Élő Víz, 1947
1947-július / 10. szám
CSÉPLÉS „Nem cséplő szánkóval csépelik a fekete köményt, és nem szekér kerekével tapod- ják az illatos köményt; • á fekete Jíöményt bottal verik ki, és az illatost pálcával; a búzát csépelik, de nem örökre csépli azt, és bár hajtja rajta szekere kerekét és lovait, de szét nem töreti.“ Ésaiás 28: 27—28. Izrael népe után Júda is a pusztulás felé haladt, amikor az Ür ezeket a sorokat íratta Ésaiás prófétával. A bűnnek és a velejáró veszedelemnek ugyanazon az útján járt. Erről beszél a 28. fejezet. Nem cséplésről, de összetöretésről (13. v.) és elvégzett pusztításról volt már szó (22. v.). A maradék ígérete azonban fölcsendül már az 5. versben, — a fejezet végén pedig hangzik „az Ür csodálatos tanácsa“. Azzal kezdődik, hogy nem mindig csak szántani, barázdálni és boronálni kell (24. v.), hanem vetni is a magot a maga helyére. Haladni előre, míg el nem jön a cséplés munkája is. Nem lehet megállni egyik munkával sem, hanem folytatni kell, amint következik. A lelki munkában sincs másként. Ha-az Úr elindította az evangélizáció szántóvető munkáját, nem akarja, hogy ugyanazoknak a szíveknek a földjén mindig csak szántás-vetés follyék. Tovább, tovább! Ha pedig eljött az aratás ideje, következnie kell utána a betakarításnak és a cséplésnek is. Nem lehet egy helyben taposni, mert akkor több kárt teszünk, mint hasznot. A csépléssel sincs ez másként. Isten megad hozzá mindent. Az összetöre- téshez és elvégzett pusztításhoz épen úgy, mint a csépléshez. Ami a világnak és a világ fiainak összetörés és pusztulás, az Isten népének drága cséplési idő. Bizonyos ígérettel arról, hogy az Ür gyöngéd szeretettel hajol minden gyermeke fölé s olyan eszközzel üt rá, amilyenre szüksége van, és csak addig, amíg szükség van rá ahhoz, hogy kiperdüljön a mag az örök magtár számára. Jó ez a feltétlen bizonyosság Isten gyermekeinek a nehéz cséplési időben. Pár komoly figyelmeztetést pedig vegyünk a szívünkre. Az egyik: ez a cséplési ígéret csak Isten megtért népének szól. Mindenki más hiába áltatja magát vele. összetöretés és elvégzett pusztítás vár reá! A másik: akinek az életében megkezdődhetett az új szántás a régi tövisek között (Jer. 4:3), az meglássa, hogy nem rekedt-e meg az élete, nem satnyult-e vissza az „első szeretet“ idejénél is lejjebb. Nem akadt-e el minden a szántásnál, a vetésnél, vagy az aratásnál? Isten mezején olyan fájdalmasan sok az ugar, amelyet újra és újra felver a gaz és újra és újra csak egy-egy új szántásig jut el. És olyan sok a felnövekedés nélkül elvénült vetés, vagy az aratás földjén az összekötés nélkül szétszóródó marok, behordás nélkül pusztuló rakás. A harmadik pedig a munkásoknak szók Csak az elhívott munkásnak van helye a munkában. A Lélek által elhívottnak. Más csak kínlódik, de nem arat. Kárt csinál, nem hasznot. Nem csak ijesztő tarlót hagy, de ki is pergeti a szemet. És csak törni tud, nem csépelni. A csép- hadarók régi világában tudta ezt minden gazda. Igaz, Isten felhasználja az ilyent is. De mire? „Haragjának a botja“ lesz, hogy törjön és pusztítson, — mikor pedig úgy látszik, hogy „csépel“. S mi lesz vele magával? Az, ami Asszíriával Ésaiás próféciáinak szava szerint: „Jaj Asszíriának, haragom botjának!“ (10: 5.) Amikor szerte a hazában megindul a cséplés áldott munkája, a lelki mezőkön is nézzünk szét igen komolyan. Az Ürra nézve, szorongó szívvel kérdezze mindegyik: „Én vagyok-é az, Uram?“ ÉLŐ VÍZ 1
