Ellenzék, 1939. június (60. évfolyam, 122-146. szám)

1939-06-08 / 128. szám

MA 53 ÉVE ■fr- • ~ rw esi 'í^adMSíiW ISS6 Junlus 7 én rondkh ül éles a han- pitiét Magyarországon. Az utcán hatul- ív is tüntetések folynak. .4 képviselik fi../.ban Izgalmas viták vannak, a lapok vezéreikkel heteken át erről szálának, a magyar tisztek az osztrák hajtársak­kal párbajoznak (Menyhárt Béla had­nagy Besten egymás után öt hadnagyot és főhadnagyot kaszabolt össze ISdels­h. eini (iyulay gr. hadtestparancsnok en• gödölyével vívott párbajban), Tisza Kálmán kormánya súlyos válságba Ju­i. ’tt. Mindennek oka. hogy Janszky (iyözö tábornok a budapesti tüzértisz- ti kart kivezényelte az 1849-ben a hon­védek ellen Budavárát haláláig védő Hentzi-ernlékmiivéhez. Épp e pillanat­ban Becsbe rendelték Janszkyt is, Ti­szát is, aki kénytelen volt a Mázban el­ítélő nyilatkozat adására. A monar­chiában petróleum háború folyik. .4 Reichsrath nem akar hozzájárulni a petróíeumvám leszállításához, amit a magyar kormány követel. A Mázban erős vita folyt Erdély elhanyagolása miatt Szapáry Gyula gr. pénzügymi­niszter és az erdélyi képviselők, főleg Horváth Gyula és Orbán Balázs közt: az utóbbiak hatalmas beszédeit az El­lenzék szó szerint közli. Bethlen And­rás gr. brassói főispán csak Ideiglenes megbízatást kapott a szebenl föispán- ság és szász elmeri hivatal intézésére, de a szász lapok mégis prüszkölnek, amiért nem szász embert rendeltek ki. Az uj boszniai vasút ügyét a pénzügyi bizottságban élesen támadták Andrássy Aland gr., Lipthay Béla br., Horanszky Nándor. A kolozsvári Iparos Társulat kezdeményezésére előbb Szebenben, majd Segesvárt gyűlésre jöttek össze a szász termelők, hogy az erdélyi posz­tóipar fejlesztése és értékesítése céljá­ból nagy együttműködést létesítsenek; a gyűléseken Sándor József és Binder Lajos kolozsvári kiküldöttek viszik a szót. Jósika Samu br. főispán elnökle­tével kétnapos városi közgyűlés volt; főtárgya Bartha Miklós beadványa, hogy a főtéri templom körül ne épít­kezzenek és a régi házakat bont sáli le, továbbá Földessy Sándor tanácsos, Lu­gosi István főjegyző, Szombathelyi Gusztáv dr. főorvos nyugdíjügye. A színházban Wein Margit, a budapesti operaház művésznője vendégszerepei: férje, Ábrányi Emii idekisérte. Partne­rei: Kápolnay, Láng Teréz, Kovács Endre, Könczöl Etel. Utána Blaháné jön le. „Kortársaink" címmel Fésűs György dr. szerkesztésében és Stampei János kiadásában megindult egy élet­raj zsorozat Pozsonyban. Nagy izgalmat okoz a kecskeméti párbaj. Horváth Ádém dr.-t (később hires függetlensé­gipárti orsz. képviselőt), a jogakadé- mia fiatal tanárát keresztüllőtte Fü- zessy Imre városi fogalmazó; az élet- veszélyes sebesült ágyához hívták Billroth világhírű bécsi tanárt. KLZVN2ÉR mmmawmmwmwmh IMSAS- NYMfMÁS CARMEN-SYLVAN 1 9 3 0 J ii ni tí * J. INDULÁS tüNIÜJS 22. vas MA JilMUS 30. RÉSZVÉTELI síi § 2.530 lei, mely összegében kővetkezők foglaltatnak benn: Utazás Kolozsvár—Carmen-Sylv i és vissza gyorsvonat III. osztályon, Pullmann-kocsiban, fenntartott helyen, lakás és teljes ellátás Carmen-Sylva két legjobb szállójában (Grand Hotel .. . •_ Movila és Modern), kurtaxák, kiszolgálás, adók. — lb ©I © 3T5l ti Irt 6* Részletes felvilágosí­tással szolgál és jelent­kezéseket elfogad az Ellenz ók kÖnyvosztÄlya Cluj, Piaţa Unirii No. 9. Telefon 11—99. Economia Manetjegy iroda Cluj, Piaţa Unirii No. 23. Telefon 32-00. (Rendezi: Economia Menetjegyiroda). I zésü. határidő junius Ézava-’ként 2-— lej. Legkisebb apróhirdetés ira 20'—!ek--AilóstkeresCV, (ídtl , ,, ;evű_ fürdetései, továbbá elveszett, eltűnt tíigyak miatti hirdetések szavanként J« A , lekre, megkeresésekre csak válaszbélyeg ellenében válaszolunk Lfinvvosztálvunkban bitünk. —*Dij előre fizetendő.- AprAuTdctciek kiadhatók a bizcrr.itiycsainknál, birmely hirdetési irodában. — Délután hirdetéseket c g vá!,szt köz. osztálya (P. Unirii 9.) vesz fel. Telefon 11—99. — Cimet tartalmazó hi- ^ ' ...wwuhii»r>i'i vétlenül a megadott cinre kell irányítani. Y E © ¥ E S 1 Simon fordítóirodában. fordítások, másolások, gépelések min­den nyelven szakszerűen készülnek. Sir. Reg. Maria 13. EMELET. K 149 HAJFESTÉS, tartós ondoíálAs, divatos fri­zuráié: Bayer. Iorga-u. 11. Ugyanott gyönyö­rű körömlakk kopható. K. Öl. ABÂS-VCTEL I saGiari 3^mmeaaBssm W GYAPjUKÁSMIR-lobogók, ugyszinté n strájer-Iobogó.. szintar ó egybeszüvött szí­nekkel, különböző méretben kaphatók. Fab­rica de Basmale Schu Cluj, Sír. Salcâm No. 27. Ko 205 1 SZEKRÉNYKOFFERT keresek meg- vételre. Cím & könyvosztályb-n. Ko. 209. 1 ELADÓK: gyermotkruhák 7—9 éves fiúnak: egy uj sötétkék, két használt; lóét 35-os bar­na cipő, egy háromkerekű gyermekbicikM, egy 37-es fekete női félcipő. Avram láncú 17. i emelet, 8. »sz. Olekás. G. 2806. ELADÓK: villanylcVmpák, falióra, üvegláb- ■ Iák és többféle bútor. Str. Saguraa 2. G. 2806. Óvadékkal rendelkező jobb gyakorlattal és tapasztalattal bíró gazda őszt százalékos keze'ésre gazdaságba kerestetik. Ajánlatok a kiadóba küldendők „Gazdatiszt" jeli­gére. Ko. 197/8 iWT-KERES ROMÁNSZAKOS tanárnő vizsgára előké­szít, Tornán nyelv tanítását vállalja és nyá­rára vidékre is elmegy7 ellátás és csekély <Ti- jazás ellenében. Megkeresést: „Tanárnő'* jel­igére. Ko. 207. FRANCIA VIZSGÁKRA előkéseit egyetemi hallgatókat és középiskolásokat, kezdőket és haladókat tanít, nyelvgyakorló órákat vd Sorbonnen végzett urilény. Címeket az El­lenzék könyvosztályába kér „Sorbonne" jeligére. „ G. 2793. ÖZV. URINÖ magányos úrhoz menne ház­vezetőnőnek vidékre is, aki minden teendőt elvégezne. Választ „Úrnő" jeligére a kiadóba, kérek. Ko. 211. fnéaffan-LaKás ALKALMAZÁS Mozik műsova: CAPITOL: A csintalan asszonyok! Az utóbbi évek legjobb filmje. Cs:,pős pi- kan'éria és utóí'érhétellen szatíra. Fő­szereplők: Jean Murat és Francoise Rösay. Műsor előtt: a legfrissebb vi­lágiak adó. EDISON: I. Rejtélyes végrendelet Bilid Cody, a cow-boy királlyrail. II. Bizal­mammal visszaélt. DamieEe Darieux és Charles Vauéi megíerdrámája. III. Uj híradó. Kezdete 3, 6, 9 órakor. RIO-mczgó: M>a 3, 6 és 9 órakor- Két slá­ger, egy hefiyár! I. A cigányhercegnő. Fősz.: Annabell a, Henry Fonda és Les­be Brnks. II. Tarzan a dzsungel hőse. Fősz.: G’-enn Maris, Elenor Holm és George Barbár. III. Journal. Köv. műlsor: jun. I2“tőb I. Nagy Péter cár. II. Heidi Sirley Templéveí. ROYAL: Holnap, csüfonökőn, szenzációs premier! Mickey F„ooney a „Fiuk városa" cimü felejthetetilen sztárjának legújabb filmje: A Hardy fiút szeret'k a lányok! Ma utoljára a Fiuk városa. SELECT: Bosfor. A hárem titkai. Monu­mentalii«, káprázatos nagy vi'agfíilim. Rendezne: G. W. Pabst. Főszereplő: Víviane Romance. THALIA: Szenzációs premier! Harry Piei legújabb filmslágerte: A 320-as fe- gyenc. URÁNIA: Megszökött » menyasszonyom! Pazar, szellemes vigjá'ték- Csupa ötlet és humor. Főszereplők: Arany Ondra és Haras Söhnker. ! FIATAL, ügyes bejárónőt keresek. Srt. 1. 1 Maniu 6. III. em. 22. ajtó. Jelentkezni délután í 4 után. Ko, 57. BÉRBEADÓ fésű-, gomb- vagy szappan- gy '.r céljaira gyárépület „Si vania“ S. A. Cluj, Str. Enescu No. 1. (volt Dacia bőr- , gyár.) Telefon 31—84. K 145 HÁZ ELADÓ, központban, kertes, két komfortos 'lakásul, előnyös fieltételekkel. Információ Regina Maria 48., portásnál. K- 152. Itta KERTÉSZ MIHÁLY — Mit akar ez tőlem? — töprengett. — Hová céloz a megjegyzéseivel?... Váj­jon bólém látna? Ismerné legrejtettebb gondöla'taBunait, amelyekről még soha sen­kinek nem beszéltem?... Képtelenség! Hiszen ez boszorkányság 'lenne!... Hosszú másodpercekig nem tudott vá­laszolni. Erzsi megjegyzésére s ezt az időt arra használta, hogy a Lehetőség sze. finí, leplezze felinduhságát. Mert nem akart e leány előtt gyengének mutatkoz­ni s csak akkor szólalt meg újra, ami­kor már úgy érezte, hogy nem fog re­megni a. hangja. — Nem értem a kérdésedet, Erzsi — jelentette ki, hogy kitérjen az egyenes válasz elől. — Pedig elég világosan beszédem — mondotta Domokos Erzsi. — Azt kér­deztem, hogy mit szól Benkő ahhoz, hogy te együtt szerepelsz egy világhírű művésszé1', aki ezenfelül valóságos férfi- szépség és nagy nőhóditó hírében áll — EJ, a szavakat értem én! — vágott közbe MargÜ türelmetlenül. — Csak azt nem tudom, hogy miért volna beleszó­lása Benkőaek abba, hogy én Zákánnyal együtt szerepelek? Most azután Domokos Erzsin volt 0 csodálkozás sora. Hosszan, fürkészőn nézett Margitra s minél tovább nézte, annál inkább fel der ült a tekintene. De Margit ás .szembenézett most barát­nőjével s azon nap észrevette szavai hatá­sát. S ennek látójára. vfllámfényszerii vi­lágosság gyűlt egyszerre agyában. Most végre tisztán és élesen belelátott ennek a zárkózott, rejtélyes leánynak a telkébe. — Hiszen ez a Domokos Erzsi — álF lapátoUa meg Margit — szerelmes Ben- kőbe és most azt jött kipuhatolni, hogy ; mi van kettőnk közölt. ; És erre a megállapításra megkönnyeb­bülten lélegzett feí Margit s most már teljes nyugodtsággal foliyfcaitta: __Benkő ugyanis — magyarázta előb­bi szavalt — nekem nem vőlegényem és a jelek szerint, nem is lesz soha., tehát beleszólása sem lehet a dolgaimba-.. • Vagy 'talán te másképpen értesültél? — Nem, nem — hangzott Erzsi vála- ' era szinte diadalmasain. — Én igazán nem tudok .semmit, csak hál a i.írsfo.óg bau 1 Közéjnek egyed s máit... A kír.'-aség tévedi! jegyezi* m*ig Ma rgil. Perszu, le tudod a legjobban, más nem is tudhatja... És igv :iz az igazság, amit le mondasz és nem az amit <a fár sHisógban hirésztélnek .. A NAGY TI'FOK Nagyon örülök — szólt Margit egy kés gunnyafj hangjában —, hogy nekem jobbam hiszek mini u mer ide mondának. Én meg nagyon boldog vagyok, hogy így7 állnak a dolgok — áruba cl ma­gát Erzsi. Meist már tudta, amiért tulajdonkép pen jött. Nem volt oka tovább marad­ni. Csuk illendőségből váltott még né­hány közíVrhbös szót MargRlal, azután elhucsuzeKt. Margit., gúnyos mosollyal arcán, né­zett a távozó leány után. — Baliga! — mormolta azután inaga óé mélységes megvetéssel. Néhány perc múlva Benkő érkezett meg. Margit egész felvillanyozva fogadta. — Lad — újságolta neki azonnal —, nagy lükot árulok el magának. És pedig? — kérdezte a főtspáni titkár. (Folytatás. V TURISTASÁG AZ ERDÉLYI KÁ1RPÁT EGYESÜLET S»r. Bratianu 24. szám alól átköltözött a Str. Memorandului 2. szám, I. emelet 23. számú ajtó .alatti helyiségbe. — Az egyesület folyó hó 11-én a következő kirándulásokat ren­dezi: Társasgépkocsival: Kisbányahavas, Hu- za-völgy. Indulás 11-én reggel 5 órakor. Részvételi dij tagoknak 125 lej, vendégeknek 135 lej. Jelentkezni lehet az egyesület titkár­ságánál. péntek eMe 8 óráig. Gyalogos kirán­dulás: Leányvár, EKE-forrás, Bükk. Indulás reggel fél 8 órakor az egyesület elől. Vendé­geket mindkét kirándulásra szívesen lát a rendezőség. AZ AURORA Turista Egyesület 11-én, va­sárnap egynapos kirándulást rendez autó- kamionnal és autóbusszal a vadregényes Dragau-vögybe és az Ördög-malomhoz. In dulás reggel fél 4 órakor. Jelentkezni lehet e Str. Iorga 5. szőm alatti cukrászdában. Ven­dégeket szívesen lát a vezetőség. TEKÉZŐSPORT KOLOZSVÁR. A kerületi szövetség vezető­sége fe’kéri az összes csapatok elnökeit, hogy a juratus 8-i ünnepi felvonulásra csa­patonként 6—6 tagot küldjenek ki. Gyüleke­zés délután pontosan 3 órakor a Moderna- pályán (Gal. Regele Carol II. 12.). Tagok ré­szére a ruházat: fehér ing, fehér nadrág és fehér cipő, vezetők részére sötét kabát, fehér nadrág és fehér ing kötelező. AZ IRIS TT uj vezetősége a következő: Diszelnökök Török József, Bognár Pál, elnök Fuldoea Gbeorghe. aleinöik Pop Simion, titkár Albu loan, pénztáros Nicodem Dumilru, csa­patkapitány Lakatos Rudolf, eTenőrök Bug- nár Mihály és Gorpodeen Mihail. A MINERVA TT uj tisztikara: Elnök Tóth Kálmán, alelnök Boór János, pénztáros Lengyel Jenő. titkár V<arga Zoltán, csapatka­pitány dr. Biilbuk Jenő, e'lenőrök Szilasi Gyula és Török Béla, szertáros Kr.izs Gyule.. ÖÄÖpis©r SZERDA, JUNIUS 7. BUCUREŞTI. 7.30: Torna, hirek. hang­verseny. 13: Kulturális hirek, sport. 13.10: Hangverseny. Közbe«: Sporthírek. 13.40: Hanglemezek. 14.15: Hirek. 14.30: Hangle­mezek. 15: Hírek. 16.45: Előadás. 19: Felolvasás. 20.15: A Románia őrsége szer­vezet órája. 21: Bucuiresti-trió. 21.30: Fran­cia zene. hanglemezeken. Közben körülbelül 22: Hirek. Majd: A francia zene folytatása. 23.15: Vendéglői zene. Majd: LLirdk külföld­re német és francia nyelven. Utána: Közle­mények. BUDAPEST. 7.4o: Torna, hirek. hangle­mezeik. étrend. 11: Hirek. 11.20 és 11.45: Felolvasás. 13.10: Katona zene. 13.40: Hirek. 14.30: Hanglemezeik. 15.30: Hirek. 17.15: Diákfélóra. ' 17.45: Lfirek. 18.10: E'őadás. 18.45: Cigányzene. 19.10: A délibáb, előadás. 20.45: A Nemzeti Zenede évzárója. 21.45: Tündémézök. 22.40: Hirek. 23: A rádió sza- lonzeneKura. 23.40: Hirek német, olasz, an­gol és francia nyelven. 23.40: Cigányzene. 1.05: Hírek. LEVÉLPAPÍROK egyszerűtől 3 íof« választékosabb kiviteilg legolcsóbbak az Ellenzék könyvcsztáíyába*. Cla^ Eiata Iciru,

Next

/
Oldalképek
Tartalom