Erzsébetváros, 2017 (26. évfolyam, 1-7. szám)
2017-01-26 / 1. szám
10 Erzsébetváros 2017. január 26. www.erzsebetvaros.hu Aktuális Erzsébetváros önkormányzata jótékonysági gálát rendezett december 8-án az ERöMŰVHÁZ dísztermében. „A Péterfy Sándor Utcai KórházRendelőintézet és Baleseti Központ a főváros egyik legnagyobb egészségügyi intézménye. A kórház évente mintegy 50 000 fekvő- és 1 000 000 járóbeteget lát el. Az intézmény 1848 óta szinte folyamatosan épül, arculata változik. Hosszú »életét« megszűnések, összevonások, bővítések, átalakulások tették színessé. Idén, az 1956-os forradalom 60. évfordulójának alkalmából a kórház, amely az egyik legfontosabb forradalmi központ volt a fegyveres harcok idején, megkapta a Forradalom Kórháza címet. Ezen a mai rendezvényen most nekik gyűjtünk minden erőnkkel” – fogalmazott az est háziasszonya, Mahó Andrea színművész. A jelenlévők Vattamány Zsolt polgármester köszöntő beszéde után megtekinthették a Bihari János Táncegyüttes műsorát, majd a Molnár Antal Zeneiskola gitárzenekarától hallhatták R. Falk Abendrot Naplementéjét és ismeretlen szerzőtől a Pacific Expresszt, majd J. Williams Binary Sunset című művét (fuvolán közreműködött: Gál Natália), végül pedig Fehér István Jonatán játszott zongorán: Chopin Két gyermek polonaise című darabját adta elő (tanára: Práda Sándorné). A műsorszámok között tartották meg az árveréseket, a koncert után talált gazdára például Erwin, Erzsébetváros kabalaállata. Ezután a Golgota Gospel Kórus varázsolta el az egybegyűlteket. Koncertjeiken hivatásos zenészekből álló zenekaruk, a Golgota Gospel Band kíséri őket, akiknek energikus zenei játéka szilárd alapot ad gospel, jazz, country, blues és olykor klasszikus stílusú dalaikhoz. Művészeti vezetőjük és karmesterük a dél-afrikai születésű, ír állampolgárságú zongoraművész, Mark Zeeman, aki több mint tíz évvel ezelőtt érkezett misszionáriusként Magyarországra, a budapesti Golgota Gyülekezetbe. A színes programok mellett a jelenlévőknek vacsorát is felszolgáltak, végül 3 millió 600 ezer forint gyűlt össze a kórház részére, amit egy szimbolikus csekken Vattamány Zsolt polgármester át is nyújtott dr. Tóth Ferenc főorvosnak. „Köszönjük az igen szép összegre rúgó gyűjtést. A pénzt sebészeti osztályunk részére, kézi- és kis műszer beszerzésre fordítjuk, a műtőben lesz ezekre szükség, hiszen a jelenlegi eszközpark nagyon elhasználódott” – köszönte meg az adományt a kórház intézetvezető főorvosa. Erzsébetváros önkormányzata idén rendezte meg első jótékonysági díszvacsoráját, a rendezvényből befolyt összeggel a Péterfy Sándor Utcai KórházRendelőintézet és Baleseti Központot támogatta. A jó ügy érdekében nagyon sokan összefogtak: 3,6 millió forint gyűlt össze. Jótékonysági összefogás a Péterfy kórházért A felajánlott tárgyak Erwin , Erzsébetváros első és egyetlen kabalaállata, amit egyedi grafikai tervezés alapján, kézzel készítettek. Erwin számos kerületi rendezvényen járt már, kicsik és nagyok legnagyobb örömére. Megannyi szívet megdobogtatott, az arcokra mosolyt csalogatott. Csak azért készült, hogy a Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központot támogassa. Olimpiai bajnok és válogatott vízilabdázók által dedikált díszvízilabda. Csepeli István – számos díj mellett – Príma Primissima díjas, Kodály Zoltán-díjas fafaragó népi iparművész is felajánlotta egyik alkotását. A 75 centiméteres sugárzó nap egyedi tervek alapján, cseresznyefából készült. Két, színművészek által dedikált plakát az Örkény István Színház felajánlásával. Vattamány Zsolt polgármester köszöntötte a jólelkű adakozókat Mahó Andrea volt az est háziasszonya