Ellenzék, 1942. augusztus (63. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-25 / 191. szám
1141 a«0*»ztoa l!k — 4 BLLENgf.lt wmxmiamrMmmum ffBKK Meikeztfléíc a nrnosvásárhetyi »áricfnjjíom í&öíüli várfalak tatarozásál MAROSVÁSÁRHELY, augusztus 25. tudósítónk jelenti: A vnrteniplotn körüli \ ártalak és bástyák az utóbbi időben mind jobban omladoztak, ami azzal fenyegetett, hogy az értékes műemlék nébámy év alatt romhalmazzá változik. Az utóbbi he* tökben a vártemplom baloldalán lévő bástya tetőzete is beomlott. Mindez, arra késztette a református egyház vezetőségét, hogy megjárittus.su a bástyákat. El is készítették a restaurálási tervet és ennek a Műemlékek Országos Bizottsága részéről történt jóváhagyása után most hozzákezdtek a tatarozás! munkálatokhoz. A munka során mindenben ragaszkodnak a régi stílushoz, ugyanakkor azonban használható állapotba hozzák a bástyák belsejét is. MAGYAR ANYÁK NEMZETI ÜNNEPE GYERGYÓ ÁLFÁIMBAN. Augusztus 20án bensőséges ünnepség keretében hét »okgyermekes anyát tüntettek ki és jutalmaztak weg Gyergyóalfaluban. A kitüntetettek: Nagy Istvánná 11 gyermekes, Ambrus Aytcúné 11 gyermekes, Mmlarász lmréné 10 gyermekes, Denlce József né 10 gyermekes, Pál Sáridorné 10 gyermekes, Szabó Balogh Sáridorné 10 gyermekes és Székeli] Sándorné 9 gyermekes anya. Az ünnepélyen a hatóságokat Sáska András Jr. szclgabiró képviselte. A nép jelentőségét Völgyi István plébános fejtegette. A kolozsvári állami leánygimnázium igazgatósága tisztelettel értesíti az érdekeiteket, hogy a magántanulók különbözeti vizsgálatai Joíyó évi szeptember hó 1-én, kedden, a ma- gánvifcsgáíatok szeptember hó 2-án. ezerdán és 3-án, csütörtökön, a javító vizsgalatok szeptember hó 2-án, szerdán s ez 1943—43. iskolai évre szólói beírások szeptember hó 4-én, pénteken és 5-én, szombaton lesznek. Az 1942—43. iskolai év ünnepélyes megnyitásának napja szeptember hó 9-ike. * TALÁLKOZÓ! Felkérem a Marianumban 1930—1931. évben végzett, volt osztálytársnőimet, hogy a 10. éves kereskedelmi találkozóra folyó hó 29-én délután 5 órakor gyülekezzetek. Telegdvné Hegyessy Éva. INCZÉDY-JOKSMAN ÖDÖN DK FŐ ISPÁN BUDAPESTRE UTAZOTT, lu o/.édy-Jokflman Ödön dr- főispán Kólóra vármegyét és Kolozsvár várost érdeklő ügyek intézésére vasárnap Budapestre utazott. A főispán több napig marad a 1«* városban. Budapesti tartózkodása alatt rés/tvesz a törvényhozás telsöházának I hó 26-án tartandó gyászülésén. Pt-lhivís a vitézekhez, vltézjelftltekhez, Nemzetvédelmi keresztesekhez és Tűzharcosokhoz! Vitéz Nagybányai Horthy Ietvás ur, Magyar- ország korrnányzóhelyettesének hősi halála alkalmából a Vitézi Rend, o Nemzetvédelmi Keresztesek Egyesülete és a Tűzharcos Szövetség folyó hó 27-én, csütörtökön 19 órakor a vármegyeház dísztermében gyászünnepélyt tart. Felhívjuk n vitézeket, vütézjelölteket, Nemzetvédelmi kereszteseket és Tűzharcosokat, hogy a kegyelete« gyászünnepélyen családtagjaikkal együtt jelenjenek inog. öltözet: vitézi formaruha, magyar ruha vagy sötét ünneplő, összes kitüntetések és vitézi jelvény feltüzve, tűzharcos formaruha. A vitézek, Nemzetvédelmi keresztesek és Tűzharcosok elhelyezésük végett 18 óra 30 perckor pontosan legyenek a díszterem folyosóján. Vitéz Benkő Béla ezredes, vitézi törzskapitány sk., dr. Vékás Lajos, kir. Ítélőtáblái elnök, a Nemzetvédelmi Keresztesek Egyesületének Elnöke, sk., dr. Szász Ferenc vm. alispán, a Tűzharcos Szövetség Kolozsvári Főcsoportjának elnöke, sk. ELTEMETTÉK A KISPESTI GOMBAMÉRGEZÉS 17 ÁLDOZATÁT. Budapestről jelentik: Vasárnap temették a kispesti halottasházból a tömeges gomba mérgezés 17 halottját. A temetésen megjelent Otter Sándor 58 éves fényezőmester is családjával együtt. A temetés után a kispesti erdőben gombát szedett, megütötték, megétték. Valamennyien megbetegedtek, liánnal sikerült eszméletre téríteni, a maiik bárom azonban eszméletlen maradt. Valamennyinket a Szent István-kórházba vitték. MEGGYULLADT A HANGYA MAROT.VÁSÁJRHELYl ÉPÜLŐ HÁZÁNAK TETŐZETE MAROSVÁSÁRHELY, augusztus 25. Tudósítónk jelenti; Az Erdélyrészi Hangya Központ Sándor János-uteában épülő házának tetőzete tegnap délután 5 órakor kigyulladt. A tűzoltóság nyomban kivonult és negyedóra alatt sikerült is eloltani a tüzet, amely a vizsgálat eddigi adatai szerint rövidzárlat következtében keletkezett. Haz^áruiő zsidót és visszaélő cseh tisztviselőket végeztek ki a protektorátusban PRÁGA, augusztus 25. (MTI.) A prágai országos német népbiróság sajtószolgálata jeUnti, hogy Prágában augusztus 22-én kivégezlek egy 54 evés prágai zsidót, akit a népbiróság hazaárulás és kémkedés miatt Ítélt halálra. A kivégzett zsidó idegen hatalom javára folytatott üzletszerű kémkedést. Ugyancsak a prágai HŐSI HALÁLT HALT A NÉMET PRGPAGrANDAÜGYI MINISZTÉRIUM SAJTÓOSZTÁLYÁNAK VEZETŐJE KRAKKÓ, augusztus 25. (MTI.) A Nemet Távirati Iroda jelenti: Bökmer Károly dr. tanár, a német birodalmi propa* gandaminisztérium külügyi sajtóosztályának vezetője, aki mint főhadnagy részt vett a Charkov melletti harcokban, sebesülése következtében 42 éves korában meghalt. Kiváló munkása volt a német «ajtónak. A népfelvilágositáfii minisztériumban négy évig működött vezető he' Íven. Megérkeztek «sa uj őszi és téli ruhakabát vegyes divatlapok 1 Elite Star Stella Smart Excelsior Selection NouveHtes Lá Mode Ideate Votre Gout La Mode Favorit Gloria P 4.10 „ 4.50 2. __ ,, P.80 „ 2.80 „ 2.70 „ 3.40 160 „ 2.20 „ 1.20 Kaphatók az ellenzék könyvesboltban Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Vidékre megrendeléseket aznap intésünk-. KÖTELE Zó TANTÁRGY ANGUÁJBAiN A SZOVJET-RENDSZER ISMERTETÉSE. Amaz tordámból Jelentik: (DNB) Mint a brti hímről- gálát jelenti, az angol közoktatásügyi minist térium rövid könyvjegyzéket adott ki az isko- Iák és a tanügyi hatóságok hanználutkra. A jegyzék 40 müvet tartalmaz a SzovjrlrőL U»z- szeá tiltották unnak a tanfolyamnak anyagát, amelyet a tanítók részére rendeznek, hogy Ismertessék velük u Szovjet-rendszert. (MTI.) Nyugtázás. Rohonczy I-ujos rlr. vármegyei árvaszéki elnök, <i harctéren küzdő honvédeink számára névnapi megváltás elmén bzeikesz.tő- ségiinkhöz 25 pengőt küldött t>o. Az Összeget köszönettel átvettük i« rendeltetési helyére továbbítottuk. — Márkus Albert az oroszhcgyl tüzkárosultak javára rendezett gyűjtéshez 10 pengővel járult hozzá. Az ösozeget ezúton nyugtázzuk. De uii dolot| ez, magyarok) bogy uomesak orállótok JelentéttéboL. hanem a magatok szemére! Lát jótok a vészedéi nxot x mégsem ser kentek lel mély álmotokból? ZRÍNYI MIKLÓS PÉNZHAMISITÓM 0 HELYT RE Mii ZEIT BE A FOGHÁZBAN. Szófiából ,<•lentik: A várnai rendőrségnek, két bum'., szá/lévás pénzérme került a kezébe. S vizsgálat megállapitotla, hogy egy luji.i* miatt a várnai fogházba zárt fiatalember a fogságban 75 ilyen hamis érmét vert azokat barátai utján forgalomba hozta Felépítették az utászok a hadbavonult honvéd rombadőif házát DATA, augusztus 25. (MTI.) Bagyoni Ödön buti lakos ezidcig minden alica lommal, amikor szükség volt. bevonult a bajai utászokhoz. Jelenleg is az orosz harctéren küzd Egyetlen egy vágyom., kiesi háza, most talajvíz következtében megrongálódott és a kis család hajléktalanná lett. felesége ekkor u bajai utászukhoz fordult segítségért.. A Baján gyakorlatozó jutási műszaki századból önként jelentkezett 27 kőműves és ács, akik díjtalanul újraépítették Hagyom Ödön karrieren küzdő honvéd házát, amely szép, tulcaros ház lett. A megépített házat Szem István napján ünnepség keretében adták ál. KETTŐS HALÁLESET A KIGU- NYOLT SZERELMES MIATT SÁTORALJAÚJHELY, augusztus 25. (MII) A N agy tárkán y községbe vezető utón Sztankó István,24 éves kistárkányi legény kését háromszor beledéi te Tóth Piroska 18 éves leányba, aki barátnőjével gyanútlanul haladt az utón. Tettét azért követte el, mert a leány állítólag .lekicsinylőén nyilatkozott róla. amiért szerelmével üldözte. Sztankó Ltván tettének elkövetése után beugrott a Tiszába, de kimentették. A leány a helyszínen mégha’t. Amikor a legény édesanyja megtudta a történteket, exivszélhüdésben meghalt KÉT FÖLDRENGÉS VOLT BUKARESTBEN. Bukarestből jelentik: Augusztus 23-án reggel 8 óra 47 perckor és délr után 17 óra 41 perckor Bukarestben földrengés volt. A második földrengés hevessége 3—4 fok között váltakozóit. Az ösztálysorsjáték házasának eredményei. Az Osztálysorsjáték tegnapi húzásán 5000 pengőt nyert az 54 111, a 81.783-as, 4000 pengőt a 48 406-os, 3000 pengőt a 22.801, a 38 835, a 71.853 és a 80.133-as számú sorsjegy-. Felelősség nélkül. MAGÁNÓVÓHELYEKET ÉPÍTENEK KAIRÓBAN, fsztanbulból jelentik: A légvédelmi mini-iter kijelentette, bogy a kormány magánóvóhelyek építését fogja előirur. A milliós városban mindeddig csupán százezer ember számira van óvóhely. Pályázat szőlő és borgazdasági tanfolyamra. A földművelésügyi miniszter a felsőbb szőlő és borgazdasági tanfolyamra felvételi pályázatot hirdetett. Pályázati határidő augusztus 30. Bővebb falvi!ágositással szolgál a Kertészeti Akadénra igazgatósága (Budapest, Nagybol- dogasszony-utca 45.). MEGINDULT A LÉGIFORGALOM KAIRÓ ÉS NEWYORK KÖZÖTT. Tuniszból jelentik: A Német Távirati Iroda közli: Mint a kairói rádió jelenti, Kairó és Newyork között megnyílt a közvetlen 'légi összeköttetés. A repülőgép az utat három és félnap alatt teszi meg. 0 bírásig e!é vitte n íe&iisme- rete a Fsroíímaíín betörői NAGYVÁRAD, augusztus 25. Tudósítónk jelenti: A nagyváradi törvényszék tegnap érdekes bűnügyben ítélkezett. Un Kálmánnak hívják az ügy vádlottját, akit 1901-bon szándékos emberölés miatt már hat és félévi fegyházra ítéltek. Büntetésének kitöltése után Nagyváradon élt, ahol 1922 óta Hulub András nevű barátjának iratait felhasználva, ennek nevében adta ki magát. Nagyváradon összeköltö- zött egy Mertz Elvira nevű nővel, akivel) évekig együtt élt. Később azonban vaeg- szökött tőle, de magával vitte az asszony- ruhán ip. Az ellopott holmikat eladta, majd Budapestre ment, ahol öccse fiának, Úri Gusztávnak a munkakönyvét ellopta és mégha mis ríbeta. Ezután néhány hónapig Debrecen környékén élt azonban lelkii.smereté felébredt & arra késztette, hogy visszatérjen Nagyváradra, ahol önként jelentkezett a rendőrségen. A törvényszék előtt mindent bevallott. Két és feli évi fegyházra. ítélték- A büntetésben megnyugodott- A tárgyaláson jelen volt Mertz Elvira fe, aki zokogva hallgatta vé' 4 gig az ítéletet. • SZEMLEUTON A TÖRÖK ÁLLAMFŐ. Isztanhulból jelentik: Izrnet Inonü államelnök középanatóliai szemleutját folytatva, Samsunba érkezett. KORLÁTOZZÁK A CUKOR- ÉS PETROLEUM FOGYASZTÁST ÉGYIPTOM - BAN. Isztanbulból jelentik: Kairóból jelentik: Az egyiptomi pénzügyminiszter á cukor- és petroleumszáHitmánvokra vonatkozólag kijelentette, hogy még n^m lehet tudni, milyen mennyiséget adhatnak ki a szállítmányokból. A petróleum árir sitása jegyre történik. ELÍTÉLTÉK DERDÁK IGNÁC MAROSVÁSÁRHELYI TEJ HAM:.: IT CT MAROSVÁSÁRHELY. augusztus 25. Tudósilónk jelenti: A váró.«: rendűi bíróság mo't tárgyalta Ondók Ignác volt vajgyárigazgató kibágási ügyét- Deruák ez év tavaszán a vállalatához érkezett tejet géppel lefölözte és mint fölözetlen teljes tejet hozta forgalomba Marosvásárhelyen. A lefölözött tejjel különböző mi nő« Orii egyéb tejet is összekevert. A rendőrbkó- ság Derdák Ignácot tiznapi elzárásra ál- változtatható 200 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Enyhítő körülménynek vette, 1iogy ă kihágást nem önös cé'Lól követte el, mert a pénz a vállalat pénztárába folyt be. félszeres árat fiz-tnek a zsiiák a kenyérért Rsmásiiáhsn BUKAREST, augusztus 25. A katonai és polgári ellátási államtitkárság rend.-k-- te értelmében augusztus 19-től kezdve a zsidók részére a félkilogramos kenyér ára 30 lej, vagyis a napi negyedkjlograroos fejadagot 15 lejért kapját. A pékek kötelesek minden megjelölt zsidóélelmitzer- jegy után 8 lej összeget befizetni az illetékes kerületi adóhivatalban. A zsidók élelmiszerjegyeit az ellenőrzés során külön jegyzékbe foglalva, kell bemutatni, igazolva, hogy eleget tettek a különbözet befizetésének. Az. 1215—1911. ?zámu rendelettörvéuy negyedik szakasza értelmében a zsidóknak nem áll jogukban kenyér helyett kiflit vagy zsemlyét vásárolni. Kihágás esetében úgy a vevőt, mint a vásárlót a fenti törvényrendelet hu”- mincharmadík szakaszában foglalt bűn le. téssel sújtják. rozsot búzára becserélni. A <'*>ciak koreben kérdés merült fel, hogy a “kenyérgabona szükségletre visszahagyott rozs ^mSereSeíŐ be buzára? A kérdéssel kap- cso atban rdetekeä hely közlése szerint a :ontühon á a, fennálló rendelkezések értel- íorí .c3 £C™bar vagy annak bizományosa _ ,m Perelhea be. Kenyérszükségletén belül .eras os,ermelonek keayérszükségletére visszahagyott búzájával azonban cserélhet va«vis P:,a. csfret őstermelők kenyérgabonargükséo- leţuKon beid] egymás között megtehetik. Á központi készletből azonban búzát rozstsr- rf-s^ére kenyérgabonájuk kicserélése cttjából kiutalni) vagy kicserélni nem lehel. német népbiróság sajtószolgálata jelenti azt is, hogy a brünui német népbiróság halálra it élt hárem cseh tisztviselőt, akik egy védnökség] hivatal tagjaiként munkahelyük hivatalos készletéből 236000 ru- hajegypontot loptak el és azt nyereséggel adták tovább több ruhakereskedőnek. Az ítéletet valamennyi lese them vég r eh a jutották. ELJEGYZÉSI HÍR. Tóth Edith msgántisztviselőno és Hadnagya Árpád vegyészmérnök jegyesek. 02657 EMELIK A PAPIK ÁRÁT ROMÁNIÁBAN. Bukarestből, jelentik: Miniszteri rendelet által Romániában az újság-rotációs papiro-s árát 12, a többi papírfajta árát pedig 23 százalékkal emelték. Éppen úgy emelték a cellulózé árát is. amely a papírgyártás nyersanyaga. :: HÁZASSÁG. Bedő Margit, a földművelésügyi minisztérium erdélyi kirendelt- ségének tisztviselőnője és Dávid Iván hir~ lapiró f. hó 29-én délelőtt tartják esküvőjüket a kolozsvári Szent Mihály templom• bon- (Minden külön értesítés helyett.) Megállapították a székelytől li ásványain j- lerakatok listaárait. A közellátási miniszter a hordós tétel vásárlásoknál a motalko alaparát 100 kg-ként Bethlenben 62, Szamiosujvá- ron 61.80, Szászlekencén 62.10, Szilágycsehen 61.80, Szin-hváralján 61.20, Zsibón 61.30 pengőben, a gázolaj alapárát szintén 100 kg-kéní Bethlenben 42 05, Szamosujváron 41.85, Sz:íjz- 1 ekeimén 42.25, Szilâgyoeehen 41.85, Szmér- vára’ján 41.35, Zsibón. pedig 41.65 pengőben állapította meg. A moţaikó felára 38.10, a gázolajé 34 80 Bethlenben, 33.10, illetve 34.80 kencén, 38 10, illetve 34.80 Szilágycsehen, 38.10, illetve 34.80, Szinérváralján és 38.10, il- Szarnosujváron, 38.10, illetve 34.80 Szásztéléivé 34.80 Zsibón. MEGVESZI TÖRÖKORSZÁG AZ ALEXANDRIÁBAN LEVŐ FRANCIA HAJÓKAT? Isztanbulból jelentik: A lapok jelentése szerint a török és francia kormány között tárgyalások folynak az Alexandriában horgonyzó francia kereskedelmi hajóknak török ré&zröl szándékolt megvásárlása ügyében./