Erzsébetváros, 1996 (4. évfolyam, 1-17. szám)
1996-11-08 / 15. szám
1996/15. szám ONKORMANYZAT 11 DÍJHÁTRALÉKOT KIEGYENLÍTŐ TÁMOGATÁSRA Alapítványi pályázaton nyert milliók A kerületi önkormányzat Szociális és Gyermekvédelmi Központja újabb - alapítványi - pályázaton eredményesen vett részt, ez négy millió kétszázezer forintot jelent, ennyivel támogathatják a lakásfenntartókat díjhátralékaik rendezésében. E támogatás részleteiről kérdeztem Dr. Csepeli Ágotát a Szociális Központ vezetőjét-A pénzt a Fővárosi Szolidaritási Alap által meghirdetett pályázaton nyertük, még két kerülettel együtt (VIII. és IX. kerület), összesen 12 millió 600 ezer forintot kaptunk. Harmada 4 millió kétszázezer forint támogatási összeg jut kerületünknek. Szétosztásához, a támogatás feltételeinek pontos meghatározásához szükséges még az önkormányzat helyi rendeletének megalkotása és életbe léptetése is amelyre várhatóan november végén kerül sor.- Kik kaphatnak majd díjhátralék rendezéséhez támogatást?- A helyi rendelet megszületése előtt annyi már előrelátható, hogy elsődleges feltétel az lesz: a díjhátralékok ne legyenek egy évnél régebbiek és összegük nem haladhatja meg a százezer forintot. Aki nem egyenlített harminc százalékát a támogatást kérőnek önerőből kell fedezni, hetven százalékra kaphatnak támogatást. A hetven százalékos támogatás úgy oszlik meg, hogy húsz százalékra a lakásfenntartónak (díj- hátralékosnak) kérelmet kell benyújtania a kerület Családsegítő Központjaihoz. Ezeket a kérelmeket az ügyfél nevében a Családsegítő Központok továbbítják két fővárosi alapítványhoz. A fennmaradó ötven százalékot fizeti az önkormányzat. Akinek például egy év alatt százezer forint a díjhátraléka: harmincezer forintot kell állnia. Húsz százalékot, azaz húszezer forintot kap(hat) a fővárosi alapítványok pénzéből és a fennmaradó ötvenezer forinttal járul hozzá az önkormányzat a hátralékos díjak kiegyenlítéséhez. Atámogatan-dók körére ugyanazok a jövedelmi viszonyok meghatározók, mint a már lakás- fenntartási támogatásban részesülőké. Egy személyes háztartás esetén az öregségi nyugdíjminimum (9.600 forint) kétszerese ez az összeghatár, ami mellett igényelhetik ezt a támogatást. A 2 fős háztartásnál a már említett öregségi nyugdíj minimumot 2,8- al kell beszorozni. Ennél több fős háztartásban minden további személynél 0,5-el szorzandó ez az összeghatár. Azoknak a díj- hátralékosoknak a jelentkezését várjuk, akik eddig még nem részesültek lakásfenntartási támogatásban, Szeretnénk elérni, hogy a díjhátralékok rendezése után az újabb kérelmezőket is be tudják sorolni a rendszeres lakás- fenntartási támogatásban részesülők körébe és így hosszabb távon meg tudják szüntetni a díjhátralékokat. Lippai Zsóka Milyen Erzsébetvárost szeretne? Kérdésünkre szubjektív válaszokat vártunk - akár a fantázia legtávolabbi tartományaiból is - a nem célzottan kiválasztott erzsébetvárosi megkérdezettektől. Oláh Ferencné, vendéglátóipari nyugdíjas: Ötven éve élek a kerületben, az Izabella utcában. Milyen lenne az én Erzsébetvárosom? Tiszta és biztonságos. Ilyen piszkos mint most, még soha nem volt. Na és a közbiztonság. Este 6 óra után, itt az Izabella utcában nem ajánlatos járkálni. Engem eddig háromszor támadtak meg, nem a rendőrségen múlott, hogy mi most beszélgetünk. Rácz Zsuzsanna női fodrász, jelenleg gyesen lévő anyuka: A Rózsa utcában lakunk, a párom régi kerületi lakos, én három éve élek itt. A kérdésre nagyon egyszerű a válaszom: tisztát, tisztát és tisztát. A kisbabámat nem merem elengedni, pedig már menne, ám a lépésenként „díszelgő” kutyagumitól féltem. Aztán a biztonság. Saját szememmel láttam, amikor fényes nappal feltörtek autókat, de hát ki mer közbelépni? Csaba Miklós nyugdíjas pedagógus-statisztikus: A kerület sok problémával küszködik, Erzsébetváros elöregedőben van. Ez a tény azonban nem mentesíti a helyi vezetőket attól, hogy ne gondoskodjanak egy tisztább, egészségesebb Erzsébetvárosról. Az épületek felújítását is elkezdhetnék, azonkívül a közterületeket nagyobb gonddal kellene kezelni. Ludovácz Mónika szellemi foglalkozású: Emberséges kerületi vezetést szeretnék, akik felelősségei tudnak dönteni sorsunkról, élet- körülményeinkről. Akik kisebb közönséget képviselnek - kapnának lehetőséget új társadalmi struktúrák megvalósítására. Egy emberközpon- túbb, bürokráciamentes, anyagiak favorizálásától mentes közösséget szeretnék. Nyári László főtanácsos: Biztonságos városrészt, a randalírozókat, vandálokat a leghatározottabb hatósági fellépéssel elrettentem pimasz garázdálkodásaiktól. Hatékony rendőrséget. Cigányember vagyok, de sajnos saját nációm többsége hangoskodó, agresszív fellépésű. A cigánygyerekek iskoláztatását radikális módszerekkel kellene a jelenlegi válságos helyzetből kimozdítani. Danyi Béla utcai árus: Igazságosabb ügyintézést szeretnék. Az ember egyszerűen nem érti, miért van az, hogy az egyik kereskedő maradhat, a másik nem? Úgy érzem, a hivatalos emberek, a hatóságok hólabdáznak velünk. Az ügyeinket dobálgatja az önkormányzat a fővárosnak, ők meg vissza. Ennek a lehetetlen helyzetnek az a vesztese, akinek nincs protekciója. Ez nonszensz. Szüle Zsolt