Erzsébetváros, 2000 (8. évfolyam, 1-20. szám)

2000-05-19 / 7. szám

12 HITÉLET 2000/7. szám Ünnepi szentmise Orgonás szentmisén vettek részt a hívek május 16-án a Szent Erzsébet templomban, melyet a templom fel­szentelésének 99. évfordulója alkalmából celebráltak. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége programajánlója Az első szabadon vá­lasztott kormány hiva­talba lépésének tizedik évfordulójáról két elő­adással is megemléke­zünk, először az oda­vezető izgalmas útról beszél dr. Kónya Imre, az Ellenzéki Kerékasz­tal egyik meghatározó személyisége „Az összefogás ereje: az Ellenzéki Kerékasz­tal” címmel, május 19- én 19 órakor a VII., Dohány utca 88. szám alatt (MDNP helyi­ség). Május 22-én hétfőn 19 órakor ugyanott dr. Botos Katalin, a Páz­mány Péter Katolikus Egyetem intézetvezető professzora tart elő­adást „ A gazdasági demokrácia kezdeté­nek 10 éve” címmel. Június 5-én 19 órakor dr. Jobbágyi Gábor egyetemi tanár, inté­zetvezető (PPKE) tart előadást „Az emberi élet védelme a fogan­tatástól a természetes halálig” címmel (VII., Dohány utca 88.). Rendezvényeink nyil­vánosak, nem tagokat is örömmel látunk. Váijuk sorainkba azokat, akik ezen túlmenően szoro­sabban kívánnak a Ke­resztény Értelmiségiek Szövetségéhez kötődni, a keresztény értékrendet vallva akarnak felelősen gondolkodni, dönteni, szavukat hallatni éle­tünk fontos eseményei­ben. Információ és ügyinté­zés: minden szerdán 16.30 és 18.30 óra kö­zött a római katolikus plébánián (VII., Ró­zsák tere 8.). 2000. JÚLIUS 14-28. Luther Márton Táborozás Erdélyben Erdély történelmi váro­saiban Arad, Temesvár, Herkulesfurdő, Orsóvá, Vajdahuny ad vára, Dé- vavára, Gyulafehérvár, Kudzsiri, Szörényi és Fogarasi havasok vadre­gényes, romantikus tája­in: Tömösi szoros-Zsil völgye-Törcsvári hágó- Tölgyesi szoros-az Al­dunánál, Kazán szoros, Vaskapu vidékén. Vendégszeretet erdélyi testvéreinknél 10-18 éves hazájukat szerető fiúk ré­szére. Utazás neoplán au­tóbusszal. Szállás sátor­ban, rossz idő esetén há­zaknál. Étkezés saját bog­rács konyhán, fővárosi di­ákoknak 7860 forint. Ne­hezebb anyagi körülmé­nyek közt élőknek ked­vezmény (a jelentkezés sorrendjében). Szervező pedagógusoknak honorá­rium megegyezés szerint. Szervezi és támogatja a Reg n um Marianum. Jelentkezés Thököly út 7. (Keletinél). Telefon: 1-321-46-46. Klezmer koncert, zsidó ízekkel Zsidó est Csütörtök esténként Zsidó est címmel tartalmas programmal gazdagodhatnak az érdeklődők. A helyszín a Budapesti Zsidó Elitközség díszterme (Síp utca 12.), ahol zsidó ételkülönlegességek kóstolója után a Budapest Klezmer Band ad han­gulatos koncertet. Időpontok: május 23-a, június 1-e, 15-e, 22-e, és 29-e, este 19 óra. A programot a Budapesti Zsidó Hitközség Idegenforgalmi és Kulturális Köz­pontja szervezi. Jegyek kaphatók a Zsinagóga jegypénztárában, a jegyirodákban, utazási iro­dáknál és a szállodákban. Bővebb információ: 462-0478. \ ________________' _____________________Z S zent Erzsébet templom Május 21. vasárnap 9 órakor elsőáldozás. 18 órakor templomunk Carmine Celebrat kó­rusa Bárdos: Missa prima című miséjét énekli. Vezényel: Zimányi Isván. Májusban mindennap 18 órakor litánia. „Naponként kell megtérni” Pocsai Istvánná Edit a Fasori Evangélikus Gimnázium hittan taná­ra tájékoztatott diákjaik tanítási időn túli, illetve nyári szünidei, prog­ramjairól.- Minden hónap első vasárnap­ján családi is­tentiszteleten vehetnek részt a diákok és szüle­ik a Fasori Evangélikus Templomban, melynek során a gyerekeket is bevonják a szertartások­ba. Szombatonként az Evangélikus Ifjúsági Csoport tagjai gyűlnek egybe a Lelkészi Hiva­talban, tavaly kará­csonykor például saját színdarabjukat adták elő, de rendszeresen szerveznek egyéb sza­badidős tevékenységet is. Az idén nyáron is lesz a Balatonnál hittan tábor, a gimnázium ta­nulóinak részére, amely költségének egy részét önkormányzati pályázat útján nyert pénzből áll- juk. A táborozó gyere­keket hajókirán­dulásra visszük, sport versenye­ket, akadály ver­senyeket rende­zünk számukra. Az Evangélikus Egyház szerve­zésében műkö­dik állandó tábor Révfü­löpön, az Üllői úti Köz­egyház pedig Gyenesdi- áson tart fenn üdülőt. Ezeken a helyeken, el­sősorban a már konfir­mált fiatalok, illetve az ifjúsági csoportok tagjai nyaralnak. Fontos, hogy a gyermekek a szünidő­ben is gyakorolják a hi­tüket, megőrizzék és megszerezzék azt az er­kölcsi tartást, amelyre neveljük őket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom