Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-12-15 / 12. szám
15 www.erzsebetvaros.hu Erzsébetváros 2016. december 15. Portré nád, „Papa” és „Csepeli”. Velünk szemben az akkori VII. kerületi pártbizottság épületét is elfoglalta egy fegyveres csoport, akiket egy főhadnagy vezetett. Legtöbbször velük cserélgettük a fegyvereket, ha nekik kellett valami, és nekünk volt, akkor mi adtunk, és fordítva. A volt pártbizottság első emeletén működött egy hangos híradó. Most, hogy mondja, igaza van, valóban. Ott mindig beolvasták, hogy a Szabad Európa Rádió mit mondott, hogy mit írt a New York Times vagy éppen a londoni Times. Mindenképpen meg szeretném említeni a pékeket, akik az egész várost élelmezték. Egy idő után őket is kísértük, hogy biztonságban beérhessenek a pékségekbe, mert vadásztak rájuk. De önfeláldozó munkát végeztek az egészségügyisek is. Akinek volt egészségügyi képesítése, valahol munkába állt, hogy segíteni tudjon. Operáltak, és nem számított, hogy ki orosz, ki ávós és ki forradalmár. Mentették az életeket. Hogyan viselkedett a tömeg? Sajnos például a Híradó mozinál egy ávóst felismertek, és az emberek ott helyben meglincselték. Néha nem lehetett gátat szabni a felszakadó keserűségnek és gyűlöletnek. Egy ilyen helyzetben nemigen lehetett azt mondani a tömegnek, hogy majd a bíróság ítélkezik, mert akkor az ember megkapta volna, hogy ő is ávós. Ott volt a Köztársaság téren. Október 30-án elterjedt, hogy a Köztársaság téren az ávósok garázdálkodnak, így mi is a térre indultunk. A Városi Színház fedezékében érkeztünk, éppen fegyvereket osztottak, én egy golyószórót kaptam. Azonnal felmentem a színház első emeletére, tüzelőállást foglaltam, és bekapcsolódtam a harcba. Egyszer csak azt halljuk, hogy harckocsik érkeznek. Néma csend lett a téren, a pártházban pedig ujjongtak, hiszen azt hitték, hogy megérkeztek a felmentők, akik egyébként magyar tankok voltak. A harckocsik megálltak, lassan a pártház felé fordították az ágyúcsöveket, és lőni kezdték. Ekkor mi kezdünk el hurrázni. Nemsokára elhallgattak az ágyúk, mert a pártházból néhányan fehér zászlóval jöttek ki. Akkor elkezdődött az a borzasztó lincselés. Mi azon az állásponton voltunk, hogy mindent csak a törvények szerint szabad tenni, ne folytassuk az ő gyakorlatukat. Ebből akkor ott nagy vita keveredett. Borzasztó dolgok történtek például Papp József ezredessel, de az már nem az én világom. Az ostrom után visszamentünk a New York-palotához. Akkor úgy nézett ki, hogy a ruszkik valóban hazaindulnak. November 1-jén a többség úgy érezte, hogy itt a szabadság. Másnap elkezdték elvontatni a sérült villamosokat a Blaha Lujza térről. Lassan, úgy nézett ki, hogy megindul a normális élet. November 1-jén 11086-os számmal megkaptam a nemzetőr igazolványomat. Mit csinált a szovjet támadás napján? A New York-palotában a mag úgy 15–20 ember volt, de néha 30–40-en is voltunk. A szovjet támadás napján fegyverhasználatot kezdtem oktatni és gyakoroltatni. Kiképzett honvédként pontosan tudtam, hogy nem szabad elsőként lőni, hiszen mit tehetünk kézifegyverekkel harckocsik ellen. Akkor történt, hogy valaki beköpött bennünket, elárulta, hogy az Igazság a New York-palotában készül. November 5-én, hajnalban felálltak velünk szemben a tankok, és szétlőttek bennünket. Én rögtön az első sorozatnál légnyomást kaptam, úgy vágott a falhoz, mintha valami óriás kent volna fel. Mindenütt dőlt belőlem a vér, teljes apátiába süllyedve gubbasztottam egy sarokban. A többiek átmentek a Péterfy Sándor utcai kórházba, de mielőtt elmentek volna, minden papírt, iratot megsemmisítettek. Nagy sokára összeszedtem magam, és valahogyan elbotorkáltam a volt feleségem nagyszüleihez a Podmaniczky utcába. Hogyan sikerült megúsznia? Fennmaradt egy névsor a New York-palotában lévőkről, de az én nevem mögül lemaradt az i betű. Valaki úgy gondolta, hogy ez teljesen értelmetlen, és két ékezetet tett az ’a’ betűkre, így lett belőlem Bárány László. Később a „fehér könyvekben” megtaláltam a többiek nevével együtt a nevet: Bárány László. Tudtam, hogy ez én vagyok. Így úsztam meg. November vége felé hazamentem, és december elején újra munkára jelentkeztem a Gázműveknél. Elhatároztam, hogy a nemzetőr igazolványt mindenképpen megmentem. Szerencsére sikerült! Tarik Bugra darabjának ősbemutatója az ERöMŰVHÁZ-ban
