Ellenzék, 1943. március (64. évfolyam, 48-72. szám)
1943-03-16 / 60. szám
î V 4 3 mäfcina IB. ELLENZfi® 7 SPORT Csekély gőlarásiyu, meg nem érdeme’! vereséget szenvedett Csepelen a KEC Csepíl-KRC 3:1 (2:1) ööJidíáh: ő. perc Szamszíö il (mmy 22. perc Tolnái. 30, perc SiűDaúfcői, ntdsodih léliöö 25. percéDen SzöD Hihai TígifenlO ereid e leniét ?o f a holo/svárl csapat mely ú másodlK félidőben hitdnoers hdzd«>lt & BtflÁYAG nyerte az asztali teniszbajnokság Hályás-serlegél Szombaton dé után indult Csepelre harmadik tavaszi mérkőzését játszani á KAC. Nem. indult győzelmi reményekkel a piros-fehér együttes, mert reménytelennek látszott az, hogy győzzön a bajnokság élén ádló együttes ellen, sőt igen sötét fenyegetést jelentett az a tény- hogy a Csepel fel kerti vén az első helyre, javítani akarta a gólarányt és mindenáron győzni akart. A győzelmet meg is szerezte a csepeli együttes, de nem olyan gólaránnyal, mint ahogyan azt várták■ Nagy küzdelem után sikerült 3:1 arányú győzelme} áratniok d hAC ellen, Szart is A á II. szerencsétlen öngő'járul is, amelyet mindjárt a mérkőzés elejen rúgott be a saját kapuba. A csapat ennek ellenére sem vesztette el kedvét. Jól harcolta végig a félidőt, erősített a második félidőben, igen közel állott a döntetlen* kéz, amelytőt csak a balszerencse ütötte el és a me yet megérdemelt volna. A forduló többi mérkőzései nem hoztak meglepetéseket A NAC nagy harc után is biztosan győzött áz Újpest ellen, a Ferencváros az Elektromos ellen a Haladás nagy gólarányu győzőmével legázolta a Törekvést, a Gamma Szegedet. Szolnok Újvidéket. A Vasas nagy harc után egy góllal győzött a Kispest ellen, a DiMÁVAG—SalBTC találkozó pedig döntetlen eredménnyel végző dőlt. Hétfőn este befejeződtek városunkban az országos asztali teniszbajnokságok háromnapos küzde mei. Harminckilenc csapat 503 versenyzője csapott össze az igen értékes Mátyás-serlegért, amelyet a D MÂV .4G remek együttese nyert meg. A küzdelmek során sok szép és élvezetes percet szereztek a nagyszámú közönségnek a magyar asztak teniszsport legjobbjai, a Farkas-testvérek, Sidó, Kolozsvári Sárika, akik iseíitőt adtak abból, milyen hatalmas fejlődésen ment keresztül és mekkora tudást képvisel ma a magyar a.ztali teniszsport. A kettős ünnep sporteseményeinek részletei á következők: Szaniszió il. öngóljával az első fílídő 8. pereiben vezetéshez illicit a Csepel BUDAPEST. Kitűnő tavas7Í időben, mintegy 5000 főnyi közönség előtt játszották le Csepelen a Csepel—KAC mérkőzést, amely a vendéglátó csapat meg nem érdemelt 3:1 (2:1) arányú győzelmével végződött. A két csapat a debreceni Thomas dr. sípjelére a következőképpen állott fel; Csepel: Szekeres — Kalló. Szalay — Kapta, Olajkár 11., Cere — Fuszek, Marosvári, Szabadkai, Dudás, Pintér. Szünet után a KAC óriási erővel kezdett támadásokat. A csepeliek azonban jól védekeznek Az 5. percben Páll összeesik a pályán A játék percekig áii A játékvezető magához inti a partjelzőket, de azok Kijelentik, hogy nem láttak semmit. Később kiderül, hogy az egyik csepeli játékos rúgta meg Pánt, úgyhogy csak hosszú percek után tért magához. A KAC-nak számos alkalma nyílott az egyenlítésre, de a csatársora nem igen lőtt kapura. Lassankint a Csepel is feLsz.abadu.lt és a jj, percben Szántay darterd miatt szabadrúgást is lőnek. Káliéi szabadrúgását Szabadkai kapja, akt azt a, későn kiugró Plank mel- j lett a hálóba lövi (j:t). A KAC ezután újra rohamozott, nyomasztó fölénybe került. A csatároknak számos alkalmuk lett volna egyenlíteni, de akcióikat nem kisérte szerencse és az eredmény változatlan maradt. A második félidőben is jó volt a KAC A KAC, szakítva a régi hagyománnyal, a második félidőben is elfogadható játékot nyújtott és csak az első félidő elején kapott öngól akadályozta meg a csapatot abban, nogy győzelmet Harcoljon ki. A döntetlent azonban minden kői ül menyek között megérdemelték volna. A kolozsvári csapatból a közvetlen védelem működött jól, a fedezetsor legjobbja Bonyhádi volt, de Csákány és Páli is szorgalmasan dolgoztak. A csatársor minden egyes tagja kitett magáért, de csak a második félidőben nyújtottak elfoagdható teljesítményt. A győztes csapatból Szekeres, Maros zári és j Szabadkai voltak jók. * j A debrecni Thomas dr., egy-kér hibától cl- ! tekintve, jól vezette a mérkőzést. j Az NB I, vasárnapi fordulójának eredményei j i\'/lC—Újpest 21 (0:0). A mérkőzést nagy 1 harc után tudta csak megnyerni a váradi csa- I pat. Szünet után Zsengellér révén a 28. perc- I ben az Újpest jutott vezetéshez, a 31-ik perc- j ben azonban Incze 11. fejesgóljával egyenlít ; a NAC, majd a 38. percben Demény fejes- j góljával megszerzi a győzelmet'is. Î Ferencváros—Elektromos 3:0 (2:0). Az ül1 lői-uti pályán Sipos, Toldi és Sárosi III. tizen- I egyesével győzött a Ferencváros. \ rlaladás—Törekvés 6;i (3:1). A két vasutas csapat találkozójából meglepetésszerűen a szombathelyiek kerültek ki nagy gólarányu győzelemmel. Gamma—Szeged 3:1 (3:1). Vasas—Kispest 1 :o (1:o). Szolnok—Újvidék 4:0 (3:0). DiMÁVAG—SalBTC 3:3 (3:1). A bajnokság állása a következő: 1 Csepel 26 pont, 2 Ferencváros aj p. 3 NAC 24 p. 4 Szolnok 24 p. y Vasas 23 p. 6 Gamma 22 p. 7 SalBTC 21 p. 8 Újpest 16 p. 9 Újvidék 16 p. 10 DiM ĂV AG láp 11 Haladás 1; p 12 Kispest 14 p. 13 Törekvés 13 p. id Elektromos 12 v. 13 KAC 11 p. 16 Sze- 1 ged 10 pont. KAC: Plahk — Szaniszió 11 ., Vass —. Páll, Bonyhádi, Csákány — Raiinai, Kovács IV., Váczi, Szántay, Toinay. A KAC fölényével indul a játék. A negyedik percben Tolnainak, majd a 7. percben Szántaynak akadt jó helyzete, de Szekeres jól vedte kapuját. A S percben jutott vezetéshez a Csepel. Fuszek kitört, éles beadását Szaniszió II. fordulásból akart- a mezőnybe kivágni, de a labda oly szerencsétlenül vágódott a lábára, hogy az a saját kapufa jobb felső sarkába pattant, öngól! 1 :o. Percekig a csepeliek támadtak, de Maros- vári lövése élesen mellé ment. A 16. percben Radnainak volt alkalma gólt lőni, de közelről kapu mellé tette a labdát. A 22. percben egyenlített a KAC. Radnai pompás beadását a jó iramban érkező Tolnai Dudás mellett élesen a hálóba fejelte (i;i). A közönség lelkesen biztatja a kolozsvári csapatot, amelynek azonban nem volt szerencséje, mert a 30. percben újra vezetéshez jutott a Csepel. Dudás kapásból küldött lövését Plank kiütötte, Szabadkai pillanatok alatt ott termett és közelről a hálóba küldötte a labdát (2:1). ^ Marosvári nehéz helyzetben a kapufát találta egy nem sokkal később induló csepeli támadás nyomán. Ezután erős újabb támadások zúdultak kapura, de Bonyhádi jól állotta helyét. A 30. percben a KAC-nak alkalma lett volna egyenlíteni. Páll szöktette Radnait, aki Szálait kicselezve, egyedül uört Szekeres kapuja felé. Nagy izgalmában azonban öt lépésről mellé lőtte a labdát. Nagy helyzet volt!!! Nem sikerül az egyenlítés... Szünetben Szaniszió II. vigasztalhatatlan. Opata edző Radnait korholja, aki kétszer is besétálhatott volna a csepeliek kapujába. Ki&ERŰVIZ KOLOZSVÁR. Háromnapos szakadatlan küzdoem után hétfőn a késő esti órákban fejeződött be Kolozsváron az ország legjobb asztali teniszezőinek küzdelme Magyarország 1943. évi asztali teniszbajnokságainak során. Harminckilenc csapat sereglett össze városunkba az ország minden sarkából és részéből és 503 versenyző állott az asztalok mellé, hogy megküzdjön az elsőbbségért. Az országos bajnokságok eredményei a következők: Csapatbajnokság: 1. DiMÁVAG (Farkas, Sidó). 2. WMTK (Till, Soós). 3. Duna SC és a Szabadkai ATC. A győztes csapat megérdemelten nyerte az országos bajnokságok nagydiját, a Mátyás-serleget, a döntőben a WTK csapata eLleu aratott 3:1 arányú győzelmével. Női egyes; 1. Farkas Gizi DiMÁVAG- 2. Kolozs vári Sári Kolozsvári PSE. A döntőben igen nagy küzdelem volt a DiMÁVAG tehetséges versenyzője és Kolozsvári Sári között, amelyből végül is Farkas Gizi került ki 3:0 arányban győztesen. 3. Ábrahám Piri MOVE TE és Megveriné MOVE TE. Női páros: 1. Kolozsvári Sári Kol'. SPE, Farkas Gizi DiMÁVAG- 2. Megyeriné, Ábrahám Piri MOVE TE. Az első helyezett együttes biztos győzelmet aratott. 3- Beck, Vécseiné Újvidék és Ernődi, Scbönek BTK. Vegyespáros: 1. Farkas-testvérek DiMÁVAG- 2. Kolozsvári Sári, Sidó DiMÁVAG- A döntő eredménye 3:0. 3- Harangozó II- SzATC, Emődi BTK és Harangozó I., Ábrahám Piri MOVE TE. Fajijáras: 1- Soós, Till WMTK. 2- Harangozó I- és II. Szabadkai ATC. A nap legszebb és legnagyobb küzdelme, amelyet 3:2 arányban nyert a WTK két versenyzője. Játszma-eredmények: 21:12, 19:21, 21:15, 16:21. 26:24. 3-' Farkas, Sidó DiMÁVAG és Vladone, Kovács V'tLamosmü- vek. Férfiegyes: /. Harangozó I. SzATC és Soós WMTK. 3- Sidó D.MÁVAG, Túl WMTK. Mivel mindkét játékos csak két és fél győzelemmel végzet!, ez évben a férfiegyesben nincsen bajnokKOLOZSVÁR. A K. MÁV csapata vasárnap játszotta első NB. II. mérkőzését a tavaszi idényben a DVSC ellen. A debreceniek a mérkőzést 4:2 (4:0) arányban nyerték meg, de az eredmény döntetlen is lehetett volna, ha a kolozsvári vasutas csapatnak nagyobb szerencséje lett volna a második félidőben. A kolozsvári együttest letörte az első busz percben hirtelen kapott bárom gól, amiből kettő védhető volt. Mégsem adták fel a harcot és csak a szerencse mentette meg a vendég- csapatot a kiegyenlítéstől. A két csapat a következő összeállításban játszott; DVSC: Nagy —- Csókái, B. Nagy — Zilahi, Mester, Orosz — Komlosi, Szabó, Szilágyi, Tisza, Sidlik. K. MÁV: Maglódi — Horváth, Szimcsák — C$iky, Kiss, Oláh — Szednicsek, Hódy, Mátyás, Sir II., Demény. A debreceniek már a második percben vezetéshez jutottak. Tisza kitört, oldalról küldött lövése a jobb felső sarokban kötött ki. (i:c). A 4. percben a K. MÁV egyenlíthetett volna, de Hódy kapufát lőtt és a visszapattant labdát. Mátyás közelről a kapus kezébe lőtte. A 16. percben Zilahi sarokrúgás után messziről küldött lövése jut a MÁV hálójába. (2;c). A 21. percben a debreceniek Szilágyi révén 3-,0-ra vezetnek. A 27. percben £)eEgyetem Mozgóban ma visszavonhatatlanul utolsó nap: Halálos csók Marády Kalalinn al Holnaptól a francia filmgyártás izgalmas és felülmúlhatatlan mestermüve : (Asszony az örvényben) Csak 16 éven felülieknek ! rnmmwiiiwnrwii—irmrwwwm ■ mi hím? meny hagy Isi nagy helyzetet. A 45. percben Szabó gurulós labdája az alsó sarokban köt ki. Szünet utáni a K. MÁV nagy fölényben volt, de csap szépíteni tudott a 16. percben Gssky ii-ével és a 27. percben. Demény gól- . javai. Ezután Csiky és Mátyás helyet cseréltek, a K. MÁV-nak számos alkalma lett volna újabb gólok elérésére, de az eredmény változatlan maradt. 7 wcwcv volt a legjobb, a fedezetserban Orosz, a csatársorban Tisza. A K. MÁV-ból Csiky nyújtotta a legnagyobb teljesítményt, mellette Szimcsák, Mátyás és Kiss voltak jók. A mérkőzést 100c néző előtt Juhász Attila dr. vezette le. A két csapat vasárnap Debrecenben barátságos mérkőzést játszik egymással. Vasárnap: Szolnok—KAC KOLOZSVÁR. A Nemzeti Bajnokság 1. osztályában a vasárnapi negyedik fordulóban a következő mérkőzések kerülnek lejátszásra: Kolozsváron KAC—Szolnok, Újvidéken UAC —NAC, Szegeden Szeged—Ferencváros, Salgótarjánban SalBTC—Vasas, Budapesten Elektromos—Haladás Törekvés—Csepel, Kispest—Gamma, Újpest—DiMÄVAG. KAC II.—K. MÁV IL 6:2 (3:1) A városi sporttelepen vasárnap délelőtt játszott a két csapat edzőmérkőzést a debreceni Szilárd vezetésével. A KAC megérdemelten győzött Verbőczi 2, Szokoly, Bozoky, Kovács és Levente góljaival. A K. MÁV részéről László és Bálint volt eredményes. KEAC—MFSE 7:3 (3:2) A mérkőzést az egyetemi stadionban ját- í szórták le és annak során a mezőgazdasági ; főiskolások dicséretesn tartották magukat. —. I Góllövők: Jeszenszky 2, Szabó 2, Nagy 1, ! illetve Fugel, Osváth, Kövi. ■ Budapest—Kolozsvár ifjúsági mér* közést rendez az MLSz BUDAPEST. Az MLSz Országos Elnöksége a napokban ülést tartott. Az ülés során úgy döntöttek, hogy a Mátyás király sport- éwcl kapcsolatosan Kolozsváron megrendezendő Budapest—Vidék válogatott mérkőzés előtt Budapest—Kolozsvár ifjúsági válogatottja játszik egymás ellen. Megkezdődtek a levente labdarugó bajnokságok BUDAPEST. Vasárnap délután 3 órakor ünnepélyes keretek között vitéz Tárczav Fe- liczides Román dr., a TST vezetőjének, az IOV jelenlétében kezdődött meg a levente labdarugó bajnokság a Gamma Bánát-utcai pályáján. Az első mérkőzésen az I. kér. LE 5:1 (3:0) arányban győzött a Gamma leventék ellen. _______ Az NB II. Mátyás csoportjában vasárnap indulnak meg a küzdelmek. A kolozsvári csapatok közül a Bástya Marosvásárhelyre rândul le, ahol az NSE ellen játszik a bajnoki pontokért. A K. MÁV sportegyesület 1943 március hó 19-én, pénteken este 6 órakor tartja rendes évi közgyűlését a MÁV összhang dísztermében. A KOLOZSVÁRI TENISZ KLUB vasárnap, március 21-én délelőtt ix órakor tartja rendes évi közgyüléséc a 1050 Unió-utca 21. szám alatti tanácstermében. fi D MfiVBG nyerte a Mátyás-serleget Héttőn e: ie feleződött be a 39 csapat 503 versenyzőiének nagyszabása küzdelme Könnyén győzhetett volna a MÁV DVSC-K. MÁV 4:2 (4:0)