Erzsébetváros, 2011 (20. évfolyam, 1-21. szám)
2011 / 16. szám
Testvér városi találkozó Neversben Szeptember végén testvérvárosi találkozót rendeztek a franciaországi Neversben; a programokon portugál, svéd, kínai, olasz, lengyel, francia, szerb, tunéziai és német városok, valamint Erzsébetváros delegációja vett részt. A találkozó célja az egyes országok i?úságpolitikájának megismerése, a problémák felvázolása, majd közös megoldási javaslatok, projektek kidolgozása volt. Emellett lehetőség nyílt más országok kultúrájába is bepillantást nyerni. Az erzsébetvárosi delegáció bemutatta a kerületet, az Erzsébet-tervet és Erzsébetváros i?úságpolitikáját. Az úgynevezett „Interkulturális Esten” hungarikumokat tekinthettek, illetve kóstolhattak meg a résztvevők. Emléktábla avatás 110 éve, 1901-ben halt meg Adda Kálmán geológus. A Cserhát utca 14. egy helytörténettel foglalkozó lakója, Petrovics Károlyné levéltári kutatásai során fedezte fel, hogy a geológus ugyanabban a házban lakott, ahol most ő. Adda Kálmán az északkeleti Kárpátokban talált szén hidrogént, ami a maga idejében óriási felfedezésnek számított. Fiatalon, 39 évesen halt meg, egy akkor még gyógyíthatatlan betegségben, de a Magyar Földtani Intézet kutatójaként így is értékes életművet hagyott hátra. Szep tember 30-án egykori lakóházának falán emléktáblát avattak a ház lakói és a Földtani Intézet munkatársai. Az ünnepségen tiszteletét tette Tímár László önkormányzati képviselő, a Kulturális Bizottság elnöke. Németh Szilárd, Csepel polgármestere, Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere Tájegységek Napja Csepelen Németh Szilárd, Csepel polgármestere meghívására Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere október első szombatján ellátogatott a szatmári települések és Karcag város hagyományait, népművészetét, gasztronómiáját bemutató Tájegységek Napja Csepelen rendezvényre. A rendezvényen egyeztetett Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel a vidék és a főváros kapcsolatáról, tapasztalatokat gyűjtött a szervezőktől. Szeretné, ha 2012-ben a penyigei kisbíró Erzsébetváros lakóit is meginvitálná egy koccintásra, egy málékásás töltött káposztára vagy egy igazi karcagi birkapörköltre. Meghívja majd a Pántlika Néptánccsoportot a Pipás zenekarral, illetve Mátészalkáról a Dancs Lajos Népdalkört és a Szatmár Táncegyüttest is. 3 Aktuális