Ellenzék, 1942. március (63. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-02 / 49. szám
w K-k kf * * *r * ftOZQAtDASlQ Az IparíestületieHeniése az iparosok adóügyi helyzetéről KOLOZSVÁR március 2. A kolozsvári loartestiilpt legutóbbi választmányi ülő >«*u terjesztet ,t‘ elő az elnökség a lesiü* !>t múltén működéséről szóló jelentését. ' I «Neu lós eben külön fejezetet szentel az. adókérdésnek, amely — mint u jelentés woodja — legfoniusabb problémájú volt <rs marad a kenuin párosságunk. A meg' vJÁllás alatt tudvalevőieg a magyar ipa■ osokat fokozott adólerbekkeí sorvasztot Vták el s ezért a kisiparosok ezrei adták viasza iparukat. A visszaverés után nem udlák u románok állal kivetett óriási ■ nlóhátralékokat kifizetni s ezért jókor cjöttt az a pénzügvininiaaieri rendelet, Amely módot adott az adóhátralékok saiéitányos rendezésére. Az erre a célra ^kinevezett bizottságok Rútz Mihály főrendiházi tag, az Iparoeegylet elnöke és ■ Demríter Reme, az Ipartestiilet elnöke fozetéséved sikerrel védték meg a k sipaosok érdekeit. A magyar pénzügyi rendszabályok* vak megfelelő tételes adó alá cső iparo* ook száma több mint 1200-al tesz ki. A »tételeá adó kivetésénél nagyobb panaszok nem is merültek fel. Sokkal sulyo* sabb volt azonban a helyzet ama kézmü- >parosok részére, ak*k nem esnek a léter sues adózás kedvezményei alá. Ezek közé warloziwík olyan iparágak is, amelyek .asem azért nem élvezhettek az adóked' 1 örményeket, mert több segédet és ta a one ot alkalmazlak, hanem, mert az előirt többi feltett leknek nem feleltek meg. “tüzek adóját bevallás alapján veteilék ki vt meghallgatták a szakbizottságok vé'tné- royét is, ami kedvező lett volna a kézmii- «párosság részére, am a pénzügyi hatósá' ^ok ezenkívül olvan bizottságok véleményét is kikérlek, amelyekben az iparles vsidet megbízottai nem vettek részt, minők eredménye az volt, hogy egyes kéz* <ani párosok at rendkívül magas adóval terhelték meg. A magas adózás ellen ^aránylag kerveseu nyujloltak be felebhe* tsest. azért, mert az adózók a magyar jyéuzügyi jogszabályok értelmében a kereseti adó kivetéséről kaptak meg az érte- (SÉést,, amely alacsony volt. A kereseti sadóná! azonban az adóalapot terhelik különböző adónemek, amelyek körülbelül annyit teszlek ki, mint a kereseti «adó, amely igy kétszeresére emelkedik, isisért indult országosan akció abban az irányban, hogy a felebbezések beadására 1 iád jón a pénzügyminiszter kegyelmi Iia* juándőt, mert az adózók önhibájukon ki- f öl saalasztot ák el a felebbezcst. * A magvar kéraiüiparosok — igy vég* $rddik a jelentés adóügyi része — min kiig és mindenkor hajlandóak voltak a ŞiegTM»sryob áldozatot vállalni a nemzet ^érdekében, ez alkalommal «em akartak kktféarm kötelességeik teljesítése alól és fcsak annyit kérnek, hogy' olyan köztériekké] sújtsák, amelyeket eü is tudnál: tviselnio OlStneniesen meg a vetőmag BUDAPEST, március 2. (MTI.) Báró IBánffy Dániel földművelésügyi miniszter ^rendelte, hogy a budapesti, kassai vagy ^kolozsvári vetőmagvizsgáló intézetekhez ‘üekiildött kukorica-vetőmag mintákat a vsünták csirázóképesség megálhipi ása védett díjmentesen vizsgálják meg. I BUDAPEST, március 2. A hivatalos &íip vasárnapi száma közli a minisztérium h-Tendeletét a vetőmag és vetőgumó fel* liaeCTáiásának szabályozásáról. A rendeseit szerint az állami megbízásból kiosz- vagy kíntalt vetőmagot és vetőgu- bmóí kizárólag vetés céljára szabad fel- ■ínasználná. , Hoar! áréit vásározható • méhetetés cűls&ira a étikor I BUDAPEST, március 2. (MTI.) A ki- •vatalos lap vasárnapi száma közli a pénz- iíigymmiszter rendele'ét a no éhetetés cél* jíjaira kiutalható eukorróLA rendelet sze- jrint a pénzügyminiszter az elmúlt év ^kedvezőtlen időjárási viszonyai követ- íkeztében élelem nélkül maradt méhállo* Leány megsegítése céljából az 1942. évi »ívavaszí idényre méhcsaládonként két kikilogramm tiszta cukor felhasználását engedélyezte. A méhészek március 31 ig írásban vagy szóban igényelhetik a cukrot a községi elöljáróságnál vagy a polgármesternél. A »üli-etetés céljaira be“ szerezhető cukor árát a pénzügyminiszter az ipari cukoréval azouou áron ulla* pitoita meg. A HÁZIVARRÓNŐ ÍS KÖTELES IPARIGAZOLVANYT VÁLTANI A kereskedelemügyi miniszter rendeleté, amely a női szabóipar körébe eső inun- k á so kkal ka pcsőlátás, kimondja, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően, nem tekinthető háziparnak, ha valaki a megrendelő lakásán fehérnemű!, vagy felsőruha varrást vagy javi ást végez pénzfizetés és ellát ás ellenében. Az úgynevezett házi varrónők is kötelesek tehát íparigazol- ványt váltani. , A MARHALEVELEK KIÁLLÍTÁSAá A marhalevelek kiállításával kapcsolatosan március clscjélől ujahb intézkedő« lépett éleibe. Eszerint március 1-től kezdve ■ ItioMu évnél id/Wib lovakról «âk olyan marhalevélről lehet uj niurhnlev© kikel kiállitaui, amelyen a „honvédelmi nyilvántartási rovulbun“ u katonai ló* osztúlvozás jel© fel van tüntetve. A vis/.- R/uélések elkerülése érdekében a rindelei szigorú intézkedéseket tartalmaz. Ha a marhalevél említet rovatában illetéktelen kéztől Mzármazó javítás található, a levélkezelő kötele« megtagadni az uj le* vél kiá li ását és utasítania kell a tulajdonosi, hogy lovának our/túlyozását az illetékes lónyilvántartó tiszttől kérje utólag. Az intézkedésnek az a célja, hogy március 1. után minden ló katonui osztályozást kapjon. SAJÁT SERTÉSEIK HIZLALÁSÁRA KUKORICÁT KAPHATNAK A GAZDÁK. A honvédelmi miniszter 140.732. számú rendeletével felhatalmazta a honvéd beszerzőosztagok parancsnokait, hogy mindazok számára, akiknek takarmány- készletük nines, saját szükségletükre, Inz,la4 serté'-ek után, darabonként egyelőre 150 kg. morzsol, illetve 250 kg. csöves kukoricát, az ellenérték kifizetése fejében kiutalhatnak. A kukorica ára a mindenkori termelési ár. amelyhez a csöves kukoricánál mázsánként 1.05 pengő, morzsolt kukoricánál 1.50 pengő jutalékot kell hozzászámítani. ItPRĂHIRBETiSEK ApróhircMéfck díj» sravankcnf 7 fillér, vastagabb Mcdénsel 14 fillér a legkisebb hirdetés dija tiz szóig 70 fillér Állást keresők restére szavanként 4 fi lér vas'aevbb szedéssel 8 fillér A legkisebb apróhirdetés á’Iást keresők réaz-re 40 fillér. Kezelési költség: Cira a kiadóban és jeligés hirdetések után 20 fi'iér. Kedvezményes árak nagyobb kötésekoéL Apróhirdetések előre fizetendők Vidékről bélyegekben hekü dhetök. zongoratan Aknát. *-i*» i. ker**rk Árpád-Hton vagy k&r«yékán fia a l • .'••l.an F 399 KERESEK ügyvédi irodai és te ekkonyvi ügyekben jártas tisztviselőt vagy tűzi viselő nőt. Érdeklődni dr Vüki Ernő ügyvédnél, Vörösmarty-ulori 30. a/.árn. 663 A N fl O R A I. HÍJAT nyert tenyészetből — ctn'sdi okok miatt1 — 66 d irab ivarérett «is 50 darab háromhÓDBpOS, telovált fiitj*-;zésMr' ellátott, törzskönyvezett, elaörendü pidigrés augura* nyulak, egv tételben, ketrrrekke! és fel«er*:- !ésse| együtt igen o>'c.són eladók. Cím a ki idóbu. 0617 ELADÓ angors siyu/ak Radák-utca 11 sr 656 ÁLLÁST K 3R 35 nöl.CSÉSZ hal gató közép iskola sok art vizsgákra olőkészit. Cina a kiadöii^n. 491 INTELLIGENS némert nevelőnő. 36 éves keres állást egy kél trvermek mellé, déüe'őltre vagy egész napra Mint szülőhellyel tea, háztartást Í6 szívesen válalok. Címeket ,.Mici‘ jet'igére azomnaüra is. 6:5 FÜZŐNÖ háznál o csón vállal Princesz és más íiiző készítését. Teieíom- 21—46. 524 LEÉPÍTETT könyvelő, perfekt magyar, német levelező, vál’cl órokönyvelést és minden adóügyi dolgok elintézését. Cím a kiadóban. 658 INGATLAN SS UK*? HÁZASSÁG LFVELEZÉS 46 ÉVES, intelligens, jómegiclen'*-«ö. szálló* da kávéház é* étterem tulajdonos, 30—36 éves, független urileánv vagy Iiöjşţy ismeroLse- gét keresi, ki ü/Jete veretesében segédkezne, köziis megértés és megtetszés e»e>n pedig teleségül vennék. Leveleket , Egycdü álló vagyok*' jeligén a kiadó továbbit. Gy 3330 ..TÁRSÜZLET“ jeligére levél va» a k Önyv- osztályban. 654 II ■!■■■! I ■■ Ilii I III ■■!■■■ ICT—~M------VEGYES , BEFAGYOTT vízvezetékét még mindig falbontás nélkül kiolvasvtom villamos készülékkel, Mindenféle vizvezetékszerelést és javítást válla’ok. Fiirdőka/ánok szakazeni ja vitását vállalom Budai János szerelő, Wesselényi Miklós-utca 22. F. ÜVEGEZÉS, képkerettezés legolcsóbban Farkasnál, Deák Ferencutca 18., Nemzeti Önállósítás! Alapból. Gy. 3323 " ERDÉLY MAGÁNNYOMOZÓ IRODA feh vi ágosilást ad. nyomoz, informál mindent a legdiszkrétebben elintéz. Bartka Miki»*« utca 5, I ein. Telet on: 17—38. F. BETEG bútorait megjavítom, ojat o'csőn, pontosan készítek, készbutorok raktáron Asztalos Unió-utca 24 F 4SI BÚTORÁT újjá alakítom, javíiom és fényezem Antik bútorát restaurálom, vílamint bármi yen uj munkát készítek. Varga asztalos. Unió-ntra 22 F. ~~ MÜVÍRÁGKÜLÖNLEGESSÉGEK, e'egáns menyasszonyi koszorúk, Dahlia'szalonban, Horthyut 35. F. LEGOLCSÓBBAN üvegezés és képkeretezés Haduk András, Megvár'utca 31. Telefons 26—29. ' 9. Illyés FORDÍTÓIRODA sokszorosít, máséi, leír közjegyzői hitelesítésre is. Gólyai-u. 2 F ADÁS-VÉTEL HAVONTA néhánvszáz darab 70 x 43 x 30 méretű ÜRES LÁDA olcsón eladó. Vikol, Gyufagyár-utca Î. 0581 BÚTOR, hálószobák, kombinált szobák, konyhák, kárpitozott bútorok sealonok kaphatók Fosztó Sándor kárpitos, Szentegyház- ntca 3. F. HASZNÁLT ruhákat veszek és eladok. Grosz, Unió-utca 4. F. GYÖNYÖRŰ ebéd’5, valódi borszékekkel, könyve? szekrény könyvekkel tükör, iilőkád, háztartási cikkek, sih Deák Fenenc'utca 4. asztalosnál. 625 EBÉDLŐ, feszítőit tollú, edények «'adók. Árpád-ut 39,, eijtó 3. G52 FÜSZERÜZLETBERENDEZÉS eladó, kéjesen jó állapotban. Eötvös’utca 22. 0593 ELADÓ modern, dió telebálók, vétel esetén a régit beveszem. Theil asztalos, hadirokkant. Munkácsy-utca 24. 05 >2 MÉRI FG, 100 kg.-os, u j állapotban, olcsón eladó. Ugyanott 12 Személyes damasztabrosz, felszereléssel, Kövesp^d 3U 657 VASHORDÓK eladók. Telefon: 23—23. 0591 BORSZÜRŐK, különböző »Agytigban, eladók. Te efon: 23- 23 _____ 0591 RÉZÜST házzal, 120 litere*, eándó. Telefon: 23—23.____ i*501 UJ háló olcsón eladó, wiigősen. Pctaki* utca 1 Rio-mozgó mellett mellett. 0570 SZÉP fajkntyot, 150 pengőért sürgősen eladó Batliyanvi-utca 16. 0614 MEGVÉTELRE keresek antik Biedermeier bútort „Nem viszonteladó4 jeligére a kiadóba. _ 0613 ELADÓ diófurniros teíehálóberendezéa, kombinált szekrények, rókáimé, fotelek a legfinomabb kivitelben. Müasztalos. Dávid Ferene utca 6. F. 373 ÉRTÉKES antik olajfestmény, aürgősm eladó. Egyetem-utca 3., II. 5. 659 j PIANINOT vagy rövidzongorát hérve vennék. Ajáu'atot „Jó hangszert — rendes kezelésre^ jeligére a kiadóba kérek. 653 ELADÓ 2 darab, uj masszív tölgyfa iró- asrtíSÍ. BelhJen-utca 8. Aszta osmühely. 662 ELADÓ uj, modern, diófurniros, kombinált szekrény. Király-utca 8., balruj, ajtó 2. _______ _________________ 661 ALKALMA?*? HAVI 250—390 P. kereseti lehetőséggel, intelligens keresztény hölgyeket és utakat cfkalmazunk jutalékkal és fix fizetéssel. Főként iiz’eti és kereskedelmi életben működőket, de kezdőket is betanítunk. Jelentkezés származási okmányokkal mindennap 8—l'ig, „Turul'* Szervezési Osztályánál, Hitler tér í. ___________________ 640 HELYI és vidéki bankképviseleteinkhez keresztény vezető és szervező tisztviselőket és üz'eiszerzőket alkalmazunk fix fizetései. Származási okmányokkal személyes megjelenést kérünk, Turul Biztositó, Hiffler-tér 1. ______ __ 641 MEGBÍZHATÓ kifutófiuí felveszünk. Egyetem-utca 3., nyomda. KERESEK perfekt főzőnőt és egy jómeg- jeüenésü gzohaíleányí. Deák Ferenc-utca 23., I. bal rau 504 KERESEK kertes c*8ádi házat hérha vagy megvételre, azonuaJra. Lakács asztalos Unió-utca 24. F. 481 MÁRCIUS 15-re egy modernül berendezett udvari szoba központi fiíléseg, hideg, n/eVy vízzel és fürdőszobahasználattal kiedó nyugati pályaudvar közéltében: Katona J -utca 2 1),. Rpest. Értekezni Kolozsvár, Telefon: 33—13-nál. _________________________651 SÜRGŐSEN e'adó bérház 50.000 pengő, havi jövedelem 450 pengő ELUTAZÁS miatt eladó ház 2x szoba, konyha, szép kerttel, 12 ezer pen"ő. 2 SZOBA, konvha pékséggel, nagy feJek 11.000 pengő. 3 HOLD szántóföld sürgősen eladó. Ingcrtianforgaluu irod? Má tyás kiráy-tér 19. F. 470 fl Kemzctl Színház műsora: 1942 március 2. Hétfő este 8 órakor* VIL LÁMFÉNYNÉL. A lize9 Szervezet előadása Rohrer Károly tanár, főtizeik1« mond heve zelő l>eszédet. Jegyeket a pénztár nem árusít 1942 március 3. Kedd est« 8 órakor SZÖKTETÉS A SZERÁLYBÓL. Opcraber» let I 6. sz. Bemutató helyárak. 1942. márcins 4 S<zcrda este 8 órakor: ERZSÉBET. Napi bérlet C , 11. szám. 1942 március 5. Csütörtök este 8 őrskor: i GYÖRGY BARÁT. Táray FVrenc fe’lépésé- ; vd. Napi bérlet H-, 12. sz. Rendes helyárak. 1942. március 6. Péntek esie 8 órakor* BOHÉMÉLET. Bérletszünet. Bemutató bdy árak. 1942. március 7. Szombat erte 8 órakor: ÉNEKES MADÁR. Bemutuáő bérlet 19. se Bemutató heíyárak. 1942. március 8. Vasárnap délután fé! 4 órakor: TOKAJI ASSZU. O^csó Mvárak. 1942 március 8. Ara5árnap esíe 8 órakor: DENEVÉR. Bérlelszünet Rendes helyárak. 1942 március 9. Hétfő es*« 8 órakor: 'TL- LÁMFÉNYNÉL. A Tizes Szervezetek előadásai. Bevezetőt mond: Szabó Dezső tanár, főtizedes. Jegyeket a pénztár nem árusít 1942. március 10. Kedd este 8 órakor: SZöKTETÉS A SZERÁLYBÓL. Opera bérle? II., 6. szám. Bemutató helyárak, Moslls misiiat CAPITOL: PTNOKKIO. EDISON: EGY ÉJSZAKA ERDÉLYBEN. EGYETEM; KÁDÁR KONTRA KEREKES RIO: KÍSÉRTÉS. ROYAL: AKIT ELKAP AZ ÁR. URÁNIA: AZ ŐSI RÖG. Matt íawaszi árleszállítás Ellenzék könyvesboltban éíetrajs;, tanulmány Kolozsvár, Mátyás király-tér 9. Sokszáz reoényf dús választékbau í Tekintse meg vételk©telezetí$ég nélkül! Az árleszálUtási árak csak március ÍG4q érvényesek.-