Erzsébetváros, 1993 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1993-09-27 / 7. szám
A népességszám alakulása kerületünkben Az első hivatalos magyar népszámláláskor, 1870-ben a mai 2,1 négyzetkilométer nagyságú VII. kerületben 44 068-an laktak, a főváros össznépességének 14,6 százaléka. Csupán egyetlen kerületben - a mai V.-ben - laktak ennél többen: a népességszám 15,5 százaléka. A népsűrűség (az egy négyzetkilométerre jutó lakosok száma) már 1870-ben az Erzsébetvárosban volt a legmagasabb: 20 985 a fővárosi átlag több, mint 36-szorosa! A VII. kerület népsűrűsége azóta is a legmagasabb és túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egész Európának ez a legsűrűbben lakott területe. Két történelmi városrészünk - az I. és az V. kerület - már 1870-ben is közel állt a telítettséghez, népességszámuk 1900-ig alig fejlődött. Ezzel szemben az Erzsébetvárosban a Nagykörút kiépítésével és a kerület iparának fejlődésével párhuzamosan - egészen az első világháború kitöréséig - évtizedről évtizedre ugrásszerűen növekedett a népesség és a lakásépítkezés egyaránt. Az 1870-1900 évek között a VII. kerületben a népességszám tényleges szaporodása 97 632 fő volt, így a századfordulón 141 700- an laktak kerületünkben, a főváros lakosságának 16,5 százaléka, a főváros mai 22 kerületéből a legtöbben. A pesti városmagot övező (VIII. és IX.) és attól távolabbi (X., XIII. és XIV.) kerületek népességszámának az 1901-1941 közötti emelkedése után 1941. január 1-én a legmagasabb népességszámú Józsefváros után az Erzsébetváros 145 604 fős lakosságszámával a második a fővárosban; népsűrűsége változatlanul a legmagasabb: 69 335 fő jut egy négyzetkilométerre. A második világháború és a fasizmus vérengzései következtében több mint 30 ezerrel csökkent a kerület népessége. A második világháború befejezése után Budapesten a népesség területi elhelyezkedését a legjelentősebb mértékben a nagyobb szabású állami lakótelep-építkezések módosították. Ennek következtében kerületünket a népességszám tekintetében az 1949. és 1960. évi népszámlálások adatai szerint már nemcsak a VIII. kerületi Józsefváros előzte meg, hanem a XIII. kerület is, az Ár- pád-híd pesti hídfőjénél épített óriási lakónegyeddel megnövelve. Bár kerületünkben 1949-1960 között négy és félezerrel emelkedett a népességszám, a romos lakások helyreállítása és a lakásmegosztások következtében. 1970-ben újabb két kerület előzött meg bennünket - hatalmas lakótelepek létrehozása után - a XI. és a XIV. 1980-ban népességszámban már csak a 9. helyen álltunk, újabb öt kerület ugrott Erzsébetváros elé: a II. kerületi társasház-, és a pesthidegkúti lakásépítések a III. kerület, a X. kerület, a XV. kerület és a XXI. kerület, Városközpont- és lakótelep-építések miatt. Az utolsó, 1990-es népszámláláskor elénk kerültek még a káposztásmegyeri (IV. kér.), továbbá két kerületi központ: a XVIII. kerületi pestlőrinci és a XXI. kerületi csepeli lakásépítések kapcsán megnagyobbodott lakónépesség. Az utolsó tíz évben (1980-1990 között) a főváros lakossága 42 és félezer fővel csökkent, így valamennyi belső kerületé; csupán két távolabbi és peremkerület népessége emelkedett: a III. , IV., XVII., XVIII., XIX., XXI. és XXII. kerületé. - Az újonnan épült lakótelepekre (lakónegyedekbe) általában a produktív korú, egy- vagy több- gyermekes családok költöznek, illetőleg költöztek. Ennek tudható be, hogy a belső kerületek, így az Erzsébetváros népessége is 1960-tól kezdve évtizedről évtizedre fogy. A VII. kerület népességszáma 1960-1990 között: 1960 120 052 1980 92 350 1970 116 078 1990 82 864 Az egy négyzetkilométerre eső népsűrűség 1960-ban még 57 ezer felett volt, 1990- ben lecsökkent 39,5 ezerre; így is a legmagasabb a fővárosban. A statisztika tanúsága szerint az öregek, özvegyek és nyugdíjasok kerülete vagyunk. Míg az 1920-as években a kerület száz lakója közül még csak hét volt 60 év feletti, addig napjainkban minden száz közül 28 már elmúlt 60 éves, mégpedig a férfiakból 22, a nők közül 33. Ennek oka az, hogy a nők hat-nyolc évvel tovább élnek, mint a férfiak és az infarktus a 40-50 éves férfiak közül szedte és szedi napjainkban is áldozatait a legnagyobb arányban. A VII. kerületben az özvegy férfiak 4,8 százalékos arány* képviselnek, míg az özvegy nők aránya 18,8 százalék. Az özvegy férfiak aránya a nőknél jóval kisebb, minthogy a magukra maradt férfiak hamarabb kötnek újból házasságot, mint a nők. Az arányeltolódás még nagyobb volna, ha csupán a 60 év feletti népességet vennénk figyelembe: az ezer férfira jutó nők száma az 1990-es népszámlálás szerint 1271 volt, de a 60 év felettiekre vetített arány 1893, ami a budapesti kerületekben a maximumot jelenti. Megjegyzem, hogy ami az öregkorúak számát és arányát illeti a fővárosban, az Erzsébetvárosnál rosszabbul álló kerületek is vannak: az I. kerületben 61, a Il.-ban 60, a Vl.-ban 53, a VII. kerületben 49 a száz felnőtt korúra jutó öregek száma. Anélkül, hogy a budapesti kerületekre vonatkozó részletes demográfiai helyzetre kitérnék - hiszen az egy külön tanulmányt igényelne -, csupán arra kívánok utalni, hogy a főváros valamennyi kerületének népességszámában az utolsó tíz évben -1980- 1989 között - természetes fogyás volt, vagyis a halálozások száma meghaladta az él- veszületésekét. Ennek legfőbb oka a termékenység csökkenése, a népesség elöregedése és a halálozások számának emelkedése. Budapest népességfejlődésében döntő szerepet játszik a bevándorlások mértéke, illetve a bevándorlási többlet. A vándorlási többletből eredő népnyereség pedig - a jelenlegi gazdasági helyzetben - az előző tíz évihez, az 1970-1979 évek közöttihez képest további háromezerrel csökkent és az 1980- 1989 évek közötti 55679 bevándorlási többlet a főváros lakónépességének természetes fogyását már nem tudta ellensúlyozni. Napjainkban Budapesten a természetes fogyás már a reprodukciós szint alá került, mert ha minden házasságból két gyermek születne, azok csak a két szülőt pótolnák; minden házasságból átlag 2,4-2,5 gyermek születése volna kívánatos. Az előbbiek teljes mértékben fennállnak a VII. kerületi Erzsébetvárosban is. Dr. Berti Béla 8 ERZSÉBETVÁROS 1993/7. SZÁM
