Észak-Magyarország, 1955. július (12. évfolyam, 154-179. szám)
1955-07-17 / 167. szám
r A fehér betttfc A Harcokban születik az új élet Modern legenda ______________________________________* AZ MDP BOR SO D-ABAl J3-ZE : MPtÉNMEGYEIiBÁ RT BIZOTTSÁGÁNAK LAPDA XI. évfolyam 167. szám ÁRA 50 FILLÉR Miskolc, 1955 iúllus 17. vasárnap GENF ELŐTT TV éhány hétig látszólagos csend ' uralkodott a világpolitikában. A feszült várakozás és a zajtalan, de annál céltudatosabb készülődés csendje. Néhány nap óta nyoma sincs ennek a csendnek: egymást követték a felelős kormányférfiak nyilatkozatai, a láthatatlan előkészületek után értekezletek, utazások jelezték, hogy közeledik július 18_a, hétfőn Genfben összeül a kormányfői értekezlet. Ma ennek az értekezletnek jegyét viseli jóformán mindert ami a világon történik, ami a sajtóban napvilágot lát, ami a sajtóértekezleteken és rádiókban elhangzik. Helsinki után vagyunk. A finn fővárosban lezajlott találkozó volt eddig a legnagyobb és legtekintélyesebb ilyen összejövetel. A széles képviseleti jelleg minden eddiginél nagyobb tekintélyt adott a helsinki felhívásnak és az ott hozott döntéseknek. Helsinki azt mutatja, hogy a béke féltése és a béke akarata igenis össze tudja kötni az egymástól egyébként igen távol álló embereket. Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy a helsinki béketalálkozó mindössze néhány héttel előzte meg a genfi értekezletet. Mert ha Genf közelebb viszi a világot a tartós békéhez, akkor ebben nagy szerepe van a Helsinkiben kifejezésre jutott bókeakaratnak, a tömegek, az egyszerű emberek közvetlen és korlá.- tozatlaa akaratnyilvánításának. A helsinki felhívás arra figyelmeztet, hogy az emberek nem diplomáciai ügyeskedéseket, nem körmönfont alkudozást várnak, hanem azt várják a politikusoktól, hogy őszintén és becsületesen törekedjenek minden vitás kérdés megoldására. Xf napokban a világsajtó is úgy- szólván csak a genfi értekezlettel foglalkozik, csak annak esélyeit, kilátásait latolgatja. A lapok hasábjain számos terv, javaslat és elgondolás lát napvilágot. Közöttük sok van olyan, amelyet vitathatatlan jószándék diktál, de akad nem egy olyan is, amely újból homokot akar csempészni a nemzetközi együttműködés lassan-lassan forogni kezdő gépezetének fogaskerekei közé. Bizonyos fokig új jelenség például az is, hogy számos burzsoá lap és politikus elismeri a Szovjetunió jogos biztonsági igényeit. így az AEP egyik kommentátora megírta, hogy „az Egyesült Államokban kezdenek számotvetni azzal, hogy a Szovjetunóinak joga van bizonyos garanciákat várni a Nyugattól“. Ez a megállapítás azt jelenti, hogy a nyugati tábor vezető politikusai körében is akadnak már olyanok, akik látják, vagy részben elismerik a szovjet békepolitika tagadhatatlan igazát. A közelgő genfi értekezlettel kapcsolatban rendkívül sokat emlegetik San-Franciscot is és az ENSZ jubileumi ülésszakán ott elhangzott beszédeket. A józanabb ítéletű politikusok és újságírók úgy vélekednek, hogy a San-Franciscoban uralkodott hangnem kedvező előjel Genf szempontjából. Egyes publicisták olyannyira fellelkesültek, hogy a Szovjetunió külpolitikáját egyszerre „a mosoly diplomáciájaként“ kezdték emlegetni. Ez természetesen több mint ostobaság. A Szovjetunió sohasem ellenezte a nemzetközi együttműködést és mindig kész volt a vitás kérdések békés megoldására. Az azonban, hogy a nyugati burzsoá újságírók most valami újat vélnek felfedezni a Szovjetunió diplomáciád jában azzal magyarázható, hogy a szovjet békekezdeményezések sokasága láttán ma már nem tudják, vagy legalábbis nagyon nehezen tudják tagadni a szovjet külpolitika őszinte bókeszándékait. A Gazette de Lausanne cimű ^ svájci lap a minap a genfi értekezlet előkészületeiről írva úgy vélekedett, hogy „mind Keletről, mind Nyugatról úgy tűnik, hogy a modus vivendi formulájának megtalálását kívánják. Az olvadás fokozódik.“ Ami a Keletet illeti, a Gazette de Lausanne-nak természetesen igaza van. A Szovjetunió és a többi béke- szerető ország fenntartás nélkül törekszenek valamennyi vitás kérdés mielőbbi megoldására. Azt kívánják és azon fáradoznak is, hogy melőbb megoldást nyerjen az atomfegyver és a többi tömegpusztító fegyver megtiltása, tető alá kerüljön az európai kollektív biztonság, megszűnjék a távolkeleti feszültség és helyreálljon a nemzetközi együttműködéshez elengedhetetlenül szükséges államok közötti bizalom. A Szovjetunió az utóbbi hónapokban nem egy újabb példával bizonyította, hogy mindent megtesz, ami rajta múlik, e problémák rendezése érdekében. Nyugat álláspontját azonban nem lehet ennyire egyértelműnek tekinteni. Hiba lenne persze, azt mondani, hogy a nyugati politikusokból teljesen hiányzik a megegyezési készség. Az utóbbi hetekben és napokban láttunk é» hallottunk örvendetes nyilatkozatokat vezető amerikai politikusok részéről is. Így például maga Eisenhower elnök, sőt Ihilles külügyminiszter is tett olyan kijelentéseket, amelyek reményt nyújtanak arra, hogy a genfi értekezleten az Amerikai Egyesült Államok is jószándékkal ül le a tárgyalóasztal hoz. Látni kell azonban, hogy nyugati, elsősorban amerikai részről elhangzanak ezzel homlokegyenest ellenkező értelmű, lehetetlen követeléseket és képtelen állításokat tartalmazó nyilatkozatok is. Még az ame. rikai elnök egyik sajtónyilatkozata is tartalmazott olyasmit, ami nem a légkör megtisztulását, sokkal inkább megmórgezését segítette elő. Eisenhower foglalkozott a népi demokratikus országok belső berendezkedésével és újból olyasmit állított, hogy ezen ország népei nem szabadon határozták meg saját kormányformájukat. Mi. magyarok azt valljuk és ez* vallják a többi népi demokratikus országok népei is, hogy szabadon választott társadalmi rendünk kizárólag saját belügyünk és semmiképpen sem tartozik nemzetközi fórumok elé. Ezt különben még a megfontoltabb nyugati politikai körök is kénytelenek elismerni. Az AF*P egyik tudósítójának értesülése szerint még Amerikában is vannak politikusok, akik tudják, hogy „e kérdések rendezése nem tartozik a tárgyalások mezejére“. VI indent összevetve: már a genfi értekezlet előkészületei is a megegyezés hívei és ellenfelei közötti hatalmas küzdelem jegyében folytak. Most az értekezlet kimenetele függ attól, mennyire tudják a béke és a békés együttélés hívei, az együttműködés útjának őszinte keresői elszigetelni a nemzetközi viszályok szítéit, azokat, akiknek érdeke a háborús feszültség fenntartása. Bencs József, a varsói YIT küldöttjének felhívása az ózdi ifjú bányászokhoz A falu jelenti-írunr T4V IRAT Az Északmagyarország Szerkesztőségének Miskolc Orosz István 9 holdas edelényi dolgozó paraszt elsőnek teljesítette a cséplőgép alól egész évi takarmány- gabona beadási kötelezettségét. KAZINCINÉ Egy abaujszolnoki dolgozó paraszt felhívása Tanácstagok! Dolgozó parasztok! Kövessétek példámat! Dolgozó népünk abban a megtiszteltetésben részesített, hogy a szikszói járási tanács tagja lehet„... Vágok olyan sűrű rendet a réten, hogy kilenc kislány nem szedi fel a héten ...“ No, ez egy kissé túlzás, mert hiába feni jó élesre a kaszáját Csizmadia János, a sátoraljaújhelyi Vörös Csillag termelőszövetkezet dolgozója — bizony, a marokszedő lányok a, nyomában haladnak. Száll a dal, dől a rend s öreggel még szélbod- rozta árpatenger helyén estére kopaszon búsul a föld. ősztől tavaszig melengette keblén a magokat, s íme, most egyszerre jönnek az aratók, s kopaszra nyírják a föld „frizuráját“. tem. Abaujszolnok község dolgozói tanácstagnak választottak meg. Felismertem kormányzatunk álláspontjának helyességét. látom, hogy a boldogulás útját csakis a termelőszövetkezetben találhatom meg, ezért elhatároztam, hogy belépek az itteni termelőszövetkezetbe. Mint egyéni gazdálkodó, 16 hold- nyi földemen éjt-nappalt együttvéve sem értein el olyan jövedelmet, mint az itteni csoportban a legrosz- szabbul dolgozó tsz tagok. E gondolatok vezettek arra, hogy június 8-án 6 taggal megalakítottuk a tsz előkészítő bizottságot, azzal az elhatározással, hogy betakarítás után már mi is a közösben, a nagyüzemi gazdálkodás útján, a tsz-ben dolgozunk. Tanácstagok, dolgozó parasztok! Legyetek e kérdésben is példamutatók! Értsétek meg az idők szavát! Lépjetek a boldogulás útjára; lépjetek be a termelőszövetkezetekbe. ' KöveSfié k példámat! VASZILY JANOS abaujszolnoki 16 kh-i# dolgozó paraszt ...de a bodroghalmi állami gazdaság ban jó „munkatársnak“ bizonyul az aratógép. Képek: Csala. A sátoraljaújhelyi Vörös Csillag termelőszövetkezetben még kaszával aratják a termést... Tíz új cséplőgép érkezett a putnoki gépállomásra A putnoki gépállomás gépei július 13-án kezdték meg az aratást. Oláh László traktoros vágta le elsőnek a, héti Mintagazda termelőszövetkezet 6 holdas ősziárpatábláját. Hétben — amint Oláh elvtárs megállapította — jó termés mutatkozik. A kalászok kövérebbek mint az elmúlt esztendőben voltak. Különösen szép a búza. Az elmúlt hét nagy esőzései nem tettek nagyobb károkat a gabonatáblákban, amelyeken helyenként megdőltek, összekúszálódtak a kalászok. Ez megnehezíti a traktorosok munkáját. — Az egyirányú megdőlés nem veszélyes — mondja Oláh elvtárs. — Egy kis fáradsággal ezt is le lehet géppel aratni. Ahol azonban a kalászok több irányba dőltek meg, ott csak kézi kaszálással lehet boldogulni. Alsószuhán, Sajópüspökin, Serényfalván is megkezdték a putnoki traktorosok az ősziárpa aratását. A három község termelőszövetkezeteiben a jövő héten már a csépléshez is hozzáfoghatnak. A gépállomásra nemrég 10 új cséplőgép érkezett, amelyek munkába, állítása meggyorsítja a cséplést. A gabonacséplésre szánt gépeken kívül két gépet aprómagvak cséplésére, egy gépet pedig borsócséplésre állítottak be. Ezideig még kevés a kazalozó, OA a napokban érkezik majd néhány darab Szolnok megyéből s így ez a probléma is megoldódik. A gépállomás dolgozóinak és a termelőszövetkezeti tagoknak jó szervezőmunkája, a gondos előkészítés lehetővé teszi, hogy a késéssel kezdődött aratást zavartalanul, gyorsan, ugyanakkor kifogástalanul végezhessék el a putnoki járásban. Július 30-án Varsóban gyűlnek össze a világ valamennyi tájáról a békeharoois ifjak, hogy egységesen emeljék fel szavukat * béke megvédéséért, a népek szabadságáért. Engem az a nagy kitüntetés ért, bogy résztvehetek a világifjúsági találkozón. A kitüntetést jobb munkával hálálom meg, ezért versenyre hívom az ózdi széntröszt valamennyi DISZ-fiatalját az alábbi szempontok szerint: 1. Július havi tervünket IW százalékra teljesítjük. 2. Csapatunkban ezentúl sem lesz hiányzás. 3. Júliusban a csillék palatartalma 12 kilóról 10 kilóra csökken. 4. A TH-gyűrűkkel mindenkor a követelményeknek megfelelően, műszakilag kifogástalanul végezzük a biztosítást. 5. A VIT tiszteletére az üzemben 5 fiatalt szervezek be a Díszbe. BENCS JÖZSEF putnoki vájár 200 mázsa újbúza érkezik hétfőn az István-maMa Hétfőn délelőtt érkezik meg az első újbúzaszállítmány a miskolci István-malomba a vattai állami gazdaságból. A gazdaság dolgozóinak képviselői a 200 mázsás szállítmányt ünnepélyesen adják át a malom dolgozóinak Az ünnepségen résztvesznek a megyei pártbizottság, a begyűjtési hivatal és más hivatalos szervek megbízottai. Már arat a kombiim a tarcali állami gazdaságba!) A tarcali állami gazdaságban szerdán reggel megkezdték az aratást. Eddig már 50 hold árpát vágtak le aratógéppel. A gazdaságban 11 mázsás ősziárpa átlagtermésre számítanak. Öt holdon kombájnnal learatták már a búzát is. A kalászok dúsak, körülbelül 10 mázsás átlagtermést ígérnek. Ezen a héten a borsó kaszálásához is hozzáfogtak, a 98 holdas táblából már 20 holdon learatták a borsót. Az állami gazdaságban az őszi árpa betakarítása után rögtön mag. kezdik a másodvetést.