Ellenzék, 1939. április (60. évfolyam, 75-99. szám)
1939-04-09 / 82. szám
10 T: I LV.N 7 í K 1 f 39 April l * 0. Hol ái Igazság Palesztinában? mau uwji.<'iw.iuw«|‘irf^(||-flrji|]i-• t | int "hbmíi a ...... Utazás az arab világban PALESZTINA, április hó. Amikor két évvel ezelőtt lord Peel az arab és zsidó vezetőknek napokig tartó meghallgatása után berekesztette az elsőszámú Paleszíina-értekezletet, fáradtan elolt hátra székében es rezig- náltan mondta: — Úgy látszik, a „kompromisszum“ szót a Keleten nem ismerik!... A kitűnő lord megállapítása ma már szállóigévé lett Palesztinában. Jelszóvá. amelyet a zsidók is, arabok is fennen hangoztatnak és amelytől sem az egyik, sem a másik nem hajlandó eltérni. Lord Peel, majd később a Colonial Office méltók akartak maradni a helybeli hagyományokhoz és nyilván Bölcs Salamon király szellemében elhatározták a Palesztinái gyermek szélvágását. Egyik rész a zsidóknak, a másik az araboknak jutott volna, a jeru- zsálemi szent helyek felett pedig Nagy-Britannia vállalta az ellenőrzést. A bibliai eset azonban nem ismétlődött meg: egyik fél sem mondott le a másik javára, hanem a legmodernebb fegyverekkel felszerelve rontottak egymásnak és próbálták önmaguknak megszerezni az egészet. HAVI 2—300 ÁLDOZAT 1936 eleje óta szakadatlanul folyik az öldöklés. Havonta átlag 2—300 zsidót, arabot, békés turistát és angol katonát gyilkolnak meg. Pontos statisztikák u halottakról nem készültek, de azt hisszük, nem túlozunk, ha az ösz- szeiitközések áldozatait 7—8000 emberre becsüljük. Vannak, akik ennek a dupláját, sót háromszorosát emlegetik. Mindenesetre tény, hogy az arab-zsidó guerilluhartcal a lakosságnak 1—1.5 százalékát sikerült kiirtani. Utánpótlásban persze nincs hiány és igy az ország emberanyaga nem érzi meg a vérveszteséget. De Palesztina, amely békés otthont és jó megélhetést nyújthatna minden polgárának, ma az általános bizonytalanság közepette csak nehezen lélekzik. Rengeteg érték pusztult el a már polgárháborúvá fajuló ellenségeskedésben. Virágzó évek, munkájával ültetett, elpusztított narancsligeteket, fejgyujtott házakat, a föld színével egyenlővé tett falvakat mutattak nekem. j Palesztina utjain, ahol még pár évvel ezelőtt a szamárháton lovagoló arabok és teveknravánok biblikus idilljét csak az egyre szaporodó autóbuszok és luxusautók tették változatossá, ma tankok és páncélautók gördülnek a szélrózsa minden irányában. A fontosabb csomópontokon betonból és vaslemezből szerkesztett őrtornyokban, sötét lőrések mögött angol katonák és zsidó segédrendörök vigyáznak a biztonságIrta BARCS IMRE ra. 1935-ben körülbelül 1500 főnyi angol katonaság volt Palesztinában és mintegy 2000 rendőr. Ma 25 ezer kato na és legalább ugyanannyi rendőr próbálja helyreállítani — egyelőre eredménytelenül — a rendet. Az Egyiptom, Transzjordánia, Szíria és Libanon közti kis földdarabkán minden 25 emberre jut egy fegyveres rendfenntartó — ha a légihaderő ér. a tengerészet tisztjeit és legénységét leszámítjuk. Ezekkel együtt minden tizennyolc felett őrködik egy! jFenn lehet tartani huzamosabb ideig ezt az állapotot? Józan ésszel elképzelve: nem! De Palesztinában a józanság fogalmát már csak hírből ismerik és amikor esténként összegezni próbáltam mindazt, amit arabok és zsidók a maguk igazáról — tegyük hozzá: elvitathatatlannak vélt igazáról — mondtak, zugott a fejem. összegezni próbáltam és mérleget készíteni. Sietve bevallom: nem sikerült! Nem sikerült az angoloknak, a különböző nemzetközi fórumoknak sem, amelyek a jog és igazság alapján akartak dönteni. Ugylátszik Palesztina kérdésében a tárgyilagos itéletmondás nem lehetséges. Itt állást kell foglalni vagy az egyik, vagy a másik mellett. Mégis: megpróbálom tárgyilagosan elmondani, amit láttam, hallottam, tapasztaltam. M ellenfél gnoherei A Palesztinái ellentétek gyökerei a világháborúig nyúlnak vissza. Nagy- Britanniának szüksége volt az arabok támogatására, hogy a török haderők ellen sikerrel vehesse fel a küzdelmet. 1916 áprilisában Mac Mahon egyiptomi főbiztos szerződést kötött Hussein inelhai emirrel és ebben biztosította — Aden kivételével — valamennyi arab terület függetlenségét és önállóságát, ha az arabok a brit érdekeket támogatják. l Később ugyancsak Anglia — részben, hogy meghálálja egy kiváló vegyészének, Chaim Weizmannak az angol hadiipar működését biztosító találmányait, részben, hogy a cionista szervezeteket maga mellé állítsa — 1917 novemberében Balfour utján deklarációt tett és ebben elismerte Palesztinát „zsidó otthonnak“. A világháborút megnyerték, az arab országok egyrésze valóban függetlenné vált, másik része angol, illetőleg francia ellenőrzés alá került. Mi volt a világháború végén Palesztina? Mezőgazdasági és ipari szempontból egyformán fejletlen, hosszúkás partsáv, amelynek sziklái, mocsarai és dünái között kínlódva dolgozott kétezeréves módszerek szerint — jórészt az arab nagy7 birtokosok földjén, itt-ott, a maga kisbirtokán — az eladósodott, koldusszegény fellah. Mintegy hétszázezer ember nyomorgott és párszáz élt jól a Szentföldén. | Amikor a telepítések megkezdődtek, a zsidó szervezetek és a magánosok földet kezdtek vásárolni. Az arab nagy- birtokosok készségesen adtak túl a gyenge termőterületeken, amelyekért soha nem álmodott árat kaptak. Az eladósodott kisbirtokos is boldogan vált meg földje egy részétől, hogy a földesuraknál és az arab bankoknál lévő adósságait kifizethesse és megszabaduljon a magas kamatoktól. A zsidó telepítés eredményei túlságosan közismertek ahhoz, hogy bőségesen kelljen részletezni. Hogy mégis némi fogalmat ad» hassunk arról a munkáról, amely a földnek ebben a szerény sarkában lefolyt, az elfogultsággal aligha vádolható német statisztikai hivatal „Statistisches Handbuch der Weltwirtschaft“ cinrü könyve legutóbbi kiadásából néhány adatot közlünk. 1922-ben 2900 hektárnyi narancs- és citromliget volt Palesztinában, 1933-ban 18.800. Az export értéke 1924-ben 897.000 fontra, kilenc évvel később 5,601.000 fontra rúgott. A tengeri forgalom 1920-ban 470 ezer netto regiszter tonna, 1933- ban 3,294.000 volt. 1922-ben négyszáz hajót lajstromoztak a Palesztinái kikötőkben, 1933-ban 6126-ot. A levélforgalom az 1922—1933 között 9.5 millióról 28.7 millióra szökött fel. Az állami bevételek 1920-ban 1.137.000, tizenhárom évvel később 3,985.000 fontot tettek ki. Ugyanakkor a lakosság szúrna mintegy 100 százalékkal emelkedett. Az 1937. évi népszámlálás szerint az egymillió 306 ezer főnyi lakosságnak 61.5 százaléka arab, 29.3 százaléka zsidó, 8.3 százaléka pedig keresztény. 11.520 egyén vallási viszonyát nem sikerült megállapítani. Amikor a libanoni parlament egyik tagjával, a fömufti önkéntes titkárával beszélgettem a gazdasági fellendülésről, a következő választ kaptam: l POLITIKAI TÉREN MOZOG A HARC — Mi, arabok, szívesen elismerjük, hogy a zsidók Palesztina javát szolgálták. Ma az arab lakosság életének színvonala sokkal magasabb Palesztinában, mint — még Egyiptomot is beleértve — a többi arab országban. Az arab földműves megtanulta, hogyan kell terméketlen földet uj rendszerrel termővé tenni, csatornákat lecsapolni, narancsligeteket ültetni. Alá összehasonlíthatatlanul jobb házakban lakik, mint 20 évvel ezelőtt, gyermekeit taníttatja, ha munkás — magasabb munkabért kap és jobban éi! t— A kérdés nem is gazdasági, hanem politikai! Mondjanak le a zsidók a „nemzeti otthon“ elvéről, törődjenek bele abba, hogy kisebbség lesznek és akkor megszűnnek az erőszakoskodások. A palesztinai arabok vezérei attól tartanak, hogy ha továbbfolytatódik a zsidó bevándorlás, akkor a mostani többségből kisebbség lesz! És ennek nem szabad megtörténni. Azok a zsidók, akik ma Palesztinában vannak, maradjanak, de többen ne jöjjenek!... Ennél a pontnál megakadtunk és nem jutottunk tovább. A képviselő folyton visszatért annak az ismétlésére,, amit önkéntes száműzetése előtt a főmufti hirdetett: „a zsidók valóban kultúrát és gazdagságot hoztak az országba, de nekünk nem kell sem a kultúrájuk, sem a gazdagságuk, mi a magunk módja szerint akarunk élni“. Illetlen volna a főmufti meggyőződésében kételkedni, azonban néhány tény mégis elgondolkoztat. Palesztinában vagy két tucat olyan nagybirtokos familia van, amely eladta földjének használhatatlanabb részét és a kapott summákat elképesztő gyorsasággal költötte el Európa legdivatosabb .Palesztina Koronázatlan királya“ Vállvetett munkával az arab lakosság a mai már szintén óriási fejlődésen túl, elérhette volna a zsidók életszínvonalát. De a cél nem ez volt. Hanem: elfoglalni, „visszavenni“ azt, amit a zsidók teremtettek. A propaganda irányítása jó kezekben volt. Még Sir Herbert Sámuel, Palesztina zsidó- vallásu főbiztosa választatta és neveztette ki a mohamedánok vezérévé, Jeruzsálem főmuftijává az alig 2ó eyes fürdőhelyein. Parisban, a Riviérán és a kairói játéktermekben. Nem kellett különösebb sherlockbolmesi készség, hogy ezeknek neveit megtudjam, hiszen az arab világban mindenki ismeri őket. Mihelyt ezek a nagybirtokosok a kapott pénz nyakára hágva, egy-két év múlva visszatértek hazájukba, megrökönyödve látták, hogy ahol valamikor szikla és mocsár volt, ott narancs- ligetek diszlenek. Maradék birtokaikon a munkások követelödzőbbek lettek; a zsidók nagyobb béreket fizettek. (Még ma is a palesztinai arab földmunkás kapia a legmagasabb napszámot az egész arab világban.) A verseny is erősebb lett. A régi módszerekkel már nem lehetett dolgozni a zsidók modernebb eszközeivel szemben. Egyszóval: a helyzet éretté vált egy politikai megmozdulás és előretörés számára. i Ez a folyamat a huszas évek vége* felé ért meg arra. hogy egy politikai harc kiindulópontja legyen. Arab értelemben vett politikai harcé. A propaganda megindult. Az arab földművesnek fejébe verték, hogy a zsidók fondorlatos módon szerezték meg földjeiket és gondosan hallgattak róla, hogy a narancsligetek helyén pár évvel ezelőtt még pusztaság volt. Nem tartották emlitésreméltónak azt sem, hogy a tizenhatezer hektárnyi újonnan nyert termőterületből vagy nyolcezer — a zsidókkal való együttműködés következtében — az araboknak jutott. A városok, nyomorúságos falvak és viskók arab kézmüveslakosságának, a fel- lahnak megmutatták az egészséges zsidó városokat, telepeket, amelyeket az uj honfoglalók a régiek állítólagos „kárára“ építettek, teremtettek. Évszázadokon keresztül a palesztinai szegény arab, az életnek csak egy formáját ismerte: robotolni, adót fizetni, nyomorogni. Néha sóhajtott, nyögött egyet, aztán Allahban megnyugodva napirendre tért a változha- tatlan felett. A zsidók letelepedésével azonban a közvetlen szomszédságában álomszerű, uj világ épült ki körülötte, szinte máról holnapra. Az arabnak látni kellett, hogy más is van, mint nyomorúság. És érthetően megkívánta ezt a mást. volt török tisztet: Hay Amin el Hus- seint, a legelőkelőbb palesztinai arab famíliák egyikének sarját A főmufti, akit hamarosan „Palesztina koronázatlan királyáénak neveztek, megindította a propagandát. Ennek követ kezménye az 1929-es, első arab tárna? dás volt a zsidók ellen. Tiz éve, hogy a halkszavu, ravasz pillantást! és rendkívül értelmes fő- mufti az arab forrongást pénzzel és. propagandával táplálja. Három, gyarmati ügyekben járatos főbiztost köp tatott el. Tönkretette Sir John Ghau- cellornak, a 25 éves gyarmati praks/is- *al rendelkező diplomatának, Sir Artúr Wanchopenak, a kitűnő katonának az idegeit és a legjobb utón van ahhoz, hogy — bár nincs is jelen — kikergeti a jelenlegi főbiztost, Sir Harold Mac Michaelt. ( Téves volna azonban mindebből azt a következtetést leszűrni, hogy Palesztinában a nacionalista irányzat tisztán a nagybirtokosok érdekeinek felel meg. Ez a nem jelentéktelen tényező sok más motívummal keverve adja az állandó erjedés alapanyagát. Van benne idealizmus és vallási fanatizmus, idegengyűlölet és jócskán számítás is! Nem látszik túlzottnak a zsidó vezetők félelme, hogy ha az arabok maguk kaparintanák kezükbe a hatalmat, akkor a többség jogán rohamos gyorsasággal fosztanák meg a kisebbséget nemcsak jogaitól, hanem azoknak az anyagi javaknak jórészétől is, amelyeket részben ők hoztak, részben már az uj földön teremtettek! Az arabok a Mac Mahon-féle szerződésre hivatkoznak, a zsidók a Bal- four-nyilatkozatra. Mindegyik a maga jogát követeli és nem hajlandó csorbításokba belemenni. i — Az araboknak — mondotta nekem a Jewish Agency egyik vezetője — Palesztina jórészt hiúsági kérdés. Nekünk: lét vaŢy nemlét problémája! A zsidóságnak ncs olyan szélsőséges ellensége, aki ne ismerné el, hogy amit itt teremtettünk, annak alig van pária a nemzetek, népek történetében. Az arab világ nagy, akkora, mint íéj Európa és számos olyan terület van, ahol félannyi munkával, mint amely- lyel a zsidó telepesek a sziklából és a mocsárból termőföldet varázsoltak, emberek millióit lehet telepíteni. A Tigris és Eufrat közén például szerény számítások szerint is, megfelelő csatornázással vagy nyolcmillió ember élhetne. És él most négyzetkilométerenként egy teve!... Nem engedhetjük jogainkat csorbítani, mert az jogaink teljes elvesztését jelentené. A palesztinai nemzeti otthont független egyének és nem kisebbségi sorban élők hazájává akarjuk és fogjuk tenni!... ÁTHIDALHATATLAN ÜR A két álláspont között áthidalhatatlan az ür és felettébb valószínűtlen, hogy észszerű érvekkel akár a főmuftit, akár a zsidók kiküldöttjeit meg lehessen győzni. A palesztinai kérdést csak vagy az egyik, vagy a másik fél hátrányára lehet megoldani. Francia- ország hallani sem akar arról, hogy7 Palesztinát és Transzjordániát egyesítsék Szíriával és Libanonnal és ebbe a megnagyobbodott országba ágyazzák bele a zsidó kisebbséget, amely jogot kapna arra, hogy a lakosság 33 százaléka erejéig zsidókat vándoroltas- son be. De maga a zsidóság is idegenkedve fogadja ezt a tervet és ragaszkodik a csorbítatlan és csonkitatlan Palesztinához! j A brit mandatárius hatalom helyzete nem kellemes! Kötelezik a háború szükségszerűsége közepette kötött szerződések, saját humánus felfogása a zsidósággal, célszerűségi szempontjai az arab világgal szemben. Talán már megoldották volna a kérdést a kisebb és ennek következtében látszólag gyengébb fél hátrányára, ha a döntő pillanatban közbe nem szól az Egyesült-Államok elnöke és ki nem jelenti, hogy a zsidóság jogainak csorbítása igen kellemetlen hatást váltana ki az USA=ban. Az elnöki nyilatkozat azonban megtörtént és a probléma nyilt maradt! A tárgyalások Londonban folynak, de sikerükben Palesztinában sem az arabok, sem a zsidók nem bíznak! Aligha marad más hátra, mint hogy Anglia hatalmi szóval döntse el a kérdést és próbáljon igazságot osztani. t A nyugalom helyreállításához azonban az kellene, hogy az Ítéletbe bele is nyugodjanak. Hogy végrehajtsák. De lord Peel megmondta: a Keleten a kompromisszumot nem ismerik. i SCn/UIBÍH BÉLYEGALBUMOK legnagyobb választéka ay Elloaréli könrvosztályábas Ciuj—-Kolozsvár, Plata Unirii. Albumok már 35 lejtől kfidve. — Speciális „Români?." 4f „Magvarország* ».'bornak. — Kérjen 'éezietes á'je£y.eék*t. Telelő® U99.
