Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 3-4. szám - Győri-Nagy Sándor: Kultúrjelentések nyelviesülése: a hang és az érzet, a gyök és a képzet

gyókúrára? Buidosik: A betyár éveken át bujdosott a nádasban. Tudták, hogy ott van, de nyomát nem lelték. Egyszer aztán megunta és föladta magát. Azt mondta, nem lehet egy életen át bujdosni, mert ha közben meghal az ember, akkor mivégre bujdosott? Szőlő: Közelgett az ősz, a reggelek egyre hűvösebbek lettek. A faluban már találgatták, mikor kezdjék a szüretelést. A szőlő fürtjein átragyogott a nap, utolsó simításokat végzett a termésen. A gazdák tudták, ezt a fényt töltik magukba a téli estéken, mikor a sötét ablakon át nézik a hószállingózást.” Szép, mondanánk, de talán több is annál. Olyasféle tapasztalatgyűjtemény, amiből a korábbi korok „realistái” építkeztek, akiknek még voltak vállalható nagy történeteik.

A példákat zárjuk egy szinte „napi” aktualitással. A Magyar Szemle 2011. februári számában jelent meg a szobrász Várnagy Ildikó Elsőlexikonom című dolgozata. Ez a nagy hagyományú folyóirat nem közöl szépirodalmat, a szöveg stilárisan nem is mondható túl igényesnek, vélhetőleg a féltörténelmi információkat tarthatta érdekesnek a szerkesztőség. Ez is a gyermekkor szótára, ám van benne egy különös irodalmi utalás. Úgy jelennek meg a sötét ötvenes évek csepeli-családi esetei, hogy mögéjük kell képzelni Tolnai Ottó kollázs-prózájának - ha ez próza - a Wilhelm-daloknak egyik szövegívét. „Tolnai Ottó megírta Bolond Wilije első lexikonját. Eszembe jutott, hogy meg kellene írni a gyermekkorom lexikonját.” És valóban enciklopédikusán - bármikor folytathatóan - sorjáznak itt az életforma emlékei, jelenítődik meg a reflek- táladan gyermeki tudat egyes elemei, egy-egy „címszónál” rájátszik a falubolond Wili (mint írói alteregó) pillanataira, ám van egy döntő különbség a hivatkozási „alap” és az új szöveg között. A Wilhelm-dalok nem szótár és nem lexikon - itt válik szótárrá és lexikonná... Egy másik szerző átértelmezésében. Monológ az és tudat-mozi, szociográfia és lélektan. A szótárnak (és lexikonnak) mint műfajnak „elasztikussá” tétele biztatást adhat arra, hogy más-formájú - és nem abc-hez igazodó - gyűjteményeket is alkalmilag szótárok közé soroljunk.

Szinte csak zárójelben essék utalás három külhoni szövegről, amelyeket lényegében csak címük köt ide, noha egyiküket gyakran említették Temesi Porának ihletői között, vélhetőleg anélkül, hogy olvasták volna. Ez a könyv Milorad Pavic Kazár szótan, amely megjelenése után három évvel magyarul is megjelent Újvidéken (1984—1987). A szerzője „százezer szavas lexikonregénynek minősíti”, de sokkal bonyolultabb a narrációja, időkezelése, utalásrendszere, mintsem szótárként vagy akár szótárregényként tudnánk gondolni rá. A „szótárformáról” olvassuk: „Történt, ahogy történt, az egyik lengyel szótár kinyomtatója, Joannes Daubmannus (vagy valamelyik utóda az ő neve alatt) az 1691. esztendőben rátalált az egyedüli alkalmas formára mindazoknak a tarka olvasmányoknak az egybefoglalásához, amelyeket azok, akik tollat tartanak a fülük mögött és a szájukból kalamárist csinálnak, az évszázadok folyamán összehordtak és elhullajtgattak, s kiadott egy gyűjteményt a kazár kérdés forrásaiból. A mű a kazárok szótáraként jelent meg” s „egyfajta kazár enciklopédia volt.” Nincs betűrend a könyvben, van viszont háromféle írásmód, háromféle nyelv és háromféle időszámítás. A cím igazából csak „tartalmi” utalás, és nem formaüzenet. Az Utószó szép és talányos mondata ellenére is: „A könyv lehet eső öntözte szőlőskert és borral öntözött szőlőskert. Ez itt, miként valamennyi szótár, az utóbbiak közül való. A szótár olyan könyv, amely kevés időt rabol el napja183