Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 6. szám - Tárnok Zoltán: Kereszt a falon

Már egy hét is eltelt ezután, amikor először gondoltam arra, hogy este is megnézem magamnak azt a helyet. A kíváncsiság is hajtott, látni akartam, mi zajlik ott, milyen az a sokat emlegetett húsvásár. Meg aztán titokban arra is számítottam, hogy esetleg újból szerencsém lesz, megint összefutok a tanárkámmal, akiről én, bármilyen furcsa ez, nem őriztem semmiféle rossz emléket, őszintén szólva inkább nyakra-főre ábrándoztam róla már napok óta. Ez a nagy bizakodásom nem vált valóra, ami viszont a többit illeti, abban nem tévedtem, mindaz tisztára ugyanolyan volt, ahogyan én magamban elképzeltem. Ott sorakoztak a macák, éppen azon a szakaszon, ahol a tanárka engem felszedett magának. Az egyik egy helyben állt, a másik saroktól sarokig járkált föl-alá. Egytől egyig mindegyikük valami csiricsáré, kiVeres Gábor

rívó öltözékben, jól kifestve. Némelyikük még a fél mellét is kibuggyantotta a blúzából, hogy ne legyen semmi kétség. Jóval odébb, eléggé távol tőlük, egy ház kapuja előtt álltam meg, mintha csak várakoznék valamire. Álltam ott törvénytelenül, mint egy kérdőjel. De öt perc múlva már felfigyeltek rám, mindjárt ketten is odajöttek hozzám, és közölték, hogy nincs itt semmi keresnivalóm, ez az ő placcuk, ne akarjak a kárukra üzletelni, szívódjak csak föl olyan gyorsan, ahogyan jöttem, ha nem szeretnék rosszul járni, és meg ne lássanak itt még egyszer.

Másnap azért újból megpróbáltam. Gondoltam, már nem olyan tök idegenként fogadnak majd. De most még annyi időt sem hagytak, hogy elhúzzam a csíkot, ugyanaz a kettő esett nekem minden figyelmeztetés nélkül, egyikük a hajamat ci- bálta, a másik meg a ridiküljével csépelt, ahol ért. A túloldalról átballagó fickó szedett ki a karmaik közül. „Nem kell a balhé, lányok” - mondta szikáran, és leválasz3