Erzsébetváros, 1997 (5. évfolyam, 1-17. szám)
1997-11-10 / 15. szám
1997/15. szám KÖZBIZTONSÁG 9 LÁTTA VALAKI A FÉNYKÉPALBUMOT?! Hol a határ? Figyelemelvonási trükkök Adna nekem lakáskulcsot is? A kislány 13 óra 20 perckor lépett ki az iskola kapuján. A 180 centiméter körüli magas, vékony testalkatú, enyhén görbe tartású, 40 év körüli férfi rögtön nyomába szegődött, s szokása szerint úgy másfél méter távolságból ismét kitartóan követe a gyermeket. A vastagkeretes, sokdioptriás szemüveget viselő, csoszogó járású ember egyébként ápolt kinézetű volt, ha nem is megnyerő külsejű.- Már közel három hete vigyáztunk a kislányra - mondja Kiss Tibor, az Erzsébetvárosi Polgárőrség vezetője. - Volt egy fantomképünk a férfiról, gondoltunk is valakire, hogy valószínűleg ő lehetett a keresett személy. Ezen a napon a kislány jelzett nekünk a megállapodott jellel, és mi feltartottuk az illetőt a rendőrök megérkezéséig. Valóban az az ember volt, akire gondoltunk.- Májusban már három alkalommal feltűnt az iskola környékén ez az ember - mondja az apuka. - Kilányunk elmondta, hogy a „bácsi” szorosan követte őt. Szeptember első napjaiban megint többször is nyomába szegődött, volt amikor a házunk kapujáig kísérte. Ha a gyerek futni kezdett, az illető futott utána. Minden ilyen eset után sírva, kiborulva érkezett haza a kicsi...- Az erzsébetvárosi polgárőrök hogy szereztek tudomást a dologról?- Amikor szeptemberben nem messze a VIII. kerületi kapitányságtól megkéseltek egy nyolc év körüli kislányt, és nyomozva elmentünk a Víg utcai rendőrségre, hadd nézzük meg a férfit, hátha egyezik a két személy. Elküldték bennünket a Gyorskocsi utcába. Ott az üggyel foglalkozó vizsgálótiszt nem volt benn, így megpróbáltunk a Teve utcában végére járni a dolognak. Ott is eredménytelenül. A VI.-VII. kerületi rendőrségen hasonló „eredménnyel” jártunk. Számunkra teljesen meglepő és érthetetlen módon mindenütt azt közölték velünk, hogy „esemény hiányában” nem áll módjukban érdemben foglalkozni a témával. De szerencsénkre bekopogtattunk a Almássy téri rendőrökhöz, s Becsei Pál őrsparancsnok tanácsára feljelentést tettünk. Ő tanácsolta, hogy keressük az Erzsébetvárosi Polgárőséget. Nem találok rá szavakat, hogy ezek a fiúk egyből milyen készségesek voltak, és hosszú időn keresztül naponta kísérték, őrizték a kislányt. Nagyszerű emberek, mit mondjak még?- A kislányt zaklató férfiről mit tudnak?- Szánja-bánja a dolgot - mondta, mert hasonló esetek miatt már volt büntetve. Megkerestük az illető idős édesanyját, aki megmutatta fia fényképalbumát is: többszáz kép 10-14 éves korú tomászlányokat ábrázol. A mama elmondta, hogy fia nemi erőszak miatt többször ült börtönben, de a lányokat amúgy nem bántja, csak simogatja és csókolgatja őket, meg mutogatja magát. A felnőtt nőktől fél. A mamát viszont rendszeresen megveri, ha nem engedi megnézni a negyven éves gyereknek az éjszakai erőszakos filmeket. És ez az ember ma már megint szabadon jár-kel a világban. Kérdezem én, miért nem viszik kényszer-gyógykezelésre? Tudom a választ, mert sokba kerül az államnak, és mert - hál’isten, nem történt „esemény”. Mert meg kell várni, amíg az „ilyenek” gyermeklányok életét keserítik meg, teszik tönkre, netán még az életét is elveszik. Hát erre várunk?! S védjük a bűnözők jogait? Rendőr, pszichiáter vajon látta azt a fényképalbumot?! Igen, bizonyára adna nekem lakáskulcsot is, élvezhetném egyéb jótéteményeit, egy idő múltán nyilván bejáratos lennék pénztárcájába is, amely aztán szép lassan ürülni kezdene, vagy eltűnne velem együtt egyik pillanatról a másikra. Az október végi ünnepek sorában például lakásról lakásra jártam a Murányi utca és a Damjanich utca környékén. Megbízatásom arról szólt, hogy ön- kormányzati kérdezőbiztosnak kiadva magam beférkőzzem az emberek bizalmába. A bizalom megnyerését szolgálta az a tesztkérdés, hogy mit szól Ön a parkoláshoz - naná, hogy ez mindenkinek téma! Aztán figyelemelterelésnek azt tudakoltam, tetszik-e Önnek, hogy a troli piros, a busz kék, a villamos sárga? A színek és az ízlés világába kalauzolván Önöket elaltatni véltem polgári éberségüket, és belevágtam a közepébe: hány ajtózár van a lakásán? Elzett márkájú vagy másgneses? Keresztpánt van-e? Esetleg lakat? Biztonsági lánc? Záija-e mindet napközben, vagy csak éjszakára, netán csak akkor, amikor elutazik? S jött volna a következő kérdés, hogy mikor szokott elutazni hosszabb időre - de a Murányi utcában megzavartak kimunkált gondolatmenetemet: igazolványt kértek tőlem, kérdezőbiztosi megbízó- levelet. Igencsak izzadni kezdtem, de azért kivágtam magam, hogy hát ilyet nem hordok magammal ezen a kétes hírű környéken, mert nagyon félek attól, hogy holmi alvilági alakok kirabolnak. Hát nem becsapták az ajtót az orrom előtt?! Készpénzre, ékszerekre specializáltam magam, díjazom az audio-vizuális eszközöket, a számítógépeket, mikrót, de még a fözőkanalat is. Mindent, ami mozdítható. Alapos vagyok a kivitelezésben - miként az előtanulmányok folytatásában is. „Nevem 307.” (A történet egy október 24-ei, Murányi utcai esetet példáz. A lakók nem térvén napirendre az ügy felett, sorra érdeklődtek a Polgármesteri Hivatal irodáin a kérdezőbiztos megbízatása felől. Senki nem tudott róla, érthető, hisz a kérdezőt nem ők bízták meg. De figyelem: az effélére bármikor számíthatunk. És valaki mégiscsak megbízta őket!) Hívd a Menhelyt! A Menhely Alapítvány Hajléktalanokat Segítő Telefonszolgálata 1994 decemberétől lát el ügyeleti szolgálatot. A szociális munkások a nap 24 órájában várják a hajléktalanok lűvását illetve mindazokét, akik a hajléktalanokon segíteni szeretnének. Friss információkkal rendelkezünk a fővárosban működő hajléktalan szállás férőhelyeiről, nappali melegedőkről, ingyenes étkezési, ruhaosztási lehetőségekrő, és minden egyéb hajléktalanokat segítő szolgálatokról, intézményekről. A Menhely Alapítvány Hajléktalanokat Segítő nonstop hívható telefonszáma: 138-4186. '
