Észak-Magyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 174-198. szám)

1948-08-25 / 193. szám

f 1 mislaid nifflszMsfizsIfcun Fs bcvezeiiK o szwmúzJlcn helyek rendszerét A bemutató filmszínházban négy jegy^ kategóriát állapítottak meg, 3, b, 7 és 10 forintos helyárakkal. Szeptember 1-én be­vezetik a számozatlan ülöhelyrendszert. Mindenki az érkezési sorrendben ül he­lyére. Rövidesen a Budapesti mozik után vidéken is bevezetik a kedvezményes helyárakat, így Miskolcon is so" kerül a mozijegy árának mérséklésére -és a szá. taczatlan ülőhelyek bevezetésére. FCPÜI«? ¥87811 e szovjet hiildüiiséget a wreclowi kongresszusra Fagyejov, a Szovjet írók Szövetsége elnökének vezetésével nagyszámú kül. áöttség indult el Moszkvából Lengyel* erszágba, hogy résztvegyen a béke meg­óvására összehívott yroclawi értelmiségi világériekezleten. A küldöttség tagjai között helyet foglal Hja Ehrenburg, vaia. lamint a szovjet irodalmi, művészeti és tudományos életnek még' számos kiváló­sága. Á község ereiéből nem futotta — A D&xsa pártszervezet segített Újjáépültek a klstokáji Iskolák Ingujjra gyürkőzött munkások festenek, üvegeznek, fűrészelnek a kistokaji iskolában. A Dózsa György pártszervezet pártmun­kásai látogattak el a községbe, vasárnapi pihenőjüket feláldoz­va, hogy minél hamarabb átad­hassák az iskolát a tanulni vágyó parasztgyermekeknek. Az ajtóban örömtől sugárzó gyermekarcok kíváncsiskodnak. — Valamennyien el vannak ragad­tatva az új padoktól és tábláktól. — Már nem kecskelábakon fo­gunk ülni. — mondja az egyik gyerek. Az iskola egész más képet mu­tat. A falakat kijavították, az épü­letet körülbetonozták, új ajtókat és ablakrámákar állítottak be. Az ablakokat beüvegezték. l>2. darab modern iskolapadot és két ■forgótáblát készítettek. A munkához szükséges két, köbmé­ter deszkát a Párt munkásai szerez­ték be. Bayer Oszkár, a diósgyőri vasgyár élmunkása és Lusztig elv­társ irányította a munkát nagy lelkesedéssel. A pártszervezet dol­gozói mindkét kistokaji iskolát rendbe hozták. Délután kis bensőséges ünnepsé­get tartottak. Bayer Oszkár, a pártszervezet titkára hangsúlyozta: ezzel a szép, gazdag ajándékkal még jobban összekovácsolják a munkásságot a parasztsággal. — Gombos Imre református lelkész meghatott beszédben köszönte meg a miskolci kommunisták fáradozását. Ez az ajándék annyit jelent ne­künk — mondotta —. mint sántá­nak a mankó. 'A község saját erejéből éveken belül sem tudta volna helyre­hozni az iskolát. Beszéde végén kérte a Párt mun­kásait, továbbra is támogassák a községet. i : ; Díszközgyűlés, nagyszabású szabadtéri . hangverseny a miskolci YAOSZ-napokon Ortutey Gyula közoktatásügyi miniszter képviseli a kormányt A városi, vármegyei és községi alkalmazottak hatalmas megmoz­dulásának ígérkeznek az országos YAOSz napok, amelyeket augusz­tus 28-án és 29-én rendeznek Mis­kolcon. A nagyszabású megmozdu­lás városunkba hívja a közalkal- I mazottak irányítóit, az önkormány- j zatok vezetőit- A kormány képvi- j séletében Ortutay Gyula közokta- * tásögyi miniszter vesz részt a YAOSz napokon. Az események augusztus 28-án délután 3 órakor kezdődnek díszközgyűléssel, ame­lyen főtitkári beszámoló hangzik el. ezt vita követi. .^4l 28-án, szombaton este a népkerti szabadtéri színpadon kultureetet rendeznek, amelyen a VAOSz 45 tagú szimfonikus zenekara Fúrta Elemér karnagy vezényletével. Tóth Nora mozgásművészeti cso­portja, Neményi Lili operaénekes- nő, Gránát József hegedűművész működik közre. Műsoron a zeneiro­dalom válogatott remekei szerepel­nek. Belépőjegyek a városháza el­nöki ügyosztályán igényelhetők. Augusztus 29-én, vasárnap Ta­polcára, Lillafüredre. Bükkszentke- resztre rándulnak ki a vendégek. 32 ezer Ipari vállalat épüli allű a Szovjetunióban Ot évvel ezelőtt, 1943 augusztus 22_én kezdte meg Sztálin kezdeményezésére a szovjet kormány a felszabadított területe* ken az újjáépítést. A Pravda vezércikké­ben hangsúlyozza, hogy a szovjet nép határtalan bizalommal, reménnyel fogott hozzá az újjáépítéshez. A németek által elpusztított 32.000 ipari vállalat ma már újra termel és napróLnapra növeli terme­lését. Ausztria hadianyagot szállít Amerikának ? Osztrák lapjelentések szerint a A^ar* shall-terv keretében Ausztria és aa Egyesült > Államok között létrejött kétol­dalú egyezmény értelmében Ausztria nö* vekvő mennyiségben szállít hadászatiig fontos nyersanyagot az Egyesült Álla­moknak. A közeljövőben 2 ezer tonnás nyersanyagot küld a Ruhr-vidéknek, ami kétszerese a tavaly szállított mennyiségj nek. Ajk Az ózdi vasgyár dolgozói már tadják: Az őszinte kritika viszi előre a termelést és a munkaversenyeket Temesszenfendrási Guidóval, az ózdi vasgyár -Kossuth-díjas .főmérnökével beszélgettünk az ózdi gyárban folyó munka-verse­nyekről, amelyeket az öthónapos részetterv végrehajtása érdeké­ben folytatnak a dolgozók. — Az elmúlt munkaverseny ta­pasztalatai alapján rájöttünk arra, hogy elsősorban ott értek el ko­moly eredményeket, ahol a ver­seny részleteit a legszélesebb kör­ben átbeszélték. Különösen megmutatkozott ez a kohóknál, az elckti óacélműben és n durvahengerdében. Ezek az üzemek jó munkájuk eredménye­ként megnyerték a 4 hónapos ezonossági versenyt. irány: A »elejt s az ónköltség csökkentése A levont tanulságok alapján fel­készültebben indulhattunk a mun­kaverseny új szakaszába. Az irányt a selejt és az önköltség csökkentésre vettük. A végrehaj­tandó feladatokat részletesen ki­dolgoztuk s & dolgozók tudomá­sára hoztuk, lássák az elvégzendő feladatok nagyságát, jelentőségét s módját. A hengerműveknél pél­dául arra törekszünk, hogy növel­jük a kihozatalt, azaz a hengerek alá kerülő nyersanyagokból mi­nél több készárut hengereljünk ki. Igen komoly terveink vannak az önköltség csökkentésére a rezsi­anyagok felhasználásának csök­kentésével. Jelentés mértékben leszorítjuk a fűtőgáz- és gőzfogpasstást. az áramfogyasztást. a ’ rezsibéreket A felhasznált rezsianyagok árát az elmúlt, munka versenyek után ösz- szegeztük és kitűztük, hogy mit vállalunk az öthómapos terv alatt ennek csökkentésére. Annak elle­nére, hogy egy hónapja sem taré az új munkaverseny, máris komoly! javulás mutatkozik ezen a téren. Az öthónapos terv alatt 11—25 százalékig csökkentjük az előző\ mun ke verseny ideje alatt mu­tatkozott összeget, Meg kell keresni a hibák okát A mimkaverseny uj szakaszában! a termelés érekében elővettük sű bírálat és a kritika fegyverét. —• Nagy hiba lenne, ha eltitkolnánk ai mutatkozó nehézségeket és hiba-* kát. Már az előző versenyszakaszí tartama alatt is komoly kritikákat (gyakoroltunk. A durvahengermű-' ben például megállapítottuk, hogy az ott keletkező , selejtnek több' mint a fele egyetlen_munkahelyrőí származik. Ezt közöltük az ott dolgozókkal s összeültünk velük, hogy megbeszéljük, milyen módon1 lehetne segíteni rajta. Amikor a . dolgozók látták, hogy segíteni aka­runk. eloszlott a kezdetben még tapasztalható sértődöttség s ők maguk is azon igyekeztek, hogy megjavítsák munkájukat. Amíg nem. tártuk fel a hibákat, naponta egy műszak alatt 700 kg selejt is volt. A hibák feltárása után egy hóna­pon belül több, mint a felére csök­kent a mutatkozó selejt s az ott dolgozó munkások most, már na­ponta számolhatnak be a jó ered­ményekről. # 'Az "ózdi dolgozók megértették a reájuk háruló feladatokat. Augusz­tus 1-e után ú jabb munka verseny­be fogtak, hogy Diósgyőr, Salgó­tarján. Csepel dolgozóival kar­öltve erősítsék népi demokráciánk gazdasági életét■ (—húsz) ül vezetőség q űzőitől szaKszervszeie élén- A tűzoltók szakszervezetének borsodmegyei és Miskolci városi helyi csoportja vasárnap tartotta a városháza tanácstermében évi tisztújító közgyűlését. A Szakszer­vezeti Központ részéről Erdélyi Lajos őrnagy, az Országos Tűzoltó I ííparancsnokság képviseletében Krisó Dénes őrnagy -vett részt a közgyűlésen. Glósz Károly tűzoltó- ezredes megnyitója után a Szak- szervezet Központja részéről szá­moljak be az eredményekről, majd megválasztották a tisztikart- El­nök: Glósz Károly tűzoltóezredes, a.lelnökök: Lieszkovszky Béla hdgy., Horváth József hdgv., Vár­aival Gyula fhdgy., Stubnva Ist­ván ttm, Titkár Tóth Lajos fttm. ,’A választás után Tóth Lajos fttm. titkár ismertette a munkatervet, majd Glósz Károly elnök zárósza­vai után ért véget a közgyűlés. 4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Máraenarosstzlgefre érhezeíí észafe magyarországi hadifoglyok Nagy Gyula Sajószentpéter, Papp József Mezőkövesd. Pogonyi Géza Mályinka, Pásztor Gyula .Vajdácska, Krucsai Sándor Tolcs- va, Búza Barna Abaujszántó, Var­ga László Bodrogkerssztur, Gaál József Karád, Vaskó István Abauj­szántó, Banyj János Fűzérradvánv, Karajz Mihály Vencseliö, Sándor Mihály Tiszadob, Ny it raj József Mezőkövesd, Pálinkás Béla Szend- rő, Encsi András Abaujkér. Soós Sándor üzeni Cigándra, rövidesen hazatér. Újabb lelartázistások eföldművelésügyi minisztériumban Szeptemberben kerülnek népbíróság elő az Összeesküvői A napokban letartóztatott Burá­nyi Richard számvevőségi igazga­tó. dr. Curka Márton hírlapírón, Pool Mihály szakoktatási igazga­tón ’és dr. Szentgály Géza gazda­sági felügyelőn kívül a népügyész újabb 10 gyanúsítottat vett őrizet­be. a földművelésügyi minisztériu­mi összeesküvéssel kapcsolatban, akik olyan súlyos, bűncselekmé­nyekkel gyanúsíthatok, hogy a törvény 5 évi szabadságvesztésnél súlyosabb büptetést ír elő, Most a következőket vették őrizetbe: Bán Dúkső gazd. felügyelő, Örkényi Dezső min. segédhivatali igazgató, Takács József gépkocsivezető, Mar­tos Gyula jószugfelügyelő Az 'ügyet előreláthatólag szep­tember második felében, tárgyal­ja a népbíróság. Szabadtéri játékok Perecesen A perecesbánvatelepi kuHúrbi- zottság 20-ától négy estén át mu­tatta be a gyönyörű fekvésű pe~ recesi színpadon a János vitézi A hagyományos perecesi szabad­téri játékokat nagy tömegekben keresték fel a dolgozók, hogy gyönyörködjenek a pereces; szín­játszók fejlett kultúrájú játéká­ban. A szereplők tudásuk legjavát adták. János vitéz szerepéi Tiha­nyi Andor játszotta művészi kész­séggel. F. Babuczki Erzsébet Ilus- *ka szerepében nyújtott kiváló já­tékot. Magyar Gyula, Kosa Ilonka, Baczhor László, Ónodi László 1 ü többi szerepekben jeleskedtek. Az örökszép' melódiákat a perecesi bányász zenekar Pogány László vezetésével kifogástalanul tolmá­csolta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom