Ellenzék, 1944. március (65. évfolyam, 49-73. szám)

1944-03-10 / 57. szám

/

El/t.r N 7f K

1 B < < m j f c I (1 H 1 0.

Reméiiy -ScJifiílíer L^jos pénzügyminiszter oeszedst moiídoft fíijín a négy erényről

meg tál ííl ni vem k'T t pt>)

»■/A a helyi*» (Úgy vaji1

int hrnolyot ko'iv van’ Lelke

ni.nviis 10 (M'll.) Kt'UioryiSrlii'.' >- I | |o_s p nzitgy tmtiU -'Un', IVt |.? oi lyayü’isi k('.p\MsoT*’0. csütörtökien délelőtt 10 ó'akor rós/tveü a délvidéki törvényhozók B ja városában tartott értekezleten. A vármegyeház tanácstermében megtartott értekezleten a Délvidéket érintő időszerű kérdések •: tárgyalták meg. A pénzügyminiszter ezt követöleg a Magyar Élei Pártja helyi tagozatának n agy vá! ászt mányi ülésért vett részt és beszédet mondott.

— Sui’yos, 1 Ián a tál ágtört énelemnek legnagyobb küzdelme folyik körülöttünk az európai kultúra, az európai civilizáció átmentéséért — kezdte beszédét Reményi- Schneller Lajos pénzügyminiszter. — llyeoi súlyos időkben tulajdonképpen nem szabadna beszéddel tölteni az időt. tetteknek kellene a beszéd helyébe állniök. csak azoknak szabadna uraik adniuk. Néha mégis van egy-egy pillanat, r mi kor az ember szívesen megáll idegőrlő munkája közepotte, s talán meg is kel1 álljon egy pillanatra. Azt kérdezhetné valaki: tulajdonképpen mit várok attól, ho-ny egymás szemébe nézünk, mit várok attól, hogy a munka hevében egy pillanatra megállunk? Azt várom, hegy megerősödjünk a okban az erényekben, amelyeket gyn- koro’ni kötelességünk, amelyen nyugszik a magv r nemze: jövője.

— Mrlyek azok az erények, amelyek bennünk m°g kell, hogy legyenek, és amelyeket gyakorolnunk kell maradéktalanul, becsülettel? Ezek $z erények: a kötelességteljesités, a fegyelem, a becsület és szeretet. Ez a négy eény az. amelyet nekünk, miikor egymás szemébe nézünk. egymásba bele kell szuggerálnunk. Ezeknek az erényeknek gvakorlása nem saját érdekünk, hanem a saját érdekeiu- ken keresztül az eiész m gvar nemzet, a magenr jövő érdeke.

— A kötelességteljesitést mondom az első erénynek, amelyet gyakorolnunk ke’l. Maradéktalanul ke1! megtennünk kötelességünket és mindennap valami olvmt is tennünk kell. ami ezen túlmenően is szolgálja a magyar nemzetet és

a magyar jövendőt. (Helyeslés.)

A második erény, »melyet. min* mondót tum, gyakorolnunk kel1: a fegy"- jem. A fegyelem minden vonalon. Félreér lés ne essék, ón nem art értem fegyelem Matt, hogv most aztán a kritika néniül jón el. A kritika, ha jóindulatú, ha a birálat építeni akar, ez. csak előnyt hozhat azoknak; akik vezetnek es akiket vezetnek egyaránt. A kritika azonban épitö kritika legyen. Az országot vezetni külsőleg külpolitikai vonatkozásban, csak a kormánynak sör bad. Csak a kormány lehet az. ösz- szes körülmények ismeretében és csak c éknek az ismeretében lehet és szabad döntéseket hozni. A kérdések mérlegelésénél azonban mindig egyenlő szempontok az irányadók. Az egyetlen uralkodó elv: a magyar nemzet érdeke. (Úgy v: n! Úgy van! Taps.)

— A becsületről beszélek talán nagyon magas síkon: a nemzeti becsület síkján. Akinek nem nyugodt a lelkiismerete, aki

A négy d k erény, amelyre rá akarok mutatni: a szeretet. Irigyjék el, ez igen fontos- tényező. Nemcsak azért beszélek a sz/enM.étről, m rt arra korunkban

szükség van. hanem mert szeretet *• egyetlen alkotó erő. A erctet világában akarva, nem akarva a gyűlölet lett úrrá Gyüi öh tböl azonban még .vár- semmi sem termeit. Műidig csak u szeretet volt a teremtő tényező.

— Azt szokták mondani hogy optim - ta v igyok. Az én optimizmiu om az, h< gy hiszek a magyar nemzet elhivatoltságá- b" n és jövőjében, lii optimizmus az, hogy bi/<•!• mám van a magyar nemzetben, a mafT’ar nemze: jövőjében, történ dmi feladatában, akikor váll,.lom /. optimizmust. Ez az optimizmus azt dokumentálja, hogy a jövendőhöz megvan az erőnk, az önbizalmunk és a bátorságunk.

Reményi-Schneller Ir. jós pénzügyminisztert beszéde befejez'ével a nagyvá- h-isztmányi ülés hallgatóvát»a szűnni nem akaró ünneplésben részesítette.

A miniszter és kísérete délután a Lél

lasra

nem

ülő

j C"XIVl'iA^TV UViU U y V — ------------- ---r___

j letért a becsület útjáról, soh sem fogja gyorsrnotoroson visszautazott a fővárosba.

Tárgyalást akart hallgatni a törvényszéken — három hónapi fogházbüntetéssel távozott

Józsefre, akit a kíváncsikig vitt fel a tárgva- Esküvel bizotyitotta a tanú. hogv a fát Benedekről, hanem a hallgatóság között lorv.írh Józs-ttől s í járóka.

A vád képviselője bünrészesség címén azon- ra! vádat emelt Horváth József ellen is. Az ügy tárgyalásra került és a megismételt tárgyaláson Be edek Józsefet iooo pengő pénz- büntetésre. Horváth Józsefet ic napi fogházra é- 2 évi jog- és hivatalvesztésre Ítélték. Benedek az Ítéletben megnyugodott, Horváth azonban fellebbezett, de fellebbezett a vád képviselője is.

Az itc-lőtabla megváltoztarra a törvényszék ítéletét és Horváth Józsefet jogerősen háromhónapi fogházra, valamint 2 évi jogvesztésre ítélték. Az Ítéletet csütörtökön hirdették ki Horváth előtt.

KOLOZSVÁR, március ro. A kolozsvári törvényszék uzsorabirósága mult év október hó 16-án tárgyalta Benedek József, Eperjes- utca 8. s/ám alatt lakó fakereskedő árdrági- tá-n bűnügyét. A vádirat szerint Benedek József drágábban adott egyik vevőjének kriebb- mennv iségü tűzifát. Az uzsorabmriági tárgyaláson a vádlotton kívül kihallgatta a törvényszék azr az egyént is, aki a fát drágábban vette. A tanúkihallgatás alkalmával a vád koronatanúja meglepetésszerűen an állította, hogv a fát tulajdonképpen nem Benedek Józseftől, hanem a fatelepen tartózkodó sógorától. Horváth Józsc), Géza fejedelem-utca 38. szám alatt lakó egyéntől vásárolta, aki szívességből kisegítette Benedeket a faárus-itás- ban. A tanú hátrafordult a teremben és rámutatott a hallgatóság között ülő Horváth

i fadih.ác Aulél:

tóti dXu’tán ecj-yiUt Ady. índiwel

Régi-régi emlékeket elevenítek fel a múltból az alábbi kis írásban. A naptárak az 1916-ik évet jelezték. Akkor is világháború duk. Második éve állt lángtengcrben Európa. Egy téli napon, pontosan 1916 január 19-én ezt írták hírrovatukban a helyi napilapok: Ady Endre Kolozsváron. A hir egyszerre lázba hozta a fiatalságot, kiííönsen azt az évjáratot, amelyhez magam is tartoztam, amelynek tagjai aL:g félévvel azelőtt érettségiztünk és máris katona ruha díszelgett rajtunk, sőt, miután már a tisztiiskolán is túl voltunk és hadapródjelökek lettünk, hosszú kard ékesítette oldalunkat. Egyszóval a hir lázbaejtett mindnyájunkat, s risztiiskola ide, — tisztiáskola oda, egyszerre gimnazisták lettünk megint, ami nem is csoda, hiszen amint mondtam, alig félévvel azelőtt léptünk ki a gimnázium kapuján az érettségi bizonyitvány- nyal zsebünkben. Egy másik volt osztálytársammal nyomban elhatároztuk — ha törik, ha szakad, beszélnünk kell Ady Endrével.

A Newyork-szállöda egyik Egyetem-utcára nyíló, elsőemeleti balkonos szobájában lakott a költő. Délután négy órakor boldog izgalommal állítottunk be a Newyorkba. A portás udvariasan megadta a 'felvilágosítást; Igen, kérem, Ady Endre ur itthon van. Első eme1- let, 7. S mi dobogó szívvel mentünk fel a lépcsőn. Az ajtó előtt hirtelen megrántottam társam karját;

— Mit fogunk mondani? Nem is készültünk erre a találkozásra.

— Meg vagy őrülve? — súgta a társam — ez nem iskola, hogy készülni kelljen! S azzal rövid kopogás után már be is nyitott.

Nem célom tanulmányt irni Ady Endréről. Ezt elvégezték mások és sokan a kortársak közül.' Mindössze azt szeretném, hogy ennek a találkozásnak, az Ady Endrével való né- hányórás együttlétnek minden mozzanatát rövidén és mégis teljes hűséggel vázoljam! Voltaképpen nem is nehéz, hiszen úgy él annak a néhány órának élménye 111a is az emlékezetemben, olyan elevenen, annyira kitö- rülhetetlenüi, mintha csak tegnap történt volna. -Olyan élesen beleíotografálódott a lel- kembe. És mégis nehéz. Nehéz, mert e néhány óra alatt végbement minden gondolatvillanásról számot szeretnék adni. És arról is, hogy milyen gazdagnak, milyen nagyon gazdagnak és hatalmasnak éreztem magam e találkozás után.

Egyelőre csak ennyit: negyedik gimnazista

korunk on olvastuk és szerettük Adyt. Az önképzőkörben értekeztünk róla. szavaltuk, vitadélutánokat rendeztünk, rajongtunk érre, s költészetén keresztül valóságos kis irodalmi forradalmat csempésztünk be az öreg kollégium lala: közé. Igen, rajongtunk crte. S most itt állunk vele szemtöl-szembe. A személyes megismerésnek mindig sajátosan mély és hatalmas varázsa van. Úgy éreztük abban a pillanatban, hogy szivünk is az agyunkban dobog. Még szerencse, hogy hosszú kard volt az oldalunkon, legalább játszadozhattunk zavarunkban a kardbojttal . . .

— Üljetek le . . ide — mondta, s nekünk oda kellett ülnünk az ágya szélére. Nagyon beteg volt már altkor Ady. Fekete ing volt rajta, s bágyadtan, ernyedt mozdulattal szívta cigarettáját. Egyiket a másik után. Éjjeliszekrénye tele Volt cigarettával. A hamutartó is. S nekünk is ugyanolyan tempóban kellett cigarettáznunk. Egyre-másra krnált. A bemutatkozás formaságán valahogy csak túl voltunk. Elmotyogtuk halkan a nevünket, kezet fogtunk s azzal rendben is lett volna minden. Igen ám, de a megszólítással már baj volt. jómagam gondosan kerülgettem, a társam azonban egyszerre csak kibökte: Ady ur —

Nosza, méregbe jött erre Ady, még %■ száját is elfintorította, s lehunyt szemmel tiltako- kozott ellene;

— Szólíts bátyámnak, apámnak, Bandinak, akárhogy, csak igy ne. ilyen hivatalosan!

S nekünk attól a pillanattól tegeznünk kellett őt. Elmondta, hogy katonai ügyének tisztázása végett jött Kolozsvárra. Nagykőn bántotta, hogy mint szerkesztőt mentették fel a szolgálat alól, s nem azért, mert beteg. A tüdejét és szivét fájlalta nagyon. Abban az időben voi, hogy az egyik kolozsvári reggeli lapba körinterju jelent meg, amelyben irodalmi tényezők nyilatkoztak Ady költészetéről. A nyilatkozók közül néhányban kedvezőtlenül bírálták Adyt, s verseit érhetetlennek találták.

— Ezeknek a kritikusaimnak válaszoltam — magyarázta Ady. — Kevés köztük a Rá- dayak és Vörösmartyak fajtájából való. Most vitte be Csinszka a válaszomat az Újságnak.

Aztán lehunyt szemmel elmondta .csaknem szószerint, amit irt, s ami másnap reggel ,,Ady Endre válasza kolozsvári kritikusainak“ címmel az Újságban megjelent. Rendkívül éleshamgu, kíméletlen válasz volt. De

l«,Iz(*ssni «•!«>

Zilahy Lajos lapjára,

a

ra

Ismerősei és barátai Lőrében szerezzen előfizetőket

a legtisztább törekvésű magyar irodalom nak.

Előfizetési árak:

/'ífpxí érre . . .

Fél érre ..............

Fäfves szám ára

Újabb nyolcmillió pmyö névértékű tiz és huszíilléres érmét vernek

BUDAPEST, március 10 (MTI) A p-n ügyminszter rendeletét adott ki. ímelyueK értelmében a fémből verhető pénzérméi.re •- natkozóan 360 millió pengő névértkben mer állapított összmennyiségből és a megek’ő rendeletek alapján már vert érméké:, feléi 2t filléres acélérmékből 30 millió daraoot 6 rr lió pengő ncvértékben, 10 filléres acélérmé - bői 20 nullio darabot 2 millió pengő révetekben kell verni. Azt. hogy a ^6o rndi.ó pengő össznévértékból az előző pontban te - tént rendelkezés után még fennmaradó 55.65t millió pengő névértékű menny ég terhére milyen pénzérme verherő. uiabb rendelet í >_' a szabályozni. A rendelet kihirdetése napjár. lép hatályba.

eevben egy kis remekmű. Könyörtelenül e' .ikwr*. benne főleg azck.»r a kritikusait, akr érthetetlennek mondták őt. Ugy anakkor szivének egész melegségével emlékezett mer Dózsa Endréről. Jckcy Aladárról és Desbor- ces Sephineről.

Félóra sem telt el. s megérkezett Crinszka. Ady ezekkel a szavakkal fogadta a fele-égét: — Nem latra, nem jön négy szuronyos katona egy hordággyal utánam:

Csinszka kis mosollyal arcán előbb Adyra. majd ránk nézett. Mintha csak azt mondta volna az a mosolv az arcán; látják. milyren nagy gyermek!...

Ifjúkori bűneim közé tartozott, hogy néhány verset is irtam. Mondanom sem kell, hogy a verseken erősen érzett az Ady-hatás. Együk rövid költeményt, talán szonett volt, amelyet legsikeresebbnek tartottam, félénken etőkororásztam, s megmutattam Adymak. Elolvasta, aztán ernyedten leengedte kezét. Szemét lehunvta Társam büszkén nézett rám. Nyilván azt hitte, hogy most valami elismerő, dicsérő kritika következik. Pár pillanatig néma csönd. Aztán lehunyt szemmel, alig hallhatóan ezt mondta Ady: Nagyon rossz... LTjabb rövid hallgatás után hirtelen felült ágvában, nagymn erősen megfogta kezem, s babonás, nagy szemeivel előbb rám. majd méri en maga elé nézve azt mondta: Nem mond semmit ez a vers. Ne irj, c-ak egy sort. egy szót, egy betűt, egy gondolatot, de az uj legyen, Érted? Uj! Minden egyéb: semmi . . .

Később ezt kérdezte; Milyen pályára készültök? De a válaszunkat talán már nem is hallotta Ady. Az ablak felé nézett, ki a hóesésbe, vagy azon is túl, messze valahová a végtelenségbe... s úgy duruzsolta lassan, elgondolkozva, nagyon melegen és nagyon szuggesztiven a szavakat:

— Orvos légy . .. csak orvos. Tudjátok, milyen nagy dolog gyógyítani? És amellett urnák maradim, magadnak maradni és függetlennek. Úgy maradni magadnak, hogy azért mindenkié légy . . .

Aztán megkérdezte hány evesek vagyunk?

Megmondtuk. Arcán mosoly suhant át. Öröm és boldog megelégedettség villant elő most fáradt, nagy szemesiből;

— Ti megértitek, amit mondok. Ti nem viseltek cugoscipőt.

Újabb cigaretta után a kardomra esett tekintete. Előbb még mosolygó szeme pillanat alatt eLkomorult. Kicsit rekedtes hangon kérdezte Titeket is kivisznek a harctérre? És némán bólogatva, őmaga nyomban válaszok is rá: Hogyne vinnének ki, hiszen tizennyolcévesek vagytok! . . . Hangja az utóbbi .szavaknál keserűre és nagyon fájdalmasra változott. örökösen nyugtalanul izzó, szomorú, nagy, fekete szemeivel ránknézett, s szinte

"ezhetően Minosarott most meleg tekintete, -ebiggyesztett ajkán pedig ez a szó bugg” xrr .1 nagyon nagy fájdalommal, alig hallhatóan láboru .. . Mintha csak önmagának suttogta volna.

Aztán szótlanul, nagven hosszasan játszadozva simogatta kardbojtomat. S ebben a néma simogatasban és hallgatásban rengetett mi minden volt benne. Mintha a ..Halottas élén“ kötetének összes versei ott zsongtak volna abban a kolozsvári hotelszoba néma csöndjében dübörgő fortisszimóval. beethoven: ütemmel, komor ünnepélyességgel... Sohasem lehet elfelejteni ezeket a pillanatokat.

•í*

Kis idő múlva újabb látogató jött; hac Emii, erdélyi román költő, aki később. Erdély román uralma idején a kisebbségi színházak inspektora volt. Adyval még Parisban ismerkedett meg. s azóta baráti kapcsolat volt köztük. Pillanatok alatt politikára terelődött a szó. Ady nyomban támadott:

— Ti most persze alaposan dolgoztok. Az idő kedvez nektek, románoknak . . . zavar vín mindenfelé, s ez a háborús zavar jól jört nektek!

Egyre izzóbban és hevesebben támadott Ady. s e támadás elől Isac Emil dipiomarku- san igyekezett kitérni, de Ady hajthatatlan maradt, $ makacsul újra és újra visszatért az erdélyi problémákra, míg végül kimondta;

— Értsd meg, csinálhattok, amit akartok, Erdély nélkül Magyarországot nem lehet elképzelni sem. Erdély nélkül egyszerűen nincs Magyarország!

Isac Emil kérlelni kezdte Adyt, aki most már valósággal transzban volt:

— Bandi, ne politizáljunk. Nem azért vagyok itt. És Magyarország legnagyobb köi- tőjéit jöttem meglátogatni. Ezt a kérdést különben sem mi, költők döhtjük el.

Csinszka is közbevetette ibagát. mire Ady abbahagyta a támadást. Távolbavesző tekintettel csöndesen csak ennyit mondott még:

— Sajnos, betegen is többet látok, érzek és sejtek, mint a mai szerencsés vagy szerencsétlen háborús hősök .. .

A hotelszoba asztalán gyöngyvirág illatozott. Kunt nagy pelyhekben esett a hó. S a naptárlap 1916 január 19-et jelezte!..

Huszonnyolc év telt el azóta, de az emlék ma is friss, eleven és kitörölhetetlen. Néhány hét múlva menetszázaddal útban voltunk a hajctér felé. S ott künt, a fronton sem homályosuk el pillanatra sem az Adyvai töltött téli délután emléke. Világított', melegített, hitet tadott, akárcsak egy féltve őrzött drága talizmán. Néha úgy érzem, hogy ez az emlék hozott haza Galíciából . . .

9