Észak-Magyarország, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)
1948-07-12 / 156. szám
TESTEDZÉS Megvalósul as MDF »portprogrami« Sajószentpéteren szombaton délelőtt «agy ünnepség keretében osztották ki a bányászegyesületek között a bányász Sport Központ és a MASz ajándékát, 20—30 ezer forint értékű sportfelszerelést. A szakszervezeti sport helyes irányáról tanúskodik a Bányász Központ intézkedése s így valósul meg az MDP programja: „Az ifjúság egészséges nevelése érdekében, a Párt a testedzés tömegmozgalommá fejlesztéséért, a munkás és paraszt ifjúságra vájó kiterjesztésért, messzemenő állami támogatásért ét irányításáért száll síkra." Ságvári Endre fanatikusa *oft a munkásmozgalomnak. de ha egy kis ráérő ideje volt, a munkássportról sem feledkezett meg. Ságvári Endre életrajzírói mint sporttolóról és mint sportszervezőről nem igen emlékeztek meg• A szák- stervezetben tömörült munkások azonban nme feledkeznek meg arról, hogy hét évvel ezelőtt a gödi Fecskefészekben utoljára rendezte me9a szokásos évj villám kézilabda-mérkőzéseket. Ságvári Endre 1942-ben mártírhalált halt, de sokgn hiányoznak „ szakszervezeti munkások közül is olyanok, akik az emlékezetes mérkőzéseken, mjnt játékosok, vagy nézők vettek részt. A Magyar. Ifjúság Népi Szövetsége most Ságvári Endre eenlékérg a Szl'f rendezésében 1948 |p’iiiu-s 20-tól kezdve augusztus 20-ig országszerte labdarugó. kézilabda, atlétikai, röplabda, úszó és asztali- tenisz mérkőzéseket rendez. A labdarúgást kivéve, minden más sportág a leányok részére is megnyílik. A körzetek győztesei jutnák az országos döntőbe. Budapesten és vidéken összesen 84 helyen rendezik meg a Ságvári Endre vándordíjas emlék- versenyt. A döntőkre Budapesten szeptember 4~éji és 6-én kerül s0rNyári Kupa vasárnapi mérkőzései: PTK—Mezőkövesd. Múlt héten az DVTK-val szemben aratott győzelmével a mezőkövesdiek bebizonyították, hogy otthonukban komoly ellentelek bármelyik csapat részére. A PTK ellen Perecesen minden erejüket beleadva már a , Éóníetien is sikert jelentene. A bányász- j fiuk lelkesedésükkel és összeszokottságukkal tovább gyarapítják pontjaik számát. A DVTK Gyöngyösre utazik, ahol a Túrán keze alatt íejlödő jó erőkből álló tgyüUes lesz az' ellenfele. Az újonnan szerzett hátvéd és centerhalt is szere, pelnek a gyöngyösi csapatban. DVIK győzelmet várunk. Az MVSC Ozdra utazik, ahol az OV- TK-vaJ veszi fel a közdelmet. Az MVSC.t lelkes szurkoló hada is elkíséri, bogy biztatásukkal segítségükre legye, nek a most jó formában lévő csapatuknak Nem lesz könnyű dolga az MVSínek. Az OVTK a pályaelőnyt kihasználva megszerezheti a gyó'zelmet. MMTE—Eger mérkőzést játsszak le i népkerti pályán délután 6 órai kezdettel. Az újonnan szervezett két szakszer, vezeti osapat összeállításából a MM- TE látszik biztos győztesnek- A Mun. írás összeállításában érdekesség, hogy Felföldi játszik balszélsöt. Uj kapus véd míg a középhátvéd poszton Tout mutatkozik be a miskolci közönségnek. A mérkőzést megelőzően tömegsport bajnoki mérkőzés lesz. .... A MMTE fegyelmi bizottsága Siklósit sportszerűtlen és klubellenes magatartásáért egy évre eltiltotta a játéktól. Végre az ni vezetőség megtisztítja az egyesületet azoktól, akik csak pozicto- ért, vagy egyéb előnyökért öltik magukra a MMTE színeit. . , A SSE Sátoraljaújhelyre utazik, ahol nem sok győzelmi reménnyel veszi fel i küzdelmet. nalt csapat áll ki. A wjósxentpéteri sportkedvelőket megmozgató, mérkőzést sportműsor kíséri. Az OSH feíhivja la szakszövetségek és egyesületek figyelmét, hogy a jóvá. ben csak olyan segélykérelmeket tái- gyal, amelyhez az összeg hoválordítá- sára vonatkozó részletes költségvetési tervezet is mellékelve van. Minden külföldi versenyről az illetékes szakszövetségeknek, vagy egyesületeknek a hazaérkezés után 5 napon belül ez OSH szelfvezébi osztályához részletes jefien-t tűst kell beadni. A szellemi olimpián Földes Éva dr. az epikai munkák kategóriájában 3. helyen végzett. Első lett Gianni Stuparich Olaszország. A kis Finnország két első dijat nyert. Lírai munkákban első Aale Tynni, építészetben első Yrjö Linden- gren Finnország. Ebben a kategóriában harmadik helyen is finn végzett. A DVTK Adám József, a volt újpesti játékost szerződtette edzőnek, amit az országos elnökség tudomásul vett. A STC-hez került Móré János. Mixtay László bejelentette a Szövetségnek, hogy nem kíván részt venni a MMTE további küzdelmeiben. Sztrmabesenyő község sportszerető kő. zönsége nagy megnyugs ássál vette tudomásul, hogy a sportpálya kérdése az OSH he]yi megbízottjának közbelépésére végre nyugvópontra jutott. HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Megváltó Werbőczj u. 1- Oroszlán Széchenyi u. 58_ Apostol Martjntefep. 7 d&iácás Délnyugatai kérőbb újb® éiértkefcb nyugati, északnyugati szél, változó felhőzet, sok helyen, főként nyugaton, zá- poresó', zivatar, a hőmérséklet lényege, sen nem változik. — A fogyasztói textilvásárlási Igazolványok továbbra is érvényben maradnak. A kereskedők jövőben is csak a vásáriá. si igazolványban történő egyidejű beve. zetéssel szojgátathatnak ki pamutárut. — Magyarország külkereskedelmi forgalma június hóban a következőképpen alakult: behozatal 142.9, kivitel 148.3 millió foiint. A külkereskedelmi mérleg a májusi 38.8 millióval szemben június hóban 5.3 millió aktívummal zárult. — A pesti fodrászversenyen 24 vidéki és pesti fodrászmester vizsgázott e frizura-készítés tudományából. Az első díjat, 250 forintot és díszoklevelet Mak- ranczy István ózdi fodrászínester nyer. te el. Apróhirdetést reggel 8 órától délután 5 óráig rész fel a kiadóhivatal Deák-u. 16 sz. Nap- és fényvédő krémek, napolajok, nap- és tényvédö szemüvegek nagy választékban a Városi Drogériában. Üzlethelyiség kiadó. Mateosz, Széche. ryi utca 92. sz. 961 Újból kapható 150 cm. FÜGGÖNY r 14 .90 BE RÉS kézimunka Széchenyi u. 38. sz. Fürdosapka, türdőcipö, strandtáska, szalmapapucs nagy választékban a .Városi Drogériában. Sajószentpéteren Cseh Matyi jutalom- jötékára kerül sor. Az üveggyáriak ellen jó nevekből álló budapesti kombi. 10 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Üzemképes Skoda Popular olcsón eladó. Megtekinthető héttőn, kedden Für. pasz, Városháztér 13. 957 Házi sörkészítéshez komió kapható a Városi Drogériában. Kisebb családi házat megvételre keresek. Cím: Szent Anna u. 56. 967 40 éve beváit a Rubois szeplőkrém, hatásáról ezrek beszélnek, lólerakat a Vái ősi Drogériában. Talált tárgy. Ma kéthete, június 27-én a Batthyány utcában elvesztett értéktárgyát igazolt tulajdonosa átveheti. — Cím a kíadóMan. 972 — Amerika ajándéka Ausrtriáaok. Még a harmincéves háború idejében m példátlanul állna az osztrák népjóléti hivatal most közölt statisztikája, mely sz-rint minden negyedik osztrák gyér. mek házasságon kívül és, az amerikai zónán belül születik. , — 250.000 FORINTOT UTALT KI a közoktatásügyi miniszter a hevpis-t megyei volt felekezeti iskolák helyreállítására. A munkába bekapcsolódott a Magyar Dolgozók Pártjának minden hevesmegyei szervezete, valamint * falujárő csoport is. — A nyugatnémetországi pénzreform után Münchenben megtörtént, hogy a pénzszűke következtében a tilharmónikus zenekar egyik hangversenyére összesei* egyetlenegy jegyet adtak eL A zenéllek ezt az «egyedülálló» barátját megkér* ték: írja be nevét az ananykönyvbe. — Stradivari gitár a padlásom Egy pisai viskó padlásának üm-lomjai aloj felbecsülhetetlen értékű műkincs került napvilágra: egy valódi, Stradivari.fél* gitór. A lelet értékét növeli, hogy a híres hangszer gyártó démonai mester műhelyében csupán tíz gitárt készítettek:. Naftaíin, globol, Dédété, Atom, GéGé, FJy-tox, Homotox és minden más rovar, irtó kapható a Városi Drogériában. Használt keki anyagért legtöbbet fizet Wéber, Rákosi Jenő utca 57. 950 Kénsar, accumulators«v, sósav, terpen. tin, szalmiákszesz, denaturáltszesz a Városi Drogériában. Kombinált szoba eladó. Szekrény, rekamie, 2 fotel kártyaasztal, asztal, 4 sék, bordó plüshuzattal. Jókai 39. 953 oCiY, LáVA piuoiiui/unui, viwww. wii' Törött, használt vagy rozsdás állapotban lévő írógépet magas áron veszek. Sebestyén, Széchenyi u. 3. 923 3 szobás modern összkomfortos lakásomat elcserélném 1—2 szobás belterü. leti összkomfortosért. Cím e kiadóban. 955 Hasznait generaljavított RÁDIÓK 4 4 DÉNES RADIO Arány érem met kitüntetett szaküzletben Saéchenyi-utca 8 Szakszerű rádlójavltás Befőzéshez takarékos háziasszony sza" harint is használ. Kapható a Városi Drogériában. Mialomkönyvek: Tájékoztató, Érkezési napjó kapható Berger nyomda papírkereskedésében, KiKályhíd mellett. 969 Csorbatelcpen Hennád utca 3. számú kis családi ház nagy portával sürgősen eladó. Azonnal beköltözhető. 970 Elcserélném 2 szoba komtortos lakásomat 1 szoba komfortosért. Gizella u. 10. Dankóné. 971 Búzatér legforgalmasabb részén 'üzlethelyiség kiadó. »Érdeklődni vasárnap déli 12—3 között 59—26 telefonon, vagy címeket a kiadóba. 987 Lapos, gömb, szögletvasak, csövek, com plett vaságyak és mindennemű ‘ vasanyagok tekintetében, mindenkinél előnyösebben bonyolíthatja le üzleteit a LINDAU-VflSTELEPEMEN Miskolc, József Attila út 18. Tel: 22-63 Szalycil, benzolsavas nátrium kapható a Városi Drogériában. Beköltözhető, kertes családi ház sürgősen eladó. Wesselényi u. 65. 985 Soltész Nágy Kálmán 141. sz. alatti 213 négyszögöl házhely eladó. Érdeklődni ugyanott. Jól főző háztartásbeli alkatmazdttat felvesz Dicker és Frommer cég, Széchenyi utca 89. 933 Az Északmagyarorszár . előfizetési díja esrv hónapra 12 forint. URÁN I A | filmszínház 8 Julius 8-tól lulius 11-ig Monte Christo asszonya Julius 12-től Julius 14-lg MELLÉKUTCA Elöadáskezdések; hétköznap 6 és 8 óra, vasárnap 4-Vor is — ÚJABB KÉT TRAKTORALU). MAS MŰKÖDIK. Ezen a héten két újabb traktorállomást helyeztek Urem-, be. Ezzel az országban 36 traktorállomás működik és nyújt segítséget a környékbeli gazdáknak . A miskolci MÁV műhely Szakszervezeti Dal- és Önképzőköre nagyszabású kirándulást rendez 18-án a kies fekvésű Párád melletti Sírokra. Részvételi jegy vasutasoknak 2.50, polgári személyeknek 10 forint A 18-án reggel 5.10 órakor induló vonatra jegyeket elővételben a miskolci Személypályaudvar szakszervezeti irodájában, a műhely kapusánál és a Segédtisztikor gondnokánál leRKS igényelni. Ételről, italtól, zenerfji a rendezőség gondoskodik, aki mintíenirij szívesen lát. — Az Országos Magyar Képzőművészeti Főiskola a miskolci MüvészteíeJ pén (Csabai kapu 20. szám) 1948 július 12-én megkezdi nyári munkáját. Továbbképzőket szívesen lát a telep maru Icájában. — A Magyar Vöröskereszt felhívjál Szabó Sándorné Medvigy Paulát, sürgősen jelentkezzék ai irodában, Munkácsi u. 3. sz. I. e. alatt. — SZABÁLYOZTAK a mezőgazdasági cikkek beszolgáltatási árát. A* Országos Közellátási Hivatal a hivatalos lap vasárnapi számában közli a/, egyes mezőgazdasági cikkek beszolgáltatási árának szabályozását. — A Stó-csatorna átépítése befejeződ dőtt. A csatornán az első hajó héttőn, július 12-én indul útnak Bataonfüied« rői Budapestre. — A MABI új tfidőbebfgszanatóriun ■mát szombaton avatták tel a budai Szaa badsághegyen. — Angliában a férfi ruházati cikkeM ára a jövő héttől kezdve 10 százalékkal, a gyei mekruhák 7—10 százalékkal emelkednek. — A londoni meteorológiai intézetmérései szerint a mostani hőmérséklet adatai, majdnem egyeznek az idei január hőmérsékletével. — Uj református lap indu]t Az U| címmel. A lap Bereczky Alberthez eso» poitosultak véleményét tejezi ki. — A szatmármegyei iBikszád község Szent Bazil rendi kolostorának légy vei rejtegető és valutázú szervezetet * rendőrség őrizetbe ve/tte. — A köziiletek 170 százalékig teljesítették az első tervévet. Az országait Tervhivatal az első tervév, adatainai feldolgozásából megállapította, hogy i közületek az előirányzott 264 millió !»>« közületek az előirányzott rint helyett 467 milliót • teljesítettek. 4 túlteljesítés tehát 70 százalék. ESZAKMAGYARORSZAG POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: Szkladán Ágoston Felelős szerkesztő: Révész Jenő Felelős kiadó: Faggyas Sándor Szerkesztőség: (Deák u. 16) telefonszámai: 13-31 és 17-37 Kiadóhivatal: Deák u. 16. Tel, 16-83 Postafiók: 146. Csekkszla: 403.052 Borsodi-nyomda Fekete Pál Felelős nyomdavezető: fekete Pál