Életünk, 2011 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 1. szám - Báró László: Babák
tette valamikor közvetlenül a háború után. Tőle kunyerálta el apám a jobb darabokat, ezt is. Móricz úgy lebegett a maga ántivilágból itt maradt úri szabóságával, Kossuth Lajos utcai kopott szalonjával a pesti, kierőszakolt konfekciónyomor felett, mint egy máié kisgyerek elszabadult lufija. Van két fénykép (talán daguerrotípia), amely ugyanazon a napfénytől áradó nyári délutánon készült rólam és apámról a Bakáts téren. Az egyiken én állok kimosdva, kis kék, kantáros rövidnadrágomban, fehér kihajtott ingben. A zoknim is hófehér a kis lakkszandál szíja fölött. Szőke, illedelmesre nyírt hajam vasárnapi- an lenyalva. Lehetek talán ötéves. A másikon apám áll, mosolyogva, szinte felis- merhetetlenül fiatalon az én sárga zakómban, amelynek színe harsányan felesel a délutáni nappal.- Babákat tömök - válaszoltam tömör és elhamarkodott módon, magam sem tudom, miért. Talán büntetni akartam magamat öntudatlanul, hogy nem vagyok képes kitörni az otthoni kretén szolgaságból. Vagy talán csak az örökké felhúzott viccgép zakatolt bennem megállíthatatlanul, nem törődve azzal, hogy magamat csépelem. Láttam Balázson, hogy elakad a lélegzete, mert maga sem hitte, hogy majd ilyen naiv módon rendelődök alá neki és a kajánul figyelő csoportnak. A sárga zakó most hirtelen elvesztette minden esetleges - és fenyegető - társadalmi magasabbrendűségét, és átalakult a kitaszítottság jelképévé, a nőstényére veszélyes kanáriság pedig csörgősipkává.- Hogy mit csinálsz? - prüszkölt ki belőle megkönnyebbült jókedve, amit a gúny már fölényesen, bőségesen megsózott. - Babákat? Mennyit? És hogy bírod a menzakaja mellett? Akkorra már nevetett mindenki. Még a Szabolcs szája is savanyú mosolyra nyílt, mintha azt akarná mondani:- Né, micsoda szerencsétlen csodabogara a teremtőnek. A sárga zakó esete kivert a nyájból engemet. Bukásom előtt elég népszerű voltam az előző évfolyamon, de most hontalanná váltam. Mint az eredendő bűn, olyanná lett ennek a ruhadarabnak a viselete. Azóta is kínos rágondolnom, és ha más az érettségijével álmodik lázasan ébredve, szökve a bizottság elől, én ha kínozni akarom magamat, felidézem a kinyilatkozásomat és a körülményeket:- Babákat tömök! A zakót talán csak jó tíz év múlva hasogattam fel, kéjesen turkálva a vatelinos tömésben, amely apámnak váltakat és férfias formákat adott a rövid lábai fölé. Törlőruha lett belőle, mert a szégyen nem impregnálta annyira, hogy a kifröcs- csent vizet, a hámozott hagyma tejét ne lehetett volna eltüntetni vele. Hatvankilencben elvégeztem a szakomat, és hetvenegyben már újra fiatalnak éreztem magamat, mert hebegésemet feledve megint bölcsész lettem a szociológia szakon, és az a villámcsapás, ami ott ért, hosszú időre elfeledtetett velem mindent: csapot, papot, zakót. Az irodalom és a történelem savanyú, az agyat feleslegesen rotációba törő szolgasága, ünnepélyeskedő kriptaszaga, pecsétes, kopott zászlói után a szociálpszichológia és a rétegződés tana, amely a sekély, de napfényes jelenben tapickolt, felnyitotta a szemem: ami nekem az én egyedi sorsomnak tűnt, a véletlen kegyetlen kockavetésének, amely valami kozmikus Ne nevess korán keskeny papírpályáján lökdösött előre-hátra, büntetve és jutalmazva, most az új tanok fényében nevetséges tömegnyomorrá változott. Mintha valakit a tájfun por27
