Észak-Magyarország, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)
1948-07-14 / 158. szám
1 millió GQO ezer forínlo! kér rí vármegye 69 erierüieii ii&z áihelyezéséhez Tisza szederkény, T<szapalkonya, Tiszakeszj határában 6ti ház épii.it az árterületen. A házak akadályozzák, hogy a Ti$z-atöltést kiépítsék. Borsod vármegye közjgazgatási bizottsága most kéréssel fordul az építés- és közmunkaügyi minisztériumhoz, utaljon ki 1,600.000 forintot ezeknek a házaknak aÄ ártérről való áttelepítésére. 10—10 Évi fegvházrn Ítélték q fDsiszto „nraniiíjaKnt“ A pestvidéki törvényszék rögtönítélö tanácsa keddtn délelőtt kezdte tárgyalni Majthényi Kálmán 21 éves tisztviselő és több fasiszta »úritiu« bűnügyét, akik Kákoshegy környékén fegyvereket és robbanó anyagokat gyűjtöttek, hogy robbantsanak. Majthényi Kálmán, Klárái Egon, Várnay Géza beismerték, hogy fegyvert rejtegettek. A bíróság mindhármukat egyenként 10 évi íegyházra és 10 évi. politikai és hivatalvesztésre ítélte. Sikkasztások miatt letartóztatták J Miért kellett elmenekülnie Jugoszláviából Dudás Lajos a miskolci fogház felügyelőjét Számlákat hamisított, ellopta a szakszervezet pénzét kabay látván hadnagy A főkapitányság detgkiivjei Budapesten letartóztatták é'$ Miskolcra SsáUíiották a miskolci fogház volt ftivpye.öjét Kában István hadnagyot akit néhány héttel ezelőtt hivatali szabálytalanságok miatt levál- t(;ttv k Kábay Miskolcról Budapestre *á rozo't. ott jelentkezett előbbi állomáshelyén, a gyűjtő fogházban s a *<dr időközben kiderült sikkasztásokat kifizette. Ezt az összeget a Miskolcon sikkasztott 5 ezer forintból fedezte. A nyomozás megállapította, hogy a megtévedt felügyelő előbbi helyén ellopta a fegyőröktöl a görög szabadságharcosok javára gyűjtött pénzt ég eltulajdonította a szakszervezet részére befolyt díjakat is. —1 Ugyanekkor kiderült az is, hogy Miskolcon több esetben hamisított számlikat nyújtott be a számvevőségnek. Az így szerzett pénzből aztán előbbi sikkasztásait fedezte, a megmaradt részt pedig saját céljaira használta fel. E.öszöp a miskolci törvényszék vonja felelősségre, majd a Budapesten elsikkasztott összegek miatt a budapesH büntetötörvényszék elé kerül. ’A megtévedt fogházfelügyelő helyére Farkas Béla miskolci állam- rendőrségi főhadnagyo* helyezték. Széleskörű biztonsági intézkedések Borsedban a dolgozók kenyerének védelmére Napokon belül 500 cséplőgép önti a gazdag búzatermést munka teljes erővel megindul s akkor 500 gép dolgozik a megyében. A tüioltóság is őrködik a termes felett Rendkívül mély hatást gyakorolt a város és falu dolgozóira egyaránt az a utározal, amelyet a 1- iiggctienségi lro %t pártjai értekezletén hoztak a magyar lep kenyerének biztosítására. A haiosá fok és népi szervek minden szükséges ■ntézkedést megtették ennek értelmében. Széleskörű gondoskodás történik minién irányban, nehogy gonosz szándék é , kapzsiság, vagy könnyelműség veszé- ycztcsse a jó termés eredményét, gaz iasági életünk alapját. ' Annál inkább szükség van ez óvatossági rendszabályokra, mert a nagygaz- aáw részéröl maris megindult a rémhírek a'ádala a parasztság nyugtalanitására. Minden legy/,0 sremeiyileg ietelós... Igen megkönnyíti a hatóságok dolga*, hogy a eséplési és beszolgáuatási ren- aeleieket az ország népe megérti és magáévá teszi. Minuamellett valóságos mozgósítás történik a kenyér védelmére, elsősorban természetesen közigazgatási vonalon. A megye jegyzői értekezletet tartottak Miskolcon a vármegyeházán, ahol Balogh Eerenc alispán hangsiilyozta előttük. hogy személyileg felelősek a rendeletek pontos végrehajtásáért. Felhívta őket, száljának szembe a zsíros parasztság hírverésével, mert a ren- JCtkezcsek a legdöntőbb nemzeti feladat teljesítését célozzák, a 3 éves terv megvalósításának és az életszínvonal emelésének alapját jelentik. Az értekezlet elhatározta, hogy teljes dovej részt vesz a nagy munkában. AlJandó szigorú ellenőrzés m visszaél ebek meg akadályozására Készültségben van a közellátási fel- jgyeíöség is. Ott áll minden cséplőgép melleit az UFOSz és FEKOSz javaslatára kinevezett ellenőr, akik lelett 3U ;séplőgépkörzeti főellenőr gyakorol felügyeletet Okét is megfelelő euenörzes vlait farija a közellátási felügyelőség, a í'EKOSz vezetői és a rendőrség. — Szinte lehetetlenné vált minden visszaélés és ennek köszönhető, hogy már csak szórványosan, kisebb mértékben történik k'sérletezés, — közli velünk Tímár Árpád, a felügyelőség vezetője. — Ellenőreink nagy- ijjjtot beváltak, akik nem felelnek meg, áZcikpt leváltjuk, hasznosnak b:»onyult a szigor és az erély is, amit már az cjsö próbálkozásoknál mulattunk. Az dfenőrzést a közeljövőben mégis fokozni kell. Egyelőre kevés gép csépel, azonban körülbelül 10 nap múlva a cscplési Tűzrendésze ti szempontból szintén megtörténlek az óvintézkedések. A lábonálló és a keresztbefekvö gabonára különösen a vasútvonalak, gyárak és utak közelében vigyáznak. Gondoskodnak a kepék körül a védőszántásrói, a falvakban pedig ellenőrzik a házi tüzoitó- t elszereléseket, Ellénzőrzik, hogy az udvarokon a »kapitányliordók« tele vannak-e- vízzel, • létra, horog -helyén- van-e?< Lemérik a házak tűztávolságát s ahol kisebb mint az előírás, nem engedik behordani a termést az jrdvarra. A cséplőgépeket is felülvizsgáljak, hogy fel legyenek szerelve szikrafogóval, hamuládával, fecskendővel. Csépléskor ellenőrzik, hogy a motor megfelelő távolságra legyen a cséplőgéptől. — Éjszaka őrszolgálatot tartanak minden faluban. A postahivatalokban ügyelet van, hogy baj esetén a megsegítés! körzetet azonnal mozgósíthassák — jelenti ki. érdeklődésünkre Glósz Károly tüzoltóezredes, osztályparancsnok. — Tüzoltócsapataink állandóan gyakorlatoznak, de most fokozták a készültséget, mert ami orfezágos viszonylatban ritkaság, Borsodban tavaly nem volt semmi tűzkár a termésben. Azt akarjuk, hogy áz idén se legyen. Ilyen előkészületek után a dolgozók nyugodtak lehetnek, semmiféle mesterkedés, vagy rossz szándék nem vehetik el szájuk elő"! az annyiszor kiérdemelt jobb kenyeret EiJeB-nappal folyik az elszánt küzdelem az eltemetett tatai bányászok megmentéséért A A megmenekült vájár elmondja, hogyan történt a szereiicsétlenseg tatabányai Oroszain aknában tárnában dolgozó három bányászt. történt sujtójégrobbanás következte, ben eltemetett három bányász életéért éjjel-nappal folyik a mentési munka. A robbanás következtében a Jcomló kőzet eltemette Árvái István vájárt, Kgsjtzky József csillést «5 Bázsa Márton vájárt. Poklává János vájár, akj a robbanás következtében súlyos sé> üléseket szenvedett.' elmondta, hogyan történt A mentési munkálatok annyira előrehaladtuk, hogy n mentőcsapatokat már alig 10 méter választja el az eltemetett bányászoktól, dg a mentőcsapatok jelentése szerint fí három bányász éltben- maradásához nincs semmi remény. mert a ssénmonoriddal telített bú- nyarészben életveszélyes a tartózkodás gázálarc nélkül. a robbanás. Csillékért mentek volna. Vajda Imre iparügyj államtitkár, akj amjkor hirtelen kékes láng villantva szerencsétlenség hírére a bánya- rnajd iszonyú robbanás hallatszott, telepre érkezett. 1000 forint, gyorsFtállá dübörögve leomlott a kőzet segélyt utalt fej a hátramaradótíat- é’S Ulfgii mögé temette a szomszédi)*Iliik. kommunista képviselőnek ? Dudás Lajos, a szerb népköztársaság, ctszággy ülést képviselője Magyarom szagra menekült. Elmondotta azokat a köruiményekeei, amelyek Jugoszlávia el* Hagyására kényszerbe tték. A Dudapesti rádióból értesült a Tá* jckoztató iroda határozatáról. Néhány, nap múlva sejtülésre jöttek össze, ahoj. a szuboticai pártbizottság egyik tagja azt követelte, hogy a sejt foglaljon ál. last a Jugoszláv Kommunista Pá'-'t Központi Bizottsága mellett és ítélje éí a Tájékoztató Iroda határozatát. Dudás, Lajos a Tájékoztató Iroda határozatát tette magáévá. „En, aki egész életem* ben szerettem a. Szovjetuniót — mon* cotta — és arra neveltem munkatársai* mat, hogy Sztálin elvlárs, az egész világ) forradalmi munkásmozgalmának a ve* zére, saját múltammal és meggyőződé* Semmel fordulnék szembe, ha a Szov* jetunióval szemben foglalnak állást. A pártkongresszusra küldöttválasztól konferenciát hívtak össze Malicson. A konferencián a "szónokok élesen támad* ták Dudás Lajost. Amikor el akart tá* vozni a teremből, feltartóztatták, majd tovább folytatták az élesebbnei-élesebb kirohanásokat ellene. Dudásnak azonban ez egyik szünetben sikerűit kilopózniy az ülésteremből. Hazatérve észrevette: hogy a titkos rendőrség keresi, annak! ellenére, hogy mint képviselőnek mentelmi joga van. Látva a kilátástalan helyzetet, két másik társával átjött Ma* gyarországra, Választoníok kellett sok: évi harcos múlt után a börtön és a me* nekülés között: Dudás Lajos elmondotta még, hogy) Jugoszláviában nem ismerik a pártéje* tét. Felülről osztogatják a parancsokat* a határozatokat vita nélkül kell elfo* gadni. A tagság elméleti színvonal e ész alacsony, mert nincs oktatási munka. A pártvezetöket felülről neve* zik ki, a párttagoknak még tagsági könyvük sincs. Ezekután mindenki előtt tisztán álL miért kellett Dudás Lajosnak, a kom* munisüa vasmunkásnak, a szerb népköz* társaság képviselőijének elhagynia Jugoszláviát. Még ebben az évben Hinteni! n pengő-életbiztosítások valorizációjáról A Gazdasági Főtanács határozat# alapján központi tanácsot alakítanak,- amely az állami érdekeltségű biztosító intézetek munkáját irányítja majd. Három dyen vállalat van: az Ejsö -Magyar Általános Biztosító, a Providentia és a legnagyobb, a Gazdák Biztosító Intése. A tanács egyik feladata lesz, hogy döntsön a pengőben megkötött életbiztosítások valorizációjáról. A valorizációnál előreláthatólag elsősorban azt veszik Egyetembe, hogy a biztosított szociális helyzeténél fogva mennyire rászorult a biztosítás összegére. 43 vngon elhurcolt kórházi onypg érkezett vissza oz angol zónából Németország angol megszállást Óve. zctébó'l 43 vagon igen értékes eltmrcóií kórházi anyag és felszerelés érkezeti haza. A szállítmány átvételénél á duna. pa.ti teherpályaudvaron megjelent dr. Kemény György államtitkár, Knox Hdrrr angol követ, Vikol János népjóléti ál. lajntitkár, továbbá a kultuszminisztérium és pénzügyminisztérium képviselői. Hodifoiolyiiienetek Az alábbi felsőmagyarországi hadiFpg. iyok üzenik hozzátartozóiknak, jój vannak, egészségesek, rövidesen hazatérnek: Pogács Imre Mezőcsátia, Nagy Fe. renc Kelemérre, Tamaska Endre Gesz. telybe, Manó Andor Miskolcra, Szentesi József Tiszudaiiára, L Bogii Beta Kállóseinlyénbe, Balogh F ván Sátoraljaújhelybe, Andó 1st'it Putnokra, Tamás Zoltán Miskolcra, Bún s Lajos Miskolcra, Baíhó László Miskolcra, Balázs András Sátoraljaújhelybe. ÉSZ AKM A G Y A RORSZ ÁG 3