Észak-Magyarország, 1959. november (15. évfolyam, 257-281. szám)

1959-11-26 / 278. szám

©sütörtök, 1959. november 26. ESZAKM AGT ARORSZAG 3 m Túlteljesítették évi 200 millió forint többtermelésre tett felajánlásukat a diósgyőri kohászok Technikai konferenciát rendeztek a Lenin Kohászati Müvekben * 9 A KULTURÁLIS ELET HÍREIBŐL A Lenin Kohászati Művek dolgozói hétfőn technikai konferenciát tar­tottak. Az összejövetelen, amelyen résztvettek az MSZMP Borsod me­gyei és Miskolc városi bizottságának képviselői is, Valkó Márton gyár­igazgató tartott vitaindító előadást. Ismertette a vállalat tíz hónap alatt elért eredményeit, foglalkozott a hátralévő időszak teendőivel és érin­tette a jövő évben a dolgozókra há­ruló feladatokat. Az előadó a többi között megállapította, hogy a márciusi párthatározat után megtett felajánlások teljesítésé­ért minden eddiginél nagyobb arányokban bontakozott ki a di­ósgyőri kohászatban a szocialis­ta munkaverseny. Az üzemek közötti párosversenyen kívül a kitűzött célok elérését külö­nösen elősegítene a „Szocialista munkabrigád” és a „Szocialista dől# gozó” címért kezdeményezett ver­sengés, amelyben jelenleg 2800 dol­gozó vesz részt. Az év tíz hónapjában a gyár dol­gozói mind teljes, mind befeje­zett termelési tervüket 110 szá­zalék fölött teljesítették. Ezzel az egész éves 20{) millió forint t.öbbtermelésre left felajánlást eddig húsz millió forinttal túlszárnyalták. Ugyancsak eleget tett ezen időszak­ban a gyár kollektívája export-, va­lamint kooperációs kötelezettségé­nek. Túlhaladták az eltelt .tíz hónap­ban a termelékenység növelésére szóló vállalást is. Eredményesen dol­gozott a diósgyőri kohász kollektíva az önköltségcsökkentés tek:ntetében is, s így a vállalat — az új árrendszer bevezetésével — ma már rentábili­sán dolgozik. A dolgozók alkotókész­ségének segítségével az idén több. a gazdaságos termelést fokozó felada­tot oldottak meg. A bevezetett műszaki intézkedé­sek, valamint a dolgozók ver­senylendül étének eredménye­ként a nagyolvasztómű eddig esedékes tervén felül több mint tízezer tonna nyersvasat adott s ugyanakkor a vas minősége is mintegy 14 százalékkal javult az év­ele jihez képest. A kongresszusi versenyben a leg­kiemelkedőbb eredmény az acélmű­ben született. Számos intézkedés ha­tásaként a kemencék teljesítménye óránként több mint másfél tonnával emelkedett. Ennék eredményeként az acélmű kollektívája — túlteljesítve egész évi vállalását — eddigi előírá­sán felül több mint, 41 ezer tonna acélt gyártott. Ugyanakkor több mint 31 millió forintot takarítottak meg helyes anyaggazdálkodással. Sikeres volt a hengermű dolgozói­nak erőfeszítése is. A blokksori hengerészek esedé­kes terven felül már több mint A szerződéskötésekről Mint a Terményforgalmi Vállalat­nál közölték, október első napjaitól kezdve folyik a szerződéskötés bú­zára, rozsra, takarmánynövényekre. Több termelőszövetkezet kötött már — így a forrói Zöld Mező Tsz 320 mázsa búzára, az abaujdevecseri Március 21 Tsz 300 mázsa búzára, 100 mázsa rozsra, a faji Béke Tsz 500 mázsa búzára, 200 mázsa rozsra — értékesítési szerződést, amelynek értelmében 10 forintos felárat kap­nak mázsánkint, illetve a termelőszö­vetkezetek minden átadott 150 má­zsás tétel után újabb 20 forintos fel­árat és építkezéseikhez, gépvásárlá­saikhoz a rendelét értelmében rö­vidlejáratú hiteleket kaphatnak. 41 ezer tonna bugái hengereltek. így egész éves felajánlásnkat túl­haladták. A középhengerműben a hengersorok egy órai teljesítményét a tavalyihoz képest négy tonnával növelték. Ez lehetővé tette, hogy terven felül hét­ezer tonna bugát készítsenek román exportra és 12 300 tonna hengerelt­acélt az ózdi és csepeli üzemek meg­segítésére. Kitért a beszámoló a dolgozók ke­reseti viszonyainak ismertetésére is. A gyár dolgozóinak keresete —- 1956-hoz képest — 14,8 százalék­kal, míg a reálbér 29,4 százalék­kal emelkedett. A béremelések és a teljesítménybérezés széle- sebbkörű alkalmazásával a havi átlagkereset 219 forinttal lett több. „Magunkévá tettük a megyei pártértekezlet felhívását — írják a Szövetkezetek Borsod megyei Érté­kesítő Központjának dolgozói —, amelyben a vállálatok, köztük a kereskedelmi szervek munkásait is, arra hívja fel, hogy az eddiginél is jobb munkával készüljenek a párt- kongresszusra. Központunk dolgozói ezért elhatározták, hogy a követke­ző terveket valósítják meg: — *A lakosság téli ellátásának biztosítására mintegy 540 vagon áruról gondoskodunk. — Jelenleg nagy nehézséget okor: a város tojással való ellátása. Vál­laljuk, hogy december 1-ig félmil­lió darab tojást szerzünk be és bocsátunk a lakosság rendelkezé­sére. — Állandóan nő a tartósított árukkal szembeni igény is. Vállal­juk, hogy december 1-ig mintegy A nyereségrészesedés bevezetésével, valamint a kedvezményes vasúti jegy biztosításával a tényleges bér- emelkedés az ellenforradalom óta havi átlagban 332 forintot tesz ki személyenkint. A vállalatnál jelenleg több' mint ezer munkás dolgozik csökkentett munkaidővel, ugyanak­kor keresetük változatlan maradt. A beszámoló a továbbiakban rá­mutatott a hátralévő feladatokra. Igv a többi között a tételes elmara­dás pótlására, a selejt és a balesetek számának csökkentésére. A diósgyőri kohászatnak 19ö0-ban az ideihez vi­szonyítva, 17 százalékkal lesz maga­sabb a termelési terve. A beszámoló után a konferencia részvevői szakmánkénti csoportosí­tásban külön-külön vitatták meg fel­adataikat. 10 vagon, tartósított áruval járu­lunk hozzá a lakosság jobb ellátá­sához. — Központunk gazdasági mun­kájának jobb megszervezése érde­kében elérjük, hogy a gépkocsik ki­használása a jelenlegi 35.2 száza­lékról 38 százalékra emelkedjen. —- Megyénk munkáslakta terüle­teinek ellátása érdekében gondos­kodunk arról, hogy ezeken a terü­leteken lévő zöldség- és gyümölcs­boltok állandó, friss áruval ren­delkezzenek.” J ö védelmezett a sertéshizlalás A miskolci Március 15 Termelő­szövetkezet 73 darab sertésre kötött hízlalási szerződést az Állatforgalmi Vállalattal s mivel ez a gazdasági ág igen jövedelmezőnek bizonyult, ké­sőbb 124-re szaporították a hízóba fogott állatok számát. A közeli na­pokban újabb 30 sertést adnak át, s lennek ellenértékét már az idei zár­számadáson ki is fizetik. ; -----------o----------­• Megyénk, több termelőszövet keze-* ;iében folytatnak — az öntözéses ker­tészet bevezetése, a gyümölcster­mesztés meghonosítása mellett — eredményes szőlőtelepítési kísérlete­det. A szikszói Béke Tsz-ben utóbb >10 katasztrális holdon telepítettek ;Rizling-t Ezerjó- és Leányka-olt- t/ányt. Igen jól, mintegy 99 száza­lékban bevált a szentistváni Béke •Tsz szőlőtelepítése is. Tóth Lajos íő- ^.gronómus sorolja, hogy a mostani •tapasztalatok felhasználásával jövőre megduplázzák a területet: céljuk, • Togy a tsz szőlőterméséből a tagokat ;ás a községet jó csemegeszőlővel Iás- tsák el. Vizsgálják a járások művelődési helyzeté! A megyei tanács művelődésügyi osztálya — az illetékes szervek be­vonásával — folyamatosan vizsgálja a járások művelődésügyi helyzetét. A vizsgálat célja az, hogy képet kap­janak a járásokban, majd a megyé­ben a köznevelés, a népművelés je­lenlegi állásáról; arról: hogyan mun­kálkodnak a párt müvelödésvolitikai irányelveinek megvalósításán. De­cember 15-ig a miskolci járásban fo­lyik. a munka. A vizsgálat eredmé­nyét közösen vitatják meg a megyei tanács művelődésügyi osztálya, a já­rási vártbizottság, a. tánács, a köz­oktatás és népművelés illetékes szakemberei. A menyei tanács terve szerint kéthavonként más és más já­rás kerül sorra. Hatnapos filmvetítés a Vasgyárban Ismeretes, hofty a Miskolci Nemzeti Színház a közeli napokban elköltözik a vasgyári Művelődés Házából. Ez módot nyújt arra, hogy a Művelődés Háza mozija egész héten keresztül — egy szünetnappal — üzemeljen és így évente az eddigi 52 film helyett, mintegy a kétszeresét tudják levetí­teni a diósgyőri dolgozóknak. A fel­szabaduló helyiségekbe a Bartók Béla Művelődési Ház olyan csoportokat költöztet be, amelyek részére eddig nem volt megfelelő elhelyezés bizto­sítva. Moliére a megyében A Szakszervezetek Megyei Kultúr- otthonának színjátszó 'csoportja, a sikeres miskolci bemutató után, eddig már több helyen is bemutatta Mo- Here vígjátékát, a Scapin furfang- ■jai-t. Több esetben szerepeltek fegy­veres alakuldtoknál. A napokban a klementinái építkezés dolgozóit kere­sik fel. Nemsokára a sajószentpéteri bányász kultúrotthonban vendégsze­repeinek. Lengyel eszperantlsták Miskolcon A miskolci MÁV Járóműjavitó Üzemi Vállalat eszperantó szakköré­nek meghívására kedden délelőtt Miskolcra érkezett a hazánkban tar­tózkodó, 26 főnyi varsói eszperantista delegáció. A lengyel eszperantisták kedden délután az építők kultúrott- honában találkoztak magyar bará­taikkal, majd Miskolc környékét, Lillafüredet -nézték meg. Magyar- országi tartózkodásuk során — Mis­kolcon kívül — Budapesttel és a Balaton környékével ismerkednek. Egészségügyi ismeretterjesztés a tanyákon Üj színfolt megyénk kulturális éle­tében a megyei könyvtár művelődési autója. Az autó járja a bodrogközi tanyavilágot, könyvet, filmet visz a lakosságnak. Az utóbbi időben a TIT segítségével tudományos előadókat is visz magával, akik elbeszélgetnek a tanyai emberekkel a mai modern tu­dományról, egészségvédelemről, az űrhajózás problémáiról és sok más érdekes dologról. A közelmúltban dr. Kiss Mihály volt egyik utasa a mű­velődési autónak. Apróhomokon, Lápló-tanyán, Óhután, Középhután járt, hogy beszéljen az embereknek az egészséges életmódról, az egész­séges családi életről, a ház és kör­nyékének tisztántartásáról. Előadását mindenütt szeretettel fogadták és ér­deklődéssel hallgatták. Előadásának hatására az autó könyvtárából az utolsó példányig kikölcsönözték Buga doktor „Jóegészség falun, tanyán” című könyvét. Balett-est a pécsi színházban A Pécsi Nemzeti Színház, amelynek ez évad elején alakult meg az opera- társulata, november 27-én tartja első balett-bemutatóját. Az est műsorán Kincses József: Kádár Kata, Ravel: Boleró és Rimszkij-Korzakov: Sehe­rezáde című balettje szerepel. A balett-estet rendezte, a koreográfiá­kat tervezte és betanította, valamint a föntebb említett balettek másodikat és harmadikét írta Téry Tibor, aki hosszú éveken keresztül a Miskolci Nemzeti Színház koreográfusa volt. Pedagógusok továbbképző tanfolyamai A Pvúlt héten tartótták meg a pe­dagógusok ideológiai tanfolyamának második, háromnapos megyei kon­ferenciáját. A konferencia vezetői örömmel tapasztalták, hogy a neve­lők — az eddigiekhez képest — ala­posabban, elmélyültebben készültek fel az anyagból. Megkezdték működésüket a peda­gógusok szakmai továbbképző tanfo­lyamai és a különböző munkaközös­ségek is. Megyénkben több munka- közösség működik más es más fel­adattok. Ebben a hónapban vala­mennyi munkaközösség túljutott az évi program-niegállapításon. A diák­otthon munkaközösség tervében első­sorban a diákotthonok kollégiumok> ká fejlődésevek problematikája sze­repel, Mind az általános, mind a. középislcolai igazgatok munkaközös­sége a pedagógusok eszmei-politikai egysége megvalósításának kérdései­vel foglalkozik. Az általános iskolák osztályfőnöki munkaközössége a közösségi nevelés gyakorlati vonatko­zásainak pedagógiai kérdéseit tűzte napirendre. A napközi otthonok ve­zetőinek munkaközössége a megye területén erőteljesen szaporodó álta­lános iskolai napközi otthonokban folyó oktató-nevelő munka minőségi javításán fáradozik. A ner>elés időszerű feladatai, a kor követelménye arra késztetik a peda­gógusokat, hogy alaposabban foglal­kozzanak a szocialista pedagógia és pszihológia kérdéseivel, keressék as iskolákban folyó oktató-nevelő mun­ka eredményesebb útjait. Két bír zenei életünkből A miskolci Liszt Ferenc filharmo­nikus zenekar a napokban nagysike­rű koncertet adott Égerben. Sulyok Tamás karnagy vezényletével — töb­bek között — Dvorzsák Uj világ szimfóniáját, Mozart hegedűverse­nyét szólaltatták meg. Ez a hangver­seny az Egerben folyó ötös hangver­senybérleti sorozat harmadik előadá­sa volt és filharmonikusaink — mint már eddig többször — ismét öregbí­tették a miskolci zenekultúra jóhfrét a megye határain túl is. November 30-án. hétfőn este, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakis­kola hangversenytermében kerül sor a filharmonikus zenekar következő zenekari hangversenyére, amely egy­ben a népszerű hatos hangverseny­bérleti sorozat ötödik koncertje l^sz. A koncertet a hazánkban tartózkodó A. Kegel német vendégkarmester, di­rigálja és azon Kovács Dénes hege­dűművész működik közre. A hang­verseny műsorát Beethoven művei­ből — Egmont nyitány, hegedűver­seny, VI, szimfónia — állították ösz- sze. Pénteken premier a Kamaraszínházban A miskolci Kamaraszínházban új bemutatóhoz érkeztek. November 27- én, pénteken este mutatják be Csiz­marek—Semsey—Nádassy—Csanak háromfelvonásos, zenés vígjátékét, az „Érdekházasság”-ot. A darabot — a miskolci bemutatót megelőzően — a megye több községében már be­mutatták az elmúlt héten, — minde­nütt sikerrel. Az előadást Nyilassy Judit rendezte, a főszerepekben Bo- ross Jánost, Máthé Évát, Balogh Emesét, Takács Lajost, Varga Gyu­lát, Szekeres Ilonát, Erdélyi llát, Be- leznay Istvánt, Kenessy Zoltánt, De- mény Gyulát és Gyarmathy Ferencet látjuk. A színház zenekarát Kalmár Péter vezényli. p II '■ I ti r i -M ,i í u '’W Ez a csörlő — ki tudja mióta — a Malinovszkij és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán lát­ható. A vállalat, amely használja — illetve használta nyilván nem hallott még a népi '"‘’gyón kíméleté- öl. Ezért hát azt avasoljuk, szállít­ássá mielőbb vé­dett helyre! Foto: Szabados. * A kongresszusi versenybengéphibásodás nélkül dolgoznak a borsodi patakok szabályozásánál a nagyteljesítményű földkotrók Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság területén a patakszabá­lyozási munkáknál két nagyteljesít­ményű földkotrógép dolgozik. Keze­lői, Kiss Dezső és Nagy Gábor kotró­mesterek brigádjai a pártkongresz- szus tiszteletére vállalták, hogy évi tervüket határidő előtt befejezik és géphibásodás nélkül egy-egy beren­dezéssel több mint 85 ezer köbméter földet termelnek ki. A két brigád gondos munkával magasan túlszár­nyalta felajánlását. November 1-ig Kiss Dezsőék 104 600, Nagy Gáborék- pedig 102 900 köbméter földet moz­gattak meg és ez idő alatt géphibá­sodás nem fordult elő berendezései­ken. Az éves terv túlteljesítése után a két kollektíva elhatározta, hogy no­vemberben kongresszusi hónapot tar­tanak és terven felül 12—12 ezer köbméter földet termelnek ki a pa­takokból. ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦*♦< KASSAI KÉPESLAP A baráti Csehszlovák Köztársaságban is első fontosságú, hogy a dolgozók mind szélesebb tömegei/jussanak egészséges, modern lakásokhoz. Képünkön: befeje­zés előtt all az egyik tízemeletes modern épület. A jobb ellátás érdekében: Eleget tesznek a megyei pártértekezlet felhívásának

Next

/
Oldalképek
Tartalom