Ellenzék, 1944. augusztus (65. évfolyam, 172-197. szám)

1944-08-26 / 193. szám

Í «K 4 augusztus 2 tf. ISKOLAI HÍMEK ÉVKEZDÉS A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM­BAN. Javitóvizsgálatok szeptember 1—2. Be­írások naponta d. e. 8—10-ig és d. u. 4—7-ig a következő rendben: szeptember 3-án L. szeptember 4-én II. és IIL, szeptember 5-én IV. —V., szeptember 6-án VI.—VII.—VIII. osztály. A beiratáskor befizetendő 40 P beiratási dij, 40 P tandíj részlet, 250, illetve 5 P illeték a tehetségmentő alapra. — A vidéki vagy vidé­ken lévő tanulók beírása postai utón is történ­hetik. Ez esetben be kell küldeni a tanulmányi értesítőt, egy felbélyegzett ajánlott borítékot a tanulmányi értesítő visszaküldésére és a fenti dijakat. — A tanítás szeptember 18-án kezdő­dik, egyelőre a római katolikus gimnázium­ban — Hasonlóképen a bennlakók is csak más intézetekben nyerhetnek egyelőre elhelye­zést. — Beiratáskor minden tanuló bejelenti, hogy a tanítási órákat látogatja-e, vagy' vidé­ken marad. A miniszteri rendelet ugyanis meg­engedi, hogy a vidéken levő tanulók nyilvános rendes tanulókként vétessenek föl és év végén dijalan magánvizsgálatot tehessenek. — A bennlakás! kérő tanulókat a beiratások után kü­lön értesítjük az elhelyezési lehetőségekről. — A javitóvizsgálatra utasított tanulója a tartóz­kodási helyükön is letehetik a javitóvizsgá- lafot. ISKOLAI BEÍRATÁSOK A KATOLIKUS IS­KOLÁKBAN. A kolozsvári róni. kát. Egyház­község elemi népi kóláiban az' iskolai beiralá- sok szeptember 1., 2., 3. napjain lesznek, az is­kolák hivatalos helviégeiben délelőtt 9—12 és délulán 3—5 óra közöt!. Az iskolai évet Veni Sancte-val szeptember 17-én. vasárnap délelőtt 9 órakor nyitják meg. A lanitás szeptember 18-án kezdődik. Elemi népi kólák: 1. Lyceumi fin népiskola (Mátyás király-tér 15. és Farkas- in 2. sz. 2. Auguszteumban elemi leánynépis­kola és óvoda (Bem-utea 1.) 3. Mariánumban ei érni leány-népiskola (Horthy Miklós-ut 31.) 4. Szentpéteri elemi vegyes népiskola és óvoda (Magyar-utca 74—76. és Honvéd-utca 75.) Min­den az iskolával kapcsolatos tudnivalókról fel­világosítást kaphatnak a szülők az egyes isko­lák igazgatóságainál. BEIRATKOZÁSOK AZ ÁLL. KERESKE­DELMI KÖZÉPISKOLÁBA. Az állami kere:ke- delmi középiskolában a beiratkozások úgy a rendes korú, mint a felnőtt tanulók részére szeptember 1-én és 2-án reggel fél 8 órától 13 óráig és 4-én reggel fél 8—13 és délután 15-—13 óráig lesznek. A felnőttek tagozatán az I. osz­tály' az 1944—45. iskolai évben nem nyílik meg. Az I. osztályba 1-én és 2 án csak a jeles és jó- rendű bizonyítvánnyal jövők iratkozhatnak he. Javitóvizsgálatok szeptember 1-én d. u. 15 órá­tól, pétlóvizsgátafok szeptember lén és 2-án d u. 15 órától lesznek. — Az iskolai év meg­nyitása szeptember 17-én, a tanítás megkez­dése pedig szeptember 18-án lesz. A KOLOZSVÁRI ÁLLAMI KERESKEDELMI LEÁNYKÖZÉPISKOLA ÉS KÉTÉVES NŐT KE­RESKEDELMI SZAKTANFOLYAMRA a beirat­kozások szeptember 4-én és 5 én lesznek d. e. 8-tól 11-ig és d. u. 4-től 6 óráig Malom-u. 25. sz. alatt. A különbözeti- és javitóvizszgálatok S7fp'emher 2-án reggel 8 órakor kezdődnek ugyanő't. A KOLOZSVÁRI GÉP- ÉS VILLAMOSIPA Rí KÖZÉPISKOLA I. évfolyamára a kérvények aug. 28-ig adhatók be. A VIII. elemit jelesen végzett tanutók aug. 30-án, a IV. középiskolát végzett tanulók szept. 1-én, a II. és III. osz­tályba iraikozók szeptember 7-én tartoznak je­lentkezni. A javító és pótvizsgák időpontja szeptember 5. A tanév szeptember 9-én kez­dődik. Az esti tanfolyamon, illetve a felnőttek osztályaiban a lanitás szeptember 18-án esle fél 6 órakor kezdődik. A tandíj összegét a minisz- L'-rium fogja meg^Unitani. Első részlet cimén szeptember 10 ig 70 pengő fizetendő be. A fel­nőttek I. osztályába a felvételi kérvényeket szeptember 10 ig lehel beadni. BEIRATKOZÁSOK AZ ÁLLAMI POLGÁRI FIÚISKOLÁBA. A kolozsvári áll. polgári fiu- i'kólában a javitóvizsgálatok augusztus 31-én délelőtt 8—1-ig, a beiratások szeptember 1., 2. és 4-én délelőtt 8—12-ig lesznek. Veni Sancle szeptember 17-én. előadás kezdés szeptember 18 án reggel fél 8 órakor. Í1LLEN2ÉK 11 gPCPT Memo csodálatos uj világcsúcs eredményt ért el 10.000 méteren Minit az éjszaka Helsinkiből jelentették, Heino, Finnország ragyogó képességű bősz is* u távfutó ja pénteken óólutá/n megkísérelte a io.ooo méteres futásban elért eddigi világ csúcs eredmény megjavítását. A Helsinkiben rendezett osucsjavitó kÍNÓrlet fényesen sike­rük, mert Heino 29:35.3 perces csodálatos1 idővel uj világcsúcs eredtoényt állított fel. A régi világcsúcs ugyancsak finn atléta nevéhez fűződik, s azt Maki tartotta 1939 óta 29:52.6 perces idővel. , Heino mot ölért eredményét a szakkörök az emberi teljesítőképesség legszélső határa- ■Lak mondják sagen kétséges, hogy egy év­tizeden belül valaki egy másodperccel is megdőli thes se. A finn atlétika jelenleg a következő c-sucl- eredményeket mondhatja magáénak: Világ­csúcs; 10.000 m. Heino 29:35-3 nip. Egyórás futás; Nurrni, 19.210 méter, gerely dobás: Ni- kamién 78.70 m. Európa-csucs: 10.000 m. Eleno 29:35.3 mp, magasugrás: Kotikas 204 cm, hármasugrás; Tuuloj 1548 m, gerelydo- bás: Nikanmen 78.70 m. A szScvák versenyzők könnyedén győztek a nemzetközi tenniszbajnokság második napján BUDAPEST, augusztus 26. Pénteken dél­után a MAC felső margitszigeti pályáin folytatták a nemzetközi bajnokság küzdel­meit. A Budapestre érkezett szlovák verseny­zők közül eddig csak lűo dr. szövetségi ka­pitány és Kosinar mutatta meg képességeit a főváros közönségének. Nreuczyk játék nél­kül jutott további míg Vrba és Bozsuta ma mutatkoznak be. A MAC vezetősége péntek délre várta Mitics és Pa'.ada, a horvát ver­senyzők érkezését, de sajnos, a kiváló tenkze- zők nem jelentek meg. A második versenynap eredményei a kö<- veikezők: Férfi egyesben: Kreuczy.k (szlovák)— Schüler MAC játék nélkül, Jäger BEAC— Kápolnási Pesterzsébet, játék nélkül, Forró LITE—Vadinszky MAC 6';2, 6:0, Szigeti UTE—Láng BBTE 6;o, 6:2, Tornyai BEAC —Kissi Postás SE 6:4, 6:3, Kertész G lepel— Mihailovios Gamma játék nélkül, dr. Filó (szlovák)—Párvi UTE 6:2, 6:1. A szlovák" versenyző könnyedén győzte le a fiatal, jó- képességü újpesti ellenfelét. Szentpétery BSE —Kirschenbaum Poitás SE 6:4, 6:3, Simon dr. MAFC—Haraszti RÁC 6:2, 7:5 Macs kása MAFC—Stolpa TI. BEAC 6:0, 6:3, Stolpa t-iuiyos veresége nagy meglepetés. Csink dr. MAFC-—Stecovios. Elektromos 6:4, 8;6. Nehezen győzött a kitűnő főiskolás ver­senyző. Fáncsy Postás SE—Mojze- d.r. játék nélkül, Dalllos dr. MAC—Szörényi BBTE 7:5 6:2, Szemenyei dr. Kispesti AC—Ambrózy FTC 4.6, 8:6, 8;6, Gécz$ BTE—Kit g MAC 6:3, 6:3, Kcylnár (szlovák)—Alberti dr. BTKE 6;i, 6:2. A szlovák versenyző kitűnő fo ná k üt éltekkel játszott és a háló előtt i, re­mekelt. Fehér BBTE-—Mihók dr. FMSE 6:T, 6:3, Mayer dr. BBTE—Sziráky Gamma 6:0, 6:o, DalJos II. MAC—Stolpa III. BBTE 6:3, 3:C 6:3­Női egyesben: dr. Gallnerné BSE—Farkas BTK 6:i, 6:1, Hidasné BEAC—dr. Oláhné MAC 6:2, 6:1. Ifjúsági egyesben: Susitsi MAFC—Kápol­náid j. n., Vadmszky MAC—Dévényi Gam­ma 6:2, 7:5. A versenyeket ma délután folytatják. Rivjt a Nemzeti Bajnokság ban Î Mii liozhat az első „langyos“ forduló? A papírforma alapján csak a Kisnest—Újpest és a Szeged AK-SalBTC találkozó Ígérkezik nyíltnak KOLOZSVÁR, augusztus 26. Vasárnap országszerte mietgjkezdtödnek az NB I. küz­delmei. Renidkivüli időkben, nehéz felté­telekkel és még nehezebb körülmények közö.t indui a bajnokság. A csoportbe- osztásokra voivatkot.ó szövetségi viták sú­lyos válsága után igén nagy áldozatválla- lásiakkl^l sikerült megmenteni az NB I. eddigi 16-os keretét, amely a magyar lab­darugó sportban mkÁöséfgti fokmérőül szol­gál és a legnépszerűbb sportág színvona­lának fenntartására hivat ic-tí. Vak mennyi egyesület át érzi ma, hogy ezt a feladatot a lehetőség sík határain belül el kell hogy végezzék és a világszerte elismert, me gyár '.iaihdaruj7!ó sportot súlyosabb zökkenőktől mtentesen kell továbbvirimök a majd ujühb, szabadabb fejlődési távlatokat nyitó jövőbe. j Az NB I. 16 egyesülete a rövid' nyári idényben szorgalmúban elvégezte a min­den évben szokásos szervezési munkála­tokat. Az egyiknek helyzeti előnyénél fogva, ‘kedvezőbb előfeltételek mellett sikerült ez a «szervezés, a másiknak mind­ezek híján kevésbé, de valamennyien nyű­göd. lelkiismerettel tekinthetnek a vég­zett munka gyakorlati eredmény;ti elé. Az első forduló sorsolása csendes beve­zetésnek látszik és ffi papírforma ailapjátn aligha adhatna jogot izgalmas mérleg;>e- lésre. Esélyesek az esélylesőkkel találkoz­nak. Régi, kipróbált harcosok újoncokkal, de egy-lkét „öreg“ találkozó is akuid, a ta­valyi mag tfabíb és alacsonyabb helyezé- süek között. Mii hozhat tehát az első ,,lan­gyos1‘ forduló? KAC—DiMÁVAG. A piros-fehérek csa­tarendjéből sérülés, iTetve szolgákká be­osztás miatt kiesett Vass, Farkas és Bony­hádi. Szerémy, Kovács I. és Zólyomi ját­szik helye tűk. Minősítő vizsgájuk ez a mérkőzés a KAC színeiben. Éppen ezért szerepűé?üik sikeresnek Ígérkezik. A Dt- MÁVAG nem erősödött jelentősebbem az elmúlt idény óta. A jobb erőben levő csa­pat győz. Jósoltunk. 3:1. Szolnok—NAC. A bajnokcsapatban is­J£Ö70A7DASÁO Öngyikosságot kísérelt meg egy feltaláló, mert nem tudta találmá­nyait értékesíteni. Debrecenből je­lentik: A Nagyerdőnek Palag felé cső U;'k7éni, az, úttól mintegy 50 mé­ternyire egy 30'-—35 év körüli, közép- termein férfit elméletien álla,pótban talált Sápi Imre keresk ed ősegeid. Az ei.sz.rn élet-lein férfit beszáll tolták a kór­házba 8 a nála lévő iratokból mieigál- I api toltá k, hogy a ■ tnagymeiin yi»égd abató'-szieirel öngyilkossági kisielrtleteit. elkövető férfi Balázs István 34 éves veivyfÁz. Az életű nt férfi kabáljának zesbóbe n bucsü.1 eveket is találtak, melyben közli, hogy számos találmá­nyon dolgozott éveken keresztül. Több szabadalma van, ez.eket azon­ban nem tudta érté kelteni. A csa­lódás annyira elkeserítette, hogy el-, határozta, végez magával. Állapota súlyos, de nem életveszélyes és né­hány .nap múlva gyógyultam hagy­hatja ei a kóirlházat. Hagyományos erdéílyi szellemben, bátran, megalkuvás nélkül küzd mindennap a magyar nép boldogu­lásáért az Ellenzék. Megállapították a túlmunka és a munkaszüneti napon végzett munka tíüazúsát BUDAPEST, augusztus 2.6. (iMTI) A hivatalos lap szombati száma köz­li az ipar ügyi miniszternek a túl­munka és a törvényes muintkaszü- neti napon végzett munka díjazásá­nak szabályozásáról szóló rendel étét. A rém »delet, '.szerint. az iparban, továb­bá a bank és pénzváltó üzletekben, valamint a biztosító magáinvállala- toknál az alkalmazottak heti 4g ótrán túl vénzett munkája általában túl­munkának minősül és a heti első 12 túlórát a rendes mimkacEjnál leg­alább 25 százalékkal, minden továb­bi túlórát pedig legalább 50 száza­lékkal magasabban kell díjazni. A vasárnap, vagy Szent Istvánt nafpján végzett- munkáért a rendes munka- dijnál legalább 50 százalékkal maga­sabb mimkadij jár, amely túlmun­ka egyúttal vasárnapi is © igy a va- s árfn ap irmunkat a túl mai n,k a dij j a I növelt rendes ma mk ad íjnál magasab­ban kell díjazni. Az iparhatóság felhívása a kirendeli vállalási vezetők* hoz es az uj üzlet- tulajdonosokhoz KOT OTSY'ÁB, augusztus 26. A ko­lozsvári hatóságok a szomorú emlé­kű bombát ám ad ás után elismerésre méltó jóindulattal segítették hozzá .• n't- c< munkahelyhez azokat a ke- neskedoket és iparosokat, akiknek létalapját a bombát ám ad ás megsem- misiTette. '.Kevés kivételtől elltekinb- v'pl, Kolozsváron már valamennyi bőm bak árosul,t kereskedő és/ iipamcs ni helyiségben folytathatja azt a munkát, amelyet a terrorboimlbázcik rövid időre ugyan, de megszakitol­tak. Közülük néhányon még jobb él ettél tetős égek hex jutottak. mint amilyenben azelőtt voltak. Akiket a hatóságok nem 'tudtak heliydsiégek- he-z juttatni, azokat zsidó kereskedé­sekbe vállalati vezetökoek reind el­tek ki. A kibombázott kereskedőiknek ’és iparosoknak a hatóság ellen nincs és nem is lehet panaszuk. Gyorsam üz­lethelyiséghez jutottak s a kármeg- á 11 apitó bizottság a legnagyobb mél­tányossággal állapította meg kárai­kat. Az uj helyiséghez jutitatotit ke-, resked,ők és iparosok és vállalatve­zetők csekély töredéke ellen azon­ban az iparhatóságnak alapois kiló­mét szerepe Szegedi. Tóth III.. Lóránt és Sárvári máris jó formában vennak A Szolnok előkészületei nem vol'ak zavarta­lanok. Jóslatu/nk: 0:2. DVSC—Ferencváros. A Fryidi „másod- h\'ites" — felfelé jövőben a hullámvölgy­ből. A DVSC rajtja nem lesz mentes az idegeik j.áitékától sem. Jóslatunk: 1:4. Gamma—MÁVAG. A görögbetüóik, ha úgy játszárnák, mint az Újpest ellen a<i el­múlt vasárnap, biiz osiam győznek. Jósla­tunk: 3:1. Csepel—SzAC. A szentlőininci „öreg nagyáigyuk“ valószínűleg ha latni fosnak re guk-ról. Az eredmény nem lesz messze a diöntetlenitől. Jóslatunk: 4:3. Szeged AK—SalBTC. Teljesen ryTt. mérkőzést ígér a visszatért ,,paprikások'1 és ta» kissé foghíjassá vált árjádi oroszlá­nok ta'álkozója. A hazai pálye. előnyét a szegediek aligha adják fel. Jóslatunk: 2:1. Ungvári ÄC—Újvidéki AC. Az UAC jobb, de a nagy ut visszafojt és akkor a helytálláson múlik minden. Az UAC-ból azonban nem hiányzók a tűz és bizonyosan mieuiálljia a helyét. Jóslatunk: 0:1. Kispest—Újpest. A ne p „legnagyobb“ miéirkőzése. A Szent László Torna nyertese „megrendü ten“ áll k.i ot hoitób n a Szu­szát (és talán a szuaszát is) ez alkalommal szintén nélkülöző lila-fehérei ellen. Nauy küzdelem, végiig nyílt kapu-ostromok vár­hatóik. Jóslatunk: 3:3. Kétségtelen, hogy ez uj erővis7onyok hiányos ismeretében merész dolog volt részünkről jóslásokba bocsátkoznunk, ám a fentiek csuk a papírformát tührözik, ami már annyiszor meglcsufiG]Ódott. Mert a labda rúgásban minden lehet" ég'S . . . K.el'emes me.glepetést kivárunk annak, .ciki a fenti jóélatszámok ól eltérő eredmé­nyeket vall. Leh.et vit-t kozni, kicsinyei ni és sokalliani és birani, bírálni, bírálni. Hi­nzen mec'k\'\zdőd&tt az NB! Koío28vár vasárnapi sportműsora Délelőtt 10 órakor a Dermata-üzemi sporN íe’epen: Korvin ’SE—Szamosujvári Törekvés. KB. mérkőzés. Délelőtt fél 10 órakor a városi kispályán: KMÁV—KAC II Barátságos labdarugómérkőzés. Délután 4 órakor az egyetemi stadionbarp KKASE—Dési MÁV. KB. mérkőzés. Délután 4 órakor a Dermata-üzemi sport­telepen: Báslga SE—Besztercei MSE. KB. nubf kőzés. Délután 5 órakor a városi sporttelepen-: KAC—DiMÁVAG. Semzeti bajnoki labdarugó- mérkőzés. Vezeti: Moldovángi. Kolozsvár város lövészbajjnoki versenyei .4 IX. kerület bizonytalan időre elhalasz­tott bajnoki lövészversenyei helyett vasárnap a KMÁV megrendezi Kolozsvár város bajnoki lóversenyeit az egyetemi sport parkban. Meg. hívókat vitéz Székely Sándornál leltet igényelni. Hegedűs Sándor-u. 3. sz. KEREKPÁRGUMT LEVENTÉK RÉSZÉRE. 1 kerékpáros portya-versenyben résztvevő leven­ték részére a levente egyesület korlátozott mennyiségben a LÓK utján kerékpár külső és belső gumit biztosított. A gumit azok a leventék igényelhetik, akik a vasárnaponként tartandó portya-versenyeken (kirándulásokon) résztvesz- nek. Jelentkezés a Postakert-utcai Levente Otthonban pénteken este fél 7 órakor \ ma István szakosztályvezetőnél a használt gumik beadása mellett. gáisűi vaunak. Egyik-másik iparos és kereskedő nem akarja, tudomásul venni, hogy az elfoglalt helyiségért hónt is kell fizetni. Legalább is emi­att panaszkodnak egye;s há-ztu’a’do­norok. Éppen ezért az I. fokú ipar­hatóság nyomatékosan felhívja az uj üzlet- és mühelytulajdonosok figyel­mét, hogy állapodjanak meg a házak tulajdonosaival, lelkiismeretesen és pontosan fizessék ki a béreket, mett a bér fizetésének megtagadása miatt, a háztulajdonosok, akiknek adót és községi .illetéket kell fizet mi ölé, kite­lepíthetik még a bombakáro/su-lt ipa­rosokat és kereskedőket is s ha egy­szer üzlethelyiségüket elveszítik, nem lesz lehetőségük arra, hogy uj helyiséghez jussam a k. A vállalatvezetőkre is panaszok vanmiak, mert bár az 1. fokú ipát ha­tóság többizben felszólít ott a őket, hogy eddigi tevékenységű kiöl szá­m-ói! járnák el. még mem valamennyi­en tettek ele-sret kötelezttségeiiknek. Az iparhatóság most a vállalat veze­téket újból felszólította, hogy stzrp- Iember 1-ig feltétlenül terjesszék he számadásukat, mert amennyiben ezt, mom teszik, könyörtelenül elmozdít­ják őket , és helyükbe uj vezetőket rendelnek ki. Hirdessen Erdély legelterjedtebb napilapjában, az Ellenzékben«

Next

/
Oldalképek
Tartalom