Életünk, 2010 (48. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Csák Gyula: Háttér (önéletrajzi részlet 5.)
Szúrós tekintetével bezárt saját akaratába, mint egy kalitkába. Most én húzódtam össze és mozdulni sem mertem. A vele kialakult harchoz nem volt fegyverem. Bár kockázatosnak éreztem a mozdulatot, végül megint áthajoltam az asztalon és azt súgtam:- Bocsánat. Attól tartok, hangosak vagyunk. Figyelnek ránk. A tolmácsnő nem mozdult csigaházából, onnan beszélt, most már indulat nélkül.- Az igaz szavak mindig kellemetlenek, a kellemes szavak viszont ritkán igazak. - További enyhülés volt a hangjában, amikor folytatta. - Maga gyerek volt akkor. Lehet, hogy mit sem tud a barátja bűneiről, a svábok sorsáról. Az előbbinél is közelebb toltam hozzá a képem s kópés vigyorral közöltem:- Lehet, hogy mi rokonok vagyunk. Maga, meg én.- Mire gondol?- Sváb lányt vettem feleségül. Kicsi mosoly is megjelent a szája szögletében.- Nem minden sváb rokona a másik svábnak. Hová való a felesége?- Kőszeg. Illetve, amikor házasodtunk, már Budán laktak, de nászutasokként Kőszegre mentünk, az ottani rokonokhoz. Kotorászni kezdett retiküljében, ami nem feltétlenül azt jelenti a nők egy részénél, hogy keresnek is valamit.- Ha majd megyünk Rila felé - magyarázta közben - megállunk egy népművészed boltnál. Az egyetlen hely a világon, ahol csetneki csipkét lehet kapni. Nem tudhat szebb ajándékot vinni a feleségének.- Elváltunk - mondtam azon a hangon, amit általában fahangnak neveznek. - Csak egy évig laktunk együtt. Öt évvel ezelőtt esett az eset. Akkor éppen katonatiszt voltam. Megállt a keze a kotorászásban, de aztán előhúzta azt a keménypapírból való csekkfüzet-félét, amivel reggel Bozsedárnak is fizetett a szállodában. A magasba emelte és lengette, remélve, hogy a presszósnő észreveszi. (folytatása következik) 55
