Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-12-17 / 48. szám
Nagy sugdosás, lótás-futás esett az intézetben, amikor Nyárády Pista pakolt. Apró kis golyhók dugták össze nyírott fejüket, amelyen ugyancsak meglátszott, hogy az intézeti szolga nem művésze a borbélymesterségnek s úgy bámultak az ajtón keresztül az első tanterembe, ahol a Pista kötözgette össze a könyveit és törülgette néha a kezefejével a szégyentől könyes, nagy dióbarna szemét. Nagy oka volt a Pistának szégyenkezni: kicsapták, pedig fizető volt. Az apja küldözgette érte a tartásdijat, ő vett neki ruhát, olyat, amilyenben a városi fiuk jártak. A többiek, az alapitványosok matrózosan kétoldalra gyűrt nadrágban, ujjnyi vastag posztóju, furcsa gallérköpenyben jártak, amelyeknek volt ugyan ujjuk, de nem volt szabad a karjukat beledugniok a gyerekeknek. A. kőkockás folyosón két-három apróbb nebuló vallatott egy-egy nagyobbat. A gallért összehúzták magukon s az üres ujjak szabadon lógtak, mintha a puritánul erkölcsös ruhadarab soványképü, hordóvastag testű karotlan nyomorékokat takart volna. Az öregebbek el is ejtettek egy-két leereszkedő megjegyzést a Pistáról, aki közibük való volt. De az esetről nem szóltak. Nem is igen ttudtak mit. mondani, meg kímélték is a Pistát. Mert jó fiú volt a Pista, habár fizető is volt és velünk együtt takarította reggel a cipőjét, amitóta a Müller Józsi, a keményifejü sváb árvagyerek szemére hányta, hogy van apja, az apjának meg van pénze, amit az inasra pocsékoljon a'subickolásért. Pedig a cipőt rossz volt sub.ickolni, mert hideg volt á hálóteremben és télen sötét is volt öt órakor, ami még álmosabbá tette az embert, fis a Pista még is velünk subickolt, pedig szabad lett volna kiadni a cipőjét az inasnak, aki ingyen tette el azontúl azt a rengeteg pénzt: egy forint minden hónapban. Mikor a csengetyüt megrángatta Kerekes Józsi, aki nagyon büszke volt erre a hivatalára s a gyerekhadat elnyelték- a szárnyasajtaju tantermek, az asztalok mellé osztotta a fegyelem, a tanulás-kezdő imádság alatt mindenki a Pistát sajnálta. Talán még a tisztelendő urak is, akik heted-, nyolcadbeli létükre már kék reverendában jártak és kikérdezték tőlünk, reggel, az iskola előtt a leckét. A tisztelendő urak kiváltsd gos lények voltak, fizetők és kaptak ebédet akkor is,, ha szekundára feleltek az iskolában. Azért még ők is sajnálták a Pistát és intettek neki a kezükkel, mikor a nyitott ajtó előtt elhaladt csöndben és a két keze tele lévén a csomagjaival csak mosolygott ránk szomorúan bucsuzásképpen. A Pista elment és mi még vacsora alatt sem tudtuk, miért kellett elmennie. Csak a tisztelendő urak tudtak annyit, hogy a Pistát a portásnál várta meg a mamája és a portás hallotta, mikor a Pista sirt és bocsánatot kért. Az anyja, nem haragudott, '“Az élet: elveszett csók-holmi S-én szeretném az életet Egy csók-ötlettel megcsufolni,. Egy csók-ötlettel megcsufolni” ADY ENDRE. — 12 — hanem vigasztalta: “nem baj az, fiam, úgy sem ide való vagy te, szegény fiam.” És még a haját is megsimogatta. Ez küö-nös volt nekünk, a Hajagos Béni nem is hitte. A portás szigorú ember volt és Béni mégis azt merte mondani, hogy hazudta a dolgot a tisztelendő uraknak egy cigarettáért. A Béni apja ugyanis harangozó volt, aki nyáron nagy vakációban minden vasárnap, mikor este kidobták a korcsmából, megverte a Bénit és azt mondta neki, hogy ezt csak mutatóba kapja, mert egészen meg fogja nyúzni, ha kicsapják az intézetből. De a többiek mind hittük, amit a portás mondott s a titokzatosság annál jobban befonta a kis gyerek-koponyák fantazmagóriáival a rejtélyt, minél közelebb hozta az idő az esti imádságra meg a lefekvésre szóló csengetést. A sötét dormitóriumban sokát forgolódtunk az ágyon. Az apró mécses nyúlós, ingatag árnyékokat küldött harcba örülni, élni akaró gyerek-képzeletünk kétségei ellen s elfogott bennünket az nyomasztó bűntudat, hogy mi még mindig szeretjük a Pistát és titokban még irigyeljük is. A Hajagos Béni apjára gondoltunk, aki megveri a fiát, pedig nem követett el semmit, ö templomos ember és biztosan igaza van. A Pista mamája pedig bűnt követ el, mert pártolja a Pistát. És mi is biint követünk el, mikor szeretjük a Pistát, mert ez tusakodás a megismert igazság ellen. A megismert igazság ellen tusakodni pedig a katekizmus szerint is, a'főtisztelendő prefektus ur szerint is a szentlélek elleni főbűnök közzé tartozik. Megje-. lent előttünk élő lelkiismeretképpen a prefektus félelmesen sápadt arcából kidülledő vöröses szeme és csontos, hosszú ujjai integettek a sötétben, rámutattak a mécsesre, amelynek kicsi fénye hirtelen megnőtt, a félálomban levő gyerekek sisteregni hallották a lángokat és a pokol örök tüzének borzalmai vacogtatták meg a fogunkat. Megutáltuk a Pistát, aki biztosan valami rettenetes bűnt követett el és bennünket is rácsábitott a vele, a rejtelmes bűnével való rokonszenvre. Elkövettük a bűnt és lakolni fogunk. Megrázkódtunk arra a gondolatra, hogy most, gyónás nélkül, bünbocsánat nélkül meg tá-A másnemüek. Irta: BRESZTOVSZKY ERNŐ.