Észak-Magyarország, 1956. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1956-10-05 / 235. szám
i EszakmagyarorszAg Péntek, 1956. okiobw 5. Miskolci jegyzet //• ..Emlékmű vet-" építenek Élesszük fel a versmondás művészetét! Történelemkönyvet írhatnék a vasgyári Szabó Jenö-utcában folyó, de nem haladó lépcsőkészítési munkákról. Miért nem teszem? Mert attól félek, hogy a Lenin Kohászati Müvek lakótelepkezelőségének vezetői elhízzák magukat — mondván: mivelünk már a történelem is foglalkozik. S akkor pláne nem javítanák meg a lépcsőket. öt héttel ezelőtt kezdődött a történet. Többéves reklamáció után a lakótelep-kezelőség elhatározta, hogy új betonlépcsőket épít a korhadt, a minden percben leszakadható feljáró helyett. Lovaskocsikkal kihord- ták az építkezéshez szükséges homokot, cementet. Az utca lakói azt hitték, hogy végre elkészülnek a biztonságos betonlépcsők. Eltelt egy hét, két hét, három hét s a munka — akarom írni — az építőanyag folyni kezdett. Először jött az; eső s minden külön fuvardíjigény nélkül tova- szállította a homok egy részét. Azután jöttek a gyerekek, s egy-két vederrel kisajítottak játékcélra. Jövének ezután a fuvarosok s ők is vittek. (Hogy hová? Ezt tőlük kell megkérdezni.) A homok fele azonban még most is ott van a házak előtt. A lépcső item készül. Nincs keret. De mi lesz a homokkal és a cementtel? Mi már tudjuk. Az utca lakói társadalmi munkában keretkérés nélkül »emlékművet« építenek belőle a pazarlásról és az ígéretek megszegéséről. (PÁSZTORT) HÍREK Cjstskai Ügyeletes orvosi szolgáiét 1. Megyei kórház (telefon: 36—363). S. Kazinczy u. 20. (15—032). 3. Ujdiósgyőr, I. u. I. sz. rendelő (21—281). Gyermekszakorvos) ügyeleti szolgálat a városi gyermekkórházban (Petőfi u. 23.) vasár- és ünnepnapokon Is délután 17.30 órától 19 óráig. Ügyeletes gyógyszertárak: Állandó éjszakai készenléti szolgálat: Miskolc, Szabadság tér 2. sz. Mallnovszkij u. 2. Hejőcsaba: Csabavezér u. 68. sz. Ujdiósgyőr: Marx Károly u. 38. sz. Időjárás A hűvös óceáni levegő Közép-Európán gyorsan áthaladva ma reggelre elérte a Szovjetunió nyugati határát és benyomult a Kárpát-medencébe is. A Alpokban, a Cseh-medencében, Lengyel- és Finnországban sokfelé esik áz eső. Várható Időjárás pénteken estig: erősen felhős idő. sok helyen eső, helyenklnt esetleg zivatar. Elénk északi, északkeleti szél. A hőmérséklet főként keleten csökken. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: nyugaton 8—11, keleten 10—13, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 14—17 fok között. — A Hazafias Népfront városi és megyei bizottsága a TTIT-el karöltve október 6-án, szombaton este 7 órai kezdettel Miskolcon a városi lács nagytermében ünnepi meg- üékezést tart az aradi vértanuk- i. Ünnepi beszédet Kühne László l.nnáziumi tanár mond. A tanítónőit tézet hallgatói énekszámokkal és e ivalatokkal működnek közre. Vá- ■ sunk dolgozóit a megemlékezésre íretettei hívja és várja a rendezőség. — A MEGYE/ TANÁCSOK október folyamán az alábbi községekben tartanak beszámolót: Kiss Bertalan október 13-án 17 órakor Mezőkeresztesen, Vámos Béla október 13- án IS órakor Hódoscsépányban, Da- kos Zsigmond október 14-én reggel 8 órakor Rudabányácskán, Pecsenye István október 21-én Fügödön^. Kovács K. József október 27-én 17 órakor Sóstófalván tájékoztatja választóit a megyei tanács munkájáról. — Rádiót kapott ötven távolsági autóbusz. A MÁVAUT közlése szerint március végére valamennyi távolsági autóbuszt felszerelik rádióval. — A Hazafias Népfront I. kerületi bizottsága október 5-én, ma délután 5 óra kp r egyesítő ülést tart a városi tanács (Tanácsháztér 8.) kisíácstermében. — NYLONBÓL KÉSZÜLT tartós ii gépszalag, hőálló üvegből készült r> hár, polietilénből gyártott szapntartó, utipalack és turistapohár -ül rövidesen forgalomba. A Déryné Színház igazgatósága közli, bogy október 5-én, pénteken az Indiai Együttes vendégjátéka miatt a diósgyőri Művelődés Házában meghirdetett Leányvásár előadása elmarad. A kiadott jegyek a darab bármelyik más előadására átválthatók. — A Kamaraszínházban az Ezer év október 5-én, péntekre hirdetett bemutatóját október 6-ra, szombaton este 7 órára halászijuk. A péntekre kiadott jegyek szombatra érvényesek, a szombatra váltott jegyek pedig bármely más napra átcserélhetők. — Október 5-én, pénteken este 7 órai kezdettel a Kamaraszínházban a Mandragora kerül színre. — HATVAN EMBER VÍZBE FŰLT a kelet-pakisztáni Khulna közelében egy folyamit komphajó felborulása következtében. A hajó utasai közül húszat sikerült kimenteni. — EGYRE NÖVEKSZIK A DOLGOZOK BIZALMA az Állami Biztosító iránt. Ezt mutatja, hogy 1956. III. negyedévében több mint hatezren kötöttek önkéntes biztosítást. Ez a szám ezerrel több. mint a forintban kötött biztosítások eddigi legmagasabb negyedévi száma Borsod megye területén. Különösen ismertek és elterjedtek az életbiztosítások és a balesetbiztosítások. A felszabadulás előtt sem kötöttek annyi életbiztosítást és balesetbiztosítást megyénk dolgozói, mint manapság. — A Szovjetunióba látogató külföldi turisták ötven százalékos vasúti kedvezményt kapnak az államhatártól az utazás rendeltetési helyéig és visszautazáskor bármely ponttól a szovjet határig. — A MESTERSÉGES BOLYGÓ felengedésére az Egyesült Államokban rövidesen megkezdődnek a kísérletek. Néhány hónapon belül kilövik az első kísérleti rakétát, amely a Föld felszínétől 5—800 kilométer magasságba szállítja a mesterséges bolygót. — Az európai vasutasok október 10—20 között Lisszabonban konferenciát tartanak, amelyen a nemzetközi személyszállító-gyorsvonatok jövő évi menetrendjét tárgyalják meg. A magyar vasút részéről Csanádi György MÁV vezérigazgató vezetésével öttagú küldöttség vesz részt a tanácskozáson. Tanácsi iiöxlemény Értesítjük a választókat, hogy a tanácstagi jelölőgyűlések az alábbi időpontokban és helyeken lesznek. Október 5-én délután 6 órakor: Bodó- sor borpince udvara, 6 órakor: Bercsényi és Salétrom u. kereszteződés, 2 órakor: Lyukóbánya, 5 órakor: XIX. sz. általános iskola, 6 órakor: Miklós u. bérház előtti téren, 5 órakor: Béke-szálló, kultúrterem, 5 órakor: Vasgyári fiúiskola, 5 órakor: Nyirjesi pártszervezet, 5 órakor: Pereces, újtelep, 5 órakor: UJgyőri pártszervezet, 4 órakor: MRSZ helyiség, 5 órakor: II. kerületi Tanácsháza, 6 órakor: Sztálin úti iskola, 5 órakor: Üveggyár, 6 órakor: Gyár u. és Lovagda u. kereszteződése, 5 órakor: Földművesszövetkezet darálója, 5 órakor: Bartók B. u. népbolt előtt, (rossz idő esetén a Pázmány u. iskolában),; 5 órakor: Szervezet u. 28. sz. a. Népbolt, előtt, 6 órakor: Nagy Lajos u. 38. sz. előtt, fél 6 órakor: János u. 103. sz. ház előtt, 5 órakor: IV. kerületi tanácsháza. 7 órakor: Műegyetem klubhelyiség. ....... O--------B Eke. Október 4—18-ig: Tanár úr kérem. Kezdés: 4, 6, 8 óra. KOSSUTH. Október 4—18-ig: Az új ember kovácsa. Kezdés: fél 4, fél 6, fél 8 óra. FÁKLYA. Október 5—6: Egy nyáron át táncolt. (Csak 16 éven felülieknek.) Kezdés: 6, 8 óra. TÁNCSICS. Október 4—5: Egymilliófontos bankjegy. Kezdés: 5, 7 óra. HEJŐCSABA. Október 5—7: Párizs és tavasz. Kezdés: 7 óra. DIÓSGYŐRI SAGVARI. Október 6—7: Angyallal a hegyekben. Kezdés: 6 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Október 4—5: Első szerelem. Kezdés: 6 óra. KOSSUTH HÍRADÓ MOZI. Október 4 és 6-án: 11—2 óráig és 5-én: 12—3 óráig: Uj magyar híradó, Világhiradó, Idejében, Nyaralás, Ejtőernyős ugrás, Madarak a gyermekek barátja. Bajnokaink a viz alatt. Október 5: 10—12 óráig: Tanár úr kérem. KAMARASZINHAZ: P.; Mandragora (7), Sz., V.: Ezer év (7). MŰVELŐDÉS HAZA: P.: nincs előadás. Sz.■ Hófehérke (3), Leány vásár (7), V.: Hófehérke (3). Leányvásár (7), ESZAKMAGYARORSZAG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának és a borsodmegyei tanács napilapja, Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Földvári Rudolf. SZERKESZTOSBGt Miskolc, Széchenyi u. 30. Telefonszámok! 15—013. 13-016, 13—017. KTADOHTVATAX.I Miskolc, Széchenyi u. 3« Telefont 13—007. 33—007, Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hírlap- osztálya és a hirlapkézbesítő postahivatalok. — Előfizetés: postahivataloknál és _______________kézbesítőknél._______________ B orsodmegyei Nyomdaipari Vállalat Miskolc. Feloldó nyomda vezető: KOMA Mu, p zekben a napokban Miskolc ^ lakóiban a kultúrforradalom- nak új és új forrásai buggyannak fel. Ilyen felbuggyanó, utat kereső, et-el tűnő tisztavizű forrás a versmondás művészetének felélesztése, új fényre, magas színvonalra emelése. A városban gazdag hagyományai vannak ennek a művészetnek. Az elmúlt rendszerben a munkások és a haladó értelmiség egy részében kis előadóesteken elmondott költemények is élesztették a forradalom tüzét, ez ápolta bennük az igazi hazaszeretetei. A felszabacjulás óta voltak kezdeti eredmények, azonban a versmondó művészet még nem hozta meg a kívánt sikert. Igen figyelemreméltó kezdeményezés indult Miskolcon. A cél az. hogy az előadómúvészetet az ország második városához méltóan magasszínvonalra emeljék és tömegmozgalommá tegyék. Az erre legilletékesebbek — Nagy Attila vezetésével — a Déryné Színház művészei vették kezükbe a mozgalom ápolását. Igen lelkes támogatója e kezdeményezésnek a megyei pártbizottság, amely kedden megbeszélésre hívta össze a város vezető szerveinek kulturális és művészeti életének képviselőit, hogy a legteljesebb mértékben biztosítsák e művészi ág kibontakoztatását. Ez már eleve biztosíték lesz, hogy a mozgalom el is érje célját. P megbeszélésen Nagy Attila, a ÍJ Déryné Színház művésze ismertette tervüket. Az »Irodalmi Színpadon« fokozati sorrendben ismertetik a magyar költészet gyöngyszemeit. A versek előadása előtt ismertetik annak megszületési körülményeit, a költő munkásságát.------------------- » 1 a vers eszmei, mondanivalóját, irodalmi kifejezési formáját. Az »Irodalmi Színpadon« a neves előadó- művészek mellett énekesek is fellépnek. Az »Irodalmi Színpad« ünnepi megnyitását október 15-én este 6 órai kezdettel tartják meg a Kamaraszínházban. Az »Irodalmi Színpad« műsorát kéthetemkint rendezik meg, s mindig gondoskodnak arról, hogy az irodalom gyöngyszemeit a legjobb előadóművészek, a legmagasabb művészi színvonalon tolmácsolják a közönségnek, hogy az kielégíthesse a város lakóinak egyre növekvő kulturális igényét. A z »Irodalmi Színpad« megteremtése, az előadóművészet felélesztése, figyelemreméltó eseménye Miskolc kulturális életének. Hisszük, hogy e lelkes kezdeményezés e műfaj kivirágzásához vezet. Tirótól a Bach-korszakíg Űj köntösben, megnövekedett tartalommal jelent meg a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szö- veségének folyóirata a »Gyorsírók Lapja«. A kezdő gyorsírók részére szánt alapfokú gyakorlatoktól kezdve, kereskedelmi leveleket, a haladóknak írt gyorsírási szövegeket és a gyorsírás legmagasabb művészetét bemutató beszédírási sztenogramokat találunk a jólsikerült számban, Gyorsírási szentogramokon kívül értékes elméleti cikkeket olvashatunk a lapban. Téglás Géza Tiróról, a gyorsírók ősatyjáról, Cicero titkáráról írt költői számyalású verset. Dr, Makoldy Sándor a gyorsírás haladó hagyományaiból a Bach-korszak gyorsíróéletéről ad ismertetést. Versenyeredmények, pályázatok, új versenykiírások teszik érdekessé és minden gyakorló gyorsíró és gépíró számára hasznossá a Gyorsírók Lapja legújabb számát. A Gyorsírók Lapja megrendelhető a G yorsí rószö ve teég miskolci csoportja titkáiságán: Palóczy-utca 11, Az új ember kovácsa Makarenko világhírű regényéből új színes szovjet film készült. A filmet a miskolci Kossuth-mozi október' 4-től vetíti. 1 Sakk Zh Megtörtént Miskolc város 1957. évi csapatbajnokságának sorsolása. Az első fordulón a csapatok a következő párosításban játszanak. I. osztály: Di. Vasas Vörös Csillag-Vörös Meteor, Bástya I.—Bástya II., Di. Vasas Lenin Kohászati Művek L— Hejőcsabai Építők I., Haladás L—Tervező Iroda, Di. Vasas DIMAVAG I.--Törekvés L, Sa.jóbábonyi Szikra—Szpartakusz. I. — II. osztály: Földes gimnázium-Autóközlekedési Törekvés, Hejőcsabai Építők II.— Hejőcsabai Építők III., Törekvés Főposta —Bástya III., Di. Vasas Lenin Kohászáéi Művek n.- Törekvés II.. Dl. Vasas DIMAVAG II.— Elektromos Vasas, Szpartakusz II.—Perecesi Bányász. Az előlálló csapat a hely választó. Megegyezés hiányában a verseny időpontja a fordulóra kitűzött vasárnap délelőtt 9 órája. Az első forduló időpontja az 1. osztályban szereplő csapatok részére október 14., a II. osztályban játszó csapatok részére pedig október 21. * Miskolc város 1957. egyéni sakk-bajnokságának versenye október közepén kezdődik. A Városi TSB-hez írásban október 8-ig benevezhet minden I. és II. osztályú versenyző, valarrtint legalább III. osztályú minősítésű sportköri bajnok. Sorsolás: október 8-án este 6 órakor a VTSB helyiségében. * A VTSB felkéri a csapatok intézőit, hogy a minden hétfőn este 6 órakor a VTSB helyiségében (Hunyadi u. 5.) megtartandó értekezleten jelenjenek meg. * A Bástya SE. értesíti tagjait, hogy edzéseit a TTIT helyiségében tartja (Széchenyi u. 16. I. em.) minden hétfőn, szerdán és pénteken fél 6—9 óra között. Bán Kamill minden pénteken elméleti oktatást tart. Vendégeket szívesen lát. A megyei és városi TSB felhívja a megye valamennyi sakkozóit, hogy kísérjék figyelemmel az Északmagyarország pénteki számában rendszeresen megjelenő sakk-rovatot, mert abban fogja közzé tenni híreit és közleményeit. SPORTHÍREK Vasárnap Ozdon, mintegy «00 néző előtt került sor az Ózdi Vasas- PP. Aluminium ökölvívó CSB II. osztályú felnőtt ökölvívó mérkőzésre. A versenyt megérdemelten a budapestiek nyerték. 12:8 arányban. Szóvá kell tennünk, hogy az ózdi versenyzők egyrésze hiányos felkészülése következtében a harmadik menetben nem tudott helyt állni. A vereség nagyrészben ennek tudható be. Az ózdiak győzelmét a következők szerezték: Jobbi, Vin- cze, Vona, Szabó II. * Ma délután 13 órakor kezdődnek a népkerti sporttelepen az országos kispályás középdöntő miskolci csoportjának küzdelmei. Érdekessége a mérkőzéseknek, hogy egyetlen fővárosi csapatot sem osztottak be. eltérően a múltból, így bi2tos, hogy vidéki csapat kerül be az országos döntőbe. (Eddig a gyakorlat az volt, hogy budapesti csapatok vívták a döntőt. A mai mérkőzések párosítása: 13 óra Debreceni Kinizsi—Nyíregyházi Traktor női; 13 óra 55: Nyíregyházi Traktor—Debreceni Törekvés férfi; 15 óra 10: Egri Meteor—Ózdi Vasas női: 16 óra 05: Perecesi Bányász—Egri Haladás férfi. íU A Miskolci Vörös Meteor kézilabdázói barátságos nemzetközi mérkőzésen 12:10 arányban győzték le a Trnavai Spartak együttesét. Két festő kiállítása Miskolcon Szerencsen a vasutas kultúrotthon helyiségében október 7-én két vasutas festőművész kiállítása nyílik meg. Az egy hétig tartó kiállításon Csáky István, akinek a művészetét a miskolci tárlatlátogató közönség is igen jól ismeri és Budapesten is szerepelt kiállításokon, mintegy 25 művel, Kerényi István sátoraljaújhelyi festőművész pedig 10—12 művel vesz részt. A kiállítási anyagot az állandó zsürt-bizott. ság bírálta el. A kiállítás iránt Szerencsen, ahol ritkán tartanak képzőművészeti kiállítást, nagy érdeklődés mutatkozik. A kiállítók eddigi művészi eredményei biztosítékot. nyújtanak arra, hogy a tárlatlátogatóiknak sok élményt fog jelenteni a kiállítás, amely október 14-én záruk p it A HetonútépItS Vállal,at vidék* munkahelyeire felvételre kere3 kotrómestereket valamint hálózati villany- szerelőket. Jelentkezés: Budapest. VI. fáz tó tin a. 9. Mechanikai osztály 2063 Mezőgazdasági gépalkatrész gyártáshoz esztergályosokat, túrósokat, villanyhegesztőket és segédmunkásokat alkalmaz a Mezőgazdaság) Gépjavító Vállalat. Miskolc, Besenyő) U. 10, 2272 DÖMPERVEZETÖKET azonnal felveszünk. Jelentkezés érvényes vezetői Igazolvánnyal Kotró és Vasútépítő Vállalat főépl- tésvezetőségénél, Miskolc, Hadirokkantak útja 48/b. 2324 Sürgősen eladó frissen generálozott. elől teleszkópos, lánctokozott, üzembiztos 350-es Jaap motor- kerékpár oldalkocsival, vagy anélkül Megtekinthető mindennap délelőtt ll-ig délután 3-tól. Cím: Eged Andor. Felsőkele- csény Fmsz. bolt. 6240 Beköltözhető ház eladó. Bercsényi u. 1. sz. 6236 Bécsi zongora költözés miatt olcsón eladó. Diósgyőr. Árpád utca 30. fiúiskola. 6233 Vizsgázott fűtőt felvesz a selyemréti pártiskola. Központban lévő földszintes 3 szoba hallos összkomfortos lakásunkat (főbérleti) azonnal átcseréljük 2 db. szoba-konyhás lakásért, ráfizetéssel, érdeklődni lehet a vasárnap kivételével mindennap 9 órától délután fél 4 óráig, a 16—025. vagy 35—386-os számú telefonon Komlóynál. 6244 2 darab ágy. toaletttükör olcsón eladó. Alborl u. 11/a. sz. 6222 Rövid kereszthuros zongorát megvételre keresek. Rácz György u. 10. sz. Su- bert cipész. 6277 FUrészpor eladó. Felvilágosítás a Keletbükki Erdőgazdaságnál. Tanács- háztér 2. Telefon: 16—661. ____ 2338 Ó ntRDETESEK Házhely a Prohászka utcában eladó. Érdeklődni Bábonyl bérc, Újtelep 55. sz. 6274 Beköltözhető szobakony- hás. kertes ház mellékhelyiségekkel eladó. Csorbatelep. Hernád u. 21. sz. 6273 Néprádiót, népszupert, hibás, hiányos állapotban is veszek. Feld, Széchenyi u. 36. 2347 Szőlőjét megdarálom és kipréselem. Prést kölcsön adok. Major u. 14. Telefon: 36—611. 6249 Szemere u. 23. sz. alatt 2 szoba összkomfortos lakóház sürgősen eladó. 2334 Elcserélném kazincbarcikai kétszobás összkomfortos föbérleti lakásomat miskolci egyszobásért. Kazincbarcika Békeváros L-épület III. lépcsőház. 11/10. Gabona Béláné. 6252 Kétszer szoba-konyha, speiz, mellékhelyiségből álló esaládiház olcsó áron eladó. Cserével beköltözhető. Érdeklődni lehet Vá- szonfehérítö u. 7. sz. 6263 Berk-mangalica keresz- tezésű tiszta mangalica és berk 3 hónapos süldők falkásitva. vagy kisebb tételben eladók. kg-ként 20 forint. Petőfi Termelő- szövetkezet. Kisújszállás. 2328 Fűtő segédmunkásokat állandó alkalmazásra azonnali hatállyal felvesz a Miskolci Gázgyár, József Attila u. 24. 2329 A Déryné Színház férfi öltöztető szabót keres esti elfoglaltságra. Jelentkezés a jelmeztárában. 2331 A Borsodmegyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat kocsikísérőt, férfi segédmunkásokat, valamint műszaki áruis- merette! rendelkező szakmunkást felvesz. Jclent- ' kezés Vágóhíd u. 6. sz. alatt. 2332 Sötét, dió teleháló egészben vagy darabon- kint eladó. Érdeklődő: Nagy Sándor u. 3. sz. -oJ3 Ajtók eladók. Gvadányi u. 30. Martintelep. 6231 Az emődl Állami Gazdaság traktorvezetőket felvesz azonnali munkábaal- lással. Felvételre jelentkezni lehet a gazdaság központjában. 2335 Vállalatunk dolgozói részére klilönbejáratú bútorozott szobát keresünk. Földgép V. Miskolc. József Attila u. 37. Telefon: 35-58». 2336 Burgonyaszedéshez 16 éven felüli dolgozókat felveszünk. Jelentkezés: Nagymiskolcl Gazdaság. Miskolc, Hunyadi u. 5. sz. 2387 Figyelem. Vennék pár mázsa cementet. Ajánlatokat Varga fényképésznek Sajókazára. 8275 Elcserélném sátoraljaújhelyi magános kétszoba, összkomfortos lakásomat hasonló miskolciért. Érdeklődni: Kordélyos Vallj Sánc u. 15. Tel.: 16—022. 2339 Boroshordók különböző méretben kaphatók. Dugonics u. 11. (Kórház mögött.) 2340 Mindazoknak, akik felejthetetlen gyermekünknek Lobkovitz Istvánnak temetésén megjelentek, ravatalára virágot hoztak és részvétükkel» nagy bánatunkat enyhítették, ezúton mondunk köszönetét. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, testvér és Jó rokon özv. Korompai Andrásné Busák Erzsébet 56 éves korában hosz- szas szenvedés után elhunyt. Temetése ma délután fél 4 órakor a Szent Anna temető ravatalozójából. | Gyászoló család.