Észak-Magyarország, 1951. október (8. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-07 / 234. szám
6 északimat a rt.v/AG Vasárnap, 1951. évi oktí'ber M 7. Tudja Marincsák István Felsővadászon: a jó termés alapja - az Időben végzet! szántás-vetés Csomókba rabolt kukoricaszár sirgás- barna leveleit zizeg teti a svél a felső- vadászi határban. A friss szántásokat sűrűn járják a velögcpek. A dűlő álon messzire hallatszik a szekerek zörgése, \amint, hosszai sorokban szállítják a betakarított kukoricát, burgonyát. Marincsák István szorosabbra fogja P gyeplőt, a lovak szaporábban, húzzák ti napraforgóval megrakott szekeret. Egész úton szótlanul iiU felesége mellett a szekéren. Csak mikor már az udvarra befordullak, ssó’al meg: Ilc.l- lod-e, asszony, amíg ti lerakjátok « ■napraforgót, én átmegyek a szomszédba; volna egy kis megbeszélnivalóm. A szomszédságban lakik ifjú JAfrt- [András li holdas dolgozó paraszt.[ — Gyakran át szokott ide járni Marii csák István, együtt szokták megtanáesl ózni a soronkövetkezó gazdasági műnk lkat. Most azért jött, mert neki is van ÍZ holdja, segítség nem igen van, a 'gyerekek kicsik, az asszonynak is be ven akad do'ga a ház körül. Lipa András éppen készülőben van, az ekét rakja fel a szekérre, — megy szántani. — Te, András, azért jöttem hozzóet, meg akarnám veled beszélni, hogyan is végezzük el a vetést. Jó volna, ha ösz- szefognánkj együtt hamarabb tudnánk végezni a munkával. m — Hát én nem bánom, csináljuk együtt, nekem, is jól jönne, hisz én is majdnem, magam vagyok, — feleli Lipu András. „ Előbb tglán az enyémet vetnénk el, — veszi át « szót Marincsák István. — 'Az én földem ugyanis már eló van készítve, hi van szántva, csak a vetőgépet kellene rávipni, nem szerelném, ha nagyon kiszáradna a talaj. Utána pedig elvetjük együtt a tiédet. Hamar kész az cgyesség. Tavaly is együtt vetett a két regi jó barát. Martincsük Istvánt mindenki becsüli a községben. Minden munkában élen jár. A múlt ősszel is idejében vetette el búzáját, jó fs volt a termése, volt miből beadni bőven. Kenyérgabonából ISO százalékra teljesítette beadását, így a szabadőrlcscn felül 'S00 forint értékű iparcikkutalványt is kapott. Jutott belője ruhára, cipőre. Kukoricabeadását ItO százalékra teljesítette, 2 mázsára kötött számítási szerződést. Napraforgóból is teljesítette előírását az utolsó szemig. ,« Jövőre még nagyobb termést akarok aratni — mondja Marincsák István —, azért igyekszem elvetni mindent korán. Vetésforgója már készen van, tudja, mit hová fog vetni, fel holdon a bíbor- herét már el is vetette. A 3 hoki búza vetéséhez is elő van készítve a talaj. Jól megtrágyázta a földet. Marincsák István nemrégiben lett tagjelölt. Ezt a tisztességet jó munkájával érdemelte ki, rendszeresen kiveszi részét a népnevelő munkából. Tudja: legjobb agitációs módszer — a személyes példamutatás, ezért igyekszik élenjárni az őszi munkákban is. 600 forint Békekölcsönt jegyzett Tavaly 400 forintot jegyzett, most, amikor nevéhez odaírta a, 600 forintot, azt mondta: — Jól gazdálkodtam. Hallgattam Pártra, kormányunkra, meg is volt a látszatja. Most is hallgatok a helyes, az okos szóra. A jegyzéssel magain jól járok s a haza javát szolgálom. Az őszi munkák elvégzésében is követi Marincsák István a Párt, a Mi nisztcrtanács határozatát, azért fog jövőre jó termést aratni. Tótli Bertalan, Ismerjük meg irodalmi értékeinketl Észak kelet magyarországi népművészeti kiállítás Sárospatakon Az újjárendezett sárospataki Vármúzeumban értékes, rendkívül változatos anyagot felölelő népmüvó.=ze:'i kiállítást rendeztek ..Északkeet- magyarországi népművészet“ elmen, A kiállításon, amelyet a napokban Varga László a miskolci Herman Ottó Múzeum vezetője nyitott meg negyszámú érdeklődő jelenlétében, elsősorban népviseleti, hímzés anyagot, továbbá népi kerámiát mutatnak be. Az érdekes kiállítást, ame’y két hó. napig tart’, naponta számos érdeklődő keresi fel a megye minden részéből. A kiál'ítás részletes ismertetésére és méltatására visszatérünk. A BiiNkalfa törfénelml feiTdsséne!* szemléltelésére rendezik ál jxr a islio’ci Hermen ölő (telimet A Múzeumok és Műemlékek Országos Központja ötéves tudományos terve keretében tájjellegüknek megfelelően sorra átrendezi a vidéki múzeumokat, így kerül sor az elsők között a miskolci Herman Ottó Múzeum átrendezésére, annak a célnak megfelelően, hogy ez a múzeum a Búkkalja természeti és történelmi fejlődését szemléltetően mutassa be. Az emeleti folyosón a Bükk geolö. giai, természettudományi fejlődését, az első tereikben az ember kialakulását, fejlődését természettudományi, antropológiai és régészeti vonatkozásban, a világhírű bükki régészeti leletekkel mutatják be, A második teremben a megye középkori emlékeit, így a régi Diósgyőrt, mint középkori feudális központot mutatják be ellentétével, a muhipusztai tatárjárás-korabeli parasztidé pütéssel együtt. Valamennyi kiállított részletnél szemlélteti az anyag a társadalmi fejlődést. Az átrendezéssel október második felére elkészülnek. Az átrendezett múzeumot ünnepélyesen avatják jel. Kedden mutatja be a misko'c' színház a Kaviár c zenés vígjátékot Október 9-én, kedden este fél 8 órakor mulatja be a Nemzeti Színház új darabját, Csiky Gergely és Tardos Béla zenés vígjátékát, a Kaviárt. Csiky. Gergely, a múlt század kiváló drámaírója, kora polgári társadalmának torzképét mutatja be egy vidéki patikárius pesti utazásán keresztül. A bohózatot a színház zenés változatban .mulatja be.- A zenét Tardós Béla kiváló zeneszerzőnk írta. Haladó hagyományainkat épúgy, mint fejlődő, szépülő életünk tanulságos értékeit, irodalmunk őrizte meg és tükrözi ma is eevencn vissza. Kul. túrforradalmunk sikeres megvívása megköveteli, hogy minden téren feltárjuk dolgozó népünknek ezeket a kulturális értékeket, amelyekből erőt meríthet egyéni műnk ójához, közös békeharcunkhoz. Irodalmunk nagyjainak haladó szellemű művei, gyönyörködtetve nevelnek, fejesztik szépérzékünket, ugyanakkor jelentős mértékben hozzásegítenek az élet nagy kérdezőinek megértéséhez, felfogásunk, látókörünk kiszélesítéséhez, világnézetünk fejlesztéséhez is. Ezek a szempontok vezetik az Irodalomtörténeti Társaságot, amikor dolgozó népünk legszélesebb tömegei előtt igyekszik feltárni a magyar irodalom legértékesebb hagyományait. A közeli napokban irodalmi előadások kezdődnek meg megyénk egész területen a tömegszervezetek, hu'líir- ottjwnok, üzemek, tanácsok rendezésében. Ezeken az előadásokon megelevenednek Zrínyi Miklós, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Móricz Zsigniond, József Attila ma is időszerű gondo’a- iái épúgy, mint ahogy jmegcsendül Molicrc, Tolsztoj, Gorkij, Solohov s a Nagy Honvédő Háború utáni szovjet irodalom visszhangja is. Fontos és sajátosan miskolci, borsodi feladatunk, hogy feltárjuk és megelevenítsük helyi vonatkozású kulturál is hagyományainkat. Felidéz. ziik Petőfi üti leveleit, rajongó szavait Hámorról, Diósgyőrről, össze- , gyűjtsük Jókai szabadságharc utáni bujdosásának mozzanatait Tandoná- ról és környékéről. Epenígy' feladatunk Déryné, Egressy Gábor ás Béni, Megyeri, Laborfalvy Bóza miskolci tartózkodásának megismertetése, nemkülönben a városunk, megyénk kiformálta írók, művészek jelentőségének lemérése, értékeik tudatosítása t's felhasználása, hogy azokat a fegyvereket, amelyeket elődeink kovácsoltak, mi is hasznosan alkalmazzuk bckeharcunkban, mindennapi Cetünkben és munkánkban. A kultúra, az irodalom iránti ér« deklődés a felszabadulásunk óta eltelt idő alatt nagy mértékben megnövekedett. Világosan utal erre például a legutóbb lezajlott könyvna- polc átii'-ö sikere. Jlemcljük. hogy a l.ultúrforradalom jelentőséget egyre világosabban látó, napnől-napra tuda. tosodó dogozó ncp&nk örömmel veszi és hasznosítja az irodalmi előadásokon elhangzó, életünk alakulását szebbé, jobbá segítő értékes hagyományokat. Az irodalmi előadásokat rendezni szándékozó szervezetek forduljanak kívánságaikkal a megyei felelőshöz (Megyei Tanács népművelési osztálya, vagy Kilián gimnázium. Tel. 63-56.). Benkő László, az Irodtört. Társ. megyei felelősát Három e'őa dássorozattal nyitotta meg uj munkaévét a Bolyai János matematikai Társulat A Bolyai János Matematikai Társulat-három előadássorozattal tartotta évnyitó ülését a misko’ci Nehézipari Műszaki Egyetem nagy előadótermében. Az első előadássorozatot pénteken délután tartották, Firtkó János tanár (Miskolc) számolt be a társu'at eddigi munkájáról' és 1051—52. évi munka' matematikával kapcsolatos ideológiai kérdésekről, Borbély Sándor akadémikus (Miskolc), Kiss János (Miskolc)^ Sulcz Ferenc és Párái Ágoston miskolci tagok különböző matematikai problémákról tartottak előadást. A Társulat működésének és munkatervének,* valamint néhány előadás M —ói.- évi uiuu*a- lerveneK, valamint nenany eioaaas tervéről. Koncz Károly (Budapest) a J anyagának, ismertetésére visszatérünk. Állandó hétköznapi műsorszámok: 1Rádióműsor KOSSUTH RADIO 5.00: Falurádió. 5.30: Hírek. Lapszemle. 6.00: Hanglemezek. 6.45: Hírek. 7.05: Hanglemezek. 7.45: Lapszemle. 7.55: Műsorismertetés. 8.00: Hanglemezek. 8.20: Műsorzárás. 12.00: Hírek. Hangos UJ. ság. 14.00: Időjárás és vízállásjelentés. 15.15: Hírek szerbül. 15.50: Műsorismertetés, 16.20: Iskolások rádiója. 17.00: Hírek. 18.40: Hírek németül. 19.40: Hírek szerbül. 20.00: Hangos Újság. 22.00: Hírek. Sport. 24.00: Hírek. PETŐFI RADIO 6.50: MHK negyedóra. 6.05: Üzemi lapok szorul, 6.45: Jó reggelt, gyerekek 1 7.00: Hanglemezek. 7.20: Hírek szlovénül. 9.20: Iskolások rádiója. 10.00: Hírek. 11.30: Műsorzárás. 17.30: Hírek. 18.30: Hírek szlovénül 21.00: Hírek franciául. Október 7. Vosúrnep Október 8. Hétfő Október 9. Kedd Október 10. Srertín Október 11. Csütnrtsk Okfóbsr 12. Péntek Október 13. Szombat KOSSUTH FÁDIO 7.00: vasárnap reg*. gél. Utána: Naptár. S.00: Hírek. Lapszemle. 8.30: A Néphadsereg híradója. 8.00: Egy falu — egy nóta. 9.30: Ciinn-bumm. 10.10: ,.Tarts velünk.** 10.30: Béke és szabadság*. 31.00: Az első szerelem. 11.25: A bakadó magyar zen»>. útja. 11. Z2.15: Ünnepi h.’ipgvevseny «a Német lomokra* ?kus Xö;.társae *gr fcnnajldsá, nak második évforduló- jani. 33.00: Zenés posta. 34.10: Zenés vasárnap dél, után. 35.30: Magyar népdalqk. 36.00: Mit iáttunk a Szovjetunióban. 36.30: A HádiC énekkar éne. kel 17.00:*A Tartós békéért, népi demokráciáért c. lap ismertetés«. 17.15: Tánczene. 37.40: Kincses Kalendárium 39.00 Tánczene. 20.2C: Sötét őszi éj. Rádiójáték. 21.2p: Sporthangképek. 21.40: Szovjet művészek né. met műveket játszanak. 22.10: A Rádió tánczeneka, m játszik. 23.15: A lipcsei Bach-ün, népségek műsorából. pjetOui RADIO 8.00: Magyar népdalok. * Ä.P0: Falurádió. 9.00: Ref. vallásos félóra. 9,|0: Év. isteni isztelet. J0.3 5: A Rádió népi zene. kara játszik. 11X0: Miska bá* lemezes, ládája. 31-30: Idegennyelvű vízjel, zőszolgálat 11.35: Állj talpra. Németország! 32.05: ..Szabadság —* szó- velem!“ 13.00: Mftsrypr és szovjet operettek ü ők 34.00: Budapest hangver, senyteiTÓ óiból. . 35.00: Kérdsz* — felelek! 35.20: Tómegdalok. 35 45: Külügyi negyedóra. . 16.00: A G yerraekszínház műsor i. 3 6.<10: S7.lv küldi szívnek. 17.00: Becsület és dicsőség dolga. 37.40: TAnc^ene. 3 8.40: %úg a folyó. 20.10: Népzene. 21.30: Az Állami Nép! Együttes műsora. 33.10: Osvátb Júlia énekel. 22.30: Részletek német . operákból. KOSSUTH RÁDIÓ 5.40: Katonadalok. 5.66: Vasárnapi sport- eredmények. 6.30: Mjaszkovszkij: Szláv rapszódia 7.00: Színház és mozi. 7.20: Glinka: Erdőjelenct az Ivan Szuszanyin c. operából.. Utána: Naptár. 8.05: Haydn: F-dur cassation. 11.30: Tolsztoj élete és munkássága. IV. 12.30: ..A béketábor legyőz, hetetlen“. 13.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.10: Úttörő híradó. 14.25: Színes muzsika. 35.30: Birky Sonja énekel. 35.50: Zenekari muzsika. 17.10: Az ifjúsági rádió műsora. 17.30: Dalolj velünk! 17.50: Uj magyar muzsika. 19.00: A Rádió tánczenekara játszik. 20.10: Versenyben az ország kenyeréért. 20.45: Szovjet kórusok népdalokat énekelnek. 21.00: Tüzek a hegyeken. Rádiójáték. 22.25: Magyar kamarazene. 23.10; Han. lemezek. PETŐaI RÁDIÓ 6.35: Termelési hírek. 7.00: T.s,élő atlasz. 7.35: Magyar operettekből. 8.15: Heti z-jnés kalendárium. 9.20: Vladimír Horovitz zongoré zik 10.10: Buu\ Sándor és ze, nekara játszik. 11.00: Óvod sok műsora. 31.20: Duke -.: A bűvészinas — szimfonikus költemény 15.00: Lengyel és bolgár s 'rakoztató zene. 15.40: Nézd az élő drága tájat... 16.10: Magyar népzene. 17.10: A Párttörténet ta_ nulságai. 17.40: A Falurádió negyedórája. 3S.00: Vidám táncok. 18.10: A nagyüzemi mező- gazdaság útján. 18.40: Kolhozok dalaiból. 19.00: Ember és világ. 19.15: Sportnegyedóra. 19.S0: Szív küldi szívnek. 39.45: Népzene. 20.00: Horvay Erzsébet hegedül. 21.30; Tánczene. 22.10; Szív küldi szívnek. 22.30: A Rádió népi zene, kara játszik. KOSSUTH RÁDIÓ 5.20: Zenés percek. 5.30: Női szemmel. 6.20: Csárdások. 7.20: Dunajevszkij operett, jeiből. Utána: Naptár. 8.05: Toscanini vezényel, 11.30: Öreg Beke Antal. Elbeszélés. 12.30: Vidéki kórusok énekelnek. 13.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.10: Operettrészletek. 14.30: A parasztság szocialista neveléséről. 34.50: Muszorgszkij operái, ból. 15.S0: Vidéki ifjúsági kőru. sok énekelnek. 16.60: Szovjet keringők. 17.10: Vasutasok műsora. 17.25: Hanglemezek. 17.45: Termelési híradó. 18.00: ..Küzdtünk híven a forradalomért.“ 19.00: Egy falu — egy nóta. 20.40: Versenyben az ország kenyeréért. 20.45: Közvetítés a Fővárosi Operettszinházból: Szabad szél. 23.30: Két magyar szerenád PETŐFI RADIO 6.30: Színház és mozi. 6.35: Termelési hírek. 7.35: Népzene. 8.00: Régi mesterek balettzenéje. 8.30: Hanglemezek. 10.10: A terv győzelméért! 10.40: A Rádió népi zenekara játszik. 31.10: Magvar szerzők szórakoztató muzsikája. 15.00: A Magyar Hangver, se.iy zenekar játszik. 15 45: Gyűlölet. Elbeszélés. 16.00: Délutáni zenekari hangverseny, 17.40: Tánczene. 17.55: Muzsika gyér mekélc. nek. Bartók Béla énekkari művei. Vónis Ferenc előadása. 18.40: A IIT. Vflágífjúságl Találkozón díjat nyert Várhelyi Endre énekel. 39.00: A termelés Sztálinéi jasai. Ivan Kutyenkov. a vakolás mestere. 39.15: Sportnegyedóra. 19.50: Tánczene. 21.30: m történik a világ, gazdaságban? Előadás. 21.45: Hazaszere tot és sza. badság gondolata az operaszínpadon. 22.35: A Hidv-vonósnégyes játszik: Glier: Voncsné. gyes —* bemutató. KOSSUTH RÁDIÓ 5.40: Csárdások. 6.30: Részletek inni ope. rettekből. 7.00: Színház és mozi. 7.25: Vidáman dalolunk. 8.05: Népzene. 11.30: Tolsztoj élete és munkássága. V. 12.30: Ifj. Magyar i Imre és zenekara játszik. 1325: A Rádió rzúrukoztatő zenekara játszik. 3 4.10: Úttörő híradó. 14 25: Kotlári Olga énekel. 34.45: Együtt a munkában. J5.cC: A békéstarh.Jsi iJjú, sági énekkar énekel. 37.30: Tánczene. 3 7.30: Harcban a békéért. 17.45: ...Tó munkával törj előre!“ 18.15: Szív küldi szívnek. 10.00: Építőipari félóra. 20.40: Schutz—Ewler: Fara frázis Johann Strauss: Kék Duna-keringőiére. 20.50: Sünderin profesz- szor tárgyalása. 21.00: Nagy szimfóniák. 22.25: Régi magyar operet. fékből. 23.20: Humperdinck: Jancsi és JuUska — nyitány. 23.30: Kamaraesf Csajkovszkij műveiből. PETŐFI RÁDIÓ 6.35: Termelési hírek. 7.35: Operarészletek. 8.00: Részletek Rossini: Sevillai borboly r. opera. iának filmváltozatából. 9.0O: Barabás Ernő zongo, rázik. 30.10: Zenekari művek. 11.00: Óvodások műsora. 35.00: Magyar zenekari hangverseny. 15.20: A földkerekség egy. hatodán. 15.45: Magyar könnyű zene. 16.30: A szocialista bérezés szerepe a termelékeny, ség fokozásában 16.45: Régi francia muzsika. 37.10: A béke mű és építői. 17.30: Cimbalom.furulya. kettősök. 17.40: A Falurádió negyed, órája. 18.00: A Rádtő népi zene, kara játszik. 38.40: Tán^zene. 19.05: A Magyar Rádió esztrád. műsora. 20.09: Hanglemezek. 20.10: Elméleti tanácsadás. 21.30: A Rádió tánczenoka- ra játszik. 22.00: Magyar operarószle. tek. 22.30: Nagy Olivér feldől, gozásaiból. KOSSUTH RÁDIÓ 5.40: A Párt vezet bennünket 6.8Ö: Verbunkosok. 7.20: Népzene. 11.30: Az obsitos. 12.30: Az Ózdi Vasas Kórus énekel. 13.00: Strauss-keringők. 13.15: A Rádió szórakoztató zenekara játszik. 14.10: A Rádió Gyermek, újság műsora. 34.45: A nagy család. 35.30: Népek dalai. 16.15: Népdalok, népi hang_ szerek. 37.00: Rendeletismertetés. 17.10: A Néphadsereg híradója 17.30: Kínai és koreai dalok. 38.00: U.i sereg, új dal, 38 20: Tánczene, 19.00: Egy falu — egy nóta 20.40: Ver«onyben az ország kenyeréért. 20.45: Közvetítés a Magyar Állami Operaházból. Muszorgszkij: Borisz Godunov. 23.50: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 6.30: Színház, és mozi. műsor. 6.35: Termelési hírek. 7.35: Magyar zenekari muzsika 8.30: A Szovjetunió a szó. cializmus országa. 8.40; Mag"yar könnyű Zene. 10.10: A Zeneművészeti Fő. iskola hallgatóinak hangversenye. 10.50: Az Orvosegészség ügyi Szakszervezet mandolin zenekara játszik. 11.20 Cfazman: Fantázia Dunajevszkij: Szabad szél c. operettjének témáira. 15.00: Fiatalok zenei újságja. 15.30: Programzene zon. gór ára. 15.50: Úttörő mikrofonnal az országban. 16.10: Schumann: d-moll hegedűverseny. 16.40; T(rp-rcAgr a földön. Elbeszélés. 17.00: Schubert: VI. szim fónia 17.40: Milyen elhajlások és hibák mutatkoznak me zó'gazdaságunk szocialista átszervezésében. 17.55: Népzene. 18.40: Szív küldi szívnek 19.00: Az ötéves terv nyomában. 19.35: Snortnegvedóra. 21.30: Böske néni igazsága. 22.05: Magvar művészek muzsikálnak. KOSSUTH RÁDIÓ 5.20: Zenés percek. 5.40: Női szemmel. 6.20 Vidáman a munkába. 7.05: Költők megzenésített versei. 8.05: Schubert: Rosa, munda. 11.30: Tolsztoj élete és munkássága. VT. 12.30: A Magyar Állam rendőrség győr sopro- megyei Kapitányságának zenekara játszik. 13.15: Ifj. Babos Gyula és zenekara játszik. 14.10: Úttörő híradó. 14.25: A Rádió szőrakoz, tató zenekara játszik. 15.50: Rimszkij.Korszákov műveiből. 17.10: Muzsikáról — mindenkinek. 17.40: Békedalolc. 18.20: Magyar és szovjet operettekből. 19.00; Szovíet tánczene. Vadas Zsuzsa énekel. 20.40: Versenyben az ország kenyeréért. 20 45: Román népi táncok. 21.00: Szimfónikus hangver. seny a moszkvai rádió műsorából. 22.25: A Bódiő népi zenekara játszik. 23.10: A Magyar Hangversenyzenekar játszik. 23.50 Liszt: e. moll polonéz. PETŐFI RÁDIÓ 6.35: Termelési hírek. 7.00: Szabad hazában művelt nép. A Rédió Nép, művelési Híradója. 7.35: Dalok. 8.15: Hangverseny gyermekeknek. 10.10: Brahms: Versenymű hegedűre és gordonkára. 10.40: Herz Lili Chopin, műveket zongorázik. 11.00; Óvódások műsora. 11.20; Mozart: Részletek az Ámor játékai c. balettből. 15 : Nőnek dalai. 15.25: RobőnViny-s Zoltán, a KMP titkára. 15.40: Hangszerszólók. 16.00 Könnyű Múzsazenekar játszik. 17.00: Szív küldi szívnek. 17.40: Ifjúság Hangja. 18.10: Részletek magyar és szovjet operákból. 18.40: A VII kar. MNDSz énekkar énekel. 39 00: Egy falu — egy nóta 3915: Snortnegvedóra 19.30: Az Oszioov-együttes és a Piatnvickij.együttes hangversenye. 21.30: Viruló erdő0 21.55: Tánczenc. KOSSUTH RÁDIÓ 5.40: Fúvószene. 6.30: Népdalok. 7.00: ..Azt mondják, ideje*’ 8.05: ITangsaerkettősök. 11.30: Csak a mamára gondolok. 12.30: A Rádió népi zenekara játszik. 13.15: Fiatal művészek muzsikálnak. 14.30: ..Nagyon tehetséges** Rádiójáték 14.50: Szovjet mesterek vidám, muzsikája. 15.30: Áldozatkész, harcos kommunistákat válasz, szunk az új vezetőségeit, be! 15.45: Állami vállalatok hí raj. 15.50: Könyv, muzsika, színház. 16.10: Szovjet napok — et emberek. 16.20: Tánczene. 17.10: Szovjet zenekari mű- vek. 17.50. Falurádió. 18.25: ..Szüret után...** 19.C0: Egy falu — egy nóta, 20.40: Versenyben az ország kenyeréért. 20.45: A Magyar Rádió esztrád műsora. 21.30: ..Szememet fényre te nyitottad...“ Hollós Ilona és Putnoky Gábor énekel. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Szórakoztató zene a moszkvai rádió müsorá ból. 6.35: Termelési hírek. 7.00: Színház és mozi. 7.05: Kemény: Keringő, eervveleg. Gvurkovics Mária énekel. 7.35: Reggeli zene. 8.00: Szórakoztató zene. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.50: Híres operaszerzok ritkán hallott operáiból, 15.00: Mester és tanítvány. 15.40: Karier. Jelenet. 16.00: Zenei újság, 16.35: Inari szaktanfolyam. 16 50; Szív küldi szívnek. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul. 17.40: Magyar népdalok. 18.15: Orosz operarészletek a moszkvai rádió műso, rából. 18.40: Tánczene. 19.15: Snortnogyedóra. 19.30: Mindenki operája Rossini A sevillai bor. ét élv 21.30: Népszerű filmek zenéjéből. 22.30: Népdalkantáták.