Észak-Magyarország, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-21 / 222. szám
4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Szerda, 1955. szeptember ZI. HÍREK Tornatermet építenek az alberttelepi úttörők Az alberttelepi úttörők nagy és szép vállalkozásba fogtak: tornatermet építenek. Iskolaudvarukon már hat méter magasan állnak a terem falai. Csaknem 38 ezer téglát építettek be, a munka igen jelentős részét maguk az úttörők és nevelőik végezték. Az építkezés eddig mintegy 80.000 forintba került, s további 16.000 forintot szántak a tetőszerkezet elkészítésére s a kisebb munkálatok elvégzésére. Sikerük titka az, hogy az iskola úttörői és nevelői, élen Kuti István igazgatóval, szorosan együttműködnek a szülői munkaközösséggel, a helyi pártszervezettel és a tanácsosai az iskola szebbé, csínosabbá tételéért. MENDE MARTA Vili. o. úttörő, csapattanácselnök — Bensőséges ünnepélyt tartanak' ma, szerdán a Vöröskereszt megyei szervezetében. Az ünnepségen átadják a Vöröskereszt kitüntetéseit és könyvjutalmait a megyei vezetőség kiváló munkát végző dolgozóinak. — A szocialista knlturáért érdeméremmel kitüntetett diósgyőrvasgyári művészegyüttes megkezdte munkáját. Ez alkalomból a vezetőség tagtoborzást hirdet. Szeretettel várja az együttes énekkarába és tánckarába a népi kultúrát szerető és gya-" korlattal rendelkező dolgozókat, iskolai és ipari tanulókat. Az énekkarba nők szerdán és pénteken, férfiak kedden és pénteken délután hat órakor, a tánckarba hétfőn és csütörtökön délután 5 órakor lehet jelentkezni az újdiósgyőri Vasas Otthonban. — Megyénk földművesszövetkezeteibe augusztus hónapban 307 dolgozó paraszt kérte felvételét. A belépések száma a taktaharkányi föld- művesszövetkezetmél volt a legnagyobb, taglétszáma 43-al szaporodott. — Három Pannónia motorkerékpárt lehetne vásárolni abból a se- lejtmegíakarításból, amelyet Császár Sándor DISZ brigádja ért el júliusban és augusztusban az ózdi finomhengermű drót és gyorssorán. Júliusban 17.670 forintot, augusztusban 21 610 forintot takarítottak meg, emellett 551 tonna hengereltárut adtak terven felül. — Simon Lajos ózdi DISZ-fiatal, az energiaosztály ifjúmunkásának nevét példamutató magatartásáért, munkában való helytállásáért bejegyezték a DISZ dicsőségkönyvébe. — Rlcsén korszerű vendéglő-éttermet nyitott a földművesszövetkezet. Az új étteremnek naponta majdnem száz étkező vendége van. — Toldi József ózdi DISZ fiatal lemezsori brigádja túlteljesítette vállalását. Szeptember 14-ig terven felül 345 tonna lemezt gyártott és 4460 forintot takarított meg selejtcsök- kentéssel. — Falusi dolgozóink növekvő élet- színvonalát mulatja, hogy földművesszövetkezeteink egy év alatt 2240 darab rádiót adtak el. — A békekölcsön legutóbbi sorsolásán Bencze Ferenc diósgyőri dur- vahengerdei dolgozó 25 ezer, Tóth Ferenc csavargyári, Valcsik Tiborné nagyolvasztói dolgozó pedig 5—5 ezer forintot nyert. Kilenc diósgyőri dolgozó 2 ezer, harminchárom pedig 1000 forintos nyereményhez jutott. A Lenin Kohászati Művek dolgozói közül 288-an összesen 123 ezer 400 forintot nyertek a vasárnapi sorsoláson. — Légmentesen zárható aluminium főzőedények kerülnek még ebben az évben forgalomba. AZ ÉSZflHMflGYflRORSZflG ELINTÉZTE A Borsodi Bors szeptember 11-i számában szóvá tette, hogy a Tü- zép telepeken csak mázsás tételekben lehet meszet kapni. A Tüzép válaszolt cikkünkre és a következő intézkedésekről számolt be: „Vállalatunk a mészértékesítésre Miskolcon a Béke téren külön kiselad ási boltot létesített. A József Attila utcán, a Marx Károly utón és a Sztálin utón lévő tüzelőanyagboltokban bevezette a mész. cement- és gipsz kicsinybeni eladását. Utasította a vidéki telepeket, hogy ahol a háztartási boltok és földművesszövetkezetek nem elégítik ki a lakosság szükségletét, ott a meszet kötelesek kis tételekben is kiszolgálni/* Oszaka* ügyeletes orvos szolgálat I. Megyei kórház (telefon: 36—363). 2. Kazinczy u. 20. (15—032) 3 Ujdiósgyőf !. a. 4 sz. rendelő (21—287). ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai készenléti szolgálat: Miskolc. Szabadságtér 2. sz. Malinovszkl) a. 2. Hejocsaba: Csabavezér o. 68. ss. Ujdiósgyőr.- Marx Károly o. 38. szám alatti gyógyszertár átalakítás miatt zárva. Helyette a Diósgyörvasgyár. Rózsa Ferenc u. 13. szám alatti 19/91, számú gyógyszer* tár tart állandó ügyeletes szolgálatot. IDŐJÁRÁS Várható időjárás szerda estig: Kevés felhő. száraz idő. Helyemként reggeli köd, mérsékelt szél, hűvös éjszaka. A nappali hőmérséklet alig változik. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: északkeleten 4—7, máshol 7—10, legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 19— 22 fok között. BÉKE. Szeptember 15—21: KI a legjobb ember Kezdés: 4. 6, 8 óra. KOSSUTH. Szeptember 21: Liliomíi. Kezdés: fél 4, fél 6, háromnegyed 8 óra. FÁKLYA. Szeptember 20—21: Erősebb az éjszakánál. Kezdés: 6, 8 óra. TÁNCSICS. Szeptember 22—24: Gázolás. Kezdés: 5, 7 óra. U.I DIÓSGYŐRI BÉKE. Szeptember 22—23: Simon Menyhért születése. Kezdés: fél 6, fél 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Szeptember 21: Apa lett a fiam. Kezdés: 6 óra. HEJOCSABA. Szeptember 21-22: Elefánt és ugrókötél. Kezdés: 5, 7 óra. MŰVELŐDÉS HAZA. Szeptember 22—23: Szerelem engedély nélkül. Kezdés: 5, 7 óra. NÉPKERTI SZABADTÉRI: Szeptember 21: Ma este minden végetér. Kezdés: 8 óra. APRÓHlRDhl ESEK Kurgonyatárolásra alkalmas. pincét és több autó részére garagehelyiséget bér bevesz a Miskolci Pamutfonó Vállalat. József Attila u. 62. 1838 Közgazdasági Technikum. Miskolc. Hősök tere 4. október 1-re hivatalsegédet felvesz. 1846 Különbejáratú bútorozott szobákat fürdőszobahasználattal keres a Miskolci Pamutfonó Vállalat. Józsei Attila u. 62. 1847 A Borsodmegyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat bizalmas munkakörbe gyors- és gépírót felvesz. Vágóhíd u. 6. 1842 Stráfkocsl fó állapotban (20 q terhelésig) eladó, vagy könnyebb kocsival kicserélhető. TBC kórház Boldogkőváralía. 1844 Eladó nehéz dió háló- szobabútor, toalett nélkül, 80 bőgős tangóharmonika és egyéves tarka kocasertés. Szeles u. 27., Sípos. 4910 Művészlemezek ej a dók. Érdeklődni délután 5 órától. Kont u. 5. 4971 Száraz pincét vagv pin- ceágat bérelnék. Széchenyi u. 34. II/2. 4970 200 kg-os hízott sertés eladó. 1 Dózsa György u. 28. sz. 4954 Családi ház beköltözéssel eladó. Földes Ferenc u. 1. sz. (volt Lonovics it,) 4965 Két sötét szekrény, toaletttükör, kétszemélyes reka- mié, bundabélés eladó. Sze- rnere u. 3. 9. ajtó. 4968 Bútorozott szoba kiadó 2 férfi részére. Diósgyőr, Árpád u. 50. sz. villamos végállomás. 4952 Önállóan dolgozó, jó munkás bútorasztalossegédet, aki gépen is dolgozik, azonnal fölveszünk. Kiss László Széchenyi u. 111. sz. 4963 Eladó dupla rekamié, nagy mosóíeknő, 2.40 méteres guris karnis, erős konyhai asztal, 2x2.5-ös bouklé szőnyeg. Borsvezér u. 63. 4962 GyógyhaskötŐt, fűzőt, melltartót egy nap alatt elkészítek. Pappné, Toronyalja u. 24. 4959 Eladó centrálbobin Singer női varrógép. Kont u. 9. 4958 Bejárónőt keresek azon- nalra. Dr. Hallgató Ferenc- né Selyemrét A/l, aluljárónál. Jelentkezés lehetőleg reggel, vagy telefonon: 36— 035. 4953 Uj fürdőkád eladó Megtekinthető reggel 7-től este 8-tg. Huba utca 29. sz. 4964 Családiház 30.000-ért lakáscserével eladó. Dóczy József u. 1. sz. Érdeklődni Ilona u. 1. sz. Gyurkota. 4951 Művészi festmények eladók. B. Pál Zsigmond Tass u. 15. 4939 Oldalkocsis, ötszázas Jeep jó állapotban eladó. Ujti- pusú 125-ös Csepelt beveszek. Bulcsú u. 8. sz. 4944 Adminisztrációs munkában is jártas vizsgázott szakács cukrász elhelyezkedne bányánál vidéken is. Tarkanyi u. 1. 4942 a on - íz, „Rapid kézi kotogep elA 32-es Csemegeboltban adó Mihályi. Telegdy u. elveszett kulcsokat, fényké- 13 ‘ 494] neket és számlákat megta- =—’-----------------------------------látói a jutalom eljenében Hizlalásra jó étkö 100 kűldie vissza VörösmaHv kg-os ártány mangalica elit. 88. sz. alá. Nagy Má- í?dó. Attila u. 8. 4^38 tvásnéna-k. 4956 Jő állapotban Tévő l25-ör Csepel motorkerékpár eladó. Győri kapu 12. sz. 495F Adminisztrációban íáHr>- gyakorlattal rendelkező ve zetőszakácsot vagy szakács nőt a Léhi Állami Gazdaság azonnali belépésre felvesz. 1820 Mindazoknak, akik a legjobb feleség, édesanya nagymama. id. Hórich Józsefné temetésén megjelentek ravatalára virágot hoz tak. ezzel fájdalmunk:,* enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Gyászoló család. A Borsodmegyei Központi Művészeti Együttes sikere Nyíregyházán Az alig egy éve alakult 130 tagú Borsodmegyei Központi Művészeti Együttesről a miskolci közönség eddig vajmi keveset tudott. Jobban ismerték falvainkban amelyekben a nyár folyamán gyakran adott ajándékműsort a termelőszövetkezetek dolgozóinak. Ahol megfordult népszerűvé vált és szeretettel várják vissza más alkalommal is. Ajándékműsoraival mezőgazdaságunk szocialista szektorainak élenjáró dolgozóit lepte meg, úkik kitüntetésképpen fogadták a színvonalas műsort. Az együttes hosszas felkészülés, szorgalmas munka után határozta el, hogy vendégszereplésre rándul át a szomszédos Szabolcs-Szatmár megyo székhelyére. Nyíregyházára, ahol a szép szabadtéri színpadon szeptember 11-én lépett fel. Ez volt első nagyobb városbeli szereplése. A vállalkozás fényes sikerrel járt. Nagy része volt ebben az énekkarból és zenekarból álló miskolci gárdát kiegészítő ózdi központi tánckarnak is, amely országosan egyik legjobb táncegyüttesünk. A kb. 1200 főnyi közönségnek annyira tetszettek az együttes ének- és táncszámai, hogy mindeniket meg kellett ismételni és a műsor így három órára nyúlt ki. Az énekkar szép látványt nyújtott kézzel hímzett, színpompás matyó egyenruhájában, amely emelte leányaink, asszonyaink szépségét. Nagy hatást váltottak ki a 42 tagú ózdi tánckar szép táncruhái is. Ezek a külsőségek emelték a magas színvonalú műsor sikerét. Az együttes szereplése révén a szabolcsiak előnyösen ismerték meg a kohászok, bányászok nagy megyéjét, BorSodot. Mint. minden nagyobb zenei megmozdulásnál, ezalkalommal is lelkes odaadással működtek közre a siker érdekében a miskolci zeneművészeti szakiskola s az X. kerületi zeneiskola növendékei és tanárai. — A Megyei Központi Művészeti Együttesnek messzebbmenő célja az, — mondotta Barlus András elvtárs, az együttes művészeti vezetője —, hogy példás műsorválasztásával fejlessze megyénk kóruskultúráját, zenekultúráját. A maradandó értékű, haladó klasszikus hagyományokon kívül kiválasztja a régebbi és új, hasonlóan maradandó értékű mozgalmi kórusdalokat, amelyek művészi megfogalmazásukkal, igaz forradalmisá- gukkal gyönyörködtetnek és lelkesebb^ odaadóbb munkára serkentik a dolgozó tömegeket. A 80 tagú énekkar tagjai közt munkások és értelmiségiek vannak, akik lelkesen magukévá tették ezt a műsorpolitikát, amely a tömegek zenei kulturáltságának fejlesztését, politikai öntudatának mélyítését szolgálja. Az együttes legközelebbi programja, hogy eleget tegyen Szerencs, Sátoraljaújhely, Abaujszántó, Ózd és Hajdu-Bihar megye, illetve Debrecen meghívásának. A fiatal együttes bemutatkozását érdeklődéssel várja Miskolc közönsége is és reméljük, hamarosan sor kerül arra, hogy az együttest saját megyeszékhelyén is megismerik. Hogy miért nem mutatkozott be előbb, arra nézve azt a nem kielégítő választ kaptuk, hogy „nem látszott biztosítottnak egy ilyen költséges bemutatkozó előadáshoz megfelelő számú közönség.“ Ez a tarthatatlan érv meg. dől azoa, hogy az együttest maga 3 megyei tanács támogatja, segíti, tehát nem lesz nehéz áthidalni a bemutatkozás állítólagos nehézségeit. ...........— ES TESTNEVELÉS Miskolc város és a sárospataki járás szerepelt legjobban a megyei ifjúsági atlétikai bajnokságon Szombaton és vasárnap a diós- győrvasgyári stadionban rendezték meg Borsod megye 1955. évi megyei ifjúsági atlétikai bajnokságát. A küzdelmekben igen sok tehetséges atléta vett részt. A legtöbb bajnokságot Miskolc város versenyzői szerezték meg. A járások versenyében a legtöbb pontot Sárospatak szerezte, 112 ponttal első lett; 2. Szerencs 70; 3. Putnok 44; 4. Sátoraljaújhely 35; 5. Miskolc 2; 6. a me- zőcsáti járás pont nélkül. Eredmények: Nők: 100 méter: Bódog 13.8; 200 méter: Bódog 28.3; 400 méter: Dénes 68.4; 800 méter: Juhász 2:42.7; 4x100 méteres váltó: Di. Vasas Kohászat 56.6; távolugrás: Szalai M. Honvéd 453; magasugrás: Bidlek 125; súlylökés: Réti 930; diszkoszvetés: Réti 34.12; triatlon: Réti 1620. Férfiak: 100 méter: Szarka 11.6; 200 méter: Máday 24.3; 400 méter: Szarka 55.4; 800 méter: Szarka 2:02.1; 1500 méter: Juszku 4:19.8; 3000 méter: Tompái 10:05.2; 1500 méter akadály: Juszku 4:52.8; 110 gát: Berzi 18.3; 200 méter gát: Máday 29.3; 3000 méteres gyaloglás: Kusnyek 16:05.8; 4x100 méteres váltó: Di. Vasas 46.2; 4x400 m-es váltó: Di. Vasas 3:48.5; rúdugrás: Koltai 280; távolugrás: Botos 614; hármas ugrás: Berzi 12.69; magasugrás: Berzi 165; sulylökés: Juhász 10.59; gerelyvetés: Barcza 49.77; diszkoszvetés: Misalovfts 30.50; kalapácsvetés: Vári 33,25; triatlon; Botos 1443; 185 versenyző a VTSB úszóversenyén A VTSB rendezésében vasárnap Tapolcán bonyolították le a négy város uszóversenyét, amelyen azonban Debrecen távolmaradt, így a miskolciakon kívül csak Eger és Ózd versenyzői vettek részt a küzdelemben. A kiegészítő számokkal együtt 185 versenyző indult, ilyen hatalmas tömegek még nem szerepeltek Miskolcon uszóverseny keretében. Eredmények: 100 férfi gyors: 1. Koncz Eger 1:04; 100 m női hát: 1. Nagy Miskolc 1:25.3, (megyei csúcs); 100 m férfi pillangó: 1. Fábián Eger 1:13.4; 200 méter női mellúszás: 1. Gaál Eger 3:16.2; 50 m úttörő fiú, gyors: 1. Ga- rai M. Bástya 30.3; 50 m úttörő leány mellúszás: ll Kapusi II. Özd; 400 m férfi gyors: 1. Brinza Eger 5:13.7; 100 m férfi hát: 1. Hiba Eger 1:15.9; 100 m női gyors: 1, Nagy Miskolc 1:13.2 (megyei csúcs); 200 méter férfi mell: 1. Pécsik Eger 2:58.4; 100 m női pillangó: 1. Kapusi Ózd 1:34; 50 m úttörő fiú mell: 1. Kiss M. Bástya 39; 50 m úttörő leány gyors: Ringelhann Eger. 34.5; 50 méter úttörő fiu-pillangó: Bodnár Eger 38.7; 4x100 méter férfi vegyesváltó: 1. Eger 5:07.4; 4x50 m úttörő fiú gyorsváltó: 1. Eger A csapata 2:18.3; 4x100 női vegyesváltó: 1. Eger 6:01.2. A pontversenyt Eger nyerte 184 ponttal. 2. helyen Miskolc város végzett 124; 3. helyen Ózd 78 ponttal. JóI szerepeltek honvédbirkossóink a Honvéd országos ifjúsági bajnokságált A Honvéd versenyzői népes mezőnyben vettek részt a Honvéd sportközpont országos ifjúsági szabadfogású egyéni birkózóba j noksá- gán. A Miskolci Honvéd versenyzői egy elsőhelyen kívül több értékes helyezést szereztek. Lepkesulyban Zsárka első lett, légsulybam Kertész második, könnyűsulyfoan Harsányi második, kisváltósulyban Görög második, Takács harmadik, kisközép- sulyban Almási második, nagyközépben Bokor második, Nánássy harmadik, félnehézsulyban Kálmán a harmadik helyein végzett. Az Ózdi Vasas nyerte az avasi kerékpáros hegyibajnokságot A városi testnevelési és sportbizottság vasárnap az Avason hegyibajnokságot rendezett. A miskolci versenyzőkön kívül az ózdiak iS rajthoz álltak és igen jól szerepeltek. A 1., II., III. osztályú versenykerekesek versenyében Szabó, a M. Meteor versenyzője győzött 4:08-al. Az ifjúságiak versenyét Orbán, a Di. Gépgyár versenyzője nyerte 3:54-el. A szeniorok versenyében Jakab (Özd) lett az első, ideje: 3:40. Az ifjúsági vaskerekesek versenyében az ózdi Tóth győzött 5:21 idővel. A férfi vaskerekesek küzdelmében Mészárosé lett a diadal, ideje 5:25. A női versenyzők közül Tóth (Di. Gépgyár) lett az első. A serdülő fiuk versenykerekes küzdelmében Bartha Miskolci Meteor került az első helyre 5:05-el. A csapatversenyt az Ózdi Vasas nyerte 83 ponttal; 2. Di. Gépgyár 55; 3. M. Meteor 46; 4. M. Törekvés 26; 5. M. Bástya 20; 6. Szerencsi Kinizsi 3 ponttal. SAKK Megkezdődött Miskolc város 1956. évi csapatbajnoksága. Áz első forduló eredményei a következők: Vörös Csillag—Haladás 5:5, Törekvés—Keresztesi Bányász 6:4, Bástya I.-—Bástya II. 8!2, Botvinik I.—Botvinik II. 8:2, Spartakusz—Vörös Meteor 5.5:4.5. A város egyéni bajnoksága 40 résztvevővel három csoportban kezdődött meg. Elsők a negyedik forduló után Laudai, Igaz, Hódosi és Hegedűs. A MEGYEI LABDARUGÓBAJNOKSÁG EREDMÉNYEI! Sátoraljaújhely—Putnok 8:0, Me« zőkövesd—Kazincbarcika 1:1, Bükk«' aljai Bányász—Ormosbánya 2:0, Sze* rencs—Ózd II. 3:0, Bánszállás—Sárospatak 8:1, Somsály—Borsodná« das i 6:2. A VÁROSI LABDARUGÓBAJNOKSÁG EREDMÉNYEI} Di. Gépgyár—Drótgyár 2:2, Meteor —Traktor 1:0, Pereces II.—Törekvés II. 6:1, Dózsa—Haladás 4:2, Honvéd —Hejocsaba 2:0, M. Építők—Bányász 1:0, Törekvés Főposta—Vasas V» Csillag 2:0. RÖPLABDA A területi röplabdabajnokság során megyei csapataink a következő eredményeket érték el: Férfiak: Haladás—Salgótarjáni VS- sas 3:2, Nyíregyházi Bástya—Díj Vasas 3:0, M. Törekvés—Nyiregyhá* zi Építők 3:2. Nők: Szerencsi V: Meteor-^ Nyíregyházi V. Meteor 3:2, Di. Vasas —Boglyasai ja 3:0, M. Törekvés-^ Nyíregyházi Építők 3:0. A NYERTES TOTÓSZELVÉNY. Salgótarjáni Vasas—Vörös Lobogó Kistext 1, Kecskeméti Dózsa—Gödöllői Dózsa törölve, Miskolci Törek« vés—Budapesti Törekvés 2, Perecest Bányász—Békéscsabai Építők 1, Kaposvári Kinizsi—Komlói Bányász 1| Törekvés Szállítók—Vasas Dinamó t( Bp. Gyárépítők—Spartakusz 2, Nagykanizsai Bányász—Pécsi Törekvés x-, Tankista Prága—Szlovan Bratislava törölve, Bánik Ostrava—UDA Prága 2, Socbaux—Bordeaux 2, Nizza—Lille 1. Spartak Tmava—Dinamó Prága x, Lenz—St. Etienne x. A Totó multheti fordulójának nem hivatalos jelentése. 12 találatos szelvény 88.780 Ft: 11 találatos szelvény 2.430 Ft: 10 találatos szelvény 210 FT: — A Déryné Színház labdarúgócsapata szeptember I9-én Sajóba« bonyban barátságos mérkőzést játszott a sajóbábonyi erőmű labdarugócsapatával. Eredmény 4:3 a Déryné Színház csapata javára. Utána a kultúrteremben a színház művészei közül Márffi Vera. Nádassy Anna, Slmor Ottó és Fehér Tibor adtaik szórakoztató műsort, amelyet tánc- mulatság követett DÉRYNÉ SZÍNHÁZ Ma este 7 órakor: PARIS! VENDÉG. Heti műsor: Csütörtök: Párisi vendég. Péntek: Pillangókisasszony. | Szombat, vasárnap: Párisi vendég. Jegyek válthatók a színház pénztá ráná1 délután 1—7 óráig, valamint reggel 8-tól délután 4-ig a Dimávag befá ; tatánál lévő könyvesboltban. j: ßSZAKMAGYARORSZÄG A Magvar Dolgozók Párti a Megye* Bizottságának napilapja: Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó' Földvári Rudolf SZRRKESZTOSÉG: Miskolc. Széchenyi a. 30. Telefonszámok: 15-015 15—016 15-017. KI ADÓHIVATAL: Miskolc. Széchenyi u 30 Telefon: 15—907; 35-007 Terjesztik: a Megye? Postahivatal Hirlapos*- *á1va és * hjriaokézbesftő postahivatalok. r"~F'7Ptpc no'itabivqtúiokná* 1 As kézbesítőknél. Borsodmegyei Nyomdaipari Vállalat. .. __ Miskolc. Felelős nyomdavezető: Koszt! fialó»;