Észak-Magyarország, 1956. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1956-09-16 / 219. szám

4

Ü*4AÄMAUl:AÄOttö^rtv

V 19(>U« S2v^/» viubci 1^*

Százezer forintos megtakarítás Rudabányán

e

Rudabányán — a Központi Vezetőség júliusi határozata óta lényegesen megjavult az anyagellátás. Biztató eredmény ez, hisz a vasércdúsít;) mii építéséhez naponta 500 mázsa cement, 15 vagon betonkavics és 5000 kilogram vas szükséges.

A jó anyagellátás lelkes munkára serkentette a dolgozókat, s ezáltal jelentősen meggyorsult az építkezés üteme. A csillebuktató süly- lyesztése után a 21-es Építőipari Vállalat legjobb kubikus brigádjai az elmúlt hetekben kezdtek meg a tároló bunker és hűtöépfilet földmunkáit. Az új létesítmény 15 mé tér hosszú és 33 méter széles — szekrény alakú — vasbeton alépítményét hét méter mélységbe süllyesztik majd a földbe. Érdekes munka lesz ez. A tervezők utasítása úgy szólt, hogy a kubikosok által fellazított földet gumiszalagokon a rekeszekre osztott szekrény egyik felébe szállítsák és onnan kotrógéppel emeljék ki a földet. A 21-es vállalat műszaki gárdája azonban túl bonyolultnak találta ezt a megoldást és a kivitelezésre új módszert dolgozott ki. Az új eljárás szerint — az alépítményt a fűtőházzal összekötő szalagfolyosó helyén — egy ferde vágatot hajtanak ki, s azon keresztül nagy teherbírású gumiszalagokon szállítják a földet a felszínre. A vasbetonszekrény építését pedig a tervezett 70 centiméter helyett 3 méter mély gödörbe kezdik meg. Az új technika alkalmazásával 100 ezer forintot takarítanak meg és a kotrógépet más munkahelyen tudják hasznosítani.

A tároló bunker és hűtőépület építése — az új eljárással — már gyors ütemben folyik. A kubikos brigádok csütörtök reggelig 2000 köbméter földet mozgattak meg, s hozzáfogtak az alépítmény vágó- éleinek elhelyezéséhez is. Az építők megfogadták, hogy az 1200 köbméter beton és 1100 mázsa vas felhasználásával épülő szekrényt október 15-ig a földbe süllyesztik.

A pártsajtó terjesztéséért

A putnakíi j áráéi pártbizottság az elmúlt hetekben pártsajtó terjesztési versenyre hívta fel megyénk járási pártbizottságait. A felhívásihoz többek között csatlakozott az ózdi, sátoraljaújhelyi, szerencsi és a szikszói járási pártbizottság. A postahivatalok is résztveszmek a sajtóter- jesztési versenyben.

A mai aiapon a miskolci váróéi pártbizottság' ágit. prop, osztálya szervez széleskörű sa.j tóter jesztési kampányt. • Többszáz népnevelő ismerteti a város lakóival a sajitóol- vasás fontosságát, célját,

Bízunk abban, hogy a borsodi, miskolci dolgozók közül mind több, munkás, paraszt és értelmiségi vallja magáénak a jelszót: minden dolgozó kezébe pártsa j tőt!

Kérjük a járási és a városi párt- bizottságoikat, megyénk pártszervezeteit, hogy az ügy jelentőségének megfelelően foglalkozzanak a párt- sajtó terjesztésével.

IHllllllHIHIMIIIIIMmMHIHIH'*»““""*

ÉJSZAKA A GYÁRBAN

1/égig a Sztálin úton és a Gó~ zon Lajos-utcán autóbuszok, villamosok, kerékpárok tarka karavánja halad. Az éjszakás műszakváltás közeledik a Lenin Kohászati Műitekben,

— Jó estét szomszéd — köszöntik egymást a munkába érkezők. Megindul a csevegés, a beszélgetés. A bérekről esik a szó, hiszen ma éppen fizetés volt. Tervezgetne1c, mit vesz az asszony a pénzből, hogyan osztja be két hétre a keresetet. A kapuban elválnak, jó munkát kívánnak, búcsúznak egymástól.

A gyár Xl-es számú kapujához egyszerre »lengő súlypontú« ember érkezik. Szeme csillog, nyelve dadog. A portás észreveszi és persze nem engedi be. Tétova pillantások után erős elhatározás, éles kanyar, s a hoppon maradt ember megindul az 1-es számú kapu felé.

De a szerencse itt is cserben hagyja, a kapus észreveszi, s elébe áll. Egy kis támolygás után kevé- lyen kiegyenesedik, de lába megint megrogy, a engedékenyen motyogja: — A XLesen sem engedtek be, de nem vitáztam velük. Maguk itt 8zimpatikusabbak. Legyen maguké a dicsőség, hogy lelepleztek egy ..., habár én nem vagyok ré-részeg!..« És megfordul, elmegy.

Ott jön ni, egy másik cimbora! Ennek nincs tréfás hangulata, hevesen vitázik a portással és eskü- dözik, hogy ő nem ivott. A bor szaga persze mindent elárul, de ezért irány a szomszédos orvosi rendelőbe. Gondos orvosi vizsgálat állapítja meg, hogy Szalai Pál az öntvénykikészitő villany hegesztő je ittas állapota miatt ezen a műszakon nem dolgozhat. Letörve hazaindul. Ismét szaporodott igazolatlan kimaradásainak száma.

Négy perccel múlt háromnegyed

1' tíz, már csak néhány an sietnek a kapu felé. De a gyárudvar felől már szállingóznak a műszakváltás előhírnökei. A bélyegzőóránál megállnak, ácsorognak. Harmincszor is elolvassák a falon elhelyezett kis hirdetést (lehet, hogy szóról szóra megtanulják). Jónás Gyula a húzóműhely dolgozója saját bevallása szerint már féltízkor abbahagyta a munkát, s most itt várja a percek múlását. Szerinte félóra se ide, se oda. Vajon a fizetéskor is ezt mondja, amikor vékony a borítékja?

Itt ácsorog Dargai Lajos a finom- hengermű anyagmozgatásának munkása is. Azért hagyta abba előbb a munkát, hogy a szomszédos boltban elintézhesse bevásárlásait.

Közben megszólal a gyár szirénája, a rádió pontos időt jelez, 22 óra van. A kohóknál, a martinkemencéknél már dolgoznak az éjszakai műszak munkásai, gyarapítják a nép vagyonát, ők szorgos- kodnak, a kapunál a későn kelők még csak most jönnek. Ritter András a középhengermü munkása a villamos késésére hivatkozik. Több ezren járnak villamossal, mégis csak egy-két ember késik el emiatt.

fje nézzünk szét a gyárban is.

^ Az acélöntöde tisztító üzemében nagy a látás-futás. Egy 25 tonnás hengerállvány megmunkálásához villamoshegesztő 1$ellene, de nincsen. Miért? Azért, mert a történetünk elején bemutatott egyik szereplő, Szalai Pál a pohárfenekére nézett. Szalai miatt 25 tonna készárut nem tudnak kiszállítani. Az üzem tervének teljesítése csupán rajta múlott.

A tisztítóműhely szomszédságában a gépészeti üzem irodájába is betekintünk. Minden csendes. Az

egyik asztal mellett fusermunkák egész halma sorakozik■ Eltört a művezető motorkerékpárjának hátsó teleszkópja, újat csináltatott helyette; 8 óra munkaidőt vett igénybe saját céljaira. Talán éppen azért odakinnt a lakatosüzemben most rohammunka folyik, hogy legyen elegendő tartalékalkatrési a gépek javításához.

Az elektroacélmü kovácsüzemében serény munka folyik. A koksz tüze kicsalja a verítékcseppeket az emberek arcára. Dong a nagy kalapács, szinte remeg a föld. A sarokban Gaál Pál nyugodtan alusz- sza álmát. Nem szólnak neki, hadd aludjon, dolgoznak helyette. De a fizetést az alvó is megkapja.

A martinacélmű hulladékterén a

3-as számú mágnes darunál a darukapcsolót keresik. Vajon hol lehet? Itt hátul a kémények tövében a gyékénnyel megágyazott fekhelyen, itt alszik Romhalmi András.

í assan ébredni kezd a város.

Lehet, hogy az alvók is el-- foglalják munkahelyüket. Jól pihentek az éjszaka. Jó néhány tonna acél, hengerelt áru nem készült el miattuk. Érdekes lenne megkérdezni tőlük: nem tudják, hogy miért csökken az éjszakai műszakon a gyár termelése? Vajon mit felelne Gaál Pál, ha megkérdeznék: miért csak 87 százalékát tér* melte az elektroacélmü ezen az éjszakán annak a mennyiségnek, amelyet délelőtt és délután termelt? Biztosan nem mondaná, hogy egy százalék tervlemaradást az Ő rovására kell írni. De nem mondanák a többiek sem, akik a csendes szögletekben, a munkapadok mellett, munkaidőben alusszák a lelkiismeretlenek álmát.

PÁSZTORY ALAJOS

A MUNKÁSMOZGALOM HAGYOMÁNYAIBÓL 1

Az 1864. évi ózdi kavaró-sztrájk

(Hazánk első vasipari sztrájkja)

(Az ózdi gyár 110 éves. Ebből az alkalomból közöljük Pollák Dénes tanulmányának egy részletét.)

1849 augusztus 13-án porba- hullottak a magyar szabadságharc oly sok diadalt aratott, golyószaggatta zászlói. Hazánkra elkövetkezett nemzeti történelmünk egyik leggyá- saosialbb, legsötétebb korszaka: Hay- nau táborszernagy — a hírhedt breseiaii hóhér — uralma vette kezdetét. Az 1849 után megalakított zsandárság kopói árgus szemekkel figyeltek minden nemzeti jeliegű megmozdulást, hiszen a személyek elfogásához, letartóztatásához anyagi érdekük fűződött.

Az abszolutizmus politikailag, társadalmilag, gazdaságilag a legteljesebb elnyomást jelentette. Nem volt szabadszólás, nem volt szabad sajtó, mindent cenzúráztak, az országban megkezditek az erőszakos németesítést.

A rendelkezések azt a célt szolgálták, hogy Magyarországon fenntarthassák a gyarmati rendszert, ugyanakkor Ausztriában , erősíthessék az ipart, mely valóban ebben az időben indult rohamos fejlődésnek éspedig a magyai* ipar rovására. A fejlődés törvényszerűségét késleltetni lehet, megakadályozni azonban nem.. Az osztrák uralkodó körök és a velük szövetséges magyar uralkodó osztály miniden erőszakos politikája ellenére ás megindult hazánkban az ipar fejlődése, a kapitalizmus kibontakozása, jóllehet nem olyan arányokban, mint az elnyomatástól mentes országokban.

A magyar ipar fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a tőkehiány volt. Ez volt a helyzet az ózdi gyár tulajdonosainál is.

A szabadságharc leverése után a bevonuló osztrák csapatok a gyár pénztárában található összes magyar köztársasági pénzt íKóssuth-bankó) elkobozták, az összes félkész- és készáru készletet elvitték. Ózdon leszedtek és elszállítottak számos, — a termelés szempontjából szinte nélkülözhetetlen üzemi berendezést, pl. a kavaró és forrasztó kemencéket is.

A gyárat tehát tétlenségre kárhoztatták Ez oda vezetett, hogy a gyár mintegy 200 főnyi dolgozóját elbocsátotték, a termelést beszüntették. Ebből a helyzetből csak 1852-ben történt kibontakozás, amikor az ózdi gyárat létrehozó vállalatok, a Murányi Unió, a Rimái Coalitió és a Gö- rnöri Vasművelő Egyesület egyesültek, s létrehozták a Rimamurány- völgyi Vasmű Egyesületet.

A tőkehiányon azonban ezzel még nem segítettek. Bár 1849 telén a gyár '•gynökei már azzal a megbízatással

jártak Pesten, hogy egyes kereskedő- házaktól, vagy magánosoktól — ha csak kisebb összegeket is — de szerezzenek kölcsönöket a meginduláshoz, aimi 1852 fáján sikerült is. Az egyesült vállalatok tehát megkezdhették a termelést.

Ezt a munkát elősegítette a hazai vasútépítés megindítása. Tekintettel arra, hogy a hazai vasművek kivétel nélkül — s így az ózdi gyár is W sín gyártásra rendezkedett be, rövid idő alatt olyan nagyarányú sindönv pinget idéztek élő, hogy a készletek túlnyomó része raktáron maradit.

I Ezért az összes vasművek rudvas- gyártá&ra álltak át, ekkor viszont a rudvaspiacon hoztak létre dömpinget. Végül az egyre növekvő vasútépítés mégis csak fel tudta venni a hazai sin terme lést és így a vasművek kereskedelmi problémái megoldódtak.

Az abszolutizmus ideje alatt a magyar vasipar döntő mértékben függött a lényegesen korszerűbb osztrák ipartól, s képtelen volt vele a versenyt felvenni, noha a magyar vasművek tulajdonosai minden tőlük telhetőt megtettek műveik korszerűsítésére.

Az ország minden területére kiterjedő elnyomás, az Ausztriáitól való általános függés országszerte éles ellentéteket, elégedetlenséget váltott ki a nép különböző rétegeiből, s nagyarányú gazdasági és politikai megmozdulásokhoz vezetett.

Ilyen politikai (nemzeti) mozgalmak voltak a Mack József, a Török János és a Gaál Sándor féle mozgalmak Budapesten és a Székelyföldön. Különösen nagy arányokat öltöttek e mozgalmak, midőn többek között Eger parasztjai is megmozdultak és éltették Kossuthot, de éltették az olasz szabadságharc legendás vezérét, Garibaldit is.

Az alacsony életszínvonal, a munkások kizsákmányoltságának mérve hozta létre az 1881. évi pesti nyomdaipari, s az 1863. évi Drasehe-tég- !agyár munkásainak sztrájkját*

1864 május 4-én az ózdi gyár kavarókemencéinek segédszemélyzete sztrájkba lépett. Az erre vonatkozó jelentés így szól:

„Vasgyári igazgatóság jelenti, hogy a kavar ó-kemencék segédszemélyzete a munkát oda hagyta. Az utasítás megadatott, a bujtogatók társulati munkából elbocsájtattak“.

Mi váltotta ki az ózdi munkások sztrájkját?

Ennek a kérdésnek a megvizsgál lásához szükséges ismernünk az ország általános politikai, társadalmi, gazdasági helyzetén kívül az ózdi munkaerőpiac problémáit, az ózdi munkásság gazdasági helyzetét, munka-, szociális és egyéb viszonyait.

Az ózdi gyárban dolgozó munkásokat képzettségüknek megfelelően, három rétegre oszthatjuk: szakmunkás, betanított munkás, segédmunkás.

Az első csoportba tartoztak az esztergályosok, lakatosok, ácsok, mesterek, a másodikba a kemence- előmuhkások, henger-előmunkások, forrasztárok, kavarászok és első segédek, a harmadik csoportba pedig a második segédek (a hengereknél, kemencéknél), hámusok, fuvarosok, napszámosok.

Ezek közül egy-egy kemencénél egy élőmunka«, két efcő segéd, három-négy második segéd és körülbelül 10—12* fő napszámos volt beosztva, Á gyár hat kavarókemencéjénél ez összesen mintegy 100—120 főt tett ki, ezek közül a szószerinti értelemben vett segédmunkások száma közel 70—80 fő, a gyári dolgozók létszámának egyharmad része.

Ez a munkáslétszám jóformán Európa akkori legkülönbözőbb államaiból verbuválódott. A szakmunkások kivétel nélkül külföldiek voltak. Volt itt angol, német, cseh, osztrák, lengyel és svájci szakmunkás. A betanított, munkások egy része a történelmi Magyarország iparvidékeiről jött Özdra, más részüket az Ózd környéki falvak (Sajóvái*- kony, Bolyok, Csépány, Cserhely) nincstelen, vagy kevés földdel rendelkező parasztsága alkotta, míg a harmadik kategóriába tartozó segédmunkásokat kivétel nélkül a környező falvak parasztsága adta.

A munkásság tehát nemzetiségileg igen heterogén ö&zetéfelű volt, ami megnehezítette a munkások egymás felé való közeledését. A gyár tőkései azonban ezen túlmenően még a bérezéssel is igyekeztek éket verni a munkások közé. így például a külföldi szakmunkások napi bére 1 formt, 1 forint 20 krajcár volt, hozzávetőlegesen ugyanez volt a fizetése a betanított munkásoknak is, esetleg néhány krajcárral kevesebb. A harmadik csoporthoz tartozó segédmunkások napi bére azonban igen alacsony volt, mindössze 10—20 krajcár. Ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időben 1 forint 60 krajcárral volt egyenlő, megállapíthatjuk, hogy a segédmunkások keresete a szak- és betanított munkások fizetésének csak egyha- tod, jobb esetben egyharmad része volt;

Ebből a fizetésből természete-! sen nem • lehetett biztosítani egy nagylétszámú család létszükségletét. Az élelmezés ilyen bérezés mellett csak gyenge' lehetett, s ha ehhez még hozzávesszük, hogy ezek a mun, kások, mivel vidékiek voltak, hetente csak egyszer mentek családjukhoz haza, — a hét végén, — akkor is főleg élelemért, s a hét elején már újra munkába állottak, hozva magukkal egy heti ennivalót. Az erőt és az egészséget egyaránt felőrlő napi 14—16 órás munka után jó idő esetén a szabadban, zord időben. pedig a meleg kemencék mellett aludtak néhány órát. E körülmények figyelembevételével fogalmat alkothatunk a gyár -munkásainak nyomorúságos helyzetéről.

A nehéz munka egész embert kívánt. A kemencékben kézi erővel tüzeltek, kézi erővel rakták be a nyersanyagot, kézi erővel — hosz- szú vasrudak segítségével — kavar- * 1 ták az 1000 fokon felül izzó vasat. Ebben az irtózatos hőségben megállás nélkül kellett etetni a műveket napi 14—16 órán keresztül, s ezért az emberfeletti munkáért kapták a munkások 10—20 krajcár napszámbért.

A munkásságnak tehát már a bér- és munkaviszonyok is éppen elég okot adtak az elégedetlenségre, melyet egyre inkább fokoztak az abszolutizmus törvénytelenségei, s az 1863. évi országos méretű aszály. Ebben az évben ugyanis olyan nagyarányú szárazság volt az egész országban, hogy a lakosság élelmiszerszükségletének biztosítása lehetetlenné vált, s a nagyméretű éhínség miatt ezrével pusztultak el az emberek.

Az aszály egyaránt megrendítette a kereskedelmi, az ipari és mezőgazdasági köröket. A kereskedelmi élet általában tartózkodóvá vált, s a vaskészletek felhalmozódtak, mert nem lehetett eladást eszközölni. A vasművek, hogy a válságot elkerüljék, illetve kiadásaikat csökkentsék, vagy munkáselbocsátás- hoz, vagy bérleszállításhoz folyamodtak. Ilyen bérleszállítást akartak végrehajtani az ózdi gyár tőkései is. Az egyre fokozódó elnyomo- roaás azonban olyan ellenkezést váltott ki erre a rendeletre a munkásokból, hogy az sztrájkban robbant k.|.

Jóllehet a sztrájkot nem törték le, mivel az eredményes volt és a műn” kasok követelésének teljesítésével ért véget, a megtorlás mégsem maradt el. Az igazgatóság nem merte keresztülvinni a bérleszállítást, a munkások <— engedve az ígéretnek, — Újra munkába álltak, de a sztrájk kitörése után tíz nappal, — 1864. május 14-én — azonban elbocsátották a sztrájk értelmi szerzőit, a »búj tógát ókat«.

Noha a sztrájk eredményei kétségbevonhatatlanok, meg kell emlékeznünk néhány negatív jelenségről.

A sztrájk nem volt egységes, nem lépte túl a kavaróüzem segédmunkás személyzetének kereteit; Az

a tény, hogy a »kavarókemencék segédszemélyzete a munkát odahagyta«, azt jelenti, hogy a sztrájkban csak a napszámosréteg volt érdekelt, őket érintette legjobban a bérleszállítás. Ez érthető is volt. Fényes Elek 1850-ben kiadott Geográfiai Szótár-ában, már az 1848. februári állapotok alapján leszögezi, hogy az ózdi gyárnál a munkások cserepes házakban laknak. Ezek kizárólag a külföldi szakmunkások, akiket kivétel nélkül úgy szerződtettek a gyárhoz, hogy biztosították részükre az 1—2 szobás lakást, az ingyenes orvosi kezelést és gyógy-» szerellátást, azonkívül olyan fizetést, mely egyenlő volt a vállalat tisztviselőinek fizetésével, sok esetben túl is szárnyalta azt.

Ez a réteg tehát nem volt érdekelve a sztrájkban, lényegesen jobb gazdasági helyzete, s a gyártól való függése miatt. A sztrájkban való részvétel esetén jó megélhetésük és jó szociális helyzetük forgott volna kockán.

Nincs tudomásunk arról, hogy ez a sztrájk szervezett lett volna, jóllehet, a teljes Segédszemélyzet részvétele ezt latszik bizonyítani. A sztrájkok szervezéséhez politikailag és ideológiailag tájékozott, magasképzettségű munkásokra és agitátorokra van szükség. »Búj tóga tók«-on itt inkább öntudatos munkásokat kell értenünk, akik lehettek külföldet járt, s az európai munkásság nagyarányú mozgalmait bizonyos fokig ismerő dolgozók, hiszen a gyárban ezidőben nagy volt a munkásvándorlás.

Mindenesetre itt spontán megmozdulásról van szó, melynek elsődleges gazdasági alapja kétségtelen.

Nevek, adatok nem állnak rendelkezésünkre ennek a kérdésnek a vizsgálatánál. A »bujtogatók« nevei-» nek ismerete eldönthetné a két valószínűséget. így azonban le kell szögeznünk, hogy az 1864. évi ózdi kavaróüzemi sztrájk a munkásokat közvetlenül érintő gazdasági tényezőkön kívül szerves része volt az országszerte gombamódra szaporodó, de elszigetelt, helyi jellegű megmozdulásoknak. Nem véletlen az sem, hogy az ózdi kavarósztrájk az

I. Intemacionálé előkészítésének idején robbant ki, bár a szerves összefüggést nem lehet a két tény között megtalálni.

Mindenesetre ez a sztrájk bizonyítéka annak, hogy Ózdon is osztállyá szerveződik a munkásság, s már eredményes harcot tud vívni a kizsákmányolás ellen. Munkabeszüntetéssel kényszeríti kizsákmá- nyolóit jogainak csorbítatlan épségben való megtartására, s ez fényes tanúbizonysága a munkásság harckészségének, elszánt akaratának.

Az ózdi sztrájk, — mint ilyen, hazánk első vasipari sztrájkja volt, melynek ismeretlen hőseire megbecsüléssel gondolnak vissza az immár saját gyárukban a szocializmust építő unokák; <

POLLÁK DÉNES