Észak-Magyarország, 1956. június (12. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-29 / 152. szám

I BB&AtmAG?AW0m8&A& Péntek, 1956. júntns *8. JHiik&Lel jtg,yzjeieJk Bonyodalmak a karbidsalak korul A karbidsalak olyan melléktermék a Lenin Kohászati Művekben, amely kitűnően helyettesíti az építkezéseknél a meszet, mint kötőanyagot. E fontos építőanyagot a dolgozók keresik, kérik, de a bürokrácia jóvoltá­ból nem juthatnak hozzá. S hogy miért nem, az nyomban kiderül. A gyár dolgozói mindeddig közvetlenül a gyártól igényelhették a karbidsalakot. Köbméterenként 5 forint 20 fillért fizettek érte. De hogy. hogy nem a helyzet most egészen megváltozott. Az igazgatóság 31. számú undelete letiltotta a karbidsalak-ilyen módon való eladását. A rendelet úgy intézkedik, hogy a salakot a tanács útján vásárol­hatják meg a dolgozók. Érthetetlen, hogy miért van erre szükség, hiszen ez esetben a salakot a gyárban autóra, vagy dömperre rakják, elviszik a tanács udvarára, ott lepakolják és aki vásárolni akar és vesz is, az újra kocsira rakja és onnan viheti haza. Természetesen az ilyen út négyszere­sére növelte meg a karbidsalak árát. Amíg a gyár 5 forint 20 fillérért tudta a dolgozók rendelkezésére bocsátani a fontos építőanyagot, addig a tanács útján 20 forintos áron juthatnak hozzá. Az elsőszámú indok az volt, hogy minden a dolgozók érdekében történik. Nem tudjuk elképzelni/ hogy érdeke-e akár egyetlen dolgozónak is, hogy négyszeres árat fizessen. A másik indok az volt, hogy a tanács útján való árusítással gátját vetik a még ma is előforduló lopásoknak. Azt mondják, hogy a fuvarosok a kar­bidsalak alá, a kocsi, vagy az autó aljába könnyen becsempészhetnek egy motort vagy alkatrészt, vagy bármilyen tárgyat. Vajon ugyanez a le­hetőség nem áll fenn akkor is, ha nem közvetlenül a dolgozó viszi el az építőanyagot, hanem a tanács udvarára szállítják? S ami a legbosszantóbb az egészben: mióta ilyen útón töffénikTaz' eladás, alig, vagy egyáltalán nem lehet hozzájutni karbidsalakhoz. Sze­rintünk lehetett volna más megoldást is találni. Olyan megoldást például, hogy meghatározott napokon, meghatározott időszakban lehet vételezni és kiszállítani a gyárból salakot, megfelelő felügyelet mellett. Mint arról tu­domást szereztünk, — elsősorban nem a gyár igazgatóság, hanem a Vas- kohászati Főigazgatóság rendelkezett így. Nem hisszük, hogy a Vaskohá­szati Igazgatóság ezzel a rendelkezéssel elsősorban a dolgozók érdekeit tartotta szemelőtt. Kérjük, tegyék meg a szükséges lépéseket, (tóth) HÍREK. Űj létesítménnyel gazdagodott Ujdiósgyőr A második ötéves terv célkitűzéseinek megfelelően, a város zöldség­es gyümölcsellátásának megjavítása érdekében az ország egyik legszebb zöldség- és gyümölcsboltját nyitotta meg csütörtökön a Miskolci Zöldség­es Gyümölcsértékesítő Vállalat az új diósgyőri Lenin téren. Az új bolt korszerűsége és árubősége egyik bizonyítéka annak, hogy szocialista kereskedelmünk mindent megtesz a dolgozókért. A boltot a II. kerületi tanács adta át Barna László vállalati igazga­tónak és a bolt dolgozóinak azzal, nogy egy pillanatra se tévesszék szem elől a vasgyár dolgozóinak kifogástalan áruellátását. Éjszakai ügyeletes orvosi szolgalat I. Menyei kórház (telelőn: 36—363). 2. Ka- ziaezy u. 20. (15-032). 3. Uldiósevör I. s 1. sz. rendelő (21-287). ügyeletes gyógyszertárak: Állandó éjszakai készenléti sza’Bálát: Mis- Icote. Szabadság tér 2. ez. Malinovszkii ■ 2 Heiöcsaba: Csaoavezér a 68 sz. Uldiós- gyor: Marx Károlv o. 38 sz — A Diósgyőrben ügyeletes éjszakai gyógyszertár Június l-től Július 2-Ie a maj- lóti Da ti ka. A Táncsics téri gyógyszertár június U-tcH Július 2-ig szabadságolás miatt zárva tart. Időjárás EtiróM időjárásában az elmúlt huszon­négy óra alatt nem történt lényeges válto­zás. Az óceán felől továbbra is gyors egy­másutánban érkeznek a hűvös léghullámok és hatásukra Nyugat- és Közén-Európában változékony az időjárás. Az Atlanti-óceáni levegő a Szovjetunió európai területének középső vidékeire is eljutott és ott is zá­porok. zivatarok voltak szerdán. Az Ural- vidékén azonban a délutáni órákban még mindig 28—30 tokos maximumértékek ala­kulnak ki. Várható időjárás pénteken estig: Változó felhőzet, több helyen, főleg a délutáni órák­ban, záporeső. zivatar. Mérsékelt. észak­nyugati szél. A hőmérséklet lassan tovább emelkedik. — A Miskolci Fuvarozási Vállalat dolgozói június 14-én teljesítették első féléves tervüket. A tervteljesí­téshez nagyban hozzájárultak a lisz­tet szállító brigádok. — NÉGY HŰTÖHÁZ ÉPÜL a második ötéves tervben: Miskolcon, Békéscsabán, Csepelen és a buda­pesti sertésvágóhídon. Az 550 va- gonos miskolci hűtőház építését már megkezdték. — A Szovjetunió a nagy elemi csapásak által sújtott Kelet-Pakisz- tánnak 20.000 tonna rizst és 20.000 tonna búzát bocsátott rendelkezé­sére. — A budapest-hatvani vasútvonal villamosításának szerelési munkála­tait augusztus 1-re befejezik. — Tanácstagi beszámoló. Szombaton dél­után fél 7 órakor Klein Zoltán városi, dr. Zoltán István és Kézdy Endre 1. kér. ta­nácstagok féléves tanácstagi beszámolót tar­tanak a Pedagógus Szakszervezet (Déryné utca 5. sz.) székházának emeleti nagyter­mében. A beszámolót tartó tanácstagok ké­rik a választók megjelenését. — A III. BÉKEKÖLCSÖN hato­dik sorsolása ma, pénteken dél­után 4 órakor kezdődik Gyön­gyösön és hat órakor ér véget. — Az Állami Biztosító évi két forintért vállalja az általános iskolai tanulók bal­esetbiztosítását. Az elmúlt iskolai évben is számos baleseti kártérítést fizetett ki az Áll ami Biztosító. T- A Prága cirkusz — a legna­gyobb csehszlovák utazócirkusz jú­lius elején érkezik Miskolcra. Első előadását július 3-án tartja. Jegyek a helyszínen válthatók. Az előadá­sok kezdete 8 óra. Szombaton és va­sárnap 4 órakor is. r- A VC. számú Tóth Pál általános iskola Igazgatósága értesíti a szülőket, hogy a harmadik osztályos tankönyveket június 29-én ma és 30-án, szombaton délelőtt 9 órától 12 óráié átvehetik az iskolában, — Különleges nagyításokhoz hasz nálható speciál nagyítópapirt hoz forgalomba rövidesen a váci Forte gyár. — Repülőszerencsétlenség. Az Egyesült Államokban a rendszeres légiközlekedés történetének legnagyobb repülőgépszeren­csétlensége ment végbe. Egy Super-Con- stallation gép, amelyen 64 utas és 10 főnyi személyzet tartózkodott. 10 perccel ^azelőtt, hogy leszállt volna a newyorki repülőtéren, a tengerparttól 32 mérföldnyi távolságban felrobbant. lángbaborult és a tengerbe zuhant. Valamennyi utas és az egész sze­mélyzet elpusztult. — Helyreigazítás. Lapunk június 28-i számában a „Miről tárgyaltak a megyei tanács végrehajtóbizott­ság ülésén ?’“ című cikkiben ez áll: „Túlnyomó részben szántóterület ke­rült víz alá, összesen 5000 hold” He­lyesen „túlnyomó részben rét és le­gelő került víz alá, összesen 5000 hold”. BÉKE. Június 28—július 4: Bel Ami. (Csak 16 éven felülieknek.) Kezdés: 4. 6. 8 óra. Pénteken délelőtt 10 és 12 órakor is: Bel ami. KOSSUTH. Június 28—július 4: Be! Ami. (Csak 16 éven felülieknek.) Kezdés: fél 5. fél 7. fél 9 óra. FÁKLYA. Június 29—30: Egy nap a park­ban. ... Kezdés: 6. 8 óra. TÁNCSICS. Június 28—30: Körhinta. Kezdés: 5. 7 óra HEJÖCSABA. Június 29—július 1: Vízke­reszt. vagy amit akartok. . . Kezdés: 5. 7, vasárnap 3, egynegyed 6. fél 8 óra. UJDIOSC.YÖRI BÉKE. Június 28—29: Apa lett a fiam. (Csak 16 éven felülieknek.) Kezdés: 6. 8 óra. DIÓSGYŐRI SAGVARI. Június 30—július h Egy pikoló világos. Kezdés: 7. vasárnap: 5. 7 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Június -28—29: Gá­zolás. Kezdés: 6 óra. MŰVELŐDÉS HAZA. Június 29—30: Béké­ben élni. Kezdés: 5, 7, vasárnap: 4. 6, 8 óra. NÉPKERTI SZABADTÉRI. Június 28—29: Dollárpapa. Kezdés: 9 óra. Július elsejétől városi intézménnyé lesz a Déryné Színház A színház műsora OÉRYNB színház Ma: Csárdáskírálvriő (7) ■ Sz.: A kormánybiztos (fél ‘8). V.: Mont- martrei ibolya (fél 8). H.: A kormánybiztos (fél 8). Június 27-én ünnepélyes aktus zajlott le Rohács Gyula elvtárs, Mis- *kolc város tanácsa vb. titkárának hivatali szobájában. A népművelési minisztérium három képviselője, Hlatky János, Szalai László és Láng Róbert, a tanács népművelési és» gazdasági szervei képviselőinek és a Déryné Színház vezetőségének je­lenlétében aláírta azt a jegyzőköny­vet, amely szerint a színház július elsejétől a város intézményévé válik. Az ünnepélyes átvételt * barátságos megbeszélés előzte meg. Az érdekelt szervek képviselői egyöntetűen hangoztatták, hogy a városi keze­lésbe való átvétel előnyére válik Miskolc kulturális fejlődésének, a színház dolgozóinak és a közönség­nek egyaránt. A színház városi intézménnyé vá­lása összhangban van második öt­éves tervünk irányelveivel, amelyek nagyobb önállóságot biztosítanak a tanácsoknak, lefaragják a túlzott centralizációt és biztosítják, hogy a tanácsok gazdái legyenek saját terü­letük gazdasági és kulturális fejlő­désének. A színház átvétele olyan időszakban történik, amikor már nagy vidéki színházaink, közte a miskolci Déryné Színház odáig fej­lődött, hogy az országos sajtó az idei budapesti fesztivál alkalmával szinte egyöntetűen hangoztatta: megszűnt már a régi művészi szint- különbség a fővárosi és a vidéki színházak között. A vidéki nagy vá­rosok, sőt egyik-másik kisebb város színháza is egyenrangú versenytár­sává vált a fővárosi színházaknak. A színház művészei, összes dol­gozói ezzel a változással még köze­lebb kerülnek a város dolgozó töme­geihez, a dolgozók szívéhez, mert minden miskolci méginkább magáé­nak érzi a színházat és becsületbeli ügyének érzi, hogy ez a nagyjelen­tőségű kulturális intézmény tovább­ra is hozzájáruljon a közműveltség emeléséhez, ahhoz, hogy Miskolc kulturális területen is kiérdemelje »az ország második városa« megtisz­telő címet. El kell érnünk, hogy A Di. Vasas Csehszlovákiában Szombaton a Di. Vasas labdarugói két mérkőzés lejátszására Csehszlovákiába utaztak. A diósgyőri labdarugóik első mér­kőzésüket vasárnap Szobra neon játszották és 10:1 arányban győztek. A félidőben 6:1 arányban vezették a Vasasok. A második mérkőzésre kedden került sor Nagy ka dos an. Ezen a mérkőzésen 7:0-ás fél­idő után 13:1 arányban' győztek a diós­győri fiuk. Mindkét mérkőzésen — mint azt a gól- arány is mutatja — kitünően játszóit a magyar csapat, de meg kelt iegyeznünk, hogy nem volt nehéz dolga egyik találko­zón sem. A Miskolci Kinizsi—Törekvés Közlekedés mérkőzést n Kinizsi nyerte 3:1 arányban. A Sakk £) A Miskolci Vörös Meteor Sportkör sakk- szakosztálya nemzetközi sakk feladvány szer­zői pályázatot írt ki. A követelmény az, hogy a sakkfigurák alakzata bármely nyel­ven a „BÉKE” szó első betűjét érzékeltesse (B. M, P. F). Tartalmilag a feladvány té mája tetszésszerhiti. tehát lehet két- vagy többlépéses matt, végjáték stb. Megengedett olyan toldalékbáb alkalmazása is, amely nem rontja a feladványt. A feladvány szer­zői verseny kiírását a világ valamennyi nyelvére lefordították és a pályázat a vi­lág jelentősebb sakkujságjaiban. így a Ma­gyar Sakkéletben' is, egyidejűleg fog megjelenni. Pályázati határidő a ' megjele­nést követő 3 hó lesz. Az első 10 helye­zett kéthetes ingyenes üdülésben részesül, utazásokkal egybekötve. Alább közöljük Kolozs Miklós és Bárczay Sándor miskolci sakkozók közös pályázatát, amely igazolja azt — egyesek nézetével el­lentétben, — hogy a pályázat szerinti fel­advány lehetséges. Ebben a feladványban a figurák alakzata a német „Friede” (béke) szó kezdőbetűjét érzékelteti: Véletlen matt két lépésben. Világos: Kd6. Ff5. gyalog: a2. e4, e6 és d7. Sötét: Ka6. Ba8, Fa7, Fc8, Hb8. gyalog: a3. a4 a5, és b6. Véletlen matt. tehát sötét kezd és hozzá­segíti világost a mattoláshoz. Két látszóla­gos megfejtése is van. ahol világos indul. Azok között, akik ezt a feladványt a két mellékmegoldással együtt helyesen megfej­tik és beküldik, három sakk-könyvet sorso­lunk ki. A megfejtés a Városi TSB címére küldendő (Miskolc. Hunyadi u. 5.) július 9-ig bezárólag. A borítékon fel kell tüntet­ni ..Sakkfeladvány”. Nagy nyeremények az elmúlt héten * 12 találat = 103.865.— forint. 11 találat = 23.286.— forint, 10 találat — 405.— forint. TOTÓZZÉK! NYERHET! TANCTANFOLYAM. Értesítjük a tán­colni kívánó ifjúságot, hogy kultúr- otthonunkban (Ujdiósgyőr. Béke Kul­túrotthon. Marx Károly u. 43. sz.) a nyárfa szünetben június 30-án 2 hó­napos tánciskolát indítunk be Balogh Sándor tánctanár vezetésével. Jelent­kezés a helyszínen június 27-től 30-ig 16 órától. Könnyűgépgyár Kultúrotthon Igazgatósága. ÉSZAKMAGYARORSZAG. A Magvar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának és a borsodmesrvei tanács nantlapia Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó. Földvári Rudolf. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi, u. 30. Teletonszámok: 15—015. 15—016. 16—Oi7. KIADÓHIVATAL: Miskolc. Széchenyi u. 30. Telefon: 15—907. 35—007. miskolci színésznek lenni nagy tisz­tesség és büszkeség legyen. El kell érnünk, hogy az itt gyökeret eresz­tett tehetséges művészek ne vágyód­janak el innen, hanem érezzék igazi otthonuknak a várost, amely meg­becsüli, szivébe zárja, ősi színház- szerető hagyományaihoz méltó sze­rettei övezi azokat, akik rászolgál­nak erre. Kapcsolódjanak be művé­szeink ezután még jobban a város kulturális életébe, legyenek harcosai annak az egészséges decentralizációs törekvésnek, amely most van kibon­takozóban és amelynek eredményei feltétlenül erősíteni fogják egész népi államunk alapjait. A városi kezelésbe való átvétellel sok probléma megoldása vár a ta­nács szerveire, az egész tanácsra, de mint Rohács vb. titkár elvtárs han­goztatta. a tanács örömmel vállal minden tőle telhetőt a város sítin- házáért. ekp_ aradié som a Ltng.trfíu.ríű tt 4 Román Népköztársaságban nagy gon­dot fordítanak arra. hogy a gyermekek kel lemesen töltsék nyári szünidejüket. A romá­niai hegyvidékek legszebb üdülőiben és a tengerparton egyaránt sok tízezer g\ érmék tölti az idei nyarat. A képen: apró fürdözök a nagy Fekete-tenger langyos vizében. msit" r.-At A Fekete-tengeri fűr* dohel\ek . homokjában még sosem töltötte oly sok iskolás nyári szünidejét. mint az idén. A képen: az egyik vidáman játsza­dozó üdülőcsoport. Apróuirüeiesek Apróhirdetéseket péntek délután 4 óráig vesz fel a kiadóhivatal. Apróhirdetések dija szavankint hétköznap 1 forint, vasárnap 2 forint. Legkisebb hirdetés 10 szó. Férfi segédmunkásokat azonnali belépésre keres, a Borsodrhegvet Húsipari Vállalat. Jelentkezni lehet Miskolc. Vásártéri ut 21. szám alatt. 1432 Borsodmegvei Nyomdaipari Vállalat Miskolc, Felelős nyomdavezető: Kosrtí Lajna, Duflex fényképezőgép sür­gősen eladó. Martsntelep. Kisfaludy u. 18. Tel.: 16— 913 1425 Kétszemélyes bordó reka- mié olcsón eladó. Deák tér 5. 3860 A Miskolci Víz és Csator­namű Vállalat azonnali be­lépésre keres állandó lete­lepedési engedéllyel bitó építész és gépészmérnö­köt. kőművest segítőtárs­sal és segédmunkásokat. Je­lentkezés a vállalat tele­pén. Miskolc, Vörösmarty u. 12. sz. alatti 1429 Személy - és tehergépkocsi i a vitását garancia mellett vállalom. Siposs. Fazekas u. 3. Telefon: 16—631. 3557 Adminisztratív munkára érettségizett munkaerőt ke­res a' Csobád-i Gépállomás. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. 1434 Felvételre keresünk segéd­munkásokat ÉM. Miskolci Építőgépkarbantartó Válla­lat. Vágóhíd u 1 sz 1436 Férfi fizikai dolgozókat állandó munkára felvesz a NverS'bőrgvüitő Vállalat. Bessenvei u. 2. sz. Munkás­szállás és étkezés biztosít­va. __________________U3? Hosszúszárű csipkekesz- tviiket. drapp inghez való gombokat és mandzsetta- gombokat keresünk megvé­telre. Jelentkezés a Dérvné Színházban Guzi Szanisz'ó főszabónál. 1442 Gyönyörű Mil'er-féle 12 darabos, olasz renaissance ebédiő eladó. Kóczán. Bu­dapest H. Frankel Leó u. 12. Telefon: 359-432. 1453 125-ös D-Csepel motor- kerékpár eladó. Petőfi u. 18. sz. 3916 Határozott időre gyors- és gépírót felveszünk. Műsza­ki jártasságú ak eiőmben. üzleiöerendező Vállalat, Tapolca, Brassói ut. Telefon 35—906. 20-as mellék. 1449 Beköltözhető szoba-konv- hás családiház. esetleg la­káscserével is eladó. É'dek- lődni Zöldfa u. 13. Kótai. 1447 Június 27-én a miskolci 1-Lági étteremben elvesztet­tem aktatáskámat. Megtalá­lói a .legalább a benne lévő iratokat ad’a be a kiadóhi­vatalba. Két barna ágy. komód, asztal. 2i0 literes • boros* hordó eladó, Teréz ü. 5. sz. (Tizeshonvéd utcából nyílik). Nvusti. 3897 Prima 200-as Méra-v mo­torkerékpár olcsón eladó. Megtekinthető 17 órától Daitko P. u. 57. sz. 3866 Pehelydunna, lószőr ágy­betétek. ebédlőszekrény, konyhaszekrény, asztal, szé­kek. befőzőüvegek eladók. Széchenyi u. 25. 1445* A Miskolci Vendéglátó- ipari Vállalat felvesz víz- vezetékszerelö. bádogos, festő. kőműves. lakatos, hűtő gépszerelő szaikmá­hoz értő dolgozókat, vala­mint segédmunkásokat,. Je­lentkezés 29-től 7—10 óra között a Hunyadi úti kar­bantartó műhelyben. 1444 Zongora, páncéltő'kés. ke es zth ú ros. sü r gősen e1 - adó. vagy bérbeadó. Zrinv’ u. 32. 3918 Borsodi Zöldért Saió- szentpéterre és Ozdra . zöldségszakimában jártas rak­tárost és áruforgalmi szak­embereket keres. Jelentke­zés: Saiószentpéter Kossuth Utca 9f. 1450 Kisebb szőlő a kórházzá! szembeni utcában eladó. Értekezni Széchenyi u. 36.. műhelyben. 1454 Márkás oánoéltökés ké- reszthuros rövid zongora eladó Értekezni Széchenyi u. 36., műhelyben. 14ji5 Néprádió. nagv hang- ereiű. kifogástalan . olcsón eladó. Széchenyi u. 36. Rá- diósműhelv. 1456 Azonnali belépésre kere­sünk állami gazdasági könyvelésben jártas köny­velőt és bérelszámolót. Ke- selyühalomi Áll. Gazda­ság. Igrici 1441 Autóvillamossági szerelőt, akkumulátor javítót és ke­zelőt felvesz a Miskolci Közlekedési Vállalat. Je­lentkezés: Baross Gábor u. 24. Személyzeti osztály. 1438 Sötét hálószobabútor el­adó D.-vasgyár. Tátra u. 7. 1/3. 3910 Június 27-én a Piva féle cukrászdában felejtett fe­kete bőr retikülöm megta­lálóiét kérem, legalább az .igazolványaimat küldje meg Fazekas u. 6. sz. alá. 3906 Jó állapotban lévő Danu- bia motorkerékpár e'adó. Diósgyőr. Árpád u, Í6. sz. 3904 2-szer szobakonvhás ház sürgősen eladó. Diósgyőr. Bla’na L. u. 7. sz. Borosné. 3896 Mélv fái .latommal tu­dattuk. hogy a legjobb testvér, sógornő nagy­néni Spissák Gizella nv. főkönwéő helyettes hosszas szenvedés után meghalt. Temetése ma délután 3 órakor a vas­gyári Pax ra;atalozóbói Gyászoló család Eladó: 3 és fél méter magas disz-ora. 4+2-es ki­tűnő világvevő rádió, szo- b a nővén vek. Uidiósgvör. Marx Károlv u. 94 . 6 /7 3889 Mély fájdalommal tu­dat luk. hogy a legtöbb férj. testvér és rokon Vaszlik Károly 52 éves korában június 22-én Budapesten vá­ratlanul elhunyt Teme­tése ma délután 4 óra­kor a Mindszenti teme­tő ravatalozóiéból. Gyászoló család. SEGÍTSÉGET WYVJT termelőeszköz és beruházási beszerzéseinél a MŰSZAKI BITQMjHlYl VÓUfllfll KIRENDE LT SÉUE " Miskolc. József AttOa-utca IS. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom