Észak-Magyarország, 1960. január (16. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-17 / 14. szám
MZAKMAOTAHOMBAO ■- íróinkról és író-eszményükről E cikkben az író fogalmát a közfelfogás szerint használjuk: a szép- írókra, az írás művészeire, — köl* tökre, elbeszélőkre, drámaírókra értve. áá közírók, a tudósok, újságírók, kritikusok stb. dolga — bár rokon, de más téma. És — természetesen — csak az igazi' írókról beszélhetünk. Műkedvelőkről — a dilettánsokról — és irodalmi mesteremberekről: iparosokról, vállalkozókról — Veres Péter régi, találó elnevezésével „olvasmány gyárosokról" — nem. Ez is külön más/téma lenne. Mint minden más „szakembert", három dolog teszi az írót is. Sajátos arravalóság, tehetség mindenekelőtt. Ennek — legalább valamelyes mértékű — megléte a legfontosabb, az alap. Azután: bizonyos „szakmai" ismeretek, „fogások” és műhelytitkok megtanulása, elsajátítása. Ezek ugyan nem pótolják, nem helyettesíthetik a tehetséget, de az ezek nélkül nem tud igazán kibontakozni, megerősödni, fejlődni. Végül: a hivatás, hivatásérzet és tudat, melynek lényege: a „szakmai becsület", az írói erkölcs, tehát a helyes, a haladó világnézet is. Főleg a legutóbbi „kellék" tartalmának, követelményeinek vázolásával óhajtja e cikk o mi mai író-eszményünket megrajzolni. Uj esztendő küszöbe mindenki számára természetszerű alkalma a számvetésnek: a mérlegkészítésnek és a programalkotásnak. Így néztük át a Borsodi Szemle 1958-ban megjelent két és 1859-ben megjelent öt számának Széphalom rovatát, a szemle irodalmi fórumát. — Hogyan fest e tükörben helyi irodalmunk? Tugadhatalanul kibontakozik e számok egymásutánjában egy bizonyos nem túlzottan kiemelkedő, inkább lassú, de állandó és egyenletes fejlődés: a számok* tartalmasabbá, mélyebbé. változatosabbá, eszmei és művészi szempontból igényesebbé válása. íróink becsületes többségének erőfeszítései nem voltak hiábavaló^. A folyóirat szerkesztőinek, s az íróinkat egyelőre szervezetileg összefogó TIT irodalmi szakosztálya írói munkacsoportja vezetőségének fáradozásai, (hogy íróinkat igényességre, pártosságra, a szocialista realizmusra, a marxista esztétikára, a Pú t általános politikájának, művelődési programjának, s irodalmi határozatainak'ismeretére stb. igyekeztek nevelni, hogy csakis olyan írásoknak adtak helyet, amelyek a szocializmus ügyét közvetlenül, vagy közvetve, ilyen, vagy olyan művészi eszközökkel óhajtották szolgálni) sem bizonyultak egészen eredménytelennek. E számok szépirodalmi anyaga azt mutatja, hogy nem íróknak, hanem a dolgozó népnek írják műveiket a mi íróink, akiknek önkritikus igényessége is növekvőben van. Külön is kiemelhetünk néhány olyan anyagot e számokból, amelyekért nem kell szégyenkeznünk semmilyen fórum előtt sem: Füzes László, Borsodi Gyula, Kovács Lajos, Ernyei Gyula, Akác István, Sziget hy Ferenc verseit, Lajos Árpád, Kárpáti Béla, Császár Klára, Tóth Lajos, Baráth Lajos, Lini István dlbeszélő szépprózai írásait, Kiss Gyula Kuzinczy-drámáját, teljességre egyáltalán nem törekedve e névsorban, s hozzátéve, hogy a felsoroltak közök termése sem egyforma színvonalú, még ők Is fejlődés előtt állnak, vagy éppen fejlődésben vannak. Ezek, s a hozzájuk hasonló íróink tudják, hogy elsősorban írni, dolgozni kell, hogy a mű a legfontosabb, „hogy „jót s jól’ — ebben áll a nagy titok”, s hogy jót s jól írni azt jelenti, hogy ne csupán és elsősorban ne is csupán formai, esztétikai problémái, hanem világnézeti, tartalmi, politikai gondjai, jószándékai is legyenek az alkotónak! Nem volna reális a kép, ha íróink pozitívumain kívül nem beszélnénk azokról a negatívumokról Is, amelyek működésükben és magatartásukban még fellelhetők, s előrehaladásukat is fékezik. Viszonylag kevés még mindig az igazi mai: a ma dolgozóinak életét, átalakulását művészien feldolgozó mű. több a múltbeli, mint a mai téma. több a szerelem, mint a politika. Egyes íróink önkritikus igényessége nem, vagy nem mindig kielégítő fokú: műveiket javítani, csiszolni, átdolgozni — bár a magyar és a világirodalom legnagyobbjai erre mutatnak példát! —' nehezen hajlandók. Némelyiküknél túlzottan naggyá válik egy egyébként érthető, de önmagában még kevés ambíció: megjelenni, ahelyett, hogy ez így alakulna: csak jó. csak időtálló reményű írásokkal jelenni meg! Egyes íróink kellő színvonalú és mértékű teljesítményét az életismeret és a műveltség — az irodalomtörténeti, az esztétikai* az általános és a marxista- leninista műveltség — hiányai is gá- ‘tolják. © lró-e$zmény&nk. amelyet szeretnénk mintegy újévi programként átnyújtani íróinknak, a következő: A hivatott író számára nem kenyérkereset, nem foglalkozási ág. nem az anyagi javak megszerzésének módja, életszínvonala emelésének eszköze csupán és főként az írás (bár a* fs), hanem: életforma, életszükséglet. Lélegzet, amely nélkül elpusztulna. Ezért, amennyire teheti, életét, napirendjét e hivatásának rendeli alá. Műve érdekében feláldoz pihenő időt, olcsó örömöket, tartalmatlan szórakozásokat, erőt koptat és munkát végez, keményen. Mindezt: nem magáért a műért, öncélként! Érzéseit és gondolatait művész-volta belső parancsára azért önti formába anyanyelvén, melyet művel, melyhez óvó-fóltö szeretettel ragaszkodik, hogy embertársait megajándékozza. Megajándékozza művészeti élményekkel, a művészet varázsával és hatásával, amely nélkül csonka az emberi élet. A hivatott író azért ír. hogy művét tükörként tartsa embertársa^ népe, nemzete elé: ilyen vagy, ilyen a világ, ilyenek-az érzelmeid, a szenvedélyeid, a bánataid és örömeid, ezek az igazi érzékeid, és érdekeid, ez volt a múltad,, ez a jelened, ilyen lesz a jöyő... A hivatott író nem tetszeni, hanem használni akar. Nem elringat, hanem utát mutat. Ném „szállítja házhoz" azt a portékát. amelyet az elmaradott világnézetű és ízlésű olvasók „népszerűnek” tartanak, hanem a dolgozó népet a szocialista államot, a kommunista pártot szolgálja, meg ha párton- kivüli is. Ismeri, vállalja és betölti a művészet az irodalom társadalmi, politikai és nevelő feladatait Latba veti lehelő legjobb képességeit, éspedig a haladás, a népi erők oldalán. A hivatott íro: realista — még akkor is, ha romantikus, Jelképes stb. művészeti eszközökkel is él. A valódit és az igazat írja. Nem fest hát hamis idilleket, nem agyai ki elvont sémákat, nem „kincstári" optimista, és nem egyoldalú bajmutogató. Tu Horn á$ul veszi, hogy az^ember: ember. Olykor pozitív hős, a „teremtés koro- , nája”. olykor gyarló féreg, Káin unokája, be tudja, hiszi és hirdeti, hogy: „Elég babona, máglya,. bamba gazság, fis napod varród, szent Világ- szabadság/*• Ä hivatott író: szerény. Árnyéka sipes benne a zseniskedd önteltségnek, az álművészek, a Mfújt „nagyságok" gőgjének. Ellenkezőleg: a néphez, melyet nem „közönségnek”, hanem őt is világrahozó, felnevelő és éltető közösségnek' tart, piindig művészettel. az egyszerűség és közérthetőség igazi művészetével közeledik, tehát: színvonalasan! Ez azt jelenti, hogy nem „rutinnak" dolgozik, hanem Ihleteden alkot, hogy tollán jelentőssé válik, az emberi és társadalmi problémák delejes légkörét leheli a még oly apró életdarab, megfigyelés, pillanatkép és ötlet is. hogy gondja van — a tartalom megfelelő köntöshe öltöztetésére — a szerkezetre. a szükebb értelemben vett formára, a nyelvre, of stílusra is. És ez azt is jelenti, hogy a hivatott írónak önkritikája is van! állandó és éber, igényes és szigorú önkritikája. Van bátorsága — mikor szükséges — visszavonulni, s -ezzel bevallani, hogy egyelőre erőt kell gyűjtenie, mert művészi kísérletei még nem érlelték megfelelő eredményt. Van ereje levonni önmagára nézve is annak az igazságnak a következményeit. hogy nem okvetlenül kell a nyilvánosság színpadára vinni minden művészi belső küzdelmet. A hivatott íróban nincs „kicsinyes féltékenység”, Más hivatott írót is megbecsül, a nemzeti irodalom kihagyhatatlan láncszemének tekint, s ha kezdők, ha vidékiek, de az igazi hivatottság ígéretét sugározzák: önzetlenül egyenget útjukat, segíti és pártfogolja őket. A hivatott író — egybevág műve szellemével, világképével, erkölcsi eszményeivel. Vizet iszik maga Is, ha írásaiban alkoholellenes. Vagyis: azonosul a saját életábrázolásával, vállalja mint ember azokat a követelményeket,».melyeket irókéQjF olvasói elé állít. Végül: annak az írónak, akiben a hívatáaérzet tüze ég és a hivatástudat fénye melegít, annak az írónak a ga művészi munkájában nem a valóság visszatükrözése a végső határ. Az ilyen — a hivatott, az igazi — író a valóság megváltoztatására is tq* rekszik. Nem a közömbös, az „objektív" megfigyelő hideg „elfogulatlan-, ságával" leltározza a tényeket, hanem pártosan tárja fel az egyes jelenségek és az egész valóság — gyakran rejtett — magját, igazi és lényeges összefüggéseit. Ebben a pártos — vissza és előre is tükröző — művészi munkájában állhatatos, mert tudja, hogy — amint Gorkij mondotta — ,.bármily aprónak és lényegtelennek lássák is ez vagy az a jelenség, az vagy a szétrombolt régi világ cserepe, vagy a születő új világ csirája...,,,i s neki ezt a születő új csírát kell ne-, vélni és növelrye! 1 © Amit itt elmondottunk, azt megerősíti pártunk nagyszerű Vll. kong resszusa, mely a kultúra, s ezen belül az irodalom kérdéseivel, jelentőségükkel arányosan foglalkozott. El-( hangzott a kongresszuson a megálla-, pitas: megerősödött nálunk a pártos( irodalom és művészet. Ezért íróinknak a mai élet felé kell fordulniok!, Ez nem jelent sematizmust, de nem( jelenthet akart bonyolultságot. min-( den világnézeti határt elvető „sza-( bad kísérletezést", öncélú „modernizmust", csupán a „beavatottak’* számára írást! Saját bevallása szerint Mikszáth —■) aki ugyancsak értett a regény- és no-1 vellaíráshoz — elbeszélni a magyar paraszttól tanult, — írjanak hát író-< ink a magyar dolgozók számára!) Csak így nyerhetik el a maradandó- J ságot, s egyesek talán a halhatatlan-* Kármán József, „a nemzet cainoil tója" így irt a hivatott írókról a 4 XVII. század utolsó évtizedének kez-i detén: „Az igazi literátor hozza le,i mint egy második Prometheus az ég- < bői a bölcsesség szép világát; az tér-1 jeszt a nemzetekre dicsőséget és köz-1 boldogságot, az teszi... az embert i emberré. Az vezeti végre a népet at józan értelem kötelein a maga köte-i lességeire és a szív édes láncain a< maga boldogságára.” E szép, lelkest szavakban — elismerve „racionálist magvuk” igazságát — ma már az írót fontosságának, társadalmi szerepé-1 nek idealista eltúlzását is érezzük.) De mi is elismerjük az Igazi, s első-t sorban a szocialista szándékú és tar-t tál mű művészet és irodalom fontos-1 ságát, társadalmi szerepét, mert vall-1 juk, hogy az ilyen művészet és iro-t dalom: része is és eszközé is a pártt és az állam egész munkájának, ne-t velő tevékenységének, amellyel at dolgozó népet és az Ifjúságot a roarx-t izmus—leninizmus világnézetében azt új. igazságos társadalom építőivé ést fejlesztőivé neveljük. ^ ’ ,t Éppen ezért azt ajánljuk íróinknak, hogy az írás mellett állandóan, tanuljanak és olvassanak is! Tanul-1 janak az életből is és a marxizmus— * leninizniusből is, mert áz ia élet és’ gyakorlat is egyben! Tanuljanak a nagy mesterek erkölcsi példájából és mveszeti vívmányaiból Is, de irodalomtörténeti, Irodalomesztétikái és kritikai szakmunkákból is. — Korunk nemcsak a szocializmus világméretű előretörésének kora, nemcsak „atomkorszak", az űrhajózás, a mesterséges holdak és bolygók kora, hanem éppen azért, mert ilyen kor: a kultúra, a műveltség terjedésének, rohamos növekedésének kora is. Ebben a nagyszerű korszakban csak művelt és^egyre műveltebbé váló író állja meg a-helyét, csak müveit és egyre sokoldalúbban műveltebbé váló író tudja kielégíteni az alkotó, művelődő dolgozók jogos igényelt, várakozását.1 gyárfás imre! Miskolci költők verseiből ERNYEY GYULA: AKÁC ISTVÁN: EMLÉK ' TüBleedvű, barna lány volt. híá óul este lóitam. A nyomda aj iájában beszóltok hárman. Arca szép vall és halvány.. mosoly nyílott az ajkán, hajára hullt a lámpa ezüstös lobogója. Szemén mén vízcsepp fényiéit, mikor szemembe nézett. — dolgos kezét a munka mélysége beraovoota. Szerettem volna várni, karom feléje tárni. A Bolyai János Matematikai Társulat miskolci tagozatának januári rendezvényei Január 18-án 13 órakor a miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban: Bolyai Farkas élete. Előadó: Batár Zoltán egyetemi adjunktus. Január 21-én délután é érakor ax egyelem tanári klubjában: Súrlódási munka evolcns fogasáénál. Előadó: Hussthy László egyetemi adjunktus. Január 88-án délután 1 érakor az egyelem tanári klubjában: Beszámolót tartanak lengyelországi tanul- mányétjukrél dr. Hosszú Miklós és dr. Nlkodémusx Antal egyetemi ad- junktueek. vallottam volna tárénak. 'üteget lángolásnak. Véle együtt haladni. — v:lógnak fölmutatni, nézni, mént szépre, iára. s ajkamra forrna csókja. — A csengőhang remegve Kémiait a végtelenbe, i— a műszak-végi percek vidáman futva toltok... Tűaked vű, barna lön» veit. már távozóban láttam. Szíve friss ütemére tengett a lépte. Tje meg. út Gyakran menünk együtt, u meg éa. gyakran busóinak rólunk, hogy te meg ón... ueyan mit fecseg össze az a sok vén? Mi Úgy szeretjük egymggL le meg ón, hogy lehet atomkor, osiüooás. fénv. nem látok túl két nagy szemed egén. s hol megtűrök, i visszahullok a mába, ki lenne az, ki problémámé — te akartad? én? mindegy, minden problémái úgy oldok mag. hogy kelten vagyon k, te meg ón. VÁRNI Tavaszi ég vár tavaszi földre, sóhajtó rétek várnak alakodra. Hamvas, nagy esték fáradt, nagy álomra. Pattanó rügyek melengető Lágy, déli szélre. Csillagok várnak Mentáidra, hogy éghessenek tisztán, és Illatozva az ágak. HÜNkani, eső utáni erdők verőfénye«, tiszta égd napra. Varnak — osond esen. Én Is várok. Tél van. Jégcsapok vigyáznak mint fagyos szavak. És nem josz... fázom. A havas gerincek Idáig ragyognak, mert a te ragyogásod nem szégyeníti most őket. HÍDON ÁUok a és éa Tóid között, zengve zenélő ütközők mély dala1 száll, úsznak az ezüst fellegek ös-titkú égi tengerek partjainál. Piroa lámpák, sárgák, kiékek suhan a csend. . hús csillagok halk csapatban merengenek mozdulat lan most oda fent, Sínek: hideg karja villan. Szikra szökken bíbor-pírban, gép dübörög. Komolygó füst hull a számra, izeket szór muzsikálva szivem fölött. Mennyi emlék, mennyi álom itt érik az ifjúságom férfikorrá. szeretném, ha éltem gondját emberi fényű boldogság kioltani. Mozdonyok, fcifc tova vttJBh megáilanak. én is ál lük egymagámban, hallgatóké gmdnlstfer feloldalak... Utak. kik a m—Isínct közel hozzátok a ■ímisi útjaihoo, öleljétek át világra súlya kínoz. Habom OBáll a móri «jel. ballag a Hold. míg a friss égen lobogva napfény bomott.* O. dús emberi magassági Munkások. aUk a nagyság mesterei. szeressenek engem hóén. «n szeretném mély deuróaf hétköznap iáink folyását, »aólani velük, hogy lástáls nemcsak azért élek közöttük, hogy éljek, — hogy emberien besaéljek a Holnapért forró keblére öleljen engem • kor. hü'sxivem megigazuljon, az Bet száz rózsát szórjon csokraiból. VIGASZ Lányok kacagó mellén rügyek szikrája pattan, ki hogy éH életében, úgy iesa majd halhatatlan. Porló kenek szorítják gyökerek kósza rendjét, volt életek tanítják: éld, teremtve zeng, égj. FUZES LÁSZLÓ. Mm abliff vtrtjjlf fények hokija Hindi A való forrva lángol i hűsege* lúdanyónkról főnyink an trón róppia JANUÁR Patai a nap. ront ó bég,« zománca. , sötét fátylakba bújt a hegygerinc. * miide látszik, kelgtlen pogácsa, s a szürkeségnek vége. houaa aútaj. Nyápic kis Mól hord vizet hópütéket. olyan vénember horog forma ez. ha okét kérded, nyelvel s .......‘-fi im m ég néhány nap. és mindjárt vege tesz.
