Ellenzék, 1941. szeptember (62. évfolyam, 199-223. szám)

1941-09-05 / 203. szám

Páratlan hősiességgel wédik G&nelsil eas©lasztit &kz ©ISesíféB is meghesjd! «8 kelet afrilsai Álcázd r védői efoíf iezárfálr a törők-i határi RÓMA, szeptember 5. (Búd. Tud.) Iránból érkező jelentések szerint a szovjetcsapatok Tebr'zbe való bevonu­ld nuTassza el megnézni és meghallgatni az őszi évad nyi>ó slágereit a „Krislái*“ Kávéház és Grillhen lásu’k után azonnal bezárták valanienv- nyi külföldi konzulátust. A szovjetcsa- patok a török—iráni határt hermeti­kusan lezárták. Az angolok a szovjet­tel teljesei együttműködnek s igy Tö­rökország határán a Fekete tengei töl a Földközi-tengerig záróvonal keletke­zett, amely Törökországot elvágja Ázs'ától. A teheráni rádió jelentéséből kitű­nik, hogy az iráni fővárosban a szov­jetcsapatok előnyomulásakor pánikhan­gulat keletkezett. Igen sok ember el­hagyta a várost. A kereskedők és az iparosok bezárták üzleteiket. Napokig alig lehetett kenyeret és más élctsziik- ségleti cikket felhajtan'. Beiruti jelentés szerint Szíria és Transzjordánia között a határt lezár­ták. Csak a br't katonai hatóságok kü­lön engedélyével (ehet egyik országból a másikba átmenni. Berlini jelentés szerint bolseviki csa­patok nem tartják be az Angl'ával kö­tött megállapodás szerinti határvona­lat, hanem ezeken túlmenő iráni terü­leteket is megszálltak, ahol azonnal hozzákezdtek a bolrevizálás megvalósi­üüuhiiih ii . 35aaaEP* Hátliay Márta § kütöniages zene­karával míg csak egy pár esie a „Kristályban fásához. Ez a munkájuk egyelőre tö­meggyilkosságokban és emberek elhur­colásában ny’lvánul meg. (MTI.) Pftszagyi vizsgálat insul 0 voii Mcliias Kormány eilen * ÉRTESÍTÉS. A Ko oz vári Villamos Mü­vek R. T. értesíti i. k áramíogyas/tóit, liogy elektromos hálózatán ziikséga-é való javí­tási munkálatok miatt f. bő 7-é?» dé'Mőrr 0 -10 óráig terjedő idő!>en aratni-zünetvl' tart a ki.rszamos folyó. Árpád, kando Ívá'man es Kajáiltói-utak által határolt városrészben. Kolozsvár, 1941 szeptember 4. kolozsvári Vil amoo Müvek R. T. ÍIíarcsFóstfrÍieh? h dőlő feliratot imézeií a kerrndn^zóhoz MAROSVÁSÁRHELY, szeptember 5. Maro vásárhely törvényhatósági város veze­tősége a törvényhatóság rcndkivü i köz­gyűlésének határozatából disze.s kivitelű hó­doló iratot készitctl. amelyet csütörtökön juttatott cil a kabin (iroda utján a kormány­zóhoz. A főárait a székely főváros közöűltó- gé>ilek a kormányzóhoz va’ó ItörhctCtlen ra­gaszkodását juttatja kifejezésre, egyben há­1 utcTt szívvel emlékezik meg a kormányzó­nak a fd .»zab adui is körüli érdemeiről. (MTI.) Tabányi Mihá'y I harmonika művész még csak egy pár este a „Kristályában ANKARA, szeptember 3. A görög kor­mány vizsgálatot indított a Metaxas-kormány e'Jen, mcrr igen sok körülmény merült fel, amely szerint az eimult korok kormárnyai pénzügyi gazdálkodásának ellenőrzése látszik szükségednek. Kü önösen azt a hárommillió drahma összeget vizsgálják, meíyet a kor­mány Görögország légügyi biztonságának ki­építésére kapott. Ez az összeg gyűjtésekből, közadakozásokból gyűlt össze, A vizsgálat megállapította^ hogy egyetlen drahma sem jutott légügyi cé ra, mert, hiszem a görög macedón nyugati hadseregek egyet en egy repülőgéppel sem rendelkeztek, mert, ha jöttek is repülőgépek, azok olyan régi típu­súak voltak, hogy semmire sem lehettTr hasz­nálni őket, mert legnagyobb sebességük 14C km. vö t. _______ . . ---- ._ ' I : MEGHÍVÓ. A Temesvár—inódosi helyiérdekű vasút r. t. 1941. évi szeptember hó 13-án délután 6 órakor a társaság helyiségében (Budapest, V.. Gróf Tisza István*utca 2. szám, I. emelet, 13. ajtószám aalt) tartandó ( i­rendkívüli közgyűlésére *'■ a t. részvényesek ezennel meghivatnak. Napirend: 1. Meghatalmazás az igazgatóság részére aziránt, hogy a társasági vasútvonalakat, ál' ladékaikat és tartozékaikat bérher.dhassa vagy e vonalakat a hozzájuk tartozó összes jogok­ká és javakkal eladhassa vagy az e vonalak­nak 1918 óta való birtoklásából és használa­tából kifolyólag a román kormánnyal, i letve román államvasutakkal szemben támasztható igények tekintetében egyezséget köthessen, eset eg részben, vagy egészben engedményez­hesse ezeket az igényeket. 2. Határozathozatal a társaság ügyvédei­nek ügyvédi és ügyviteli tiszteletdija és költ­ségei tárgyában. 2. Választások az igazgatóságban és fel­ügyelőbizottságba. , !;: I 1 . 4. Esetleges indítványok. Az alapszabá'yok 20. § a értelmében azon t. részvényesek, akik a közgyűlésen megje­lenni és szavazati jogot gyakorolni óhajtanak, tartoznak részvényeiket — kivévéu az Állam­kincstár által a különfá e »esélyek fejéhen, a vármegyék vagy községek által pedig hozzá­járulásaik ellenében átvett törzsrészvényeiket — a közgyűlés napját legalább 8 nappal megelőzőleg a társaság fent megjelölt hiva­talos helyiségében, vagy az Eidgenössische Bank A G. főintézeténél Zürichben, letétbe hegyezni. — Az igazgatóság. t GfíPITOLBfíR A budapesti Fórum és Royal Apöilo nagy vigjátéka! I ff Előadások (Hotel Duna part) Tolnay, Turay, Jávor és Rácz Vali. 5, 7 és fél 10 órakor. Vasárnap délelőtt 11 órakor. ZÁGRÁB. szeptember 5. Zimonyba be­vonult a borvát véderő eLső helyőrsége. A várost ugyanis a borvát államhoz csa­tolták, de eddig német katonai közigaz­gatás alatt állott. Most azért vezényeltek be az első horvát helyőrséget, hogy jel­képesen kinyilvánítsák az elismert hor» vát felségjogot. isméi ssétváfassíiák a nagyváradi és szatmári pQsp&kséget DEBRECEN, szeptember 5. A rom. kát. apostoli kormányzósághoz a buda­pesti nuneiátor utján értesítés érkezett a pápától. A pápai rendelkezés szerint im­már különválasztják a nagyváradi és szat­mári egyesilett püspökségeket. Az egye­silés Trianon után történt. Ideiglenes ve­zetőként Márton Áron erdélyi püspököt nevezték ki. Ezzel egyidöben Debrecen ­* A SZITTYA ERDÉLYT MAGYAR KE­RESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (vö t Bognár és Szántó Részvénytársaság) 1941 juliuis 25-ém tartott közgyűlésén elhatározta, hogy jelenleg 66.666 éa */* pangó összegű »laptőkéjét 400 darab, egyenként 83 éd Ys fillér névértékű, bemutatóra szóló részvény kibocsátásával 67 000 pengőre emeli. A ha­tározat érte méhen a korábbi részvényeseket részvényeik arányában elővételi jog illeti meg. mely 1941 szeptember 20-ig bezárólag gyakorolható. A részvények névérléken ke_ í ülnek jegyzés állá s a jegyzett részvények teljes értéke a jegyzés alka mával befizeten­dő a társaság pénztárába. Az uj részvények 1941 január 1-től kezdődően részesednek osztalékban. * MINDEN KÜLÖN ÉRTESÍTÉS helyett közöljük, hogy Pálffy Olga urleányt elje­gyezte Bakó L. István ur, Kolozsvár. 02716 ben megszűnik a püspökség és székhelyet Nagyváradra helyezik át. Clsdlus Szlambugfsa utazik ISZTAMBUL, szeptember 5. Clodius rend­kívüli követ, meghaíabnazott miniszter szom­baton Isztambulba érkezik és a német—tö­rök gazdasági egyezmény tárgyalásait meg­kezdi. A hirek szerkiíl] a tárgyalásoknak esetleg politikai jellege iis lébe VERSENYTÁRGYA! ÁH HIRDETMÉNY. A M. Kir. Országot Kö/.cgé-.zM-KÓgyi Inn/<•! kolozsvári Ápoló < VédöuŐkepzó Int»-/«•!»• 121 1941. Ji/ám alatt nyi-váiio* vo-ni'lá gyalust hirdet uz intézet tűzifa- h/áiell .i tavára or, 1911 12. fűtési idényre. Szá utat) do mennyiség kb. 3.000 q ha»áhfa éi 3.01 ű q. cca. 4 000- 5.000 kalória flitöértékü ha zai szén. A közwállitás kó tségei »zabályaze ruen biztosítva vannak- Ajánlati űrlapok az inJtézet gondnoki hivatalában (Kolozsvár, Munaolini-ut 74—-76 sz.) a hivatalos órák alatt átvehetők. Az aján átok aláírva, össze­fűzve és lepecsételve folyó évi szeptember hó 23 an d. c. 11 óráig az inté/ct gondnoki hivatalánál nyújtandók he, ahol azok ugyan akkor bizottságilag (elbontatnak, arne-yen a szállítók vagy megbízottaik jelen lehelnek. Bánatpénz, határidő és egyéb feltételekről az aján ati nyomtatványban foglaljak intéz­kednek. Kolozsvár, 1941 szeptember hó 3. I)r. Lőrinc/. Ferenc egyetemi ny. r. tanár, az intézet vezetője. Qgyonlötíe a férjét majd engyiikes lett egy asszony BUDAPEST, szeptember 5. (MOT.) Voj- tel: Lajos 33 éves pincér a Comti-u. 21. szá­nni házban együtt lakott 31 éves féleségével. Vojé.ic-k édcNauiyja csütörtökön n-ggel meg akarta látogatni őket, de a lakást zárva ta- iáíta. Mikor este újból vj szatért, az ajtó is­mét zarva vall, de miveő látta, hogy világos­ság szűrődik ki, rendőrt hivatott és felnyit­tatta a lakást. Vojtck Lajost és feleségéi holtan találták a szobában. Megállapították, liogy az asszony a rcggeh órákban agyonlőT t férjét. Egész nap bezárkózva tépe ődött ,u lakásban, majd este szintén öngyilkos lett. ¥llgáiitBilrdefés©k E rovatba apróhirdetéseket kiadóhivatalunk minden reggel 10-ig felvesz. Árak: szavan­ként 10 fillér, legkisebb apróhirdetés tia Szóig 1 pengő. Állástkeresők részér® ti* *, szóig 70 fillér. ER I ESTIEM kedves pácienseimet, hogy pesti utániról hazaérkeztem 6 e naptól kezd­ve rendeléseimet megkezdtem. Szives párt­fogást kér j.ILLA“ Kozmetika, tulajdonos: M. Pázmány Nóra, Mátyás király tér 27. I. emelet. Telefon 33—26. F. ßz úri kSzünség Kátk&y M&j?ta és zenekara kísérete mellett reggeli 3 őré g táncol a „Kristály“ Griü-ben í:7i^tt^nssssr. tMMH ÜZLETHELYISÉG kiadó. Cim a kiadóban. ______/_____________________ 3579 KÜLÖNBÉ JÁRATÚ, csinosan butoi ozott szobát, fürdőszobával, esetleg teljes ellát ássál, keresek, földszintes, vi lás uj házban, lehető­leg az Atti!a-ut táján. Ajánlatot Csontos fő­hadnagy részére kérem leadni a Pata-utca 1. szám alatti kis trafikba. ____________3585 TŰZIFÁT, elsőrendű, száraz bükkhasábot, még szeptember hóban Orbán Károly fake­reskedőnél vegyen. Árpád ut 71. Te efon: 37—13.______________ ________________02690 KIADÓ 2 szoba, konyha, éléskamra. To di Miklós-tér 8. 3594 KERESEK szép 2 szobás, konyhás !akást, lehetőleg azonnalra. Ajánlatokat „Pontos fi­zető“ jeligére. 3592 UTCAI bútorozott szoba, fürdőszobahaszná- 'attal, teljes ellátással kiadó (Esetleg két iskolás leánynak is.) Cim a kiadóban. 3535 EGY szoba, konyha, komfortos lakást ke­resek azonnalra. „Fiatal lisztviselőpár“ jeli­gére. 02708 KIADÓ szeptember 15 re parkettes szoba, konyha és azonnalra egy szoba, fülkével. Fuhrmgnné, Forduló-utca 6. ___________3569 MEGVÉTELRE keresek belvárosban vagy közelében, családi házat. Címet leadni Ma­lom-utca 18., földszint 3. ._____________3574 IZRAELITA úri családnál iskolás tanulók ellátást kaphatnak- Horthy-ut 26. I. 6- 02713 2 SZOBA komfortos lakást keresek azon­nalra, vagy október 1-re. Cim a kiadóban. 02711 BORBÉLYSEGÉDET ÉS NŐI FODRÁSZ- SEGÉDET felvesz Deéci fodrász, Kriza-u. 28 szám. 02684 HÁROM szoba, konyha, mellékhelyiségek­ből álló családi ház gvümö'csöskerttel eladó. Ugyanott bútorok eladók Értekezni: Fotó Sáráinál, V esselényi-utca 16. _________02712 2 DARAB 2 négyzetméteres pult e adó. Unió-utca 11. házmesternél. 02717 aiESZÉH tteiftita! aaailap Füdi, rattoü: ZSTHURECZKY GVUL9 Fsietäs Heti: Vili SIK3SS Á Concordia Rt. nyomdai müintézetének nyomása. Felelős nyomdavezető: Katóka Gyula* HÓMA, szeptember 5. (MTI.) A gon» <!a>i lielyőrség hősies ellenállás,í ismét a keíetafrikai harcokra tereli az olasz Löz- ileménv es a sajtó figyelmét. A lapok v e. elóiielven közük a Gondart védő Nasi tábornoknak a csapatokhoz intézett napi j parancsát, amelyben kijelenti, hogy az olasz csapatok az utolsó darabka kényéiig j meg fogják védelmezni Gondart, amely az. olasz birodalmi gondolat fényes jel­képévé váit. Ugyancsak kiemelik az olasz 1 lapok Kingros angol őrnagynak Gonella 1 alezredeshez, Uolchefit védőjéhez mtc- zeit üzenetét, amelyben hangoztatja, hogy az olasz védősereg hősiessége e-s halait” megvető bátorsága az angol haderő teljes bámulatát vívta ki és felkéri ól, hogy szüntesse he az ellenállást. É»aBÍ«gária <©rSieáe£ien5il áll a leogelylaaialraak melled SZÓFIA, szeptember 5. CDNB.) A képvi­selőház kormánypárti többsége csütörtök bizalmas ü ésén Filov miniszterc’nök és Dob rovaki belügyminiszter válaszoltak a képvi i>edők részéről elhangzott kérdésekre. A dél­I után kiadott hivata os közlemény szerint a kormánypárt töké ete«en egyetért az együtt- . működéé politikájával a hároinhatalmj egyez- i ménv széliemében én törhetetlenül bízik a teuigelyhatalmak győzelmében. (MTI.) Zimoay!Slorváforsiáglioz c§®l©!íálí

Next

/
Oldalképek
Tartalom