Erzsébetváros, 1999 (7. évfolyam, 1-17. szám)
1999-05-25 / 7. szám
1999/7. szám HELYTÖRTÉNET 11 Festősiker Erzsébetvárosban A Gozsdu-udvar névadójáról Elszegényedett nemesi család sarjaként 1870. április 24- én született Thorma János Kiskunhalason. A család 1884- ben Nagybányára költözött, az Erdély széli városka gimnáziumában fejezte be tanulmányait. Középiskolai rajztanárának hatására kedvet kapott a festészethez, 1887-ben beiratkozott a budapesti rajztanár- képzőbe, ahol Székely Bertalannak, a magyar történelmi festészet egyik nagy alakjának a tanítványa volt. Thorma 1888 végén Münchenbe utazott, beiratkozott Hollósy Simon magániskolájába, majd néhány hónap múlva sikeres felvételi vizsgát tett a müncheni akadémián, de hamarosan visszapártolt Hollósyhoz. Tanulmányújáról még ebben az évben hazatért Nagybányára, arcképek festésével kezdte meg munkásságát. 1893 elején utazott újból Párizsba, a Julian Akadémián tanult. 1893- ban Nagybányán Réti István festöbarátjával az utcákon sétálgatva és beszélgetve fogant meg benne az Aradi vértanúk című festményének eszméje, amely hosszú időre minden egyéb tervét, elképzelését háttérbe szorította. Müvének megfestését gondos történelmi tanulmányok előzték meg. A négy méter magas és nyolc méter széles kép két és fél évi megfeszített munka után, 1896. elejére készült el. A megrázóan tragikus hangulatú nagyméretű alkotást a korszak vezető körei nem engedték kiállítani az ez- redévi ünnepségek alkalmából rendezett képzőművészeti tárlaton. Thorma nem esett kétségbe, egy helyiséget bérelt ki a Király utca sarkán álló Orczy-ház emeletén, ott mutatta be a festményt. Rendkívül i nagy volt az érdeklődés műve iránt, az emberek ezrei kapaszkodtak fel a rozoga falépcsőkön, és tódultak be a terembe, hogy megcsodálják Thorma János szenvedélyes, hazafiasságtól áthatott alkotását. Erzsébetvárosban ez volt az első nagysikerű festménybemutató. A Szépművészeti Múzeum megnyitásakor, 1906-ban Thorma levélben közölte ajándékozási szándékát. Az igazgatótól kitérő választ kapott, újabb levelére már nem is válaszolt, végül a szegedi múzeumban letétként helyezték volna el, ebbe viszont Thorma nem egyezett bele. Végül 1931-ben a magyar állam megvásárolta. Thorma 1898-ban újabb történeti kép megfestését határozta el, az 1948-. március 15-i forradalom tömegmegmozdulást választotta képe tárgyául. Felkereste Jókait és más szemtanút, a Talpra magyar című képénél is a történelmi hűségre törekedett, mely közel két évtizeden át készült. A festő 1937. december 5-én hunyt el Nagybányán. Gozsdu Emánucl 1802-ben Nagyváradon született. A budapesti és pozsonyi jogi tanulmányai befejezése után (1824) három évig Vitkovics Mihály pesti ügyvéd és magyar-szerb költő irodájában dolgozott Kazinczy Ferenc, Virág Benedek, Berzsenyi Dániel, Fáy András, a Kisfaludyak gyakran megfordultak Vitkovics házában, így Gozsdunak általuk, barátságuk révén lehetősége nyílott megismerkedni a magyar irodalommal. O maga is publikált néhány magyar nyelvű verset a „Szépliteratúrai A- jándék”-ban (1826). Gozsdu ugyanakkor látogatta Grabovsz- ky Anasztáz Vörösmarty téri házában működő román irodalmi szalonját is, ahol több ismert román író állandó vendég volt. A gyakomokoskodás után három évvel Gozsdu önálló ügyvédi irodát nyitott pesten. Az első ügyvéd volt, aki 1826-ban az addigi latin helyett magyar nyelvű keresetlevelet adott be a pesti és budai tanácsokhoz. Sikeres ügyvédi karriert futott be, védőbeszédeit a hazai és külföldi szakmai lapok modellként publikálták, s ezeket a pozsonyi és a pesti jogegyetemeken tanították. Gozsdu jó anyagi egzisztenciát tudott magának teremteni. 1832-ben vette meg Wilhelm Sebastian házát a Király utcában, majd a körülötte lévő telkeket is, melyeket 1854- ben parcelláztatott, és egy sor üzletet épített a háza körül. Ezt az épületegyüttest nevezik ma Gozs- du-udvamak. Gozsdu Emánuel pártfogolta a román irodalmat, pénzzel támogatta a Budai Egyetemi Nyomda román nyelvű műveit. A pesti román iskola tanítója, Stefan P. Neagoe által kiadott „Calandarul Románesc” és Zaharie Carcalechi szerkesztette „Biblioteca Romá- neasca”-t nemcsak pénzelte, hanem írt is ezekben a periodikákban. Gozsdu Emánuel szerepet vállalt a politikai életben is. 1863-ban Krassó vármegye főispánjává, ezt követően főrendiházi jegyzővé nevezték ki. 1865-től ország- gyűlési képviselő lett. Nagyon jó szónok volt, beszédei megjelentek az „Országgyűlési Naplóban”. Deák Ferenc barátjaként a magyarok és románok békés együttműködéséért küzdött. Többször hívta fel a figyelmet a két nép közötti ellenségeskedés veszélyére. A főrendi házban tartott beszédében többek között ezeket mondta: „Az isteni gondviselés, maga a világ népeinek Istene tűzte ki a magyar és román nemzetnek a- zon rendeltetését, hogy együtt kell nekik egy örökké tartó frigyben élniök, egymással való dicső jövendőjük, egymással szemközt mindkettőjüknek veszniük kell.” Gozsdut halála előtt pár hónappal legfőbb ítélőszéki bíróvá nevezték ki. Ez idő tájt végrendeletet fogalmazott, amelyet halálának napján, 1870. február 3-án hirdettek ki. Végakarata szerint vagyona nagyobbik részét a nevét viselő alapítványra hagyta, amely a magyarországi és erdélyi román nemzetiségű, ortodox vallású fiatalok megfelelő neveltetését szolgálta. A Gozsdu Alapítvány az egyik legnagyobb magánalapítvány az Osztrák-Magyar Monarchiában. Ezen alapítvány támogatásával több száz román diák fejezte be közép- és felsőfokú tanulmányait. Az alapítvány közel 50 éves működése alatt (1870-1918) nagyon fontos szerepet játszott a magyarországi román kultúra fejlődésében. A hazai románság történetében az értelmiség éppen a kiegyezés korában kezdi meg politikai szerepét. Addig ez a réteg szinte kizárólag papokból és tanítókból állott. A Gozsdu Alapítványnak köszönhetően a XIX. század második felében a szabad foglalkozásúak száma évről évre nő, különösen az ügyvédeké, az orvosoké, a bankároké és a gazdasági szakembereké.
