Erős Vár, 1960 (30. évfolyam, 1-11. szám)
1960-11-01 / 10. szám
2. ERŐS VÁR Második Advent Az üj-Szövetség ezzel a sóvárgó felkiáltással végződik a Jelenések könyveben. Előtte pedig az, aki ezt a könyvet megiratta, “az Alfa és Omega, — kezdet és a vég”, ezt mondja az Úr: “Bizony hamar eljövök.” Ez a második advent, az ítélet napja. A törtöneti és liturgikus advent mellett ezt eschatologikus adventnek is hívjuk. Pál apostol leveleiben sok érdekes részletet olvashatunk Krisztus második eljövetelével kapcsolatban, mert abban az időben ez igen korszerű kérdés volt. Ma már nem az. — Rólunk ugyan nem lehet elmodnani, hogy olyan túlságosan várjuk vissza az úr Jézust. Hitvallásunkban benne van ugyan, el is mondjuk minden vasárnapon, hogy az úr Jézus “eljön ítélni élőket és holtakat”, de nem élünk tudatában annak a reménységnek, hogy ez az eljövetel bármely pillanatban időszerű lehet. Ne feledjük, hogy Isten másként méri az időt, mint mi. Ami neki egy szempillantás, az számunkra az örökkévalóságnak tetszik. Eljön az ür! Nemcsak úgy, ahogyan a történelmi adventben eljött Bethle. hembe. Nemcsak úgy, mint a mostani adventben (liturgikus advent), hogy kegyelmi eszközei által munkálkodjék a megváltottak gyülekezetében s annak tagjait állandóan hívja, gyűjtse, megvilágosítsa, megszentelje s megtartsa az igaz hitben. De eljön újra hatalommal, dicsőségben “lángokban ítélni”, hogy az egész teremtett világ életében véget vessen a kétfelé-sántikálásnak. Nem a természet erői teremtették a világot, mert azok csak Isten eszközei voltak. Nem is azok vetnek véget a világ életének, hanem az Ür akarata, akkor és úgy, ahogyan ő azt elrendeli. (Ezért nem lehet jósolgatni a világ végének időpontját.) Az Ür jött, szólott és szavára előállott a világ. Az Ür jön, szól és szavára ég és föld elmúlnak, új ég és új föld keletkezik, melyből kiég minden, ami a pusztulást érdemli, de az Elet vizével itatja s az Elet fájának “Bizony jövel Uram Jézus!” (Jel. Kv. 22;20.) gyümölcseivel táplálja azokat1, akiknek neve be van írva az Élet könyvébe. Csoda-e, hogy amikor az üj-Szövetség prófétája ezt a képet tárta a földi nyomorúságok közt küzdő sereg elé, — azokból elemi erővel tört ki a kiáltás: “Ámen, bizony jövel Uram Jézus” s ez a kérés napi imájukká lett?! Bárcsak mi is így tudnánk várni Krisztus második visszajövetelét! De óvakodjunk attól, hogy ez a vágyunk tétlen álmodozásba, riadt féle-Életünk a vetés és aratás állandó körforgásából áll. Vetünk minden szavunkkal, viselkedésünkkel, példamutatásunkkal, cselekedetünkkel. Nyomtalanul semmi sem tűnik el lelkűnkből. Minden vetésünk aratássá válik. Telhetetlenek és elégedetlenek vagyunk. Mindig a teltszemű, dús kalászok aratását várjuk. Szeretnénk ott is aratni, ahol nem vetettünk és mást aratni, mint amit vetettünk. Az aratásról hamis elképzeléseink vannak, mert nem ismerjük annak érvényét, Ezért fojtja el bennünk olyan hamar a csalódás keserű füstje a hála feltörni akaró érzését. Ezért nem csendül fel ajkunkon vidám aratási ének. “Hálaadás Nap”-ján olyan mértékben tudjuk Istennek megköszönni minden tőle kapott áldását, amilyen mértékben megismerjük, elfogadjuk az ö aratási törvényét. “ . . . amit vet az ember, azt aratandja is.’’ Ez ennek a törvénynek az egyik része. Elkeserít bennünket a föl. di életben tapasztalható sok igazságtalanság. Ezért azt hisszük, hogy itteni életünk vetésének igazságos aratását csak a mennyekben érhetjük meg. Ez a felfogásunk részben igazi Isten aratási törvénye szerint azonban már itt e világban is megvan az elválaszthatatlan kapcsolat vetés és aratás között. Amilyen a vetés, olyan az aratás. lembe, vagy riasztó fenyegetésbe fúljon, mert ennek az igazságnak, — ha az komoly — életünkben hajtóerővé kell válnia, hogy mi magunk is, mint Isten munkásai dolgozzunk az ö országának eljöveteléért s mint, Krisztus tanítványai eleget tegyünk küldetésünknek. Bár egy antikrisztusi borzalmakkal teli világban élünk s egyre növekvő szellemi sötétségbe és lelki nihilizmusba megyünk bele, nekünk akkor is a “világ világosságainak” kell maradnunk s ebben a végső romlásába feltartóztathatatlanul rohanó világban is úgy kell fáradoznunk a gonosz elleni harcban, mintha ettől a fáradozástól függne minden. Ez az Ige tanítása, biztató reménykeltése. “Boldogok a lelki szegények” — így mondja Jézus. De miért? Talán azért, mert sok pénzhez jutnak? Nem. Hanem, mert “övék lesz az Isten országa.’’ Ismét szól Jézus: “Boldogok az irgalmasok.” Nem azért, mert talán hírnévre, földi dicsőségre tesznek szert. Boldogok, mert “irgalmasságot nyernek.’’ A lelki értékek vetése sohasem az anyagi gazdálkodásnak, — ahogy mi szeretnénk, — hanem mindig a neki megfelelő lelki javakban való gyarapodásnak az aratásává válik. Az elvetett búzaszemböl nem árpa, hanem búza nö. “Bojtorjánról” nem szedhetünk “fügét”. — Nem úgy van, hogy a becsületes életnek feltétlenül az anyagi jólét jutalmát, a hitvány életnek pedig az anyagi tönkrejutás büntetését kell kapnia. Ez is bekövetkezhetik. De ez csak esetleg lesz így és nem törvényszerű következésképpen. Ezért, ha istenfélő, hűséges magatartásunkat nem kíséri anyagi téren való előrejutás, Istent nem vádolhatjuk igazságtalansággal. A becsületesség, az erényes élet jutalmát mindig megadja az Isten, ha nem is úgy, ahogy mi vár. juk, de megadja a lelkiismeret nyugalmában, a lélek békéjében, a szív csendességében, az Úrral való együttmunkálkodás örömében, az önmegbecsülés boldogító érzésében. Az erénynek ju-Az aratás törvénye
