Ellenzék, 1940. április (61. évfolyam, 75-98. szám)

1940-04-28 / 97. szám

ELLENZÉK

104 0 ú prill H 28.

ÍO

dolkodolt. tneg-c gondolta Li, mi u lifiljcü. Menni kell. e/ekcl az embereket meg szánja. Megint lefekszik, az öv z.eestivart kaftán n feje alja. Fekszik, fekszik, már a kakasok is kukorékolnak végre els/.itmlikál. Egy- szerre ngy tiinik fel, minţim valaki fölkeltette volna, látja saját magát, utrakés/.eu, ta- risznyával. bottal, ki akar menni a kis ajtón, tie az ajtó esak annyira van nyitva, hogy úgy kell kiszorulnia rajta. Kikecmereg az ajtón, egyik oldalon benkaszkodik a tarisznyájával és amint ki akar szabadulni, a másik oldalon meg a kapcája akad be, a kapcája meg fölborn- Ük. \ esződik, szabadulni akar, <le lám, nem a lábbelije zsinórja tartja föl, hanem a kislány, aki megfogja es szólítja: „Nagyapó! Nagyapóka! Adj kenyeret!” A lábára néz: a kislány a lábát fogja. Az ablakból az öregasszony meg a paraszt nézik. Jeliszej felébredt é- hangosan igy szól magában: Holnap kiváltom a földet meg a rétet; veszek lovat, a gyerekeknek meg tehenet. Ha tengerentúlra mész is Krisztust keresni, sajátmagadban elveszítheted. Ezeken az embereken segíteni kell! Es Jeliszej aludt reggelig. Korán felébredt. elment a gazdag paraszthoz, kiváltotta a földet, a kaszálóért is megadta a pénzt. Kaszát vásárolt — még a kaszát is eladták! — és elvitte a parasztnak. Mindjárt beállította kaszálni, ö maga meg körülnézett a faluban és a kocsmárosnúl kocsit .lovat nézett. Megalkudtak, megvette és vett még egy zsák lisztet, felrakta a kocsira és elment tehenet vásárolni.

Amint megy az utón, utolér két parasztasz- szonyt. Előtte mennek és beszélgetnek. Hallja, bogy őróla beszélnek.

— Először — mondta az egyik — nem is sejtették, micsoda ember ez, közönséges zarándoknak tartották. Jött, inni akart és ottmaradt. Mindent megvett nekik, az mondják. Magam is láttam, amikor a kocsmárosnúl kialkudta a számukra a lovat meg a kocsit. Hát vannak a világon ilyen emberek is. Odamegyek, körülnézek nálnk. — Amikor Jeliszej észrevette, hogy dicsérik, elhatározta, hogy még se veszi meg a tehenet. Visszament a kocsmároshoz, letette a ló vételárát, a kocsi elé fogta a lovat és a kunyhóhoz hajtott a liszttel. A kapuhoz ért, megállt és leszállt. A háziak meglátták a lovat és csodálkoztak. És sejtették, hogy Jeliszej a számukra vette, de nem mertek semmit se szólni. A paraszt kijött kinyitni a kaput.

— Honnan szerezted a lovat, nagyapóka?

— kérdezte.

— Hát vettem, — mondja. — Olcsón jutottam hozzá. Kaszálj neki füvet estére. És vedd le ezt a zsákot.

A paraszt kifogta a lovat, bevitte a zsákot a kamrába, lekaszált egy köteg füvet és a jászolba vetette. Lefeküdtek aludni. Jeliszej künn tért nyugovóra, a tarisznyáját is oda vitte ki. Amikor a kunyhóban elcsöndesedett minden, fölhúzta a lábbelijét, fölvette a kaftánját és útnak indult Jefim után.

, - 7.

Öt versztnyit ment Jeliszej. Hajnalodni kezdett. Leült egy fa alá, a pénzét megszámolni. Maradt neki tizenhét rubelje, meg húsz kopekje. No, gondolja, evvel a pénzzel tengerentúlra nem érsz; és Krisztus nevében hozzákoldulni a többit még nagyobb vétek volna. Jefim koma majd odaér egyedül is és majd gyújt gyertyát a nevemben is. Engem meg majd halálomig nyom a fogadalom. A Mester kegyelmes és majd lesz türelme velem.

Jeliszej fölkelt, vállára vetette a tarisznyáját és visszafelé indult. Hogy az emberek ki ne lessék, megkerülte a falut. És nemsokára elérte a szülőföldjét. Amikor Jefimmel ment, milyen nehéznek tűnt neki az ut! Néha alig győzte erővel, amint a társa mögött vánszor- gott. De amikor visszafelé ment. Isten megadta neki, hogy nem érzett fáradtságot. Játszva mendesélt, könnyen viszi a vándorbotot, vagy hetven versztet tesz meg egy napon.

Jeliszej hazaért. Az uj termést már be- hordták. Az övéi örültek öregjük hazajöttén. Nem kérdezgették, hogy igy, hogy úgy, miért vált el a társától, miért tért haza, mielőtt a célját elérte volna. Wilsten nem akarta, elvesztettem útközben a pénzemet és más útra tévedtem, mint a pajtásom. így nem bírtam tovább menni. Bocsássatok meg a Krisztus nevében.

És odaadta az anyjuknak a megmaradt pénzt és kikérdezte a házi ügyekről. Minden rendben volt, semmi se volt elhanyagolva, békében és egyetértésben éltek.

Jefim családja még aznap megtudta, hogy Jeliszej visszajött és kérdezősködtek a maguk öregjéről.

— Az öregetek jókedvben ment, Szt. Peter előtt három nappal szétkerültünk, én el akartam érni, de sok bajom tamadt: elvesztettem a pénzemet, nem mehettem tovább. Hát megfordultam.

Az emberek csodálkoztak, hogy ilyen okos ember ilyen ostobán viselkedhessék, — elment és mégse ért oda, csak elvesztegette a pénzt. Csodálkoztak ezen, aztán megfeledkeztek róla. Jeliszej se gondolkodott tovább rajta, serényen munkájához látott: ellátta magát a fia segítségével téli tűzifával, csépelt az asszonyokkal, megcsinálta a csűr tetejét és gondja volt a méhesére. Az anyjukja nem igen akart szint vallani az uj rajok dolgában, de Jeliszej tudta, mi a szomszéd ja^

mmmmmmnmmam

lamlóságu: tiz helyett tizenhét kaptár. Amikor mindennel elkészült, a fiút munkába küldte. Ő mugu a téli dolgához fogott: háncs- borskort font és mellkasokat faragott.

8.

Egész nap, mialatt Jeliszej a beteg háznép- nél sóit a kunyhóban, folyvást várta Jefim. Csak kicsit ment előre, aztán leült, várt, várakozott, elaludt, fölcbredl, üldögélt még egy ideig, — csak nem került elő a pajtása. Jefim kinézi a szemét. Már eltűnik a nap a fa mögött. — Jeliszej nincs itt. Hogy nem ment-e el mellette? gondolja. Vagy tán kocsin — valaki fölvette — amíg aludtam, aztán nem vett észre. De csak meglátott volna. A síkságon messzire lát az ember. ViSszame- lietnék, de talán közben ő előre megy. Elvetjük egymást — az meg még rosszubb. Jobb ha előre tartok, az éjjeli szálláson majd találkozunk.

Amikor a faluba ért, kérte a kisbirót, hogy ha egy vén emberke érkeznék, igazítsa ahhoz a kunyhóhoz, ahol ő éjjelre megszállt. De Jeliszej nem jött. Jefim folytatta az útját, mindenfelé kérdezősködött, nem láttuk-e egy kopasz öreg embert. Senki se látta. Jefim csodálkozott és tovább ment egyedül. Majd összetalálkozunk, gondolja, valahol Odesszában vagy a hajón. És nem tűnődött rajta tovább.

Útközben találkozott egy zarándokkal. A zarándok sapkát és kámzsát viselt, hosszú haja volt. Az Athos hegyét már megjárta, most másodízben ment Jeruzsálembe. A szálláson találkoztak össze, beszédbe ereszkedtek egymással és együtt indultak útnak.

Épségben megérkeztek Odesszába és három napig vártak a hajó indulására. Velük együtt sok zarándok várakozott mindenféle vidékről. Jefim megint erősen tudakolta Je- liszejt — senki se látta.

Megváltotta Jefim a határátlépési jegyét, öt rubelbe került. A hajóutért oda-vissza fizetett negyven rubelt. Kenyeret és beringet vett az útra. Megrakták a hajót, beszállították a zarándokokat és velük együtt hajóra szállt Jefim is. Felszedték a horgonyt. Első nap nagyszerűen ment az utazás, de estefelé szél kerekedett, a hajó himbálózott és a hullámok elöntötték. A férfiak káromkodtak, az asszonyok sivalkodtak, a gyöngébb emberek ide-oda futkostak és helyet kerestek. Je- fimre is rájött a félsz, de nem mutatta: ahogy a hajóra léptekor leült a földre, a tambovi öreg emberek mellé, úgy ült egész éceaka, meg a rákövetkező nappal; fogták szorosan a tarisznyájukat és nem szóltak egy szót se. Harmadnapra elcsendesedett az idő. Ötödnap kikötöttek Konstantinápolyban. Egypár zarándok a partra vitette magát és elmentek a Sophia-templomba, ami most a törököké. Tárászics a hajón maradt. Huszonnégy óra múlva tovább hajóztak. Kikötöttek Szmirna városában, aztán Alexandriában és jó egészségben elértek Jaffa városába. Jaffá- ban kiszállították őket a hajóról: még vagy hetven verszt gyalogút volt hátra Jeruzsálemig. A kiszállásnál a sok ember összeszorult a hajón. A hajó magas és a hajóról csónakba eresztik le az embersokadalmat és a csónak himbálódzik, minden percben a vízbe eshet valaki. Két ember meg is mártódott, de mind szárazra értek épkézláb. Gyalog mentek tovább és negyednapra Jeruzsálembe értek. — A város kapuján kivül, az orosz szállásra mentek, megváltották az engedélyes Írásokat, megebédeltek és fölkerekedtek a szenthelyek felé. Az Ur sírboltjának kápolnájába még nem jutottak be. Hajnali misére a patriárka-kolostorba mentek: oda gyűjtötték össze mind a hivőket, nőket, férfiakat külön-külön. Lehuzatták velük a bocskorukat és körbe ültették mindnyájukat. Bejött egy szerzetes, törülköző kendővel és elkezdte a lábukat mosni. Jefimnek megmosta és megcsókolta a lábát. Meghallgatták a vecsernyét, a hajnali misét, imádkoztak, gyertyákat

gyújtottak és befizetlek misére a szüleik lel- kiüdvéért. Olt meg is etették, borrui meg is itatták mindnyájukul. Heggel elmentek az egyiptomi Mária cellájába, ahol a szent az üdvösséget elnyerte. Gyertyát gyújtottak es hálaimát mondottak. Onnun elmentek Ábra- hám kolostorába, látták a helyet, ahol Ábru- háin fel akarta áldozni a fiát Istennek. Aztán elmentek arra a helyre, ahol Krisztus megjelent Mária Magdolnánuk, aztán Jákobnak az Ur testvérének templomba. Mind ezeket a helyeket megmutogatta a zarándok és mindenütt megmondta, hol mennyi pénzt kell áldozni. Visszatértek megint a szállásra. Amikor éppen le akartuk feküdni, a zarándok ijedten riadt föl. átkutatta az egész ruháját, mindent össze-vissza keresett . . .

— Ellopták a pénzes zacskómat — huszonhárom rubel volt benne, — két lizrubeles és három rubel aprópénzben.

Kesergett, siránkozott. Mit volt mit tenni? Lefeküdt aludni.

Amikor Jefim lefeküdt, rájött a kisértés. A zarándokot nem lopták meg. Úgy véli, nem is volt nála pénz. Seholse adakozott. Velem fizettetett, ő maga semmit sem adott é9 ve, lem még egy rubelt adatott is magának. így elmélkedik Jetim és szemrehányást tett magának: miért ítéljek el egy embert, vétkezek vele, nem akarok többet rágondolni. De mindig újból az eszébe ötlik, hogy a zarándoknak nugyon a pénzen volt a szeme és nem igen hihető, hogy ellopták az erszényét —■ nem volt annak pénze. Csak szóbeszéd volt az.

Reggel elmentek a hajnali misére, a Feltámadás nagytemplomába, Krisztus sírjához. A zarándok nem tagit Jefim mellől, egy ütt| jár

Hogy hullámzik a mindenféle nép a templom körül! Oroszok és görögök és örmé- uvek, meg törökök, meg sziriaiak, beláthatatlan tömeg. Jefim mindezzel a néppel elkerült a szent kapuhoz, a török őrségen át eljutott ahhoz a helyhez, ahol Krisztust a keresztről levették és a testét megkenték és ahol most kilenc vastag gyertya égett. Állirtott ő is gyertyát. Azután elvezette a zarándok föl a lépcsőkön jobbkéz felé a Golgotára, arra a helyre, ahol a kereszt állott; Jefim elvégezte az ájtatosságát. Megmutatták neki a hasadékot, ahol a föld egészen az alvilágig megnyílott, megmutatták azt a helyet, ahol az Ur kezét, lábát a szeggel keresztre verték, megmutatták Ádárn sirját, ahol Krisztus vére Ádám tetemére csörgött. Elértek ahhoz a kőhöz, amelyiken Krisztus ült, amikor fejére tették a töviskoronát; a cölöpöt, amihez kötözték, mikor megvesszőzték. Aztán megnézte Jefim a követ, amin két lyuk volt Krisztus lábai számára. Még egyebeket is mutogattak volna, de a nép sürgetö- lőzött: mind tolongtak, mind siettek a sirká- polnához, az Ur sirjához. Az idegen mise véget ért, kezdődött az igazhitű.

Szabadulni szeretett volna a zarándoktól, akit már nem nézett becsületes embernek, de az el nem maradt tőle és így együtt mennek az Ur sírboltjához. Előre törekszenek, de nem jutnak át a tömegen, az meg tolong, lökdösődik, úgy hogy se (lőre, se bátra nem marad ut. Jefim előre tekint és végzi ájtatosságát és megint megtapogatja magát, megvan-e még az erszénye. A gondolatai szerteválnak: előbb azt gondolja, megcsalja a zarándok: másszor azt gondolja — ha nem csapja Le a zarándok, akkor igazában meglopták és ez rajta is éppen úgy megeshet.

10.

így áll Jefim. imádkozik és előre néz. a kápolnába, ahol a sir fölött harminchat lámpa ég; amint a fejek fölött előretekint, csudák csudája! Éppen a lámpák alatt, a legeslegelső mind a nép között, áll egy öreg ember, szürke posztókaftánban, az egész feje fénylik a kopaszságtól, mint a Bodrov Je- liszejé. Hasonlít Jeliszejhez, gondolja, de nem lehet az! Előttem nem érhetett ide, az élőtA BETEG OROSZLÁN MEG A RÓKA

Az oroszlán nagybetegen feküdt A barlangjában, sok hivevel Nyomban tudatta mindenütt,

Hogy követüket küldenék el Meglátogatni a kiráyt És hangsúlyozta legkivált,

Hogy lesz a küldöttségre gondjai Oroszlánt szavára mondja; írást ad, hogy iélni se kelljen A foga meg a körme ellen.

Parancsot gyors tett követett;

Minden állat köd követet.

Csak egy maradt otthon s csalóka Gúnnyal felelt neki a róka:

,.Ha nézem itt a homokon, ,

Elmenni nem tudok e kusza nyomokon, Mind arra tart, hol az oroszlán adva, Egy sem tér vissza bizakodva.

Ez megrendíti sziveinket,

Mentsen fel Fenség minket.

Köszönjük kegyes írását nagyon,

El is hisszük, hogy jóban fárad.

De barlangjában csak bemenet vagyon és nem látjuk, hói a kijárat“ * - - v

tünk való hajó egy héttel előbb indult « mi hajónkon meg nem volt, hisz láttam mind a zarándokokat.

Az öreg ájtatosan imádkozott es háromszor meghajolt előre: egyszer Isten előtt, aztán kétoldalvást az igazhitiiek előtt; é amint a fejét jobbra fordította, hát fölismerte Jefim! Ö az, ö mugu, Bodrov! A fekete gi»n- dör kis szakálla, az. area kőiül ősze», meg a szemöldöke, meg az. orra, meg az egész area. — Bodrov az! () az sajátrnaga: Bodrov Jeliszej.

Örömben volt Jefim, hogy megtalálta a társát, egyben csodálkozott, hogy érkezett meg Jeliszej ö előtte.

„Ej Bodrov“, gondolja, „de jó előre került! Biztos találkozott valakivel, ki vezette.“

A kijáratnál biztosan megtalálom. Faképnél hagyom a kámzsáé zarándokomat, aztán Jeli- szejjel tartok, talán engemet is előre visz majd.

És Jefim mindig odatekintgetett. hogy szem elől ne veszítse Jeliszejt. De a mise véget ért és a zarándokok a szentélyhez tolongtak, hogy megcsókolják és félrelökték Jefimet. Megint, rájött a félelem a pénze miatt. Egyik kezével a zsacskót szorongatta, úgy próbálta magát keresztülpréselni. Amint kijutott a tolongás-, hói, kereste Jeliszejt ott is, a templomban is. Magában a templomban, a cellábkan, mindenféle népet látott: ott esznek, ott isznak bort, alszanak meg olvasnak. Jeliszej pedig nincs sehol. Visszamegy Jefim a szállására, — ott se találja a pajtását. Az estén a zarándok se jött elő. Eltűnt; a rubelt nem adta meg. Jefim egyedül maradt.

Másnap megint az Ur kápolnájához ment, egyik tambovi öreg kíséretében, azok közül, akikkel együtt jött a hajón. Előre akart jutni, de megint vsszataszigálták, odaállt egy oszlophoz és imádkozott. Előrenézett, — a lámpák alatt, szorosan Krisztus sirja mellett, a legelső helyen ott állt Jeliszej, két karját szétterjeszti. mint egy pap és ragyog az egész kopasz feje.

— Most nem tévesztem el szemem elől, — gondolja Jefim. Sikerült előretolakodnia — Jeliszej nincs ott.

Harmadnap is elment a misére Jefim és megint látja: a legszentebb helyen, mindenki láthatja, ott áll Jeliszej, a két karját kitér-, jeszti és fölfelé néz, mintha látna valamit maga fölött és a kopaszsága az egész fején fé- nyeskedik. No, gondolja Jefim. most el nem vétem, odaállok a kijárathoz, most már esak el nem kerüljük egymást. Jefim kiment és várakozott, amig a nép el nem ment — Jeliszej nem volt köztük.

Hat hétig maradt Jefim Jeruzsálemben és meglátogatta mind a szent helyeket, volt Betlehemben meg Bethániában. meg a Jordánnál, Krisztus sírjánál lebélyegeztetett egy uj inget, hogy majd abban temessék el, vitt földet, gyertyát a szent helyekről, megtöltött egy üveget a Jordán vizével, elköltötte pénzét és esak egy kis maradékát tartotta meg haza* utazásra. Fölkészült az útra, elért Jaffáig, a hajón elment Odesszáig, gyalog haza.

11.

Egyedül vándorol Jefim a régi utón. Minél messzebbre jut, annál jobban nyomja a gond, hogyan élnek otthon őnélküle. „Sok viz folyik le, gondolja, egy esztendő alatt. Egy házra valót gyüjtöttél egész életedben, egy házat meg tönkretenni nem sok időbe kerül. Hogy gazdálkodott a fiú, — hogy ütött be a tavasz. — hogy telelt a jószág, — hát a ház, elkészült-e, ahogy ő meghagyta?“ Elér arra a helyre, ahol mult esztendőben szétváltak Jeliszejjel. Nem lehetett az emberekre ráismerni. Esztendőnek előtte nyomorúság, most meg szépecskén megéltek. A föld idén igen jó termést adott. Mind megiperedtek és elfeledték a régi bajt. Amint Jefim a faluba ért, kiperdült az egyik kunyhóból egy fehéringes kislány.

—■ Nagyapóka! Nagyapóka! Gyere be hozzánk!

Jefim tovább akart menni, de a lány nem engedte, a ruhájába kapaszkodott, behúzta a kunyhóba és nevetett,

A parasztasszony meg egy fiúgyermek is kiálltak a lépcsőre és integettek.

— Térj be hozzánk, öregapám; egyél vacsorát, maradj itt éccakára.

Jefim belépett. Majd tudakolom Jeliszejt, gondolta. Hisz ez a kunyhó nyilván, amelyikbe bement, hogy igyék. A parasztasszony Ie- segitette a tarisznyáját, mosdóvizet adott neki és az asztalhoz ültette. Aztán hozott tejet, túrós süteményt, meg kását. Tárászics hálálkodott és dicsérte a háznépet, hogy szívesen látják a zarándokot.

Az asszony a fejét rázta.

— Hogy is bánhatnánk másképpen a zarándokokkal. Zarándok tanított meg rá, hogy az életet megismerjük. Istenről megfeledkezve éltünk és Isten ezért úgy megbüntetett bennünket, hogy mindnyájan a halált vártuk. Mult nyáron annyira jutottunk, hogy mind feküdtünk — nem volt semmi ennivalónk és betegek voltunk. És meg is haltunk volna, de Isten küldött nekünk egy öregembert, olyat mint te. Déltájban nyitott be, inni akart, meglátott bennünket, megesett a szive rajunk és ittmaradt. Enni, inni adott nekünk, tilpra- áilitott bennünket és kiváltotta a földet a zálogból,vett lovat, kocsit és itthagyta miránk.

öregasszony jött be a kunyhóba s szavába vágott az asszonynak.

£s «agunk §e Uidjukj mondta^ —- emMM