink­ben. azonban még nem ismeri min­denki, nem minden dolgozó tudja, hogy milyen formák között művel­heti magát, és milyen eszközöket használhat fel ilyen célra. Pedig né­pi államunk, kulturális forradal­munk olyan bő tárházát bocsátja dolgozóink rendelkezésére, mint még soha történelmünk folyamán. MEGTERMTETTÜK és kiépítet­tük a könyvtárak hálózatát, ame­lyekben minden irodalmi értéket megtalálhatnak dolgozóink. A műve­lődési otthonok — hibáik ellenére is K ülönösen mozgalmas szazadoan élt és alkotott. A tengerentúli területek felfede- :ése után megkezdődik azok meghó- lítása, kihasználása, a gyarmatosí- ás. Az itáliai városokról, amelyek­en a renaissance idején a művészi eremtés csodálatos központjai csil- ognak, fénylenek, az élet súlypontja Nyugatra tevődik át. A XVII. század politikai arculatát i feudális abszolutizmus alakítja ki. V legtöbb országban erőteljesen negnő a korlátlan királyi hatalom, imclyet a gazdagodó, de a feudaliz- nus viszonyai között még politikai- ag gyenge polgárság alázatosan tá- nogat. Ez a század az angol polgári örradalom időszaka is, amely a szi- [etvilágban megindítja a kapitalista ejlődést, de politikailag kompro- nisszummal: a feudális és a polgári irők szövetségkötésével zárul. A ÉVII. szájadban az ellenreformáció­tól új támadásba lendül a katolikus gyház. A „miles Christi” (Krisz- us katonája) mindenre elszánt ro- lambrígádjaival, az erőszak és a dip- omáciai fortély eszközeit egyaránt elhasználó Jezsuitákkal lldércnyo- násként nehezedik az európai orszá­A kor művészetét egyfelől az egy- láz hatalma, másfelől a felvirágzó. >azar és pazarló királyi udvar élete »efolyásolja és formálja. De rényom- a bélyegét a polgárságnak az élet tólóságából táplálkozó józanabb ízlé- e is. A kb. 1550—1750-ig terjedő kor- zakban érvényesülő művészi törek­ieket, irányzatokat gyűjtőnéven tarokknak emlegetjük. Stílusjegyeit iltalában a renaissance-szal való el- entétei alapján szokták felsorakoz- atni: nyugtalanság, szertelenség, iz- [atottság, szétáradó formák, túlzott agoltság, túldíszítettség, szabadabb estőiség. fény és árnyék meglepő contra&ztjai. túláradó harsogás. Mindezek a vonások kétségtelenül, iok tekintetben jellemzőek, de sem- niképpen sem sémák, amelyeket ninden jelenségre és művészre rá ehetne húzni. B izonyos, hogy a spanyol Velaz­quez művészetét sem érthetr lénk meg korának sajátos társadal- TM. politikai viszonyai és a kor jel- egzetes művészetének, a barokknak smerete nélkül. Élményeinek, festői­dének forrásai között azonban na- ?yon fontos szerepet játszik az őt lártában-keltében körülölelő nyers valóság: az útszéli spanyol kocsmák izabadszájú és szabaderkölcsű legé- lyel, az utca porának fiai. a kovács­ba szövőműhelyek levegője. Művészetének helyét, nagyságát, izázadokra szóló hatását realizmusa !émjelzi. ez pedig számottevő mér­őkben ilyen élményekből gazdago- lott. Ez annál nagyobb érdem és tett. nlvel az ellenreformáció és Inkvizí- :ió korában emelkedett felül az El Greco-féle misztikus ábrázolásmó­don. Annál nagyobb előrelátás, mi­vel élete Összeforrt a madridi kirá­lyi udvarral, a legelzárkózottóbb fe­jedelmi környezettel, amelyben a minden lépést, minden arcrezdülést szabályozó etikett megölte az érzése­ket, a természetességet, a kedélyt, az őszinteséget. Velazquez nemesi családból szár­mazott. 1599-ben született. Sevillai festők műhelyeiben tanult. 1623-tól haláláig a madridi királyi udvar al­kalmazottja (palotafelügyelő, udvari festő). Kétízben is megfordult Itáliá­ban. amelynek ragyogása, festészeti kultúrája nem hatott rá úgy, mint más országok fiaira. Megcsodálta Ti­zian és Tintoretto, Raffael, Coreggio és Caravaggio művészetét, de képei­vel ő Is sikert aratott Olaszország­ban. Amit tanult — Rubens-szel is talál­kozott Madridban és látta képeit, — magábaolvasztottó, de mindig saját útján járt. Milyen tárgykörben mozognak ké­pei? Mivel udvari festő volt, elsősor­ban a hivatalos megrendeléseket kellett kielégítenie. Számos arcképet készített királyokról, Infánsokról. hadvezérekről, főrendekről. Jobbára érdektelen arcok ezek, mégis a mű­vész megelevenítő kedve, .valóság iránti érzéke, bátor ecsetkezelése vonzóvá tudta tenni ezeket a portré­kat. Érdemes kiemelni közülük Ausztriai Mária Terézia infánsnő ké­pét, amellyel pompásan szemlélteti a spanyol etikett merevségét, üres szi­gorát. Velazquez művel között* alig talál­ni vallásos tárgyú képet. Mitológiai témájú alkotásai is inkább arra nyújtottak neki alkalmat, hogy be­mutassa korának figuráit. Bacchus- ról festett képén a mámor derék is­tene hamisítatlan sevillai korhelyek­kel, útmenti spanyol csavargókkal együtt issza a hegy levét. Vulcanus isten műhelye, ahová Apolló beláto­gat, tisztességes falusi kovácsműhely- nek is beillik, és a lovagok páncél- • jai helyett, amelyeket félmeztelen le­gények kalapálnak, akár lópatkót és szekérréíot is kovácsolhatnának. Történeti témájú egyik rendkívül 1 mozgalmas képe: Brédavár át­adása. A 308x368 cm méretű impo­záns kép, amelyet a legtöbb Velaz- quez-művel együtt a madridi Prado Múzeum őriz, azt a jelenetet ábrá­zolja, amikor a spanyol parancsnok átveszi a vár kulcsát a meghódított németalföldi város polgármesterétől. (Bréda a mai Hollandia déli részén fekszik. A csata 1625-ben volt. A kép 5 évvel később készült.) A pompás kompozíció kétféle embercsoportot állít egymással szembe, akiket nagy­szerűen jellemez. A győztesek mögött ijesztően meredező lándzsaerdő, és a meghódítottak, («leg vezetőjük alá­zatossága, s az egészre ráboruló táj különös szépsége, rendkívül beszé- dessé varázsolja a képet Velazquez életképei közül meg kell említenünk az erőteljesen és érzék­letesen jellemző Étkező parasztokat. Ezt a művet a mi SzépmuvészeU Mú­zeumunk őrzi. Mindezek után rá kell mutatnunk arra az újdonságra, eredetiségre, vonzó és sokrétű hatást gyakorló gaz­dagságra, amit Velazquez a művé­szettörténetben képvisel. Nemzedé­keken át ót tekintették a „leílestótbh festőnek". Így nyilatkozott róla. nagy elragadtatással, a XIX. századi francia impresszionisták egyik jeles egyénisége: Manet. (Ok egyébként szellemi ősüket tisztelték a nagy spa­nyol művészben.) Művészetének I« összetevői, uralkodó tényezői, elbű­völően alkalmazott eszközei: a fény, a tónus, a szín. Ö fedezte fel az ezek­ben az eszközökben rejlő korlátlanul gazdag lehetőségeket. Velük kitágí­totta a teret, játszi könnyedséggel ol­dotta meg a legbonyolultabb térprob­lémákat. Pompás világítási effektu­sokkal élt. Képein — ahogy éppen kell — remeg, rezeg, hüvösödik, forr, párázik, bezúdul a levegő. Képei a kor festői tudását Imponáló bizton­sággal elsajátító és továbbfejlesztő művész komponáló, szerkesztő tech­nikájáról is tanúskodnak. A miről itt Velazquez művészeté­nek elnagyolt jellemzéseként szó esett, tökéletes ötvözetben élvez­hető két legsikerültebbnek tartott müvén. Ezek: a Kicsinyek. (Las Me- ninas) és a Fonónők (Las Hilande- ras). Az első kép megfestésénél sza­kított a hagyománnyal. Egészen ere­deti kompozíciót alkotott. A mester műhelyében vagyunk. A királyi párt festi. A modelleket azonban nem lát­juk, csupán sejtjük őket, mert a szemközti falon a tükörben látsza­nak. A képen udvarhölgyek szorgos- kodnak a királyklsasszony körül. Egy nyitott ajtón beárad a fény. A kör­nyező falak erős, mély árnyékban vannak. Az ezernyi szín, a fény éa árny káprázatos játéka lenyűgöző. Az utóbbi egy gobelinszövő mű­hely atmoszférájának, dolgos lányai­nak és az előkelő látogatóknak be­szédes, drámai megjelenítése. Velazquez halálának 300. évfordu­lóján világszerte megemlékeznek a spanyol festészet, egyben az egyete­mes emberi művészet kiemelkedő, nagyhatású egyéniségéről, aki válto­zatos művészetével a valóságot leg­bensőbb mondanivalóiban és össze­függéseiben tükröző realizmusnak törte az utat. Sárkőal Andor Olyan megszokottan. “TpS* bon, mintha csak tegnap kerültünk volna ki kö­zülük. Szomszédom most is ugyanúgy izgul, mintha matematika óra következnék. A hátsó padokon pénz koppon, az elölülők hátratekinte­nek, hogy ugyan Murányi vagy \ Nagy Pista-e a pénzező? Egyik sem. Egy pöttöm kis ember ül a hátsó pad tetején, az játszik a pénzzel, az apjától kapta, hogy nyughasson. De ki a papája? Ogy tűnik, mintha sohsem láttam volna. A hátam mö­gött ülök segítenek: Kardos Pista. Hát nem em­lékszel? Adóm, Balogh, Bakó... Állnak fel egyenként a fiúk. névsorban, úgy mint valamikor. A Pitha- goras tétele, a Balassi sírófa, az 18fí7-es kiegyezés helyett azonban most azt mondják el. kit hová szólított az élet, mire vitték Hz év alatt. S ahány ember, annyi történet. Csapong a fantázia, a jelen keveredik a múlttal, a munka a diákcsínvekkel. - a gyerekek száma a régi kedves nevével. Elkomo- rodunk s nagyot nevetünk. Gratulálunk s riron- gatjuk egymást. — ki hogy érdemli. Pajkosan évődünk Gyimótival. hogyan tud rendet tartani az osztályában, a kis Zörgővel, hogy nőtt-e vala­mit. Fazekas István következik a névsorban. — Em­lékszel? — böknek meg hátulról. — Ugyan gyor­san hadar-e még? — S Fazekas darál, ugyanúgy, mt'nf régen. — Mérnök lettem, megnősültem. Deb­recenben. a Golyfiscsapági így árban dolgozom ... — És mi van Jucikéval? — szól valaki közbe hátulról. — Node, fiúk? — inti le a közbeszólót Zádor tanár úr. — Hagyjátok a Fazekast felelni, még elfelejti, mit akar mondani. Kitör a nevetés. Méghogy Fazekas elfelejU a leckét! A nagy hanozatxtrból csak Murányi bari­tonját lehet meoérteni. —- Jaj, de jól tudott súgni! Harmadikosok vol- !; funk, egy olyan hosszú vegytanképletet súgott, hogy alig bírtam szusszal utánamondani. A nagy nevetésben 'Te,'Ä felállt a helyén, várja, hadd üljön el a zaj. — Tanító lettem Boldván — kezdi el már vagy i harmadszor. Végre elül a zaj és tovább beszélhet. — Nincs könnyű dolga egy tanítónak, de nem cserélnék senkivel. Hálásak a tanítványok. Az egyik diákom meg különösen az, hisz1 feleségem lett. A szemek már Kis Pál Györgyöt keresik. O lesz a következő beszámoló. — A fagyialtos Gyuri! — vágódik az emlékezetembe. — Igen, ő az. Az édesapja korán elhunyt s csak úgy tudott isko­*» Ez igen! biccent a fejével Becht igazgató úr. úgy mint valamikor, amikor Szűcs a felelés­nél kivágta a rezet. — Ezért jeles kalkulust érdemelsz! ■— jegyzi meg. Nvilik a? u!tA °yád Pista érkezett meg. nyílik az a|io.s mint annűkidefén a ^ kásos mondattal állít be: . — Késett a vonatom, jelentem. Csak most nem Irotáról, hanem Pestről jöttem. Mert Ovád barátunk pesti lakos lett. A konver­ter-gyárban dolgozik, mint rádiómüszerész. — Te gyárban dolgozol? — szólnak rá többen. — Hiszen a ringó búzatáblák, a frissen szántott föld volt a mindened. — Ja. barátaim, formálódik az ember, xráltozik a véleménye. De nem bániam meg. Igen sokat tanultam ám a gyárban, mindenféle tekintetben. Ott lettem ám ember a szó valódi értelmében. S még nevetve hozzáteszi: — Hallottam, hogy egyik másikotok egyetemi tanár, főmérnök, meg mit tudom én. mi lett. Én azonban nem szégyellem magam, hogy szakmát tanultam. Mert nem az a fontos, hogy ki hol dolgozik, milyen munkakört tölt be, hanem kinek milyen a szive a munkához. S újabb és újabb nevek, történetek következ­nek. Mert népes osztály voltunk, s mert tíz év alatt sok minden történik ötvenkilenc emberreL ■ öröm, bú, dicsőség, kudarc. Fülemben Ovád szavai csengenek: „Kinek mi­lyen a szive a munkához...” Igen. ez a fontos. S negyvenhárom volt diáktársam elbeszéléséből 1 — mert ennyien jöttünk össze most —. vissza­emlékezéséből úgy érzem, a fiúknak van szivük a munkához. Ki-ki a maga posztján becsülettel, odaadással dolgozik. Nem feledkeztek el. hogy , egyszerű emberek fiai vagyunk, s a népi demok­ráciának köszönhetjük, hogy tanulhattunk, hogy . ma van közöttünk főmérnök, párttitkár, szak­munkás, tanító, tiszttHselő, egyetemi adiunktus. Úgy érzem a fiúk elbeszéléséből, hogy valameny- nyien révbe jutottunk. i Az Wkori álmok i megelégedettek vagyunk. S most új áimokmt szövünk... Fodor LánM lába járni, ha délutánonként dolgozott. A fagy­laltot mérte Pivánál. amikor meg nagyobb lett, az édesapja szerszámaival vízvezetéket járt javí­tani. A munka meg is edzette, vele nem mert senki kikezdeni az osztályban. Most meg peda­gógus. Sebök István teszi le a garast. Érettségi után szakmát tanult, s mint az édesapja — kőműves lett. most meg mint szakoktató tanár tevékeny­kedik. S barátja Szabó Barna? Agráregyetemet végzett, csinos felesége, hároméves kisfia, no meo egy „3000 holdas gazdasága van". Szűcs László következik a névsorban, az osz­tályeminens. Olyan gyorsan pattan fe' a helyéről mint annakidején, már-már szinte hallani véljük, hogy fújja: — Mínusz bé plusz mínusz négyzetgyök bé- négyzet mínusz 4 ácé per kettő a... De mégsem ezt mondja. Hanem azt, hogy érett­ségi után a Pedagógiai Főiskolán tanult tovább, ahol a matematika-kémia tanári oklevelet sze­rezte meg. A főiskola elvégzése után ott tartották tanársegédnek, s jelenleg a kémiai tanszéken adiunktus. Közben levelezőt úton megszerezze a kohómémöki diplomát „A legfestőibb festő" Velazquezről — halálának 300. évfordulóján

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom