Észak-Magyarország, 1950. június (7. évfolyam, 127-148. szám)
1950-06-11 / 133. szám
TESTEDZÉS jtf&áUkd&tédek Apróhirdetéseket reggel 8 órától d. u. 6 óráig vési fel a kiadóhivatal Széchenyi-utea 30. Ki less a hajnalt? Ma Ózdon délután lél 6-kor: Ózdi Vasas—Di. Vasas Ma kerül sorra Ozdon az utolsó bajnoki fordulóban az ózdi és d|ós_ györ| nagyüzemek labdarugó csapatainak találkozója, melyet jgen nagy érdeklődés előz meg nemcsak a két gyár dolgozói körében, de országszerte. Nem kjsebb a tét, mint az, hogy: ki nyeri meg az NB 11. Keleti csoportjának bajnokságát, s tpeiyik nagyüzemünknek lesz jövőre NB 1-es csapata? A mérkőzés győztesét megjó. solnj nem lehet. Mindkét csapat nagyon lelkiismeretesen készült fel a mérkőzésre. A Dj. Vasa* rejtek, helyen van és csak a mérkőzés előtt állítja össze a csapatát. Az óztFak js őrös edzéssel készültek. A Dj. Vasast kb. ezer szurkoló kíséri el Ozdra különvonatta1, mely ma 12 órakor indul a vasgyári temetőiül. A mérkőzés, bármelyik csapat nyeri js meg, bármelyik kerül is be az első osztályba, a demokratikus magyar sport újabb győzelme lesz. Ezt tudják a játékosok, s tudatában van ennek az a közönség is, amelyik szemtanúja lohet majd a két munkáscsapat érdekes, élve. zetes sportszerű küzdelmének. Kerámia—M. Lokomotiv Az M. Lokomotív ma Budapestre 1 megy. hogy az utolsó bajnoki mér. kőzésen a Kerámia ellen mutassa meg, hogy az eddigi szereplése nem fejezte kj hűen a csapat- jelenlegi tudását- A mérkőzésre a csapat nagy gonddal készül,t fel és minden remény megvan arra, hogy legalább az egyik pontot hazahozza Budapestről. Abban az esetben, ha győzelmet arat, a harmadik helyre kerül és így az első négy helyen Borsod-Abauj-Zempjén vármegye csapatai végeznek. Salg. Vasas—SMNVTK Az újhelyi csapat Csabai I. és .Vad nélkül tartalékosán veszi fel a küzdelmet és ezért több esélyt kell adnunk az otthon játszó salgótarjáni csapatnak. Döntetlen ered. meny már nagy sjker Jenné. Sikerre visszük a kengresszusi MHK prébáii Az egész ország dolgozó ifjúsága lelkesen készül-az ifjúsági szövetség alakuló kongresszusára. Az előkészületek igaz] értékét a széleskörű munkaversenyek, a lelkes felajánlások és a már megszületett kimagasló eredmények adják, A magyar ifjúság megértette, hogy »gységes erejük, a munkafrontján elért kimagasló teíjesltményejk nagyban elősegítik a béke ügyét és a hatalmas Szovjetunió vezette béketábor győzelmét. Alihoz, hogy a gazdasági és po. Ijtji.ai harc minden területén meg. ájfhassák helyüket, segítséget nyújt az MHK spc?ynozga]om, ameiy növelj dolgozó népünk fjzikaj erejét, ügyességét és ezen keresztül alkalmassá teszi a béke megvédésére. A jövő nagy feladatainak elvégzéséhez nem görnyedt emberekre. hanem egyenes, bátor, Je|kes, büszke és öntudatos dolgozókra, harcedzett ifjúságra van szükség, akik nem riadnak vjssza a nehézségektől, akik fejve vannak bizalommá] és munkaakarásra!, őrre neveli a dolgozókat az MHK is. BorsodÁbaui-Zemplén megyében június II-fői 18-ig MHK kon. gresszusj próbákat rendeznek. Azok az MHK vezetők, aki ez- idöalatf teszik le az első időszak próbáit- függetlenül a rendes MHK jelvénytől: ..DISz • kongresszusi MHK próbanap 1950“ feliratú jelvényt kapnak. Az MHK sportmozgalomra benevezett dolgozók próbáztafása nagy esl szép feladat. Ahhoz, hogy ez a munka minden különösebb nehézség nélkül fojyhassék a próbázás időszakára be kell kapcsolni minden rendelkezésre á]!ó szakembert, edzőt és jó sportolót. De szükség van a tömeg és társadalmi szerve, zefek segítségére is. Nagy Pártunk központi kérdésként kezeli az MHK mozgalmat és minden támogatást megad a mozgalom számára. zói rohammunkával állítottak helyre. Ugyancsak itt ingják kiosztani valamennyi üzem részére a jelvényeket. ASZTALITENISZ Az M. Lók. női csapata, a budapesti OT1 csapatától szenvedett ó:l arányú vereséget a múlt vasárnap. Az AáMNVTE a MÉMOSz szak- szervezeti versenyén vett rész-. A versenyen 180 Építőipari NV ver. senyzői 86 csapattal szerepeltet* A M'skolci csapat a várakozásnak megfelelően szerepelt. A csapat- bajnokságban, a Farkas, Czepper, Bíró összeállítású csapat a harmadik helyen végzett. Féríj egyéni 1. osztályban Farkas Zoltán 3., az I. o. féríj párosban a Farkas. Czepper pár szintén harmadik helyen végzett. Jelentős eredmény ez, mert jgen erős mezőnyben érték el az MMNVTE versenyzői helyezésüketa me-gyej bajnokság döntő mérkőzéseit az ózdi KfOSz, a í-elsözsol. caj MÁV, az Szpu és az Erdöjgaz- gatóság csapatai játszottak. Hatai. nlas küzdelmet vívott a négy csa pat az NB Ifl.ba jutásért. A nagy küzdelmet és a megyei bajnokságot az Erdőjgazgató- ság csapata nyerte meg. Az Erdőigazgatóság csapatából ki. emelkedő teljesítményt jutót) Laki, aki minden mérkőzését megnyerte és főrészes az Erdőigazgatóság csapatának elért eredményében. Második bejyen a Személypályaud. v-ar csapata végzett. Reméljük, hogy. a Szövetség méltányolni fogja a Személypályaudvar egész évi működését és befogja sorolni az NB III.-baA megyei ifjúsági és kölyök csapatok döntő mérkőzéseit csütörtökön délután bonyolították !e a népkerti sportcsarnokban. A megyei Szövetség felhívja az egyesületek figyelmét, hogy a nyárj kupára 15-,g lehet neveznj. a nevezés; díj befizetésével. északmagyarorszAg Az tizemj sportszervezetekre, özeit») bizottságokra és vállalatvezetőkre hárul az a felelősségteljes kiadat, hogy a dolgozóknak közvetlen segítséget nyújtsanak. Miskolcon ugyancsak június 11-től kezdődnek a kongresszusi MMK próbák a város különböző sporttelepein. Az utolsó próbák június 17-én délután fé) 3 órakor zajlanak ]e a miskolci lóversenytérj sportpályán, amit a Kereskedejmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének dolgo. PolitáLai napilap Felelős szerkesztő: Vajda Gábor Felelős kiadó: Harmati Sándor Szerkesztőség: Miskolc, Széchenyi utca 30. Telefonszámok: Ipari rovat és szer kesztők: 13-31, mezőgazdasági, bá nyúsz és városi rovat: 17-37. szer kesztőségi inspekció: 23-63. Kiadóhivatal: Miskolc, Széchenyi n. 30. Telefonszámok: (hirdetés) 16-83, (előfizetés és felvilágosítás) 13-63. Postafiók: 140. Csekkszla: 403.052. Borsodi-nyomda NV. i’elelös nyomdavezető: Radnóti István KOSÁRLABDA A kerületi bajnokság eredményei: Miskolci Lokomotív III—Egri Lendület 27:16, féríj. Kosárdobók: Székely és Osgyánj 10—10, Dobó 3, Mészáros és Simon 2—2, illetve: Adóm 9, Kocsjs, Kádár és Szelei 2—2 és Mohay 1. Ozdj Vasas SzIT TK—Rudabá. nyai Tárna ü5:19, férfi. Kosárdo. bók: Míklovics 16, Haläßz 12, Laza 10, Cimmer és Tóth 8—8, Kovács 6 és Pintér, illetve: Bányaj !3 és Kinoch 6. Egrj Lendület—Miskolci Lokomotív I. 33:11, női- Kosárdobók: Varga 18, Molnár 8, Besznyák, Kiss és Majoros 2—2 és Besznyák E. I. illetve: Lőcse} 5, Káposztás, Kassay és Röchljk 2—2. Ózdi Vasas SziT TK—Rudabá. nyai Tárna 33:19. női. Kosárdobók: Sándor és Kardos 8—8, SZendrej és Kondor 4-4, Mándy, Turjnszki. Ko- rompaí és Lémer 2—2 és Halász 1. illetíe Vaszil 10. Juhász 8 és Keller I. Az országos vasutas kosárlabda bajnokság során a Miskolci Lokomotív férfi csapata Nagykanizsán 55:22 arányban győzött a Nagykanizsa! VSK csapata ellen. A Mjsk. Lokomotív férfi csapata legközelebbi mérkőzését 10-én, szombaton, este fői 8 órai kezdettel ját. sza az NB 1. osztályában szereplő Budapesti Lokomotív féríj csapata ejlen Miskolcon a Lévay gimnázium tornatermében. A nőj csapat szintén a vasutas bajnokság keretében vasárnap Szolnokon a Szolnok] Lokomotív ellen játszik bajnoki mérkőzést Barátságos mérkőzés: Diósgyőri Vasas II—Sa jószen tpét éri Tárna 60:21. férfi. Djósgyőr. Értes’y.m valamennyi alszövei- ség vezetőségét, valamennyi sport- egyesület vezetőségét, hogy a Me. gyei Tanács megalakulásával június 10-ió'l a sportfelügyelőség elnevezés megszűnik. Június 10-tő] Borsod-Abauj- Zemplén megye Oktatási és Nép. művelési osztály sportalosztálya nevet vesz) fel. A cím továbbra is, Miskolc megyeháza. Folyó hó lt-én délután fél 6 órakor a Népkerti Sportpályán MMNVTE II—Villany telepi SE barátságos labdarugó mérkőzést játszanak. Az előtte meghirdetett Di. .Vasas—MMNVTE köyök labdarugó mérkőzés elmarad. A Rádjó ma este 20 óra 15 perckor a Kossuth.adón hangképeket közvetít az Ózd—Diósgyőr labdarugó mérkőzésről, továbbá a DISz kongresszusra induló staféta rajt, járót. ________ KISOSz H3REK A KISOSz világnézeti szemináriuma június !2-én fél 8 órát kezdetiéi a Munkaerő gazdálkodás nagytermében (Deák fér 12. sz.) ünnepélye® keretek között az ösz- szes szemináriumi hallgatói része, re összefoglaló előadást tart. Vendégeket szívesen látunk. A KlOSz helyi csoportja új vezc. tőségvátasztó taggyűlését f. hó 14-én, szerdán este fél 7 órakor tartja Széchenyi u. 26. szám alatt az 1. emeleti helyiségben. Minden dolgozó kisiparos megjelenését a tárgy fontosságára való. tekintettél pontosan tartsa be Tagkönyvét minden kartársunk hozza magáva'. Vezetőség- ________ — SZABADTÉRI MŰSOROS ESTET RENDEZETT PUT KOKON a: MSzT-csoport. as ottani N epkertben. A műsoron az ósdi kiüt,ír gárda kiváló szereplői Mutatkoztak be; o Vasas énekkor, a népi témacsoportok, énekkarok, ba talajka zenekar és a színjátszó csoport, amelyeknek müsonzámai igen nagy sikert arattak. A jól sikerük est megrendezésében az MSzT-csoport és agilis rendezője, Maréi József elvtárs végeztek dicséretes munkát, éfiómöri.) Féljx Bé|a gyermekkocsi üzemét Széchenyi u. 117. sz alá helyezte út- 1303 Zongorát bérbevennék. Ajánlatokat a kiadóba kérek. 1314 Hohner 80 bőgős tangóharmónjka ejadó. Aranka u. 12. 1131 Elcserélném kettő szobás, fürdőszobás lakásomat kettő szoba, e]o. szobásért Érdeklődni Vasgyár, Ló- nyaj u. 1. 1135 Jégszekrény és egy rézágy sodronnyal és matraccal eladó, Széchenyi u. 27. I. em. Megbjzható bejárónőt délelőtti időben felvennék. Cím a kjadóban 1311 Hölgyek figyelem! Ujvonalú fűzőt, melltartós kombinét., fürdő dreszf, tökéletes szabással készíti Dancjger Ilona, Szentpálj u. 44 ____________________ 1069 Keresünk esztergapadot, harántgyalugépet, használt, jó állapotban, közepes nagyságban. Cím a kiadóban. 1132 Csütörtökön reggel a villamosban felejtettem retikülömet. Kérem a becsületes megtalálót csak az irataimat küldje vissza a benne lévő címre, a pénzt megtarthatja. 1134 Használt nyakkendőit tökéletesen kijavítjuk. Dróth és Lassner. Állami Áruházzal szemben. .618 Bőrkabát, retjkiU, cipő szakszerű festését felelősséggel vállalja Tóth bőríestő. Hunyadj u. 32. 1253 Fürdő ruhák, nadrágok, méret után js. Balányi kötöde, Szééhenvj u. 14. 1273 Hálószoba és egyéb bútor darabok azonnal eladók. Groszmann, Kazinczy u. 7. 1125 Azonnalra keresünk könyvelésben jártas személyeket helyettes főkönyvelői és. könyvelői munkakör, re. Cím: Máv. Miskolci Járórnűja vító NV Személypályaudvar 8. szil 29 Irodai írógépet normált, vagy nagykocsis-i keres megvételre a .Miskolci Útfenntartó NV Telefon: 17-75. 1321 Bútorozott szobát keresek, lehe USleg azonnalra a viltanytelep környékén. vagy villamos mentén mű szaki tisztviselő jeligére a kiadóba. 1127 Vendéglőbe, kifőzdébe vagy gyümölcsös üzletbe betársulnék pár- ezerrel. Cím a kiadóban. 1320 Bé ésárut, szabókel|ékeket vásároljon bizalormnal Divat és Röv'd. áru. Széchenyi u. 91. (Baumgarten cég.) 1335 OKA rádióutalványok beváltási helye, Dénes Rádió Széchenyi u 8. 1336 Mlskolc-Diósgyőr között zsebíár- cámat elvesztettem. Kérem a megtalálót az iratokat juftasa el: Di. mény József, Széchenyi u. 66. fid. 2. alá. Pénzt, tárcát megtarthatja. 1133 Elcserélném vagy eladnám Szerencsen 1 szoba, konyha, és mellékhelyiségből áljó, azonnal beköltözhető házamat miskolci vagy diósgyőri házzal Cím a kjadóban. 1136 Eladó: 60 lóerős vjllanymotor önműködő ojajkapcsoló, 2 szívó-nyomó szivattyú-készülék. Borsvezér utca 8. sz. 1138 Családi ház, összkomfortos beköltözhető, Tokajban főutcán eladó. Cím a kiadóban. 1140 Erős szép őkrémet, fényvédő por céllánvédő, ráncta anító bormonkré- met, pattanáskrémet- Szenes kozmetikusnőné!. Sötétkapunál. 1328 Csjnosan bútorozott szoba nő részére július 15-re kiadó. Kont u 6. 1143 Megbízható mindenesfőzőnőt azonnal felveszünk, „Hági-söröző", Zsolcaj kapu 5. szám. 1113 Összkomfortos 1 szobás és 2 ezo. hás lakást keresek kö'ltségmegtén- téssei. Cím a kjadóban. 1 Hl Geszlelyben 700 négyszögölön fekvő beköltözhető 3 szoba, +' í szoba, mellékhelyiségek, gyümöL csos-veteményes kerttel azonnal ej* adó. Érdeklődni lehet Mjskóc, Vörösmarty u. 20. I. e- M45-------—___—.—.—-----------------».ma» Jókarban lévő karikahajós varrógép eladó. Papszer u. 4. 1146 Babakelengyék, harisnyák, kötött áruk, fehérneinűek. Divat és Rövidáru, Széchenyi u. 91. (Baumgarten cég.) 1332 Kétszobás lakást keresek azonnali beköltözésre köjtségmegtén- jéssel. Cím Széchenyi u. 36. 11. e. Növénytermeltető NV-néi. 1 í 47 Jókarban lévő 175 cm* Járva mo_ torkerékpár eladó. Győri kapu 66. 1148 Beköltözhető ház eladó. Nagy-* szoba, konyha, speiz, pince, nyarjf konyha, nagykert, tizennégyezerérl. Cím a kiadóban- 1150 Használt tégla eladó. Cím a kiadóban. 1151 Bútorozott szobát keres tisztviselő. Sajgó, Kálvin u. 4. Építőipar} Központ. 1152 Főzni tudó bejárónőt felveszek* Debreceni u. 6 balra a sarokban1 lö3 Rád:ó, csillár, gramotonlernez, Dénes Rádió, Széchenyi u. 8. 1337 Háztartási alkalmazottat azoúHai felveszek. Széchenyi u. 37. Fotttó udvar. 1154 Trafikberendezés eladó vagy bérbe vehető. Érdeklődni Fíejscbör péküzlet, Dózsa Gy. u. 3. 1155 Cérnák, hímző, kötő gyapjufona- lak. Djvat és Rövidáru, Széchenyi u. 91. (Baumgarten cég.) 1334 Keresek csépiéihez gépkezelőt. Ugyanott Holier garnitúra eledé. Cím a kiadóhivatalban. 1156 Royal irodai írógép, egy ebédlő szekrény és eg.y vitrin eladó. Toronyalja u. 28. Kocsjs. 1157 Vastag gummjst, Csepel motor- kerékpárt keresek megvételre- Szentpály u. 28/a. 1158 Gomb. csipke, szalag nagy választékban, Divat és Rövidáru, Széchenyi u. 91. (Baumgarten cég-) 1S33 Megbízható mindenes leányt. Skj főzni tud, azonnal felveszek. Bor' vezér u. 63. IT69 Fridély László névre szóló megtalált vasutj arcképesigazolványt kérem a kiadóba leadni. A pénzt megtarthatja. 1160 Vatta, vatteljn, zippzár, bunda- patent. Divat és Rövidáru, Széche nyj u. 91- (Baumgarten cég). 1331 Mjndenes leányt 15-től felveszek. Bizony Ákos u. 12. 1. emelet. 1161 Jó állapotban lévő táskaírógépet veszünk Nemzeti Válla at. Telefon 11-82. HÉ2 Elcserélném Dobó u. 12. sz, szolja kónyhás, mellékhelyiségből álló házamat hasonlóért a Bodósoron vagy a Szent Anna környékén. 1327 Pianjnót vagy zongorát vetinek, MaijnoVszkij u. 2. Hl. e. 1- 1139 Keresek jókarban levő íeles-gycr- mekkerékpárt. Nagy Lajos Visinsz^ kij 11. 12. sz 1329