Előre - képes folyóirat, 1916 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1916-06-11 / 21. szám
hely most már nem a magáé... idegen! KLÁRA: Nem igaz! Ez a hely az enyém ! Csak az enyém! ö mondta! Nem vehetik el... Nekem itt drága emlék minden. Nem engedem!... FLÓRA (élesen): Mi jogon?... Mi jogon tart ön igényt a bátyám... a bátyám... Itt mindenre?! Mije volt neki? KLÁRA: A szeretője! Az asszonya! A cselédje! Mindene!! Én ápoltam, én szerettem, én vigasztaltam! Nyolc év az életéből... és az enyémlből... Nyolc évi hűség... Nyolc év! Asszonyául fogadott... Azt mondta, jogom van... László! Maga hallotta! László! ő mondta... Nem?! LÁSZLÓ (csendesen): Mondta... Akarta... És nem volt ideje hozzá... KLÁRA: De mondta! Az ő szava semmi? Az akarata... LÁSZLÓ (a fejét ingatva): Semmi, Klára... Törvény van rá. Törvény...! KLÁRA: Törvény? Én ellenem? Hát ki vagyok én? Senki! Egy földre vert szegény asszony... LÁSZLÓ: Jöjjön innen, Klára... KLÁRA: Nyolc év! LÁSZLÓ: Jöjjön, Klára... Klára! KLÁRA (hirtelen elhatározással, szárazon): Megyek! (Odafut a halotthoz, megragadja a karját és megrázza): Hallod?! Elmegyek! Kell! Törvény van rá! Törvény (Hirtelen összeomlik és arcát a szék karfájára szorítva, görcsösen, kínzón felszakad melléből az elfojtott sirás. Nagy csönd. Függöny. A cimborák. Irta: CSERZY MIHÁLY. Az öreg Jenei János, most Péter-Pál jitán, 'hogy férjhez adta a lányát, az Etelt, azt mondta másnap kárlátos fejjel a vejének. — Imre, fiam, mögmutatom, hogy különb apád leszek az édösi apádnál. Az uj ember arcán ragyogott az öröm, hallgatott. — Mert látod, ezt a viskót mögoszto-m veletök. Ne hányódjatok a más ember házán, lögyetek a magatokéba. Aztán, hogy virágos kedvében derékon kapta az élete párját, az elhamvadó szerelemnek szelid hangján folytatta: — Minket sé ebrudalt ki senki a vackábul; igaz-e párom!?... — Biz’ igaz az — erősítette meg az aszszony a büszkén kivágott szavakat. Hát valósággal igaz is volt. Jenei csőszködőtt valamikor fiatalabb korában, a csőszködés pedig tudvalevőleg jövedelmező mesterség (már tudniillik ott, ahol), ennélfogva az öreg is összetakaritobt magának valamennyi vagyonkát és mikor a lánya növekedett, kapta magárt, bejött a városba lakni. De nem a más házába. Olyan nincs... Vett magának egy jókora telket a város szélén, aztán házait építtetett rá. Vagy hogy nagyot ne mondjunk: viskót. Sárból természetesen. A négy falát, padmalyát sá-rgalföldből gyúrt polyvás-sárból összetákolták, arra gerendáikat húztak, azután horogfákat, végül pedig nádat erősítettek és kész volt a ház. Csak ablakot kellett még venni a városban, hogy beállíthassák a falba. Félesztendőre rá kiszáradtak tökéletesen a falak, az asszony négyszer, ötször fehér mésszel bemeszelte és most olyan, hogy csak csákánnyal lehetne szétverni. Szegény embernek alkalmas az ilyen kulipintyó. Nyáron úgy is a konyhát lakja, a szobába csak akkor megy be, ha valamit ki kell hozni onnan. Aludni, a ház előtt alszik subán, ivagy gyékényen, legfölebb egy csirketollas párnát tesz a feje alá. Nohát télen behúzódik a szobába. De elég helye van akkor is neki. Bevisz valami olcsó pléhkályhát, melyen főz 9 ami egyúttal a házat is melegíti. Az ablakokat pedig berakja fürészporral, nehogy friss levegő jusson be valamiképen. Jenei János, hogy beváltsa a vejének adott szavát, talán négy vagy öt hétre az esküvő után elhivatta Balogh Józsefet a házhoz, hogy nézzen körül a portán az építendő szoba irányában. Balogh József sármunkás. Nem ért se kőmivességhez, se ácstudományhoz, csak a tapasztáshoz. Még malterozni se tud, (ami ritka dolog az ilyen épitő-féle embernél). Szóval azon kivesző alakok -közül (való még József, akik házépítésből keresik ugyan a kenyerüket, de az ehez való jártasságukat biz’ se könyvből, se oskolából nem tanulták. A régi öregektől lesték el. Az apjuktól, vagy még öregebb emberektől, kik már rég elmentek deszkát árulni. Nem is sokáig lesz már ilyen mesterségü ember se falun, se városon, mert egyre szaporodnak a rendszabályok amelyek adnak is, de el is veszik az embe-től a kenyeret. Balogh József igen csöndes ember. Vékony, sovány paraszt; látszik az arcáról, meg minden tagjáról, hogy rosszul táplálkozik. Úgy, hogy önkénytelenül bámulja az ember: lám, akad még lelkiösmeretes ember és serény -munkás a napszámosok között ás. És mivelhogy Balogh igen zárkózott természetű ember, hát nem is igen beszél, csak a szemével mércsikél s az elméjével számítja ki a munka diját. Ha téved, — szegénynek, az ö hibája. Akkor se szól egy szót sem. ö a káros, gondolja magában és lelkének becsületessége nem engedi, hogy csorba essék valamikép a tisztességen. Megcsinálja a munkát úgy, hogy szeretettel nyújtja feléje kezét búcsúzóul a gazda s ha bármikor hasonló munka ke-rülközik a háznál, azt másnak, ha ezer mestere akadna is, oda nem adná. Balogh József hatvan koronát kért a toldás munkáért. Az egy szobáért, amit a konyha mellé kell építeni az uj pár részére. — Az sok — mondta Jenei. — Nem — rázta a fejét József. Meglássa kend, tiz nap alatt nehezen gyüvünk vele létre. Aztán három embör köll hozzá. Én a Pap Ferkó, aki simítja, mög Tandari Sándor, aki a -sarat csinálja. — No de -mégis, harminc pengő sok pénz... — Sok, igaz, de lássa, a munka is sok ivele. Forgatták még jó ideig a szavakat, úgy, hogy Balogh József utoljára tökéletesen belefáradt a beszélgetésbe; igy hát, hogy hamarabb végére érjenek, ö engedett másfél pengőt s azután, hogy legyen mihez tartani az embernek magát, hát összeütötték a tenyerüket, aminek szakasztottá -olyan értéke van az e-fajta emberek között, mint a közjegyzőnél kötött szerződésnek. Megkötötték tehát a kontraktust. A másik hét első napján meg is indult a munka. Alig világosodott, -mikor beállított a három ember Jeneihez. Csak az egyiknél volt egy jókora simitó-szerszám, a másik kettő nem hozott egyebet a -délebédjénél. Kanavász-ken-dőbe egy darab barnakenyeret, valamekkora szalonnát, meg egynéhány zöld-paprikát. Ezeket a kabátjuk alá tették az egyik fa tövébe, azután nekigyürekeztek és megeredt a munka. Jenei nem avatkozott bele. Rágyújtott a -pipára és ott somfordált naphosszat körülöttük. Nem igen beszélt, mivelhogy erre nem volt szükség. A fölösleges szó pedig megállítja munkájukban az ilyen embereket, ezért hát legjobb azt mellőzni és csak akkor venni elő, ha mondjuk, vagy nem jól dolgoznak vagy ha ezt, amazt másként szeretné a gazda. A fal nőtt, (vastagodott; látszott már az ősmunka, amit ki tudja mikor födöztek föl a -régi emberek az építésnek legegyszerü-bb -módja gyanánt. Amik-o-r még partoldalba lukat vájtak a pásztoremberek s a nyílást betaka-rgatták valami rongyfélével, hogy megvédjék magokat az eső ellen. Ez azután formálódott, tökéletesedett a természet korlátain belül s végre eljutott a mai állapotba. Az S-ik nap egygyel kevesebb lett a munkás. Pap Ferenc nem jött el. Ugyan hova lehetett, mi érhette, évődött József. — Nem szólt egy szót se... Ej, ej... Bizonyosan meglepte a baj. — -Majd no... Ad az hirt magáról -vélte Jenei János. Nagy esemény volt Ferenc elmaradása, bár a munka, mint az emberek -maguk is belátták, nem szenvedett kárt miatta. Jól ment ez nála nélkül is, csak valamivel lassabban. Déltájon azonban már előkerült Ferenc. Ritkás, vörös bajusza -még inkább le ivol-t konyulva, mint eddig. Az arca is nagyon 11
