Erzsébetváros, 1998 (6. évfolyam, 1-17. szám)

1998-09-11 / 12. szám

HITÉLET 1998/12. szám Tábor után _ Im már két és fél éve működik cserkészközöségünk, az 1103. Romzsa Tódor csapat, a Rózsák terei görög katolikus egyház- község keretében. Névadónk az 1947-ben mártírhalált halt mun­kácsi püspök, akinek boldoggá avatása folyamatban van. Most először táboroztunk, igaz csak nyolcán, de igazi cser­késztáborban: reggeli és esti ima, napirend, szolgálati be­osztás. A cserkészek főztek és sátorban aludtak. Igaz, a vizet messzebbről kellett hozni, de azt is megoldották. Persze mindez A Carmine Celebrat kórus szeptember 13-án Járdányi: Missa Brevis miséjét, szeptember 27-én pedig Farkas Ferenc: Szent Margit miséjét énekli a 11 órakor kezdődő szentmiséken. nem az erdő közepén, hanem a balatonszepezdi plébánia tágas, s szinte vadregényesnek mondható kertjének a mélyén. A program gazdag volt, megismerkedtek a cserkészek Tapolca, Balaton- ftired és Tihany nevezetessé­geivel is. Közösségünknek van egy kis magja, mely most a tábori élettel jobban öszekovácsolódott. Jó volna, ha többen lehetnénk, de ez eddig nem adatott meg. Pedig nem vagyunk láthatatlanok. A szeptember 6-án tartott évnyitó liturgián is ott voltak heten a csapatzászlóval. Az új cserkészév foglalkozásait is megkezdtük: minden szomba­ton délelőtt 10-kor van össze­jövetelünk a hittanteremben (Rózsák tere 10.) Aki akar, meg­talál bennünket! Dr. Sasvári László Segítő Erő Két éve alakult a Segítő Erő United Way Alapítvány, mely szervezet munkáját irányító kuratóriumának tagja például Straub Dezső színművész, Vágó István műsorvezető is. Az alapítvány két célt tűzött ki: egyrészt minden állampolgár­nak a lehetőség megteremtését közösségi célú felajánlásokra és konkrét feladat-vállalásokra. Másrészt a közcélokra történő rendszeres polgári adakozás hagyományának ápolását, és fejlesztését. E célok eszköze maga az ado­mánygyűjtés, elsősorban a munkahelyi egyéni felajánlá­sokra alapozva. A támogatott szervezetekkel kötött szerző­désekkel; és az adományok nyilvántartási rendszerével ga­rantált, hogy azok oda is ke­rülnek, ahová szánták. Hitoktatásunk rendje Híveink szép számmal vannak ugyan a VII. kerületben is, de egy jó részük szerteszét lakik Budapest belső kerületeiben, de van, aki még távolabbról jár. Ezért hitoktatásunk a parókia hit­tantermében történik. Ennek rendje a következő: Óvodások, elsősök vasárnap 10 óra Elsőáldozásra készülők, 1. csoport péntek 16 óra Elsőáldozásra készülők, 2. csoport szombat 9 óra Alsósok Felsősök, V-VI. o. Felsősök, VII- VIII. o. Középiskolások Egyetemisták, fiatal felnőttek péntek 17 óra hétfő 17 óra csütörtök 17 óra hétfő 17 óra hétfő 19.30 óra Továbbra is működik a lányok, asszonyok köre, minden hó első keddjén, 18 órakor. Vannak további terveink is. Ezek közül hadd említsük a felnőtt férfiak katekézisét. Ezt klubszerűén szeretnénk szervezni. További terveinkben szerepel filmklub létesítése is. S. L. Bibliai oktatás Erzsébetvárosban Az Akácfa utca 4. szám alatt, a megszűnt Gorkij Mozi épületét felújították, s már több mint egy éve a Jehova Tanúi Gyülekezet kerületi székhelye. A VII., Vili. és a IX. kerületből öt gyülekezet látogatja rendszeresen. A programok célja: a bibliai ismeretek elmélyítése. A boldog családi élet, a testi, szellemi egészség, a becsületes, erkölcsös élet, az Isten és embertársaink iránti szeretethez segít hozzá a bibliai alapelve, ismerete, alkal­mazása. Az ingyenes (és pénzgyűjtéstől mentes) rendezvények nyilvánosak. A Szent Erzsébet Templom hírei Szeptember 10-én, csütörtökön délután a hittanterembe várjuk idős és magányos testvére­inket, szokásos összejövete­lünkre * 11-én, pénteken 19 órától Pozsgai Zoltán zongoraművész Liszt Ferenc műveket ját­szik. Bevezetőt mond: Lukin László * 12-én, vasárnap 11 órakor templomunk kórusa, a Carmine Celebrat elő­adja Járdányi: Missa Brevis című művét * 13-án, hétfőn a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend miséjét tartja Spányi Antal püspök * 18-án, pénteken az esti szentmise után 19.30-ig engesztelő szentórát tartunk * 19-én, szombaton 15 órakor a hittanteremben a Szent Erzsébet Rózsák terei Egyesülete videovetítést tart * 27-én, vasárnap a 11 órai szentmisén templomunk kó­rusa Farkas: Szent Margit mi­séjét adja elő. A Carmine Celebrat kórus próbáit a Dob utca 107. szám alatti kisebbségi önkormányza­ti teremben tartja, hétfőn és csütörtökön 18-tól 20.30 óráig. Várják az énekelni szerető új tagokat. Hitoktatást tartunk nagycsoportos óvodásoktól kezdve minden korosztálynak. Jelentkezni a plébánián, illetve az oktatási intézményben lehet. Kedden este 18.45 órai kezdet­tel kurzust tartunk felnőt­teknek, fiataloknak, akik még nincsenek megkeresztelve, vagy csak kisgyerekekként ta­nultak hittant és szeretnék hi­tük igazságait mélyebben meg­ismerni. Szerdán 18.45 órától felnőtteknek, fiataloknak bibli­aórák lesznek. Továbbá várjuk azokat, akik szeretnék a bérmálás szentségét megkapni. Az altemplomunkban működő urnateme­tőbe temetkezési le­hetőség van. Érdek­lődni a plébánián hét­főn és csütörtökön 9- től 12 óráig, szerdán 16-tól 18 óráig lehet. Miserendünk a következő: szentmisét hétköz­nap 7-kor, 8-kor és 18 órakor, vasárnap 7.30-kor, 9-kor, li­kőr és 18 órakor tartunk. Hivatalos órák hétfőtől pén­tekig 9-től 12-ig és 15-től 17 óráig vannak. * * * A Rózsák terei Arpádházi Szent Erzsébet templom Car­mine Celebrat kórusa új éne­kesek jelentkezését várja. Bach: János passió, Handel: Mes­siás, Mozart: Requiem, Haydn: Teremtés, Pergolesi: Stabat Mater, Kodály: Missa Brevis. Ezeknek a műveknek az ének­lésére várunk téged is a VII, Rózsák téri Arpádházi Szent Erzsébet templom Carmine Celebrat kórusába. Jelentkezni lehet a próbákon hétfőn és csütörtökön este 17.30-tól 20.30-ig a VII. ke­rület Dob utca 107.-ben a Kisebbségi Önkormányzat elő­adótermében Zimányi István karnagynál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom