Életünk, 2013 (51. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - Dr. Kulin Sándor: Emlékeim a II. világháború idejéből
nyével tudta kiegészíteni. Sőt bővült is a család: a bombázások elől hozzánk költözött Irma néni, dr. Kulin Viktorné, akik a Déli pu. mellett laktak, ami nagyon bombaveszélyes hely volt. Viktor bácsi orvos ezredesi rangban a Királyhágó úti io-es számú helyőrségi kórház parancsnoka volt. Irma néni egy csepeli iskolában tanított, de a korai iskolaév vége miatt ki tudott költözni. Igen jó humorú hölgy volt. Különös ötlete támadt, miként is tudna a család szükségleteiben segítségünkre lenni: tekintve, hogy két gyermek: Péter és Ferkó még bilis korúak voltak, vett egy szép üveg bilit, aminek a használat előtti felavatása úgy történt, hogy egy felszeletelt sárgadinnyével a vacsoraasztal közepére helyezte. Nagy volt a derültség. A továbbiakban rendelt funkciójának tett eleget: az etetőszék erre kiképzett nyílásába illesztve Peti alá került. Péternek egyébként az volt a szokása, hogy a vacsora első perceiben leadta a vészjelzést, ami után nem sok idő maradt a kármentésre. Ez a gond az üveg bilivel kiküszöbölődött. Említettem a szűkülő élelmiszeradagokat. Sokat tudtunk segíteni magunkon azzal, hogy a kertben lehetőleg minél több élelmiszert magunk megtermeltünk. Az éjszakai légiriadó lefújása után apával ketten felmentünk a háztetőre, ahonnan elborzadva szemléltük a főváros fényeit, azaz a felgyújtott városrészek félelmetes rőt világosságát. Nyáron kemény kiképzést kaptam: három héten át naponta reggel héttől estig Szigetmonostoron levente vezetőképző kiképzésen kellett részt vennem. Biciklivel a monostori kompig. Roppant kánikulára emlékszem, ahol alaki, harcászati és elméleti kiképzést kaptunk, izzasztó körülmények között. Itt jegyzem meg, hogy a háború utolsó hónapjaiban a nálam három héttel idősebbeket, tehát az 1929-eseket már beöltöztették és egy páncélököllel egy ún. lövészkútban a közeledő tankot kellett (volna) megsemmisíteniük. Ez volt a Hunyadi páncélgránátos hadosztály, indulóval és halálra szánt öntudattal. 2. Még a nyáron Szentistvántelepen is megjelentek a németek. Parancsnoki irodát állítottak fel Gál Gyuláéknál, egy hatgyerekes székely családnál, akik a Fuchs néni boltja mellett laktak, a mai Petőfi utcában. Október 15-e vasárnap volt, szép verőfényes kora őszi nap. Kati húgommal ebéd után a Svábhegyre akartunk menni, a csillagvizsgáló intézetbe Gyurka bácsiékhoz, hogy az unokatestvéreinkkel találkozzunk. A fogaskerekűn már megtettük az út felét, amikor az egyik megállónál felszállók különös izgatottsággal nagy hangon különös eseményekről beszéltek. Kiderült, hogy a rádióban elhangzott Horthy kormányzó úr beszéde, amiről később a történelem mint „proklamációról” szól, amelyben bejelentette, hogy a németek nyilvánvalóan elvesztették a háborút, minket sorozatosan becsaptak, ezért a további értelmetlen vérontást elkerülendő, fegyverszünetet kért az oroszoktól és utasítja csapatainkat az ellenségeskedés beszüntetésére. Azonnal éreztük, hogy nagy jelentőségű és kiszámíthatatlan változások előtt állunk. Ezért úgy határoztunk, hogy utunkat megszakítjuk és gyorsan hazatérünk. A Margithídi HÉV végállomásig több száguldó teherautót láttunk, platóján feketein- ges nyilas karszalagos fegyveressel. Hazaérve a rádió csak harci indulókat közvetített, s egy gyakran ismételt felhívást, hogy Beregffy Károly vezérezredes 97
