Ellenzék, 1943. július (64. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-28 / 168. szám

SPORT Az MKSz ftiegsemmisitette a kolozsvári liáztömfo­körüli verseny eredményét KOLOZSVÁR. Jelentettük, hogy a Ma­gyar Kerékpáros Körversenyt Gere, a Postás SE kiváló versenyzője nyerte meg. A vasárnap délutáni háztömbkörüli ver­seny, mely az utóbbi évek egyik legiz­galmasabb küzdelme volt, a hajrában Ko­vács, Gyurkovics és Kiss olyan hatalmas küzdelemben győzték le a már teljes egy körrel vezető Vida FTC versenyzőt, hogy a célba befutó versenyzők nagyreszének még egy kört kellett lefutnia a nagy zűrzavarban. Ezek között volt Gere, a Postás SE versenyzője is, aki, mint isme­retes, Kolozsvárra győztesen futott be. Az eredmények kiszámítása után Liszkai (Törekvés) tiltakozását jelentette be az MKSz vezetőségénél, akik Gerét hozták ki a háromnapos körverseny győztesé­nek, mivel a győztesek után ötödiknek J befutva a célba, Gerének még egy kört kellett lefutnia, mely több mint egy és fél j percnyi eltolódást jelentett igy az ered­mények összesítésénél. A Magyar Kerékpáros Szövetség el­nöksége vasárnap ejfél utáa 1 óráig ta­nácskozott, hogy milyen sorrendben ér­keztek be az első 5 helyezett után a töb­bi versenyzők, de mivel a hibás kör­számlálás miatt ellentétes vélemény ala­kult ki, Szeder János, az MKSz elnöke megsemmisítette a kolozsvári háztömb­körüli verseny harmadik szakaszát és ehélyett az augusztus 8-án Budapesten sorrakerülő háztömbkörüli versenyt fog­ják tekinteni a Magyar Kerékpáros Kör­verseny harmadik befejező szakaszának. A KAC-szurkolók szombaton az „öregek“ ellen játszanak KOLOZSVÁR. Szombaton délután 5 órakor érdekes labdarugómérkőzés lesz a városi sporttelepen. A KAC-szurkolók a KAC old-boy csapata ellen játszanak visszavágó mérkőzést, mely az elmúlt évben az „öregek“ 5:0-ás győzelmével végződött. A KÄC old-boy csapata a kö­vetkező összeállitásban áll ki erre a nagy összecsapásra: Alexi — Paizs, Harasztosi — Schultz, Soós, Raduch — Dr. Nagy, Kovács Dezső, Opata, Szathmáry, Kovács Béla. A mérkőzést nagy érdeklődés előzi meg. Készül a KAC ifjúsági csapata az országos elödöniőkre KOLOZSVÁR. A KAC labdarugócsa­pata, készülve a székelyföldi portyára, tegnap újabb edzést tartott a városi sporttelepen Opata edző vezetése mel­lett. Az edzésen az összes első és ifjú­sági csapatbeli játékosok megjelentek. A közel két órán át tartott edzés után Opa­ta edző kijelölte azt az ifjúsági keretet, mely az országos elődöntő küzdelmekben részt fog venni. Ez a keref a következő: Lőrincz Szalóki, Illyés, Demeter, Bálint, Zöiidi, fJülöp, Prunner, Kovács Vilmos, Kerekes, Nagy István, Szász, Fülöp, Sza­bó . és Kuhala. A fenti játékosok minden héten kedden, szerdán és pénteken dél­után 5 órakor kötelesek megjelenni az edzésen. Az első csapat szerdán kétkapus edzést tart, majd pénteken könnyebb erőnléti edzéssel készül a szombaton kezdődő két­hetes székelyföldi portyájára. A KTC rendezi a kerületi tenisz­bajnokságokat Pénteken, julius 30-án kezdődnek a kerületi teniszbajnokságok küzdelmei a KTC. tenisztelepén. Sikerült ugyanis a Tenisz Szövetségnek a megfelelő labda­mennyiséget biztositani a versenyekre. A kerület legjobb férfi és női csapatai mérkőznek a csapatbajnokságokon, ame­lyek egyben kerületi Mátyás-versenyek­nek is számítanak. A csapatversenyek befejezésével kerül sor az egyéni baj­nokságokra, amelyen Nagyvárad, Nagy­bánya és Szatmárnémeti legjobb játéko­sai indulnak és igy igen erős küzdelem­re van kilátás. A csapatbajnokságokra eddig 5 férfi- és 4 nőicsapat nevezett és a ^ rendezőség még további nevezéseket vár. A KTC erre az alkalomra lelátót épített a pályákon, hogy minél kelleme­sebbé tegye a versenyek megtekintését. A helybeli egyesületek, a KEAC, KAC és KTC erős edzéssel készülnek a kerü­leti bajnokságokra. MA UTAZIK ZÜRICHBE A MAGYAR VÁLOGATOTT KERÉKPÁROS CSAPAT. Szerdán utazik el a magyar válogatott kerékpáros csapat Zürichbe, ahol szom­baton mérkőzik a svájciakkal. AZ ORSZÁGOS ifjúsági elődöntő küz­delmek során a pécsi DVAC 2:1 (2:0) arányban győzött a szabadkai Bácska el- ’en. így a KAC ellenfele ugyanúgy, mint az elmúlt évben, ezúttal is a pécsi DVAC lesz, melytől 5:4 arányban meg nem ér­demelt vereséget szenvedett. Az orszá­gos ifjúsági elődöntő mérkőzését a pé­csiek ellen a KAC augusztus 8-án a Cse­pel—GAMMA Szent István-kupamérkő- zés előtt játssza le az Elektromos pályá­ján. SÚLYOSAN MEGSÉRÜLT PERÉNYI NAC-JÁTÉKOS. A Nagyváradi 4AC ne­ves játékosa, Perényi, súlyosan megsé­rült. A vasárnapi edzőmérkőzésen szár- kapocstörést szenvedett. Kitünően sikerült a KAC hölgyatlé­táinak újabb versenye KOLOZSVÁR. A Ko’ozsvari Atlétikai Club hölgyatlétái több uj, fiatal, tehetséges ver­senyző bevonásával f. hó 25-én rendezték második edzőmér'bőzésiiket, amely ez alka­lommal is kitűnő eredményekkel zárult. A jó_ iramú viadalon résztvett Tóth Erzsébet, a Tesínevelési Főiskola Sport Egyesületének ki_ tartották meg vasárnap a kerületi atléti­kai bajnokságokat a városi sporttelepen, melyen a Nagyváradi SE, a Nagybányai SE, a KEAC és a rendező egyesület atlé­tái vettek részt. Eredmények a követke­zők: 100 m síkfutás: 1. Moll KEAC 11.4 mp. 2. Nagy NSE 11.4 mp. 3. Tima KEAC 11.4 mp. 400 m sikfutás: 1. Kiss György KAC 51.8 mp. 2. Botos NBSE 53.5 mp. 3. Ko­vács NSE 53.5 mp. 1500 m sikfutás: 1. Gáli NSE 4.17 mp. 2. Bujdos KAC 4:22.8 mp. 3. Kiss Gyula KAC 4:25.5 mp. 5000 m sikfutás: 1. Nagy NSE 17:46.4 mp. 2. Juhász NSE 18.33 mp. 3. Dimény KÁC 18.43 mp. 110 m gátfutás: 1. Krupka NSE 17.4 mp. 2. Sulyok KAC 17.8 mp. 3. Nagy KOLOZSVÁR, Julius 28. A közellátasügyi miniszter újból megállapította a tipuscipők gyári, kereskedői és fogyasztói árát. A fo- gasztói árak a következők; Munkásbakancsok barna, zsíros tehénbörből 40.30, ugyanaz ser_ tésbőr felsői ésszel 37*90, ugyanaz zsiros tehén hasitásos bőrből 34.—, férfi félcipő fekete vagy barna box felsőrésszel, szeges 40.70, ugyanaz varrott 44.30, férfi magasszáru fűzős cipő 34-es számig 30.60, ugyanaz 38-as számig A kereskedelem- és közlekedésügyi minisz­ter a Kereskedők Országos Egyesületét a ma­gyar kis- és középkereskedelem egyedüli orszá­gos szabad érdekképviseleti szervének ismerte el, a gabona- és termény-, az állat- és állati termék-, a fa- és a bor kis- és középkereske delem kivételével. Egyszersmind felruházta a nevezett egye­BUDAPEST, julius 28. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A tőzsde-ta­nács julius hó 27-én ülést tartott, amelynek -tárgya a Schmidt Richárd elhalálozásával megüresedett elnöki szék betöltése volt. Az ülésen a jelö­lőbizottság elnöke: dr. Fabinyi Tiha­mér nyugalmazott pénzügyminisz­ter, tőzsdiötanácspis terjesztette elő a bizottság egyhangú javaslatát, hogy a tőzsde elnökévé közfelkiáltással dr. Marschall Ferenc nyugalmazott földművelésügyi miniszter, tőzsdeta­nácsost válasszák meg. A tőzsdeta­nács lelkesedéssel tette magáévá a javaslatot és egyhangúlag, közfel­kiáltással dr. Mar schal 1 Ferencet választotta meg elnökévé. Az uj el­nök K ál lay Ruldolf meleg üdvözlő szavai után köszönetét mondott a tanácsnak ezért a kitüntetésiért. A Villanylámpák, etlényámk és fuvardíjak uj árai KOLOZSVÁR, julius 28. A hivatalos lap vasárnapi szá maközli a viUanylámpák, az edényáruk és a lófogatu kocsik fuvardíjának uj megállapításáról szóló rendeleteket. , A villanylámpák uj árai: A Tungsram, illetve Orion-Krypton lámpák egységes fogyasztói ára 10c—165 voltos 14.5 —22 wattos 3.02 P, 100—250 voltos 30—36 wattos 3.58 P, 44—51 wattos 4.60 P, 61—70 wattos 7.60 P. Az Osram Krypton lámpák ára 3.C2—4.60 P. A gyertyalámpák ára való hölgyatlétája is, aki három verseny* számban indult „versenyen, kivül" és elért pompás eredményeivel a felkészültség ét» nrá­ki fejtés. valóságos iskolapéldáját mutatta be. A. vasárnapi atlétikai verseny eredményei a következők: 1(10 méteres síkfutásban; 1. Zugrav Ibolya KAC 15.2 m. 2. Gyürke Margit KAC 15 2 mp. 3. Nagy Erzsébet KAC 15.3 mp. Verse­nyen kivii’ Tóth Erzsébet TFSE 13.6 mp. Sulydobásban: 1. Keresztes Erzsébet KAC 8.72 m.l 2. Gyürke Margit KAC 7.05 m. 3. Háncs Xénia KEAC 6.50 m. 80 m. gátfutásban: 1. Keresztes Erzsébet KAC 15.5 mp. 2. Nagy Mária KAC 16.2 mp. 3 Zugráv Ibolya KAC 16,8 mp, Versenyen kívül Tóth E. TFSE 14.2!. Magasugiásban: 1. Gáli Ilona KAC .130 m. 2. Nagy Mária KAC 125. 3, Nagy Erzsébet KAC 1.20 m. Gerelyvetésben: 1. Keresztes Erzsébet KAC 26.16 m.! Fáncs Xénia KEAC 17.10 m. 3. Nagy Erzsébet KAC 15,25, Diszkoszvetésben: 1. Keresztes Erzsébet KAC 25.29 m, 2, Zugráv Ibolya KAC 23,37. 3. Nagy Mária KAC 21.52 m. Távolugrásban 1. Nagy Mária KAC 431 ih. 2. Nagy Erzsébet KAC 3.94 m. 3. 3 Györke Margit KAC 3.72. Versenyen Kivül J óth E. TFSE 5 m.! KAC 19.6 mp. Magasugrás: 1. Muzafíer KAC 163 cm. 2. Gáli NSE 163 cm. 3. Dr. Herszényi KAC 160 cm. Hármasugrás: I. Nagy SE 13.54 cm. Délkeleti kerületi csúcs. 2. Muzaffer KAC 13.14 cm. 3. Ti­ma KEAC 12.67 cm. Sulylökés: 1. Janza NSE 12.60 cm. 2. Dr. Herszényi KAC 12.27 em. 3. Dómján KEAC 1 i.00 cm. Kalapácsvetés: 1. Biró György KAC 47.80 cm. 2. Lerchner NSE 37.07 cm. 3. Nagy KAC 29.66 cm. 4x400 m váltófutás: 1. KAC (Sulyok, Boldis, Muzaffer, Kissj, 3:38.6 mp. 2. KEAC (Moll, Dénes, Lőrincz, Tima) 3:41.6 mp. 3. NSE (Krupka, Zrup- kó, Gáli, Nagy) 3.51 mp. Pontversenyben: 1. KAC 82 pont. 2. NSE 81 pont! 3. KEAC 43 pont. 4. NbSE 11 pont. 1 35.40, női félcipő fűzős fekete vagy barna felsőrészes, szeges 32.—, varrott 38.50, női magasszáru, fűzős, fekete vagy barna, box felsőrésszel, szeges 40.40, ugyanaz varrott 43.90, női félcipő ragasztott kivitelben 31.—, leány magasszáru fűzős cipő 34-es számig 29.70, ugyanaz 38-as számig 34.70, gyermek magasszáru fűzős cipő, lósevró felsőrésszel 26-os számig 19.80, 38-as számig 23.10 pengő. sületet azzal a joggal, hogy a jövőben a ha­tóságok, hivatalok, valamint az egyéb érdek- képviseleti szervek előtt, mint a magyar kis- és középkereskedelem egyedüli országos szabad érdekképviseleti szerve lépjen fel és a kis- és középkereskedelmet érintő minden kérdés tár­gyalásában mint ilyen vegyen részt. 3.72—4.44. Opál gömblámpák 3.78—5-60, ré­gebbi tiipusu dekalumen sorozatú lámpák 3.02, ico wattig 7.66 pengő. Az Osram lámpák ára j 3.02-től 100 -wattosig 7.66 P-ig terjed. Uj áraik vannak a különleges lámpafajtáknak is. I továbbá a zseblámpákhoz szükséges villany- i körtéknek Edényáruk: Horganyzott bádog vizvedrek: 26 crn-es 4.70, 28 cm-es 5.50, 30 cm-es 5.90, 32 cm-es 6.50 P. Mosófazék 8 literes 4, 10 literes 4.60, 15 literes 6.10, 20 literes 7.40, 30 literes 9.80, 4c literes 12.40, 50 literes 12.80 P. Gömbölyű öntözőkanna nagyság szerint 6.10—10.80-tg, ovális öntözőkanna 12.70—15.70 P. Kutveder 6.50—9.60 Pf Mosdótál 4.70-tő! 5.60 P-ig. Fa­zekak: barna, negyedliteres 1 P, félliteres 1.40, egyliteres 2.20, kétliteres 3.20, háromliteres 3.80, ötliteres 5.30 P. Fehér vagy krémszínű fazék 1.30—7 P-ig. Lábasok ára barnaárunál i litertől három literig 3.80 P. Fuvardijak: Kétlovas fogat, egész napra törvényhatósági városban 46. megyei városban 35, nagy- és kis­községekben 26 P. Félnapi fuvardíj 27, 21, 15 P Egylovas fogatért egész napi fuvardíj tör­vényhatósági városban 34, megyei városban 26, nagy- és kisközségekben 20 P. Félnapi fuvar,, díj 20, 15, ii pengő. PAPÍRBAN, írószerben, irodai fel- szerelési tárgyakban teljes raktárt talál az „Ellenzék“ könyvesboltban, Kolozsvár, Mátyás király-tér 9, Tele* ion 11—99. Vakrepülő kiképzés vitorlázó repülőink számára A „vakon“, felbőben, kedvezőtlen látási képzést igényel. Abban a pillanatban ugyani-, amikor látásunk elveszti biztos földi támpont­ját, egyensúly-érzékünk is felmondja a szol­gálatot és többé nem megbízható. Igen neves repülőnkkel fordult elő, hogy különleges mű­szerek nélkül volt kénytelen felhőben „Vakon4- repülni. Érzékei szerint gépe tökéletesen egyen­súlyban volt, helyzete a megszokott rendes repülőhelyzet, repülési iránya egyenes. Mikor pedig csaknem egyórás repülés után kijutott a felhőből, meglepődve láthatta, hogy gépének balszárnya mélyen lelóg, s ő valójában csak nem egyórán keresztül egy helyben forduló­zott . . . pedig érzése szerint egyenesen., víz­szintes helyzetben repült előre. Ez a kis epi­zód megfelelően igazolja a vakrepülés oktatá­sának szükségességét, mivel a föld' támponthoz igazodó látás megszűntével csak különleges műszerek pótolhatják a tévedésekre könnyen hajlandó egyensulyérzéket. A vitorlázórepülés többnyire a felhők (gO' molyfelhő-cumulus) alatt és bennük keletkéz! rendkívül erős felhajtó légáramlatokat, emelő szeleket használta ki, ezért a nagyobb teljesít ményrepüléseknél feltétlenül van Szükség fe hőrepülésre. Felhőrepüiéshez pedig vakrepül tudás is kell. Ezért a Magyar Aero Szövetség a legjoh magyar vitorlázóreplőket vakrepülő kiképzés re hivta egybe. Hatos csoportokban kapják meg a különleges tudást Ujváry László száza) dóstól, a magyar légiforgalom ,.repü!ő-kilo- métermilliomosától44 és Bánhidy Antaltól, a kiváló mérnök-pilótától. A most megindult tanfolyam hallgatóinak sorában ott látjuk Stolte Jánost, az aranytel- Ijesikményjejlvényes v.iítorlazórepüiőd, aki a szinmagyar tervezésű és építésű ICevély gépen Belgrádba vitorlázott és most 4063 méteres magassági repülésével uj nemzeti csúcsot is állított fel. Mérav-Horváth Róbert neve is is­meretes, ő is Belgrádba repült egy kétüléses vitorlázógéppel, tavaly pedig nagyszerű idő­tartamrepüléseket végzett. De itt vannak a műegyetemi sportrepülők legjobbjai is, s a Magyar Aero Szövetség vitorlázó osztályának vezetői ás felfrissítik vakrepüiő tudásukat. A kiképzés az úgynevezett li.nk-trainer se­gítségével történik. Ezt a szerkezetet először az amerikai légiforgalmi társaságok állították be pilótáik vakrepüiő oktatására. Lényege egy zárt repiilőgépszerü pilótaülés, benne a szük­séges műszerekkel. Itt foglal helyet a pilóta s adott feladatot kap, hogy gépét hogyan * e- zesse. „Repüljön egyenesen X 'másodpercig, majd hajtson végre balfordulót, utána repül­jön . . . iránytükurzuson s a repülőterei elérve, a rádióiranyitásnak megfelelően szálljon le4. Ilyen pi. egy repülőfeladat. Az oktató az el­lenőrző asztal műszerein figyeli, növendéke kormánymozdulatait (valamennyi műszer mo­zog, működik s azt az értéket mutatja, amit -a gép tényleges repüiese esetén elérne), esetleg maga is előidézhet kényszerű repülőhelyzetet, hogy megfigyelje a növendék helyreigazító kormányzását. Az egyik ilyen kísérletnél a növendék (persze csak képzelt), dugóhúzóba esett és 1000 méteren, vagyis a föld színe alatt sikerült csak egvensulyba hoznia gépét. Ilyesmi a linktraineren megengedhető, de vég­zetes következményekkel járna a nagy gépen. Azért ez a vakrepülő oktatás biztonságos, ol­csó és rendkívül alapos. Vakrepülő tudásukban öregbedve, vitorlázó repülőinktől a jövőben még nagyobb teljesít­ményeket várhatunk. DB ä HáSORÜ RÖVID HÍREI ANAPaTóL nyugatra fekvő vizeken 15 szovjet bon.bavető támadott többizben ered­ménytelenül egy német vadászok által bizto­sított hajókaravánt. A táníadó gépek közül tizet lelőttünk. A támadók súlyos vesztesége ellenére sem sikerült egyik német jármüvet sem eltaláiniok. A CATAN1ÁT védő német csapatok erősí­téseket kaptak. Az angolszászok főhadiszállá­sán a Szicília északkeleti részében levő német csapatok erejét három és fél, az olaszakor há­rom hadosztályra becsülik. LONDONI hír szerint kedden hajnalban Londonban és környékén rövid ideg tartó légi­riadó volt. HÉTFŐRE virradólag ismét ellenséges re­pülőgépek szálltak cl bolgár terület felett. Csak közérdekű célokra utalnak ki kerékpárgumit Az Ipari Anyaghivatal körlevélben értesí­tette az ország területén levő összes kerékpár­üzleteket és a kerékpárok javításával foglal­kozó műszerészeket, hogy a már megállapí­tott gumiabroncsmennyLségen felül további ki­utaláshoz nincs meg a lehetősége, ezért első­sorban csak olyan kerékpármegrendeléseket fo­gadjanak el, amelyek közérdekű jellegűek. Magánosok sportszerű vagy kizárólag luxuscé­lokat szolgáló kerékpár vásárlásaira nem utal­nak ki gumiabroncsot. Ilyen természetű meg­rendeléseket tehát fel se vegyenek. A KAC 82 ponttal nyerte a.£ NSK előtt a kerületi atlétikai bajnokságokat KOLOZSVÁR. A KAC rendezésében KÖZGAZ0A3ÁQ Megállapították a tipuscipők árát A Kereskedők Országos Egyesülete a kis­ás középkereskedelem érdekképviseleti szerve Marsehsll Ferenc nyugalmazott földművelésügyi miniszier — a tőzsdetanáui minőké

Next

/
Oldalképek
Tartalom