Erzsébetváros, 2008 (17. évfolyam, 1-19. szám)

2008-10-14 / 15. szám

A nyugdíjasok hónapja: Október Az Akácos udvarban teltházas rendezvénnyel nyitott az erzsébetvárosi Idősek Hónapja. Képünkön Fülé Pál Erzsébetváros országgyűlési képvi­selője és Solymári Gabriella képviselő, a szociális és egészségügyi bi­zottság elnöke a köszöntő beszédek után. Október elsején ünnepé­lyes keretek között Soly­mári Gabriella képviselő az Egészségügyi és szociá­lis bizottság elnöke nyitot­ta meg az Akácos udvar­ban a nyugdíjasok hónap­ját. Október elseje hagyományosan a Nyugdíjasok napja, ezen a na­pon országszerte a szépkorú la­kosságot köszöntik. Erzsébet­városban évek óta hagyomány, hogy egész októberben progra­mokkal, rendezvényekkel, mu­latsággal várják a nyugdíjas klubok a tagjaikat. A megnyitó ünnepségen a köszöntő után színes műsoros programmal szórakoztatták a nagy létszám­ban megjelent nézőközönséget. A színes rendezvénysorozat október 31-éig tart. A nyugdíjas klubokban különböző művésze­ti, kulturális, szórakoztató, ze­nei programok várják az érdek­lődőket. Október 22-én például szüreti előadást tart az Arany János Irodalmi Kör és Énekkar a Dózsa György út 46. szám alatti klubban, de a hónap vé­gén 30-án szüreti zenés táncos mulatozás, azaz bál is lesz a Peterdy utca 16. szám alatti klubban. A programokra min­den érdeklődőt szeretettel vár­nak. (Telefonszámok a cikk alatti keretben.) Az Akácos udvarban tartott nyi­tórendezvényen részt vett Ger­gely József alpolgármester és Fiiló Pál, Erzsébetváros or­szággyűlési képviselője is. 2008/15. szám mmhmmíSm Országgyűlési képviselői FOGADÓNAP Fiiló Pál Erzsébetváros országgyű­lési képviselője fogadónapjait 2008 második félévében: október 16-án, november 20-án, december 11-én (csütörtöki napokon) tartja, az Ist­ván utca 29. szám alatti Piros Pont­ban, 16.00-tól 18.00 óráig. Előzetes bejelentkezés nem szük­séges! Látogasson a Parlamentbe Fiilő Pállal! A nagy érdeklődésre való tekintet­tel, Fiiló Pál országgyűlési képvi­selő kb. másfél órás parlamenti sétára hívja Erzsébetváros érdek­lődő polgárait. A látogatás során megismerhetik az Országgyűlés épületét, a képviselők munkáját és a Parlament kulisszatitkait is. Filló Pál országgyűlési képviselő kalauzolja körbe a csoportot, 2008. november 21 .-én (pénteken) 9.00 órai kezdettel. Találkozás a Parlament parkolójának jobb olda­lán. Részvételi szándékukat kérjük je­lezzék munkanapokon 11.00 és 17.00 óra között a 342-7531 és a 321-0637-es telefonszámon. A nyugdíjas klubok programjairól az alábbi telefonszámokon érdeklődhetnek: Külső-erzsébetvárosi Nappali Ellátás - Dózsa György út 46. Tel.: 3 415 533. Belső-erzsébetvárosi Nappali Ellátás - Akácfa u. 61.Tel.: 3 431 035. Négyszer nagyobb lesz a korábbinál a zöldfelület Megújul a Bethlen tér Fedrid Gábor képviselőt és Nagy Andrea bizottsági tagot a Bethlen tér hi­vatalos helyszíni bejárása után az „apróbb” részletek is érdekelték Aki mostanában a Bethlen Gábor téren jár látszólag nagy felfordulást talál. Ez azonban tervezett, ráadá­sul a lakók által már rég­óta várt felfordulás: javá­ban zajlik a Bethlen Gá­bor tér felújítása. Fedrid Gábor képviselő a kerület- fejlesztési bizottság elnö­ke, és Nagy Andrea a kerü­letfejlesztési bizottság tag­ja október első napjaiban helyszíni bejáráson ellen­őrizték a munkálatokat. A korábban ismert tér gyakorla­tilag csak alapjaiban nem válto­zik meg - tudtuk meg Fedrid Gábortól, aki elmondta, hogy a tér különleges, négy részre ta­golt formája megmarad, ám sétálóutak és több mint négy­szeresére növelt zöldterület vár­ja majd itt a megpihenni vágyó­kat. A sétálóutakat a korábbi szervizutak helyén, a Péterfy kórház és az Állatorvosi főisko­la oldalánál alakítják ki. A zöldterület növelésével együtt a meglévő faállományt is ellenőrzik, pótolják, sőt, újabb fák ültetésével növelik az ár­nyékos területeket. A tervezett parknak még nyoma sincs, jelenleg az utak, járdák alapozása zajlik, de az már biztos, hogy a legkisebbek számára kis játszótér is épül majd a téren. A régi illemhely is lebontásra került, helyén ki­sebb, de korszerűbb nyilvános WC-t építenek. A tér felújítását megelőzően már megújult a Bethlen Gábor utca is, melynek már csak a Ba­ross térnél lévő kis szakasza mutatja még régi arcát. A tervek szerint ezt az utcarészt is meg­újítják, ám munkát csak a 4-es Metró Baross téri felszíni mun­káinak befejezése után tudják megkezdeni, mivel a Garay utca és Baross tér közötti utcasza­kaszt sétálóutcává alakítják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom