Ellenzék, 1943. július (64. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-03 / 147. szám

í: I. L r. N z t. K 19U l II 11 U R 1 * A külpolitika liirtM W ASHINGTONI híradás szerint .1 kon­harmadszor is elvetette RoosevehneK .1 i.iv.isUi.il, hogy .1 kiskereskedelmi árak Inru.uus.i, vagy csökkentese érdekében nyújt­s.;:uk állaim segélyt. A lapok azt írják, hogy ez a határozat még jobban kiélezi a viszályt Roosevelt es az országgyűlés közölt, mást elöl növeli a pénzhiguásban és az élel­mezésben 1 elnyer öle nehézségeket. A HATÓSÁGOK, valamint a katolikus egyház illetékes ténsczoi meg akarták <dduni azt a kérdést, amely a kölni dóm és a rajnii, valamint a Rohr-videk sok clpusztuott temp­lomára való tekintettel sürgős megoldást hi- V in. A ÜRÍT hírszolgálat jelentése szerint I dén angol kuliig)miniszter kijelentette, hogy az angol—amerikai egyetértés kilátásai ..ma sok­kal kedvezőbbek’4, nimt bármikor, ami azon­ban nem jelenti azt, hogv „semmi különbség n ncs közöttünk“*. Természetesen mindig lesz­nek véleményben eltérések, sakkor megtörténik majd a politikában, hogy „nem tudunk össz­hangot elérni*-. Ilyen esetekben krcgvenlitő- désre kell törekedni, vagyis „mindkét oldal­nak engednie kell". K1GÁDAN ünnepélyesen emlékeztek meg arról, hogy két évvel ezelőtt szabadítottak lel a várost abolseviki hatalom alól. A város lő- polgármestere felolvasta annak a táviratnak a szövegét, amelvben Riga városa tels/ab.uiu- lása második évfordulóján kifejezi a 1 iihrer iiánti rendíthetetlen hűséget és megfogadja, hoay minden erejét továbbra is kubaven a győzelem érdekében. MARTI NIQUB-szágetének rádióállomása közli; Robert tengernagy, a sziget francia 10- Ivztosa az Egyesült Államok kormányától megbízott kiküldését kérte a sziget angol— amerikai átvételének a feltételekre vonatkozó megállapítására. Robert igy szeretné a már elviselhetetlen angolszász zárlat miatt szen­vedő sziget népét megkíméli a vérontástól. AZ ANGOL hírszolgálat az algíri rádió jelentése alapján közli, hogy Giraud tábor­nok sürgősen Washingtonba utazik. HIVATALOS helyen hangsúlyozzák, hogy a mostani háhoru kitörése óta egyre több kinai katona pártol át a nemzeti hadseregbe. Ezzel kapcsolatban megálla­pítják, hogy 1941-ben Csangkajsek tábor­noknak több mint százezer katonája lé­pett be a nemzeti hadseregbe. A követ­kező évben 140.000 csungkingi katonával növekedett a nemzeti csapatok létszáma. Ez év első öt hónapjában nem kevesebb, mint 150.000 csungkingi kinai katona csatlakozott a nankingi nemzeti hadse­reghez. A FINN hadiözvegyek és hadiárvák gondozásával Finnországban a bajtársi szervezetek foglalkoztak. Az áprilisban jogerőre emelkedett törvény értelmében azonban a hadiözvegyek és árvák támo­gatását az állam vállalja magára, azonban a bajtársi egyesületeknek is marad alkal­muk arra, hogy önfeláldozó tevékenysé­güket továbbra is folytassák. A népjóléti minisztérium keretében működő hadiöz­vegyekkel és hadi árvákkal foglalkozó in­tézmény ezen a héten megkezdte tevé­kenységét. ROBERT tengernagy azért fordult az amerikai kormányhoz a sziget közigazga­tásának megváltoztatása végett, mert a sziget északi részén katonai zavargások törtek ki. Némely helyen állítólag utcai harcokra került sor. A sziget fővárosában heves tüntetések játszódtak le. A HELSINKEN SANOMAT stockholmi tudósítójának értesítése szerint a német hadsereg munkásosztagai és épitő csapa­tai a nyugati partvidéken nagy erődítési munkálatokat folytatnak. HIVATALOS értesülés szerint a svéd kereskedelmi hajózás háborús behatás alatt eddig félmillió tonna kereskedelmi hajót és 1174 tengerészt vesztett. SUBHAS Chandra Bose pénteken repü lőgépen Sonanba érkezett. Értekezlet Kolozsváron a szín (kérdések megvitatására KOLOZSVÁR, 311 lins 3. Ma délután :> órakor a városháza tanár«termé­ken érdekes megbeszélést tartanak a magyar szirtinüvészel és színház idő­szerű kérdéseinek megoldásáról. Az értekezletet Keledy Tibor rlr. polgúy- rn est er/és Kemény János báró főigaz­gató hívták egybe. A felszólalók közt országos luvú színészek és irók fog­lalnak áHást színi kérdéseinkben. Többek között: Tüdős Klára, Bajor Gizi, gr. Bánffy Miklós, Féia Géza, Tamási Ái'on, Tóth László, Zilahi La- jos, br Kemény János szólalnak fel. Ólam hh utalót*; llombatalálat érte a palermói hirályi palotái Rómából jelenti az MTI: A Stefont irodii közli az olasz lohadiüzállás llali. számú alábbi jelentését; A péntekre virradó éjjel az ellenséges légierő újból bombázja Palermo városát. Több épület megrongálódott., lobbi között a királyi palqta is. A lakosság vesztesé­gét meg nem állapították meg. A légvé­delmi ütegek négy ellenséges repülőgépet lelőttek. Kisebb jelentőségű légitámadásokat je lentettek Cataniaból és Caghaiiból. Cata­nia légvédelme egy- ellenséges repwlüge pet elpusztított. Német vadászok Málta közelében vi­vőt 1 légiharcok során két angol repülő­gépet lőttek le. Palermo lakosságúnak körében a jnniir- 30 i légitámadás során 74 halott és 280 sebesült álduzat volt.' íiildközi-lengeri angol veszleséglisla Rómából jelenti az M IT: A Piccolo Közűi a/t. a veszteség-listát, amrlyol az ellensi g szenvedett június bubán a íöblkö/.itengen hadszintéron. A vtvsztőség-lista szerint a tengelyhatal­mak egységei elsül.lyesztottek egy cirkálót, egy tengeralattjárót, három torp-edóromboló vadászt és egy ki­sebb ha jougy>euei megrongáltak. Ezenkívül súlyosan megrongáltak még 1L» meg nem nevezeti hadihajót. Elsüllyesztottek 1!) kereskedelmi ha­jút tnti.OOt) tonuataitalommal, azon­kívül megrongáltuk 40 kereskedelmi hajót összesen 238.0Ü0 lonu&larta lommal. Etaláltak a Jégvédelem üte­gei és a légierők vadászai 380 repü­lőgépet. A tengely légierői a Földkö­zi-tengeren és uz Afrika mentén lévő kikötőkben busz esetben légitáma­dást intéztek hudicélnontok clk-n. Athéni strandotokat géppuskáztak az amerikai repülök Athénből jelenti a DNB: Az északame­rikai repülök világos nappal megtámad­tak Athén mellett egy fürdőhelyet, amely zsúfolva volt. 38 fürdőző meghalt, üt) megsebesült. Köztük sok nő és gyermek. A halálos áldozatok között van Fuhied­disz görög hercegnő is. 4 l ord-mii vekben is sztrájkolnak Mint Newvorkból jelentik, Detrcitben a Ford telepeken 1600 munkás nem dől-- go/.'k a munkaórák megállapítása miatt. A detroiti gyárakban egyébként harcko- c.s.kat :s gyártanak. Brit-amerikai gazdasági vetélkedés közel keleten Transzjordániába amerikai gazdasági küldöttség érkezett azzal a feladattal, hogy tanulmányozza a helyzetet és meg­nézze, miként lehetséges Transzjordániá- ra is kiterjeszteni a gazdasági térfogla- lásnak azt a- rendszerét, amelyet az ame­rikaiak a Szaudi Arábiában már érvénye­sítettek. Angol körökben nagy aggoda­lommal tekintenek 9 küldöttség tevé­kenysége elé. Attól tartanak, hogy az amerikaiak teljesen kiszorítják Nagybri- tanniát a közelkeleti piacról. Beszédet mond a pápa az olasz szellemi élet képviselői előtt Repülőgépet,, ágyukat és rádióállomásokat zsákmányoltak a németek a bolsevista partizánoktól Berlinből jelenti az MTI: A középső szovjet arcvonal mögötti területen — mint a véderő főparancsnoksága jelenté­se közölte — a hadsereg csapatai és a fegyveres SS kötelékek újabb vállalko­zást fejeztek be erős bolsevista bandák és segítőik ellen. Ennek folyamán, mint a Néniét Távirati írója értesül, 10.376 ban­ditát tettek úrtalinat|anpá,- 19.4 hegyi tá­bort és 422 harciállást pusztítottak el a német csapatok. Ezenkívül elpusztítottak egy repülőgépet és több mint 50 vontató­vitorlát. A zsákmány a következő volt: Sok könnyű gyalogsai fegyver és lőszer, nagymennyiségű felszerelés, 19 löveg, 9 páncéltörő ágyú, 18 gránátvető, 30 nehéz és 30 könnyű géppuska, 16 páncéltörő puska, 9 rádióállomás, sok akna és lőszer, végül sok ellátó berendezés. Német Convoy és brit légikötelék karra az olasz partvidék mellett Berlinből jelenti az Tnterinf.: Egy bri t, repü lők öt elek csü t örţök ö n az olasz partok előtt megtúmádoU"egy német hajókaravánt és súlyos vere­séget szenvedett. A német vadászgé­pek négy brit repülőgépet lelőttek. A csek'éiiy magasból indított máso­dik támadást a német hadihajók lég­védelmi ágyúi hárították el nem ke­vesebb sikerrel. A ledobott bombák és torpedók közül egy sem találta el a német, hajókat, viszont hat brit. re- pü‘lőgép megsc-mmh-üli. A többi el­lenséges repülőgép futásban keresett menedéket. Százegy Hadihajót vesztett eddig az USA Amszterdamból jelenti a DNB: Az Egyesült Államok tengerészeti miniszté­riuma — mint a brit hírszolgálat Wa­shingtonból jelenti — közölte, hogy az Egyesült Államok a háború kezdete óta i0Í hadihajóját vesztette el. Többek kö­zött elveszett egy csatahajó, 4 repülőgép- hordozó, három nehézcirkáló, két köny- nyü cirkáló, 28 romboló és S tengeralatt­járó^ ____________________________________ IMLHOV II >l íl)/lf IV ü/. O. It. T. Iá üdülő nyairtló vendegeket elfogad. — l elvilágo- tíiláaaal szolgál a felügyelőség. Könnyű zene a Nyári Egyetem hangversenyén Teriteken ette u Nyán Egyetem hii!!g«»L eugu iu>/tvell ■ '/ y>-i*-új 1 /• 1 • -L a »< t­evnyéu. A Mátyás Kilúy DiákUázbdn sen glett nagyszámú kózo(u>eg azonban alig­hanem csalódon várakozásában, mert a Ko­lozsvárt reprezentáló, nagy vonalú zenei ■ nü*ny helyeit c*ajk szór u/loztato könny a in. - izsik át hallott kút ólán keresztül. Nem u ko­lozsvári 1 uliüinióniai fáisasag ztoekaia olt a pódiumon, megcsak nem is uz egye'.em színi, tón ik us. egy.lUteibu. haue® az ugyeVerai zc- nekőrből k Különült «'/.u-lonzenekar. A nlhüiy opciói lúggal mcge.őstteH didkcgyu'.ux hód 1 Sondor orvostanhallgató vezénylésével •••- szén jól szerepelt. Kodály Interrnez/óján-d. kevésbé síkéi vili el ded ásót figyelmen kiv*.T. hagyva, t.lipondhatjuii,, hogy i/.utin >.zó:j.- taUak mtg U'-clhovcti G dur tuen péti jt, kt*l- leinot, konnyu zenéin-k bizonyiu a ti sói bo t. uincly tu'djilatvkéo Rossini.cg> ve cg Res­pighi friss hailgkzineket haszniló álirítábaa (>flenbach Qrotuais. nyitány ónak heged ü->z< •. lóját Gurath Iírzeébet jdtezotto. jó tedroikci készültséggel, o hangverseny befejezései'. Suppé Költő óe partaszt című nyi'ánya hang­zott el. A zenekart számok között Nemecz Antvi ixinzervdtóríuuu pövedék iépett lo!, előbb két magyar dalt adott elő Kodá v le ­dolgozásában, azután Nedda áriáját tnekei'e a Bajazzólíból A bangverseoy a maga nemében megérde­melte sikerét, nincs kifogásunk e vállalkozás el’en, de fölvetjük a gondolatot, nem let! voi- na-e mélti'bb a kolozsvári Nyári Egyetemhez és hallgatósága igénveit jolrban kielégitő, b 1 a Filharmóniai Társaság zenekarát kérik föl szereplésre, hisz tagjai r^Vnem teiies sz ?m- bati és egyik kitűnő karnagyuk is, Endre Bé.a m g itthon található. K B Vasárnap zárva marad­nak a kolozsvári doliánytdzsdék KOLOZSVÁR, julius 3. A bábonts ánikorliltozást a való tekin’eite-l a kolozsvári üobánykisáruüák tulajdo- no,sai közös elbatározással zárva tartják vasárnap üzletüket. ELHUNYT NYOMDÁSZ. Kovács Ist­ván, a kolozsvári nyomdász szakszervezet érdemes tagja, életének 57. évében hosz- szas szenvedés után elhunyt. Kovács Ist­ván fáradságos életének leghosszabb ide­jét a kolozsvári nyomdákban töltötte. Az Ellenzéknek több éven át volt szedője és korrektora. Temetése ma, szombaton délután 5 órakor a köztemető halottaská­polnájából lesz. / ORBÁN MIHÁLY — PÉNZÜGYI FŐ­TANÁCSOS. Budapestről jelentik: A Kormányzó a pénzügyminiszter előter­jesztésére Orbán Mihály pénzügyi főtaná­csosi címmel és jelleggel felruházott ko­lozsvári ideiglenes minőségű pénzügyi tanácsost ideiglenes minőségű pénzügyi főtanácsossá kinevezte. SZENDY LAJOS VENDÉGJÁTÉKA KO­LOZSVÁRON. A New-York Grill juliue hó_ napban vepdégeineki nagy meglepelés^el szo'gát. Esiénkint fellép Szendy Lajos, a vü lághirü zeneparódieta és Conferencier, ak^ Kolozsvár eddig csak rádióból ismert. Szel­lemes és felette mulattató előadásait telt há­zuk ünrveplik nálunk is. v îl lámírd etés ek KERESEK megvételre különféle vorthinton szivattyúkat, villany hegesztő transzformátort, egy Sco. vagy 900-as oseploşamiturât, vagy bérbe egynek még csépi est ajánlok egy köz­ségben, 300 mázsa vám biztosítva. Kokas, fő­gépész, Árpád-ut 36., szeszgyár. 1S75 HASZNÁLT ruhákat, bútorokat, fchénie- müekct és értéktárgyakat veszek. Levélhivásra házhoz megyek. Muresán. Hitiier-tér 8. Ellenzés politikai aaptiap Feielős saezkeszté: ZÁTHÜRECZEY GYULA Felelős kiadó: VITA SÁNDOR A Miaervit Irodalmi és Nyomdai M «íintézet Rt. nyomása. Felelés vezető MAJOR JÓZSEF, ■Rómából jelenti az MTI: A Szent Atya vasárnap, Julius 4-én fogadja az olasz szellemi élet képviselőit és ezalkatlemból a Szent Atya beszédet is mond. A fogadáson jelen lesz Or­lando volt olasz miniszier is, ezen­kívül számos olasz közéleti és egy­házi személyiség. Kb. 400 főnyi kato­likust fogad a Szent Atya Ezalka- lommal elmondandó beszéde a kö­zelmúltban elmondott két beszédével együtt egy szerves egészet fog al­kotni. A bulgáriai Plovdiv mellett ártalmatlanná tét teli egy nagyobb terrorista szer vezetet Szófiából jelenti az MTI: A bolgár rendőrség hivatalos közlése szerint Plovdüv város közelében sikerült ár­talmatlanná tenni egy nagyobb ter­rorista szervezetet, amely éppen sza­botázs-cselekményre készült fontos gazdasági célok ellen. A kialakult tűzharc során a rendőrség, majd' a segítségéire h ivott katonaság igen sok felkelőt agyonlőtt, öt felkelőt pe­dig* élve elfogtak. A terroristák szét- iigrasztása alkalmával nagyobb f mennyiségű lőszrrf, hadianyagot és fegyvert zsákmányoltak. ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom