Erzsébetváros, 2016 (25. évfolyam, 1-12. szám)
2016-07-21 / 7. szám
STUMMER JÁNOS képviselő 8 KÉPVISELŐI MELLÉKLET » 2016. JÚLIUS Mennyibe kerül még a „zsidó skanzen” Erzsébetvárosnak? A legutóbbi képviselő-testületi ülésen „egy kifulladt, nyilvánvalóan értelmetlen, teljesen felesleges projekt haláltusáját hosszabbította meg a városvezetés” – jelentette ki lapunknak Stummer János. A jobbikos önkormányzati képviselő szerint nincs semmi, ami gátat szabhatna az „esztelen költekezésnek”, a kiélezett költségvetés ellenére a zsidó skanzen újabb 59 millió forintos támogatásban részesül, amely ellen egyedüli képviselőként szavazott nemmel. Stummer a javaslat megtárgyalásának módját is kifogásolja. Mint mondta, az apanázs nem szerepelt az előzetesen kiküldött előterjesztések között, és a testületi ülést megelőző frakcióközi egyeztetésen sem került szóba. A jobbikos képviselő úgy tudja, ellenzéki képviselőtársainak egy része is csak a helyszínen szerzett tudomást a tervről, ennek ellenére a szavazáskor egységesen támogatták az előterjesztést. Nem ez az első eset, hogy Stummer János megalapozatlan vagy sebtében összerakott előterjesztések miatt emeli fel a hangját. Tavaly nyáron a „hitéleti tevékenység” alatt elkönyvelt sóletfesztivál és az MTK szakmai háttéranyag nélküli támogatása ellen tiltakozott. Az önkormányzati képviselő leszögezte, egyik legfőbb feladatának a közvagyon feletti őrködést tartja, ezért a jövőben sem fog olyan semmilyen olyan előterjesztést támogatni, amelynek célja és háttere tisztázatlan, vagy aránytalan terheket ró a kerületi lakosságra. Stummer János „Esztelen költekezés.” Stummer János szerint a Csányi utcai projektet „esztelen költekezés” kíséri, amely ellen egyedüli képviselőként emelte fel szavát. Egészséges Erzsébetvárosért díj dr. Decastello Alicenak. UjváriKövér Mónika frakciótársammal örömmel jelöltük az Egészséges Erzsébetvárosért díjra dr. Decastello Alice Ph.D, címzetes egyetemi docenset, a Wesselényi utca 11. szám alatt lévő körzeti orvosi rendelő háziorvosát, a VII. kerület ügyeletének ellenőrző főorvosát. Ezúton is szeretném megköszönni Iván Géza elnök úr és a kerületi civil szervezetek ajánlását a doktornő jelöléséhez! Általános iskoláját és gimnáziumi éveit is kerületünkben töltötte, kerületünket több munkakörben több, mint 40 éve szolgálja. A Semmelweis Egyetem címzetes egyetemi docense, a Családorvosi Tanszék oktatója, mentora, a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Szervezetének VII. és XVI. kerületi elnöke, több tudományos társaság tagja.2016. március 15-én gyógyító és oktató munkája elismeréseként Balog Zoltán miniszter úr Batthyányi- Strattman László díjjal tüntette ki. HÍRLEVÉL 2016 ELSŐ FÉLÉVÉNEK KÉPVISELŐI MUNKÁJÁRÓL. A napokban került a postaládákba Képviselői Hírlevelem immáron negyedik száma, melyben 2016 első félévének eredményeiről és a következő féléves terveimről olvashatnak. Aki nem kapta meg véletlenül vagy kéri, szívesen elküldöm neki elektronikus formában is, válaszként. Címem: szucs.balazs@erzsebetvaros.hu. » 2016. JÚLIUS » KÉPVISELŐI MELLÉKLET 9 képviselő, SZEE-frakció vezetője SZÜCS BALÁZS Szücs Balázs Kerületünk kiválóságait ismerték el FOGADÓÓRA Időpontja: minden hónap negyedik hétfőjén 15–17 óráig. Helye: 1073 Budapest, Erzsébet krt. 6. Bejelentkezés a +36-1-462-3214-ös telefonszámon. » KÉPVISELŐI OLDALAM Sok minden más is történt, amire itt nincs hely! www.facebook.com/azenkepviselom Prokop Péter-díj Geröly Tibornak A magyar kultúra és művészet ápolásáért végzett tevékenységéért Prokop Péter-díjat kapott Geröly Tibor, a Művészetbarátok Egyesületének elnöke. Az elismerést dr. Varga Lajos püspök, az alapítvány fővédnöke adta át a csepeli Erdei Éva Galériában június 27-én. A kerületünkben működő patinás civil szervezet elnökének életútját Tóth Sándor, a korábban már kitüntetett Prokop Péter-díjas költő méltatta, aki Baudelaire egyik híres versével hangsúlyozta a művészetnek az emberi életben való jelentőségét. Ahogy beszédében fogalmazott: minden művészet az emberi méltóság, az emberi megbecsülés, az emberiség fejlődésének a reménysége és lehetősége. Mindig nagy öröm, ha egy Erzsébetvároshoz sok szállal kötődő és Erzsébetvárosért tenni akaró civil vezető elismeréséhez gratulálhatok. Jó látni azt, hogy a kerületünkben munkálkodó szervezetek munkáját egyre több helyen elismerik. Ez mindannyiunk sikere. Fontosnak tartom, hogy ezúton is gratuláljak Geröly elnök úr párjának, Geröly Hildának is, akinek munkája nélkül ugyancsak szegényebbek lennénk! A díjat az idei Semmelweis-napi ünnepségen vehette át kollégái és tisztelői körében. Kitüntetéséhez szívből gratulálunk, további jó munkát kívánunk! »