Szladits Károly (szerk.): Magyar Jogászegyleti értekezések 24. kötet (201-205. füzet) - Magyar Jogászegyleti értekezések 24. (Budapest, 1902)

Székely Ferencz: A jogi vizsgák reformja [204., 1902]

9 kellene állapítani, mert tudtommal az nagyon különböző és több helyen nem elég a tanár existentiájának biztosítására sem, úgy hogy a tanári állás csak mellékfoglalkozás számba megy. Nem vagyok eléggé beavatva a felekezeti akadémiák va­gyoni viszonyaiba, de ha értesüléseim nem csalnak: a tervezett reform megvalósítására a maguk erejéből többen nem lesznek képesek. Felmerül tehát a kérdés, hogy ily esetben az állam magára hagyja-e az illető felekezetet, más szóval vagyontalan főiskoláink megszűnését avagy egybeolvadását tétlenül nézze-e, avagy fentartásukat állami segélylyel lehetővé tegye-e? Mely kérdés megoldásánál egyebek között különös tekintettel kell lenni arra a körülményre, hogy felekezeti jogakadémiáink túl­nyomó része a Nagy-Váradtól Eperjesig terjedő vonalon és ennek közelében, tehát az ország egyik kisebb területén, egymáshoz közel van elhelyezve, mig az ország délvidékére csak Kecske­mét és Pécs esik és hogy ennélfogva a felekezetek segítésénél esetleg czélszerübb volna a délvidéken (p. o. Temesváron vagy Szegeden) — a Budapestre tóduló elem lehető lekötése végett — egy újabb akadémiának a felállítása. Az állami segély megadá­sánál pedig minden esetre befolyást kellene az államnak sze­rezni a tanárok alkalmazására és különösen ki kellene kötni, hogy azoknak vallása alkalmazásukat ki ne zárja. A részletek­ről alább még szó leszen. Bendkivül fontos intézkedése lesz a vizsgarendnek, hogy az államvizsga helyét a jelöltek nem választhatják szabadon. Mert ez elejét veszi annak, hogy a jelöltek egyes, nézetük sze­rint enyhébb, vizsgáló-bizottságokat válaszszanak ki maguknak és ennek számlájára már eleve gyengébben készüljenek el. Azonfelül az előfordulható véletlen összetorlódásnak útját vágja. A vizsgák ismétlése nem lesz számbeli határhoz kötve. Az ismétlő és pótvizsgák időpontját a vizsgabizottság a jelölt ké­szültségének foka szerint állapítja meg. Mind a két intézkedés elő fogja mozdítani azt a törekvést, hogy készületlen egyének a vizsgán könyörületességből át ne bocsáttassanak. A vizsga kiválóan elméleti jellegű lévén, a bizottság túl­nyomóan a tanári karból fog megalakíttatni. 175

Next

/
Oldalképek
Tartalom