Észak-Magyarország, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-14 / 158. szám

HÍREK TESTEDZÉS w* Ugycíelcs gyógyszertárak Megváltó Wcrbőczj u. 1- Oroszlán TÍvÉcheoyj u. 58, Apostol Mart-jnteitp. Idájává# Mérsékelt délnyugati, nyugati síé!, változó íeihőzet, többleié záporeső, zi­vatar, a hőmérséklet 1—2 tokkal még ‘emelkedik. — Előléptetés a miskolci Államé pit é- saeti Hivatalnál. A közlekedésügyi mi­niszter az Áiiamépítészet iHivatal sze- t.tejyzetéiiek létszámában Formányi < lyözö nv'skold állami segédmérnököt ápami mérnökké nevezte ki. — Az egri szerzetes pedagógusok .kérik a tanielügyekiséget, hogy aljasai­kat tartsa függőben, mert továbbra is tanítani akarján a magyar nép gyerme­keit. — Betöréses lopás gyanúja miatt a mezőkövesdi,* rendőrség öf izeibe vette (Lakatos Sándor és Balogh Gyula gyón. feyösi lakosokat. Kihallgatásuk után át­adták őket a miskolci ügyészségnek. — Kiakarta játszani a cséplési ellen­őrzést Kocsis József csépjogéptulajdo- nos a Sárospatak melletti Uorko-tanyán Anélkül, hogy bejelentette volna a ha­tóságoknak, megkezdte a cséplést. A íeketéző bércséplőt átadták a sátorai ja- ■ újhelyi törvényszéknek. \ — Összeverekedett két sógorával Ku- rucz István 23 éves kácsárdi lakó?, tigyütt iddogált velük, közben család; Okok miatt nézeteltérés támad közhitük A feldühödött rokonok megvarlás, míg Kurucz István távozik, majd a kocsma Hitkvarán baltával, agyba-főbe vertek s késsel összeszurkáltak. A támadok ellen » rendőrség megindította az eljárást. SsövetfK legolcsóbban mosóáiúk nagy választékban UnoteuRi Széchenyi utca 6- Hol élt liát ág ám? Nigeria lakosai jzbban a szent hitben élnek, hogy Eden tértje országuk területén leküdt. A ni­gériai Ha város közepén egy kis piramis aü, amely állítólag Adám sírhelyét jelzi. A yoruba törzs főpapja azt állítja ívta- igárol, hogy Adám egyenes leszá'ina- aottja. — A bolgár anurtkásbrigádok eredmé­nyes munkája-1 Bulgária különböző ré­szein ez év június végéig 2312 munkás- trigádban összesen 136.01KJ iljú dolgo- I zott. A muirlsásbngádok jelentős ered­ményeket értek el az ország újjáépíted» 6ében. — 200 darabos cigarettadoboz. A kő­tornyai dohánygyárban Székely László 4j, 200 darab szivarkát befogadó doboz- szabványt készített Az új doboz kis költséggel állítható elő, karton- és pa­pírfogyasztásban nagy megtakarítást je­lent. — A mongol népi forradalom 27. év­fordulója. Július 11-én vojt 21 eszten­deje, hogy megkezdődött a mongol népi forradalom, amely felszatladjitotta Mbn- golia dolgozóit a hűbéri járom aló] és megvetette a független mongol köztár­saság alakját. — Kétszázezeréves csontmar ad v ányok. Egy szovjet archeológus Szamarkand vi­dékén őskori ember, és áHWtcsontváz maradványokat talált. A jeleteket 150— 300.000 évesekre becsülik. — Los Angelesbe.1! . öngyilkosságot kísérelt meg Thomas Mann fia. Thonrs Mann fia, a negyvenéves Klaus Mann, a híres hó, Los Angelesben öngyilkossági kísérletet követett e!. Először gázzal akarta inegmérgezrű magát, majd borot­vapengével felnyitotta ütőereit. Az ön­gyilkossági kísérletet jókor észrevették í* Klaus Mannt kórházba szállították. — A nemzetközi jogászkongresszus reze tősége táviratot kapott Net/yorkból Albert Einstein professzortól', melyben a .világhírű tudós közti, hogy o-szt Vesz a tvr3gaí kongresszuson és őrt előadást teng ’ tartani az »Atomenergia és a jog« <ífjT*3. 6 ÉSZAKMAGYAROK SZAG — Felvétel a MSszakt Főiskola Ko­hászati tagozatára. A Műszaki Főiskola kohászati tagozatára a felvéteti kérvé­nyek 1948 július hó 31-ig adhatók be. Felvételi kérvényürlapok s a csatolandó nyomtatott űrlapok Simon Sándornál, a főiskola kohászati tagozata titkáránál kaphatók. Vasgyári dolgozók minden nap « finomhengerde épületében C—35. Idő­elemző irodában (emelet), más gyári dolgozók minden szombaton délután 4— 6 óráig a diósgyőrvasgyári tanoncis­kola igazgatói irodájában jelentkezhet­nek. Aki az előkészítő tanfolyam alól felmentéssel kívánja a felvételi vizs­gákra való bocsájtását, annak külön kérvényt kell mellékelnie. A felvételi vizsgák előreláthatóan szeptember 10-én és 11-én lesznek. Közelebbi felvilágosí­tásokat a főiskola titkára nyújt. — A HONVÉDELMI MINISZTER FELHÍVÁSA A BESOROZOTTAK­HOZ. A honvédelmi miniszter felhívja a besorozottakat és hozzátartozóikat, illetve munkaadóikat, hogy a katonai szolgálattal kapcsolatos kedvezmé­nyek (szolgálat halasztás, mentesítés, stb.) Iránti kérelmeket a megállapított határidőn beiül terjesszék elő. A rész­leteket a Magyar Közlöny 62., 66. szá­maiban közzétett rendelet tartalmazza. * Mindenfajta seiejípapirt hatósági áron átvesz. Szállításáról gondoskodik. Eszakrrfcgyarországi átvevésre kizárólag jogosult Steine Dezső, Hunyadi u. 2. — SÚLYOS ÍTÉLET KÉT SZERZE­TES ELLEN. A szegedi néphíróság .most tárgyaiba P. Csák Boldizsár jezsuita- rendi szerzetes, Radnai Anasztáz szen­tesi kapucinusrendi házfőnök és Papp György csanádalberti vezetőjegyző de­mokratikus ál’amrend elleni izgatás! bűnügyét. A népbíróság P. Csák Bo!d'- zsárt négyévi, Radnai Anasztázt kétévi, Papp Györgyöt két év és kéthónapi bör­tönbüntetésre ítélte. — Aranyláz Finnországban. Az észak- finnországi Ivoio-ban nemrég 15 gram­mos aranyrögöt találtak. A városka la­kóit valóságos aranyláz fogta el. Min­denki aranyat mosott. Találtak is még összesen 35 gramm aranyat. — Péter és Pál napjának megünnep­lése Moszkvában. A moszkvai görögke­leti székesegyházban ünnepély«« külső­ségek között ünnepelték meg Péter és Pál napját. Alexits pátriárka, a küldött­ségek számába rendezet fogadáson kő-, szönetet mondott a szovjet kormány és Sztálin generálisezímu.sznak az egyházi ünnepekkel kapcsolatos barátságos ma­gatartásukért. f Hirdetmény. Figyelmeztetem a csáplő- géptulajdon ásókat, hogy akik a város területén csépelni akarnak, a csóplés megkezdését (próbacséplést is) kötele­sek a közélelmezési hivatalnál bejelen­teni. Polgármester. A dolgozók sportolására Is gondja van a munkásigazgatónak Gyepes lapdarúgó pályát épít sportegyesfiletönek a 8 eföncgí cukosgyár Kossuth, a szerencsi cukorgyár mun­kásigazgatója nemcsak azzal törődik, hogy a vezetése alatt álló gyár kifo­gástalanul eleget tegyen a hároméves tervben r ákirótt kötelezettségnek, ha­nem az üzem munkásainak szórakozá­sáról és 'sportolási lehetőségéről is gon­doskodik. A vezetése alatt álló cukorgyári sport- egyesiilet eredményesen fejezte be a bajnoki évadot Veretlenül» porvtvesz- teség nélkül nyerte a másodosztályú bajnokságot 9ő:4 gólaránnyal. A körmérkőzésből is győztesen került ki s így jutott be .az északi első osz­tályba. A munkásigazgató az edzésükén is részt vesz és a mérkőzéseken irányt mutat munkatársainak és sporttársainak, buzdítja őket s ahogy az eredmények mutatják, nem hiába. Most újabb eredményt mirtathat föl. Kezdeményezésére a gyár az MDP és a község vezetőségével összefogva, gyepes labdarugó pályát épít 50.0041 forintos költséggel. Gondoskodnak az építtetők arról i*- hogy necsak a pálya talaja legyen kifo­gástalan, hanem a pálya környéke is ' A csapatban a legteljesebb összlisijg- ban rúgja a labdát a fizikai és a szel* lesni munkás. Az első csapat 8 Fizikai dolgozóból, 2 tisztviselőből és 1 mér­nökből áll. a Mindnyájan az üzem dolgozói. A esapaf legidősebb tagja 23 éves. A labdarugó csapat edzésére Baánt, a volt Attila- játékost szerezték meg, aki három hó­nap óta tanítja a gyá- csapatát a labds»-* rúgás szépségeire. Az egyesület* kultúrtermében élértR ping-pong élet is kifejlődött. A legutolsó sportmegmozdulásou a község sportsze­rető közönsége is megmutatta, hogy; mennyire tisztában van a sport jelen tő­ségével, 1500-an örültek csapatuk sryó. zelmének. F. S, 30 ezer forint értékű sportfelszerelést kaptak & borsodi báoyószcsapetok Szombaton osztotta kf Sajósr.entpéte­rén a MASz vezetősége a szaksze-vezeti megyei titkárság küldötte jelenlétében b mintegy 30.000 forint értékű sportfel­szerelést A MASz képviseletében Krausz igazgató beszélt, a szakszerve­zet nevében Nyiczky megyei titkár. Mindketten hangot adtak annak, hogy a bányász szakszervezet az MDP pro­gramjának megfelelően támogatja a bányászegyesületeket, hogy minél eredményesebb sportéletet élhessenek. A sportegyesületek nevében Simon mér­nök köszönte meg a jutalmakat és fo­gadalmat tett, hogy a bányászsportegye- si|jtek a demokráciának következetes harcosai lesznek s ilyen szellemben ne­velik az ifjúságot. Ezután Bobák kiosztotta a felszerelé­seket. Pereces bányatelep egyesülete 11 pár cipőt, 11 darab riad* ágot, 11 mezt, 1 röplabdát, 1 röplalxiaháiót, 1 asztali terJszf elszerelést. Sajószentpétor 11 pár labdarugó cipőt, 11 hői tornacipőt, 1 női kézilabdaíelszerelést, 1 súlygolyót, 1 diszkoszt. Bánfalva 6 pár cipőt, 1 gar­nitúra mezt. Bánszállás 1 garnitúra tel­jes felszerelést. Bereute 11 pár cipőt. Csokváomány 1 garnitúra felszerelést ci­pővel, 1 garn:tu"a asztali tenisz felsze­relést. Sáta, Farkaslyuk, Királd, Ormos­puszta, Sólyombánya, Járdánházia, Sajó- 'kazinc, Rudolftelep, Diósgyőr, Putnok, Kurittyáni bányászegyesületei kaptak különböző Felszerelést. Apróhlrdaíést reggel 8 órától délután 5 óráig vesz lel a kiadóhivatal Dsáfc-a. 16 »z. Nap- és fényvédő krémek, napoiajok, nap- és tényvédő szemüvegek nagy vá­lasztékban a Városi Drogériában. English by Rádió II. rész kepható, 1940. évi Férfi Női divatlapok előjegyea- Itetők Négyessyné], Széchenyi u. 12. 1008 Fürdüsapka, fürdőcipő, strandtáska, szalmapapucs nagy választékban a Vá­rosi Drogériában. Jó fizetéssel szájban dolgozó asszisz­tensnőt keresek. Függi} fogorvosi motort vennék. Cím a kiadóban. 1009 Házi sörkészítéshez komló kapható a Városi Drogériában. 40 éve bevált a Rubois szeplőkrém, hatásáról ezrek beszélnek’ löierakat a Valósi Drogériában. Főutcai divatüzlet iparral vagy anél­kül azonnal átadó. Cim a kiadóban. 1011 Nafíalin, globol, Dédéíé. Atom, Géüé. Fly-tox, Homotox é3 minden más rovar, irtó kapható a Városi Drogériában. Használt keki anjagért legtöbbet tizet Wéber, Rákosi Jenő utca W. 950 Törött, használt vagy tozsdás álla­potban lévő írógépet magas áron veszek. Sebestyén, Széchenyi u. 3. 923 Állandó munkára varrógép-kerékpár szakmában becsületes munkavállaló <)- I.»Imazást nyerhet. Cím a kiadóban. 1010 Befőzéshez takarékos háziasszony sza" harint is használ. Kapható a Városi Dro­gériában. 150 cm. széles FÜGGÖNY , anyag BE RÉS kézimunka Saéchenyi u. 38. sz. Kénsav, accumulatorsav, sósav, terpen­tin, szalmiákszesz, denaturáltszesz a Városi Drogériában. Egy darab 2 tonnás, jó állapotban lé­vő pótkocsi, ráfutó fékkel eladó. Meg­tekinthető MATEOSz garageban (Huszár laktanya). Szaiycil, benzolsavas nátrium kapható a Városi Drogériában. A sajószentpéteri üveggyár csapata vasá-nap budapest kombinált cs» pattal vette fej a küzdelmet. A legendás hirlj Cseh Matyi kedvéért e fővárosiak közül Szabó Tóni, Bíró, Nagy H, Deák, Zaka- r:ás és a többiek látogattak el Sajó- szentpéterro. 3000 főnyi közönség gyö­nyörködött a budapestiek magassz kivo­nata labdarugó játékában. Az eredmény, 13: i volt a budapestiek javába. Az elsüt gólt a helyi csepat szerezte meg, amire* tizenháromszor válaszoltak a fővárosiak-, OJyan jó] érezték magukat a főváré'--* sportolók, hogy ígéretet tettek, a jövő­ben mindinkább kiépítik kapcsolataikat <* vidékkel. MASz Kupa eredmények: SBTK— mospuszta 2:ly Albertteiej»—Nekézser.y. Diósgyőr—Barcika 5:8, Sólyombáuya — Felsőnyárád 0:1, Somsály—Putnok 1:E Mucsony—Herbcéya 3:2, Sajókaziní—• Disznóshorvát 6:D, Bánfalva—Berentst 1:0, Csokváomány—Bóta 6:1. Kisfokaiban nemrégen alakította meg a Magyar Dolgozók Pártja labdarugó* csapafat Rácfaiv.1 Sándor,, Gadnai J., Fa­ragó J., Klein J. és Patak IS. vezetésé­vel, akik mindent elkövetnek, hogy cd újonnan alakúit testedző egyesületije^ eredményesen portolhassanak a falu fia­taljai. A csapat 5:0-ra verte a Szirmai FC-t. A kistokaji egyesület a Sajó Kite pában második helyen áll, négy leját­szott mérkőzésből 6 ponttal. Az országos mezítlábas labdarugó baj­nokság 1947—48. év; borsodmegyei cso- pottbajno'/ú: Miskde központ: -Miskeid József Attila, Miskolc járási csoperri Felsőhyárádi Rákóczi,) Sajószeitlpéieni csoport: Szuhakáll'ói M. Ózd- csoporti Sátaí M. Hódoscsépányi M. Szüialrni cso­port: Mezőtárkányi Táncsics. Pútnokj csoport: Rudabányai M. PTK—Mezőkövesd S:0 (4:0). A bá­nyászfiuk ezzel a győzelmükkel a Nyári Kupa észak?, csoportjában első hely*« kerültek. Hirdetmény. A füszerkereskédök (pék­iparosok nem) a birtokukban lévő íkíöm sági kukorica tarhonyát, tcngorilisztct é.4 tengeridx»rát szabadíorgaiomban értééte- sílhetik, kizárólag sertéstartók részéra- A kereskedők a kiadott áruról névsae*- riuti és mennyiségi kimutatást kötelespjJ felfektetni,, azt laláiratni és a kimutatási a közélelmezési hivatalhoz bcterje&zigiüi Poigárniester. ____________________. r- ------------------­Az ÍIszakniagyaroi«z4r »Iftff»*- tési dija esv bánapra ki forint. « ÉSZAKMAG YARORSZAO POLITIKAI NAPILAP ti ószerkesztő: Szkiadán Ágoston Felelős szerkesztő: Révész Jenő Feieiős kiadó: Faggyss Sándor Szerkesztőség: (Deák u. Ifit teletonszárnai: 13-31 es I/-37 Kiadóhivatal: Deák u. 16. lel !ii-M , Postaitok:' i4ü. Csekkszia: 4J3.D52 Borsodi-nyomda beket» Fái Felelős nyomda vezető: Fekete Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom