Észak-Magyarország, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1953-03-13 / 61. szám
Tájárok, segédvájárok, furómesterek! Ne legyen egyetlen bányász sem, aki nem teljesíti tervét! A sajószentpéteri bányászasszonypk ti] munkahöstettekre lelkesítik a férfiakat Mi, sajószentpéteri bányász feleségeid, MNDSZ asszonyok, büszkék 'vagyunk, arra, hogy bányaüzemünk februári téridét túlteljesítette. Férjeink becsülettel helytálltak, valóraváltották ígéretüket, nem kell szégyenkeznünk miattuk, sőt — joggal vagyunk büszkék rájuk! Amikor munkába indulnák, segítjük készülődésüket: „Siess, nem késhetsz el..." Amikor a műszakból hazajönnek, első kérdésünk: mennyivei teljesítették túl aznapi tervüket? Érthető, mi asszonyok is azt akarjuk, hogy bányüzemeihk minél előbb kapjanak korszerű gépi berendezést, amely férjeinket megkíméli a nehéz testi munkától. Azt akarjuk, hogy a csákányt, a lapátot mielőbb száműzzek a bányákból■ Azt akarjuk, hogy mind natmobb bőrűién legyünk az élebyiszereknek, más fogyasztási cikkeknek. Mi szükséges ehhez? Szén, minél több szén, hogy több vasat ás acélt, több gépet, bányagépet, mezőgazdasági és egyéb gépet tudjunk gyártani. Minden bányászasszony buzdítsa tehát férjét a melcgcsdkány vállasra, a munkaidő legjobb kihasználására, a többtermelésre, hogy büszkén, emelt fővel állhassunk pártunk,'Rákosi elvtárs előtt: megértettük, mit vár a dolgosó nép, boldog jövőjének építése, a béke, a haza védelme a bányászoktól, a bányászasszonyoktól • * UELMECZI GYULÁKÉ Sajószentpéter. A bányász szakszerrzei terii'eti bizottsága és a Borsodi Szénbányászati Tröszí vsntíorzíszióiéri folyó verseny ersdmenye ' A Borsodi Saéubányászati Tröszt és a bányász szakszervezet területi tfzottsága vándorzászlójáért folyó versenyben a sajószentpéteri szénbányák alaeskai üzeme érte el az első helyezést. Az üzem dolgozói január 1-íől február 28-ig 110-9 százalékra teljesítenék előirányzatukat, jelentősen túlteljesítették inár hazánk felszabadulásának 8. évfordulója méltó megünneplésére tett vállalásukat. A váDdorzászIó elnyeréséért folyó versenyben az ormospusztai szénbányád IIX-as aknája 109.6 százalékos terv teljesítéssel a 2. helyezést érte ele A Ill-as akna dolgozói terven felül 977.6 tonna szén kitermelését vállalták, ehelyett már 1785.2 tonnát termeitek. Harmadik lett az ormospusztai szénbányák V-ös aknája. Előirányzatét 106.1 százalékra teljesítette. Az V-ög akna dolgozói a vállalt 699-2 íonn-j szén helyeit 1393-7 tonna szene- adtak terven felül népg-azdasú- gu nknak. . Jó eredményt ért el a versenyben Márta-bánya 106' százalékkal és Kuniján 105.7 százalékkal. Súlyosan lemaradt a bánfalvi és a sajókazaj üzem. A Borsodi Szénbányászati Tröszt vceetőeégének értékelése szerint a:: 1952 augusztus l-tői 1953 jánuát* 31-ig terjedő időben szakmánkint az alábbi dolgozók, illetve csapatok nyerték el a tröszt bányaüzemeiben a szakma legjobbja címet: A legjobb vájási vájár: Kerekes IstváD, Márta-bánya, 149.2 százalék. A legjobb fejtési vájár:- líegényi István, Felsőnyárád, 144.4 százalék, fejtési csillés: Juhász József, Márta- bánya, 149.3 százalék, fenntartási vájár: Rózsa Bertalan, Bánfalva, 113, szállító: Varga János 110.9, gépkezelő : György Deák Imre, Berente, 352, karbantartó: id. Vincze. Zoltán, Berente, 170, felvigyázó: id. Kun Lajos, Felsőnyárád, 110-2 százalékos teljesítéssel. A legjobb elővájási csapat Kerekes Istyúj csapata, Márta-bánya, 149-2, fejtési csapat: Gömöri Lajos csapata, Felsőnyárád, 138 százalékos termelési eredménnyel KOVÁCS GÁBOR. A bányaüzemek dolgozói sorra csatlakoznak a sz-tálinvárosiak felhí_ vasához, felszabadulási hetet rendeznek, amelyen minden eddiginél ma. gasabb teljesítéseket akarnak elérni. Legutóbb a sajószentpéteri bánya, szók jelentették be csatlakozásukat a mozgalomhoz. Vállalták, hogy a felszabadulási héten terven felül 300 tonna szenet adnak a népgazdaság, nak. A műszaki vezetők megfogadták, hogy kékszárnyú frontot, nyit. nak, elősegítik a szeneid teljesítmény 5 százalékos emelését. A munkás, szállító villamosjáratokat pontosan indítják, a felolvasást időre elvégzik, biztosítják a zavartalan leszállást a szénen dolgozóknak, a hiányzásokat Szélesedik az öiílómozgalom az oiajbányászoK közölt A Maszolaj dolgozói újításokkal igyekeznek népgazdaságunknak minél több anyagot megtakarítani, saját munkájukat megkönnyíteni.’- Kőszegi István toronyszerelő csoportvezető és Kocsordi Károly toronyács csoportvezető közös újítási- javaslatot nyújtott be. Indítványozták, hogy az eddig használatos iszapgödör fagerendák helyébe új módszerrel 21/2-es csökeretet alkalmazzanak. Ez évente 20 254 forint megtakarítást jelent népgazdaságunknak. Varga János és Szabó Károly fúrásberendezési. csoportvezető azt javasolta, hogy az elhasznált entelőmú ‘ fékrzalag alkatrészeit használják . fel újból. Ez az újítás 77.376 forint megtakarítást jelent. NAGYIDA1 MIHÁLY ■üzemi sajtófelelös .4 hiráldi íiányŰHSok pár osrer senye A kirátdi bánya dolgozói között újból felélénkült a verseny. A bánya-_ technikusok a bótai fnlbalísta brigádót hívták versenyre. Elhatározták: tervüket 120 százalékon felül teljesítik. Váci István harmadaknász vállalta, hogy a csapatot rendszeresén ellátja ürescsillével és faanyaggal. A bótai futbalisták örömmel fogadták el a versenykihívást, sőt kibővítették a versen yponíokal azzal, hogy javítják a szén minőségét, robbanóanyag fogyasztásukat a legminimálisabbra csökkentik. Drótos Lajos kiráhli bányász brigádja Restás Béla műszakját hírt? versenyre. A dolgozók vállalták, hogy terven felül fejenkint egy csillével termelnek többet. Vaczka Albert Gulyás Ferencet szólította ver. senyre. Taliga István körieti főaknász a járások kijavítását vállalta. T.érrréuii József Királd. megszüntetik, megjavítják a gépek karbantartását. Az alaeskai dolgozók a felszaba. dulási hétre fogadalmat tettek, hogy terven felül újabb 123.5 tonna szénnel teljesítik tiíl tervüket. A csille raksúlyát 8 mázsáról 8.3 mázsára növelik, javítják a szén kalória-érté, két. A vállalás értékét növeli, hogy az atacskaiak túlteljesítették eddigi felajánlásaikat. Április 4. tiszteleté, re 434.7 tonna szén terven felüli termelését vállalták. Felajánlásukat március 10-én már csaknem kétsze. rés arányban túlteljesítették. \ Követésre méltó értékes példái mutatnak Alacska öntudatos bánya szai, — a széncsata hősei! Sa;ószenfoétercn kétszárnyú íronfot nyitnak, fl'acsbn terven felül 123'5 ionná szenet termelnek a fers?3bcdu!ési héten A Szácüenyi Könyvtár segítségévei t őrszem tudományos intézménnyé feflödiK a miskolci menyei könyvtár .1 minisztertanácsnak a könyvtárügy fejlesztéséről az elmúlt év májusában hozott határozata megteremtette a, könyvtárak egységes rendszerét és megjelölte az utat, : amelyen haladnunk kell, hogy megjavuljon könyotdrmunkánk és továbbfejlődjenek a könyviárak. A határozat értelmében létesült Miskolcon is megyei vés a szépirodalmi és ifjúsági könyv, hiányoznak a tudományos kutatáshoz szükséges forrásmunkák. A megyei könyvtárnak, — amely több könyvtár egyesítésével jött létre — még hatalmas feldolgozatlan és rendezetlen könyvállománya van. Legsürgősebb fdiadalunk, hogy ezeket a könyveket rendezzük. H I R F K ijgyehites gyógyszertárak Állandó, éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. Malinovszki.1 u. 2. sz. Ujdiósgyör: Marx Károly u 88. Kejő csaba: Csaba vezér u. 68. Ma Diósgyőrött az Árpád nfea 6. sz alatti gyógyszertár tárt éjszakai szol iá latéi. I dti járas könyvtár1952 olctóberc éta működik a Szabadság-tér- S. szám alatt a megyei könyvtár. Nyilvános olvasótermén kínul Icülön kölcsönző osztálya van a fti. nőitek éi az ifjúság számára. Bárki kölcsönözhet szépirodalmi, politikai és ismeretterjesztő műveket lh napi időtartamra, majdnem díjtalanul. .,4 beiratlcozási díj ugyanis az ifjúság részére 1 forint, a felnőttek rész.ére 3 fosint e(JV évre. Aki pontosan betartja a. kölcsönzési határidőt és a könyvet sértetlen állapotban viszi vissza, az említett alacsony összegű díjon kívül semmi mást nem fizet. .4 megyei tawhcs könyvtára komoly eredményekről számolhat be. Ezév ia\már és február havában 888 felnőtt és 1235 fiatal iratkozott *>e. A két kölcsönosztdly .két hónap alatt több mint 20.500 kötetet, adott ki az olvasóknak. A iátogátotlság ily nagymérvű emelkedése az elmúlt évihez képest — a könyvtár rendszeres, jó népszerűsítő munkájának eredménye. Igen jó propagandának bizonyult a „mesedél- d)$tt", amelyen többszás úttörő pajtás szórakozott és tanult a legszebb szovjet és magyar mesékből, megismerte a könyvtári és megszerette az olvasást. A fiatalok felkeltették szüleik érdeklődését is, a felnőtt olvasók száma napról napra, növekszik. A könyvtár szakszerűen rendezett anyaga folyamatosan gyarapodna de még nem tudja mindenben kielégíteni a helyi kívánalmakat. A megnő- %ekedctt olvasótáborhoz képest kekkhez nagy segítséget nyújt az ország legnagyobb könyvtára, a másfélmillió kötettel rendelkező Országos Széchenyi Könyvtár- A Széchenyi. Könyvtár vezetője, Varjas Béig elvtárs februárban több napot töltött Miskolcon, tanulmányozta. a megyei könyviár munkáját és az élenjáró szovjet könyvtári tapasztalatok alapján szakmai tanácsokat adott, megígérte, hogy a Széchenyi Könyv-, tár rend,szeres segítséget nyújt számunkra. A Széchenyi, Könyvtár patronáló munkája elősegíti, hogy a megyei könyvtár tudományos intézménnyé váljék. Megkezdtük a rendezetlen könyvek szakszerű feldolgozását, készül d tudományos igényeket kielégítő katalógus, a könyveket a legkorszerűbben rendezzük. A Széchenyi Könyvtár gyakorlati segítséget is nyűit, a könyvek nyilvántartásához szükséges cédula katalógus kartonokat sokszorosítja. Nagy segítség az is, hogy felesleges példányaiból állandóan gyarapítja maid a megyei könyvtár állományát és így a megyei könyvtár sok újabb könyvhöz jut. Megyénk és Miskolc kulturális élete szemponliából ifién nagy jelentősége van a Széchenyi Könyvtártól kapott segítségnek, az eredmény már a közeljövőben meg is fog mutatkozni. GÁSPÁR MIHÁLY ’ könyvtárvezető helyettes. Ma jobbára borult idő, holnap változó felhőzet, többfelé eső, havazás. Megélén- -külő északnyugati szél, ’ a hőmérséklet az ország keleti felében kissé emelkedik, Várható hőmérsékleti értékek az ország területére pénteken reggel: mirtusz 1, mínusz 4. délben plusz 3, .plusz 6 fok ka. zQtt. A várható napi középhőmérsékiet március 13-án, pénteken az ország egész területén négy Celsius fok alatt lesz. — A miskolci járási tanács március 16-án, hétfő reggel fél 9 órakor tártja rendes illését, a miskolci városi tanácsháza nagytermében. Erre a tanács tagjait, póttagjait, tömegszervezetek vezetőit, illetékes osztályvezetőket és szakelőadóit meghívja. Tárgy: Az 1953.as évi tervek megtárgyalása. Előadó: Nyírják Józ3ef vb. elnök. — A ' miskolci Gorkij-könyvtár március 14.én, szombaton este 6 órakor nyílik meg az MSüT miskolci székházában. A megnyitó beszédet Boda Andor elvtárs orosz-szakos pedagógus tartja. — A Szeles utcai ált. iskola szülői munkaközössége március 14-én délután 6 órai kezdettel nagytorem.avatő ünnepséget rendez. — A Szakszervezetek Országos Tanácsa és az Országos Találmányi Hivatal március 28—május 3. között rendezi meg a III. országos újítókiállítást. A városligeti centenáriumi csarnokban már hetek óta folynak az előkészületek. Február 16-án megkezdődött, a kiállítási termek elválasztása, a gépek alapozása. Az üzemek serényen készülődnek a kiállításra. — ERKEL FERENC remekművét, a magyar operairodalom nagyszerű alkotását, a „Bánk bánf’-t Operahd- eurlk 'együttese március 22-én Jel- újítja. — A Német Demokratikus Köztársaság berlini büntetőbírósága békeellenes bűncselekmények elkövetése miatt nyolcévi fegyházra bébe a 28 éves Gerhard Jaer.ic- ket. Az elitéit beismerte, hogy hosszabb időn át a OIC amerikai kémszervezét szolgálatában állt, katonai és ipari kémtevékenységet folytatott, rémhíreket ter.iesz. tett. és amerikai gazdái .megbízásából Nyugat-Bérlinbe akarta elhurcolni a népi rendőrség egyik tagját, i Vasa Istvánná elvtárs tart beszámolót ax MNDSZ miskolci nagygyűlésén Az MNDSZ miskolci városi titkárságra március 14_én, szombaton délután 3 órakor a Béke-filmszinházban ünnepi nagygyűlést rendez. A gyűlésen Vass Istvánné elvtárs az MNDSZ főtitkára tart beszámolót. Párthírek A MISKOLCI VÁROSI PA RT BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Értesítjük a párttörténet II. évfolyamának hallgatóit, hogy l3~án, pénteken délután 3 órakor, pótkonferenciát tartunk a pártbizottság (Szemere utca 15. sz.) II, emeleti nagytermében. * Értesítjük az a’apszervezeti titkár elvtársakat. hogy március 14-én, szombaton délután 3 órakor összevont titkári értekezletet 1 ártunk a Szemere u. 15.. szám alatti helyiségben. * Kérjük az alapismereti tanulókörvezetőket. a politikai iskolák I. és II. évfolyama szemináriumvezetőit és a párttörténet I. évfolyama .konferenciavezetőit, valamint a DISZ propagandistáit, hogy ma, pénteken délután 4 órakor a sártoktatá» házában feltétlenül jelenjenek meg. Kérjük a Sztálin életrajz konferenciavezetőit. hogy ma délután 2 órakor jelen, jenek meg a Szemere u. 15. szám alatti helyiségünkben. \ :5í Értesítjük a Politikai gazdaságtan f. é* II. évfolyama hallgatóit, hogy részükre március 16-án. hétfőn délután a szokott helyeken és időben tartunk konferenciáikat. Kövér és Sirla elvtárs konferenciáig kedden défután 3 órakor lesz. £ A miskolci Kossuth pártszervezet március 7-re hirdetett kultúrestjét március 14.én, szombaton este 8 órakor tartják meg a pénzügyi dolgozók szakszere zetének .helyiségében. (Széchenyi u. 26.) Békeváltó indul Bonnba Á német sport egységéért és szabadsá. gáért küzdő bizottságnak az a felhívása, hogy békeváltó induljon Bonnba, élénk visszhangra ta’ált a nyugatnémet sporto. lók körében. A délnémet sportolók március 14-én délután a stuttgarti Karls-platzon nagy. gyűlést tartanak, amelyen Helfried Mer- singer német liáromtusabajnok szól a sportolókhoz. Utána líeidolbergeit és Wein» beimen keresztül Bonnba indul a hé- ke váltó, hogy ott kifejezést adjon a német sportolók elszánt harcának, amelyet a német sport egysége, az egységes Németország megteremtése érdekében, • « nyugatnémet katonai sorozások és a különszerződés ellen folytatnak. (MTI) Mindenütt rendezzék meg a sportkörök a mezei futóbajnokságokat! Az elmúlt évben megrendezett mezei verseny egyik komoly hiányossága volt, hogy a sportkörök nem tették igazán tömegversennyé a mezei bajnokságokat, holott a mezei futás már jellegénél fogva is a lega’kalmasabb arra. hogy bevonja a tömegeket az atlétikába. Kétségie’en, hogy az elmúlt évben kedvezőtlenebb volt az időjárás a ver- senyék megrendezésére és ezért több járásban el is maradt a verseny. Az idén, az utolsó hetek kedvező idő. járása elősegítette az előkészületeket, ahhoz azonban, hogy a mezei bajnokságokat valóban tömegversennvé fejlesszük, fontos, hogy n, szervezés és a hirverés munkáját időben kezdjük el. Szükséges, hogy a sportkör, vezetői mi. nél több fiatalt mozgósítanak a versenyekre. Nemcsak az aktív sportolókra kell gondolnunk az előkészületek idején. hanem az MHK testnevelési rendszerünk próbáira jelentkezett dolgozókra is. Az idén « sportköri mezei futó- bajnokságokat MHK távokon kell lebo. nyoiítani, tehát a versenyen való eredményes részvétel — amennyiben a sportoló az MHK.ban előírt értékszintet eléri — MHK próbának számít. Fontos tehát, hogy a sportkör olyan időpontban bonyolítsa le a bajnokságot, amely alkalmas arra. hogy minél több do’go. zó indulhasson a küzdelemben. Az idő7 pontot egyeztetni kell a felsőfokú versenyek időpontjával is. Ha például egy falusi sportkör csak két-három nappal a járási bajnokság előtt rendezi meg a versenyt, természetes, hogy sportolói a járási bajnokságon nem lesznek pihen, tek. nem érhetnek el jó eredményeket. Fontos a megfelelő terep kijelölése. A vidéki sportkörök itt előnyben vannak a városiakkal szemben, mert a falvakban és* azok környékén bőven van megfelelő le. rep. A versenv távját pontosan mérjék fel a sportkörök, mert csak így lehet a a versenyt egyúttal MHK próbának is minősíteni. Helves az is. ha a sportkörök a, szomszédos falvak együttesen rendezik meg a mézei versenyt és egyben versenyre hívják egymást különbö. • ---------ző feltételek mellett. A patronáló sportkörök lehetőleg: együtt bonyolítsák le a. versenyt a patronált iskolával. Az MTSB mellett működő atlétikai társadalmi sportszövetség az atlétika népszefűsítése érdekében versenyt írt ki a járások között. A győzteseket értékes díjakkal jutalmazzák. A győzted annak a járásnak a társadalmi sport- szövetsége, amely a legtöbb versenyzőt mozgósítja u sportköri és járási mezei bajnokságokra. Igen helyes volna, ha a JTSB-k és a VTSB a sportkörök között indítanának versenyt hasonló feltételek mellett. Az elmúlt vasárnap megrendezett verseny során megállapíthattuk, hogy .az idei mezei versenyen- előreláthatólag nagyobb tömegek vesznek majd részt, mint az elmúlt évben Azt is láthat, tűk, hogy igen sok sportkörben még nem mozgósítottak kellő számú ver* senyzőt. Több miskolci sportkör egyáltalán nem vett részt a diósgyőri versenyen. Vasárnap délelőtt az Ózdi Vasas mezei futóversenye újabb lehetőséget nyújt n felkészülésre. Reméljük- hogy sportköreink élni fognak a lehetőséggel és vasárnap még többen, indulnak majd, mint az elmúlt héten. A jövő hét folyamán feltétlenül meg kell rendezni a sportköri bajnokságokat, mert ipárcius 22.én valamennyi járásban meg kell rendezni a mezei bajnokságokat. A versenyeken csak azok. sportolók vehetnek részt, akik a sportköri bajnokságon jogot szereztek az indulásra. Igen fontos, hogy a sportkörök időben gondoskodjanak, a még nem minősített sportolóik rajtengedélyeiről, amit a JTSB-n kérész- lül kell megkérni. Vegyenek részt sportolóik az ellenőrző sportorvosi vizsgálaton is. mert « járási bajnokságokon csak azok indulhatnak, akiknek minősítés. vagy rajtengedély és sportorvosi el lenőrző lap van a birtokukban. Jó szervező és hírverő munkával készüljünk fel az idei mezei futóbajnoksá gokra! Nemhivatalns tető nyeremények 12 találatot egy pályázó ért el. A nyereményösszeg kb. 51.875 Ft. Harminckilencen értek el 11 találatot. Ebben a nyerőosztályban kb. 1300 forint jut egy.egy nyerőszelvényre. A 10 találatos szelvények száma nyole- száznegyvenkét <lrb. Ezek cgyenkint ^<b. nyolcvan forintot nyernek (MTI) Kezdődik a labdarugó bajnokság! NB L és NB II. csapatok mér- kózáSeim'k eredményeire tippelhet az e heti TOTÓ.SZKLVÉ. NYÉK. TOTOZS5UN • NYERHET; Keresse fel és tippeljen a Sport- fogadási Osztály Miskolci (Rá Uóczi.utea 2.) Kirendeltségénél. Betonozási és svfillít .isi munkára térti segédmunkásokat felveszünk, jelentkezés ftpiiielclemgyár munka- erőffazdálkodásáii. Budapest. XX. Budafoki ut 78. 7.40 Ft ért napi Háromszori étkezést, vidékieknek Havi 10 Ft.crt szállást biztosítunk. s Oérvné Színház műsora Ma este 7 órai kezdettel: Nagy műiéi. Táncsics bérlet. » ri mnsik műsora. BÉKE. Március 24-ig: Állami áruház. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8 óra, vasárnap 3, egynegyed, 6, fél 8 óra. KOSSUTH. Maré. 13: Nagy muzsikus Kezdés: fél 6, háromnegyed 8». vasárnap fél 4, háromnegyed 6, 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Március 1»: Megvédjük Cáricint. Kezdés: 6 óra. vasárnap 4, 6 óra. PE RECESBAN YATELEI*. Márc. 13-16: Tűzkeresztség. Kezdés. 7 óra. vasárnap 5. 7 óra. D.VASGYÁRI KULTUR. Márt*. 13—17: Állami áruház. Kezdés: fél 5 és háromnegyed .7, vasár- ♦ nan1^ órakor is. HEJOCSARA Március 12—15: Ez tör. télit Szakenben. Kezdés: 7 óra, vasárnap 8, 5, 7 óra. ESZAKMAGYARORSZAG A Magvar Dolgozói? Pártja Megyei Bizottságának napilapja Szerkeszti* szerkesztőbizottság, Felelős kiadó: Kovács István SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi utca 30. Telefonszámok* 11-01. 19.20. 23-65 KIADÓHIVATAL: Miskolc, Széehenvt u 30 Telefon: 28-61 Postafiók: 114. Egyszámlaszám • 00.878.054.185 Borsodrr.egyei N vom d ni pari Vállalat. Miskolc Felelős vezető: Szendrői Imréné Apr Elvesztettem barna uta. ?ótáskámat könyvekkel és fehérneművel. Megtalálója jutalom ellenében kü’dje el Kocsis Sándor Boldva címre. 486 Kazántroszkát elszállítás ellenében ad a XVI. sz. Autójavító V. Miskolc, Zsolcai k. 7—9. 249 Használt téglát és bontásból származó mindennemű faanvágót megvásárolunk. Cím: DiófiÉrvőrj Vendéglátóipari Vál’alat Miskolc, Sztálin u. 123. 216 ó h i r d e t e Munkakönyvvel rendelkező takarítónőt felvesz a Megyei Könyvtár, Szabad- ság.tér 3. 254 Balos motorkerékpároldalkocsit megvételre keresek. Eger, Klapka u. 3. Havasi 498 Eladó női Singer‘‘ varrógép. Gizella u. 13. 495. Vaskeroskodő segédet azonnali belépésre alkalmaz n Bnrsod^egvrpi Vas. és Műszaki Vállalat Miskolc, Vágóhíd u. 6. sz. 256 s e ' Kerékpárt és varrógépet szak-^pWíPn javít ViUamoá- ipari Ktsz. műszerész üzeme Széchenyi utca 64. (Royál közben). 248 A miskolci villanyszerelő vállalat felvesz földmunkához és villanyszere, lőlc mellé ’ segédmunkásokat. Jelentkezés: Miskolc. Ady Endre u. 7. ■ 247 Y’ilágos keményfa háló- szobabútor, íróasztal, kis Alfa tejszeparátor eladó- Zsolcai kapu 46. 496